fbpx

Elhunyt Furmen Imre

Életének 88. évében elhunyt a sokszoros magyar bajnok, pályakerékpáros olimpikon Furmen Imre.

Egy legendás magyar kerékpáros távozott el az élők sorából. Furmen Imre (1933.08.14.-2021.02.05.) 1948-ban kezdett kerékpározni a Partizán SC-ben, majd egy évvel később a klub megszűnésével a Szabadságharcos Sportegyesületben folytatta, ahonnan a Honvédba igazolt. 1957-ben a Honvéd megszűnése után egy évig a Tipográfiában versenyzett, ezután pedig az FTC-ben folytatta pályafutását.


Pályafutása során számos magyar bajnoki címet szerzett pályakerékpározásban, olimpián 5. helyezést ért el tandemben, EB-n ezüstöt szerzett 4000 méteren csapatban és a forradalom idején Párizsban versenyzett Bicskey Richárddal, ahol a francia szurkolók a szívükbe zárták a két magyar kerékpárost.
A kerékpározás befejezése után autóversenyzésben is kipróbálta magát, ahol szintén kiváló eredményeket ért el.

2009-ben készítettünk egy hosszú interjút Furmen Imrével a pályafutásáról, melyet alább olvashattok:

Hetvenes átlagsebesség felett tandemmel

Furmen Imre fontosabb kerékpáros eredményei:

Nyári olimpiai játékok, Helsinki – 1952:
– tandemben 5. helyezett Schillerwein Istvánnal
– 4000 m csapatversenyben 10. helyezett (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István)

Főiskolai világbajnokság, Budapest – 1954:
– 4000 m csapatversenyben világbajnok (Bascsák János, Furmen Imre, Pásztor István, Schillerwein István)
– sprintben 4. helyezett

Európa-bajnokság, Forst – 1958:
– 4000 m csapatversenyben 2. helyezett (Bicskey Richárd, Furmen Imre, Pásztor István, Sipos Zoltán)

Magyar bajnokságok:
1951 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1951 – páros, Sipos Lajossal (Honvéd/Dózsa)
1952 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1952 – 4000 m csapat, Karakas Gézával, Pásztor Istvánnal és Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1954 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1954 – 4000 m csapat – Pásztor Istvánnal, Schillerwein Istvánnal és Szekeres Bélával (Honvéd)
1955 – tandem, Szekeres Bélával (Honvéd)
1955 – 4000 m csapat – Bartusek Bélával, Pásztor Istvánnal és Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1956 – tandem, Söre Jánossal (Honvéd)
1956 – 4000 m csapat – Bartusek Bélával, Pásztor Istvánnal és Söre Jánossal (Honvéd)
1956 – páros, Bicskey Richárddal (SzSzN/Honvéd)
1958 – tandem, Bicskey Richárddal – (FTC/Tipográfia)
1960 – tandem, Bicskey Richárddal – (FTC/Tipográfia)

Magyar csúcs:
4000 méter csapat: 4’57,2” – 1952.07.06., Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István)

Nyugodj békében!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo