Immár hagyomány, hogy a magyar tél vége felé meghívást kapunk „Meridáéktól” egy kis találkozóra, ahol kipróbálhatjuk a következő év újdonságait, és találkozni lehet az éppen edzőtáborozó csapat tagjaival. Amiért most mégsem egy edzőtáboros élménybeszámolóval kezdem a dolgot, az azért van, mert találkoztam valakivel. A hölgy, akivel sikerült interjút készítenem, nyolcszoros cross country és maraton világbajnokként, többszörös Európa-bajnokként és Athén olimpia bajnokaként minden idők egyik legsikeresebb montiversenyzője. Ám – mint az rövidesen kiderül – ennél is jóval több…
Vacsora után – kellemes spanyol vörösbor társaságában – sikerült összeülnöm vele. Aznap már túl volt az edzéseken, három órát nyaggatta egy norvég újságíró, mégis készséggel válaszolt a kérdésekre, és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást… vagy legalábbis mintha jó szomszédok lennénk… Az interjú a 2004-es szezont megelőző edzőtáborban készült, ennek szövegét frissítettük és egészítettük ki az azóta eltelt időszakra vonatkozó kérdésekkel, melyekre a Gunn-Rita a 2011-es Mallorcai edzőtáborban válaszolt.
Gunn-Rita Dahle Flesjå – csapatfotózás, Mallorca, 2010
Névjegy:
Név: Gunn-Rita Dahle Flesjå
Születési idő: 1973. február 10.
Állampolgárság: norvég
Lakóhely: Stavanger
Honlap: www.gunnrita.com
Tanult szakmája: újságíró
Mióta kerékpározik: 15 éve
Profi versenyzés: 15 éve
Heti edzés nyáron: 15-20 óra
Heti edzés télen: 20 óra
Testmagasság: 173 cm
Testsúly: 59 kg
Családi állapot: férjezett, egy gyermek édesanyja
Férj, edző, menedzser: Kenneth Flesjå
Hobbi: cicák, gyalogtúra, olvasás
Kedvenc zene: Anastacia, Bjørn Eidsvåg
Kedvenc étel: mexikói és olasz konyha, de vegetáriánus
Ital: Bor, Bor, Bor…
Kedvenc újság: Velonews
Kedvenc tévéműsor: dokumentumfilmek
Példakép: Mario Cipollini, Ole Einar Bjørndalen
Amit utál: ha letörik a körme
Sprintbefutó az Európa-bajnoki ezüstért Irina Kelantievával – 2008, St. Wendel, Németország
– Szereted, ha fotóznak?
– Igen ez számomra természetes – ez is része a munkámnak és sok örömet szerez. Az utóbbi időben rengeteg fotóssal dolgozom együtt, és időnként hihetetlen mit tudnak kihozni az emberből. Különösen a Starshot fotósával Kai-jal szeretek dolgozni. Nagyon kellemes, hogy felveszem az igazán nőies ruhákat, amelyekhez Ő különös, meleg fényeket ad, így az egész teljesen más, mint a szokványos, csapatmezes fotózások.
– Szereted azt a fajta nőiességet, amit a „lady”-s ruhák jelentenek?
– Nagyon unalmas, ha egy nőt, aki monti versenyző, mindig ugyanabban a mezben látnak. Nekem magamnak borzasztó fontos, hogy a versenyzőn túl mást is megmutathassak magamból, és belül úgy érezhessem, hogy igazi nő vagyok, és ezt hangsúlyozhassam is. A sport úgy általában véve, de főleg ez a sportág nagyon férfias. Nagyon kíméletlen, sokszor véres szituációkat élsz át, keményen kell edzened, és amikor célba érsz, egy kimerült, elgyötört, sáros embert látnak. A fotók nagy részén bukósisakot viselek és tekerek, ám én nemcsak „ennyi” vagyok. Sok mindent csinálok a biciklizésen kívül: egyáltalán nem vagyok a kerékpárra nőve. Ezért szeretem az interjúkat és a médiát, mert itt megmutathatom, hogy több vagyok ennél. Megmutathatom a hétköznapi emberek számára, hogy a kerékpározás nemcsak verseny, hanem egy olyan öröm, melyet mindenki kipróbálhat, és élményt, élvezetet jelent. Nem kell ahhoz világbajnoknak lenni, hogy mindenki a saját szintjén élvezze a kerékpározást.
A világbajnoki futam befutója – 2008, Villabassa, Olaszország
– Űztél más sportágat is a kerékpározás előtt?
– Tízéves korom óta sportolok, 12 éves korom óta naponta edzek. Évekig futó voltam, 800-tól a félmaratoni távig, de nagyon szívesen fociztam is. Ez igazából csak helyi szinten ment – Oslóban versenyeztem. Aztán az edzőm, aki a montisok edzője is volt, 1995-ben, hívott, hogy próbáljam ki a kerékpározást. Ez nekem kapóra jött, mert egészségügyi problémáim voltak, fájlaltam az achilles-emet, és nem tudtam olyan intenzíven edzeni. Csatlakoztam a helyi csapat edzéseihez, bár akkor még nem igazán tudtam, mi is ez az egész. Már az első alkalommal szembesültem azzal, hogy ez gyilkos, kemény sport, de később rájöttem, hogy nagyon érdekes, nehéz és az egész testet igénybe veszi. Így kezdődött el a montis karrierem 1995 áprilisában…
A 2008-as év maraton világbajnokaként Sabine Spitz és Pia Sundstedt előtt
– Egy norvégot mi azonnal a sível hoznánk összefüggésbe…
– Szeretek is síelni, de sosem síeltem versenyszerűen. Mindig csak kedvtelésből. Mellesleg szeretek kedvtelésből sportolni: futok, gyakran úszok, a focit már említettem, szeretem a tornatermi dolgokat is, és gyakran járunk gyalogtúrázni, hegyet mászni.
– Egyedül vagy a férjeddel?
– Legtöbbször együtt. Ő velem van minden edzésemen. Így együtt élmény a munka, és közös a siker. Gyakorlatilag ő egyben a személyi edzőm is. Velem van az edzéseken és a versenyeken egyaránt. Részt vesz mindenben, ami velem történik, és ezt nem is tudnám másképpen elképzelni.
– El tudod különíteni a magánéletet a sportkarriertől? Nem ütköznek időnként?
– Különleges kapcsolat a miénk. Szeretjük a munkánkat, a közös munkát, ami az egyik legnagyobb siker az ember életében. Élvezzük az együtt töltött napokat, és örülünk, hogy a nap huszonnégy órájában együtt lehetünk.
Frissítés a világkupa-futamon – 2008, Val di Sole, Olaszország
– Hogyan alakult ez ki? Először lett az edződ, majd a párod, vagy fordítva?
– Ó nem! Az 1997-es világbajnokság idején egy táncparketten ismerkedtünk meg! Néhány évvel korábban ugyanabban a klubban tekertünk – ő országútizott, én montiztam. Ismertük egymást, de csak „Hello-Hello!” szinten. Megismerkedtünk, mint egy „klasszikus” pár, azután együtt is edzettünk. Ő is folytatta tovább a versenyzői pályafutását. Sajnos orvosi utasításra később abba kellett hagynia, így igazán 2001 tavaszától többet tudtunk együtt lenni.
– Ettől még együtt tudtok edzeni kerékpárral is?
– Igen, többnyire a biciklis edzés is együtt megy.
– Azonos szinten vagytok?
– Igen. Így tavasszal talán kicsit erősebb nálam, ami ilyenkor nagyon jó, mivel tud segíteni. Ahogy megyünk befelé a szezonban, tudunk küzdeni egymással, aztán nyár végén, ahogy ő mondja: „utálja, hogy lenyomom”, de ez kell ahhoz, hogy világbajnoki szintre kerüljek.
A 2009-es csapatbemutatón a gyermekáldás közeledte miatt már csak virtuálisan vett részt
– Van más a csapatból, akivel együtt edzel?
– A csapatból mindenkinek egyéni napirendje van, ezért elég nehéz összeegyeztetni, hogy együtt mehessünk. Hosszabb edzésekre a fiúkhoz szoktam csatlakozni. Ám itt az edzőtáborban mindenkinek saját programja van. A mountain bike amúgy is egy nagyon egyéni sport, mindenkinek saját magának kell tudni, hogy mi a helyes felkészülés.
– Vannak barátaid a csapatban, vagy inkább kollégák vagytok?
– Úgy érzem, igazi barátok vagyunk, akik figyelnek és ügyelnek egymásra, felelősek egymásért. Még ha nincs is jó napunk, elfogadjuk és elviseljük egymást, érdekel, hogy mi van a másikkal, hogy érzi magát, mik a gondjai. De tudunk együtt bulizni és ünnepelni is. Például tavaly Almeriában amikor szülinapomat ünnepeltük, az bizony hatalmas közös buli volt.
– Mennyi felkészülést igényel, hogy világklasszis eredményeket hozz? Gondolom a többiek is sokat készülnek… Mi a titkod?
– A lényeg, hogy élvezd, amit csinálsz. Azt, hiszem ez a legfontosabb. Az én felkészülésem napi 24 órából áll. Ám annak köszönhetően, hogy ezt az időt a családommal együtt töltöm, hogy mindannyian élvezzük ezt a „munkát”, már nem csak munka, hanem a közös életünk rendje, ami számunkra természetes és egyáltalán nem terhes. Ezek a programok válnak a közös élményekké és élvezetté. Ezek sikereim legfontosabb összetevői.
Megérkezett a trónörökös: Bjørnar 2009. március 22-én született
– Ezekben az edzőtáborokban rengeteg ember van, és úgy tűnik, te igazi társasági ember vagy. Nincs időnként olyan gondod, hogy vissza kell utasítanod egy-egy meghívást?
– Hát sajnos muszáj… Tudni kell, hogy lehet vagy nem lehet az adott időben bulizni. Ez leginkább a szezonban jelentkezik, bár olyankor kevéssé igénylem az összejöveteleket. Olyankor megvannak azok az események, melyek alkalmat jelentenek ünneplésre, amikor túl van az ember dolgokon, ám azért itt is figyelembe veszem, hogy mi következik utána. Nem szoktam úgy érezni, hogy ettől lemaradnék valamiről, hiszen a napjaim tartalmasan és élményekben gazdagon telnek. Persze egy versenyző élete nem szólhat csak és kizárólag a felkészülésről. A szabadság, a pihenés és a kikapcsolódás legalább annyira fontos. Érzem, ha szükséges a kikapcsolódás, és ezt nem is tagadom meg magamtól, hiszen akkor pontosan azt tenném, ami a sikereket meggátolná. A felkészülésemet és a napirendemet nem lehet összehasonlítani egy hobbi kerékpároséval, hiszen neki más dolga is van: munkahely és ezer más dolog. Nekem az egyetlen célom és dolgom, hogy küzdjek az aranyért, ezért dolgozom és szenvedek, de mindemellett igyekszem boldog is lenni. Ha csak követed az edzéstervet, dolgozol és szenvedsz azért, hogy tiéd legyen a győzelem, de nem leled örömed magában a küzdelemben, nem éred el a sikert…
– Mi a legfontosabb készség, ami ahhoz kell, hogy valaki sikeres montiversenyző legyen?
– Nem könnyű kérdés. Talán a legfontosabb, hogy mindig az adott helyzetet kell megoldani. Kisebb egységekre kell bontani egy versenyt és mondjuk minden 100 méter egy újabb feladat. Egy technikás kanyar, egy meredek lejtő, egy kisebb ugrató mind külön-külön összpontosítást igényel. Nem lehet a versenyt egészében szemlélni és tökéletesen teljesíteni. Ez törvényszerűen hibához vezet.
Európa bajnoki ezüstérmesként a 2010-es maraton Eb-n
– Hazádban, Norvégiában népszerű sport a kerékpár?
– Szerencsére az utóbbi években egyre többen kerékpároznak, és növekszik a biciklisek száma. Még mindig nagyon fiatal sportág ez, és nincsenek olyan hagyományai mint a sínek, vagy a többi téli sportnak. A legnagyobb maratonnak azonban már 18.000 (!!!) résztvevője van, ezzel a legnagyobb hasonló rendezvény a világon, és egyre többen űzik a montit szabadtéri edzésként. Ám az emberek nálunk nem a versenysportot látják benne, ezért a hazai versenyeken – összehasonlítva egy német vagy svájci kupafutammal – kevesen vannak.
– Gondolod, hogy a Te példád sokakat biciklire ültet – például a nőket?
– Remélem, hogy így van. Mindig örülök, ha ilyet hallok. Azt hiszem, olyan sportot űzök, amit bármilyen körülmények közt bárki végezhet. Ez egy klassz elfoglaltság, ami sok izgalmat, és kellemes feszültséget ad. A szabadidősportok között azért különleges, mert együtt űzheted a barátaiddal, kint vagy a természetben, és ha részt veszel egy MTB maratonon, nem kell, hogy feltétlenül az eredményre hajts. Ha edzésként csinálod, a 2-3 óra alatt sokkal több élményt szerezhetsz, mint például egy óra futás során. Nálunk sok a fitneszes hölgy, sokan spinningelenek, nekik csak egy lépés a monti, mint szabadtéri sporttevékenység.
– Az edzéseid során sokat látunk országúti biciklin, sőt országúti versenyeken is részt vettél. Melyiket szereted jobban a montit vagy az országútit?
– A montit egymilliószor jobban. Az országúti kerékpározás jó edzés, és sokat segít a személyiségfejlesztésben, illetve a lelki edzésben. Az országúti versenyeknek is megvan a maguk varázsa, de ez csak egy kis része az életemnek. Viszont nem titok, hogy a szívem a mountain bike versenyzésé, és semmi pénzért nem cserélnék. Egyszerűen ez az igazság.
Hopsz… technikás szakaszon Champery-ben
– A hazádban „sztárnak” tartanak?
– Azt hiszem talán igen, mivel nekünk nincs igazán sok nemzetközi szintű „nyári sportolónk”. Rajtam kívül van egy-két kitűnő versenyzőnk. Hogy is hívják angolul a sportot, amikor gyorsan mennek, de nem futnak? Ja igen, gyaloglás… Ez a leghülyébb sport, amit valaha láttam… Nos, van egy gyalogló lány, akit kedvelek, gyakran megyünk együtt nemzetközi versenyekre, de mindig azzal húzom, hogy nem megyek vele vásárolni, mert nem tudom követni a tempóját a boltokban 🙂 Rajta kívül van még egy vitorlázó lány és egy birkózó. Így nincs sok érmünk a nyári versenyeken, ezért az eredményemmel mindig fókuszban vagyok. Ám ritkán vagyok otthon, így túlzottan nem ostromolnak. Egy keményebb szezon során 250 napot töltök külföldön.
– Melyik a kedvenc versenyed – vagy ha tetszik a kedvenc győzelmed -, amire a legszívesebben emlékszel vissza?
– Sokáig a 2002-es Eb megnyerése volt a legkellemesebb élmény – ez volt a „nagy visszatérés”. A megelőző két évben mindig volt valami technikai gondom, ami megakadályozott a győzelemben, és az Eb-n végre sikerült nyernem. Sokan mondják, hogy egy Eb győzelem mégsem a legnagyobb dolog, de nekem sokáig ez volt a legfontosabb. Aztán jött az athéni arany, ami a másik legkedvesebb számomra. Hatalmas dolog lenne, ha ez a bravúr közel 40 évesen Londonban is sikerülne…
Családi körben, verseny után
– Olyan sikeres évek után, mint a 2002-2006-ig terjedő időszak, gondolom sok más csapattól is megkerestek, de te továbbra is a Meridánál versenyzel. Miért?
– Mindenki tudja, hogy a Meridával több évre szóló szerződéseim vannak, ezért egy-egy szezon végén kevésbé jellemző, hogy megrohamoznak. Különleges kapcsolatom van a céggel, nekem ez a csapat több mint egy egyszerű szponzor. Úgy érzem, családtag vagyok. A férjemmel többször is voltunk Tajvanon a Merida gyárban. Találkozunk ilyenkor a cég vezetőjével, és azzal a csapattal, akik a kerékpárokat készítik. A látogatások során mindig úgy éreztem, fontos vagyok, számít a véleményem, és az, amit hozzáteszek a dolgokhoz. Ez jó érzés. Emiatt mondom, hogyha választhatok, és szükségük van rám, mindig náluk fogok versenyezni.
Világkupa-futam, Mont Sainte Anne, 2010
– Sok minden történt veled 2009-ben, többek között márciusban megszületett a fiad, Bjørnar. Nem sokkal utána újból elkezdted a felkészülést, és lassan visszatértél a versenypályára. Mi jut eszedbe a 2009-es szezonról?
– Valóban, a 2009-es szezonban nagyon sok minden történt velem, család és versenyzés terén egyaránt. Megszületett a fiam, az életünk ezzel párhuzamosan gyökeresen megváltozott. A fontossági sorrendje a dolgoknak kicsit módosult – eddig a kerékpársport volt az első. Bár a bringa jelenleg is fontos szerepet tölt be az életemben, most azonban van egy kis ember, aki mindennél fontosabb számomra…
A versenyeken hozzá kellett szoknom, hogy szinte mindent elölről kell kezdenem. Évekig az első sorokból rajtoltam, most viszont újra a hátsó pozíciókból indulva kell eredményesnek lennem. Ennek ellenére legnagyobb meglepetésemre 2009-ben Európa-bajnok lettem maraton szakágban, ami hatalmas örömmel töltött el.
A ritka nyugodt pillanatok egyike – otthonában, Kennethhel
– Mi változott meg az életedben azzal, hogy anya lettél?
– Az életem sokkal sűrűbb lett, elfoglaltabb vagyok, mint bármikor korábban. Kevesebb a pihenés, az alvás, hazajövök edzésről és sokkal több dolog vár odahaza. Ezzel szemben viszont úgy látom, hogy emellett vidámságból is több jut, anyaként az életem sokkal boldogabb, mint előtte valaha volt.
– Lehetséges, hogy egy női versenyző, a szülést követően visszatér, és ott folytatja, ahol abbahagyta?
– Biztos vagyok benne, hiszen folyamatosan ezen dolgozom. Élő példa a négyszeres világbajnok norvég biatlonista Ole Einar Bjørndalen, akinek 2003-ban született gyermeke, és a következő évben újból győzött világkupán és más versenyeken is.
A 2010-es sajtótábor megnyitóján a hazai Merida forgalmazót (Bikefun Kft.) képviselő Kovács Tamással
– Hogy érzed, sikerült a visszatérés? Hogyan látod a 2010-es szezonodat?
– Hosszú pihenő és szülés után tértem vissza, így a 2010-es esztendőt egyértelműen arra tettem fel, hogy visszanyerjem a régi formámat. E téren úgy érzem biztató jelek mutatkoznak, hiszen például a versenysúlyom a régi, sőt kicsit még a 2003-2004-es szint alá is sikerült mennem e téren. Kedvező jel a 2010-es marathon Eb-n szerzett ezüstérmem is, ez nagyon kellemes meglepetés volt számomra.
Tisztában vagyok azzal viszont, hogy még nem vagyok olyan erős, mint a többiek. Azt is tudni érdemes, hogy 38 évesen már nem tudom ugyanazt az edzésmunkát ugyanúgy elvégezni, mint amikor 22 voltam. Ennek ellenére keményen odateszem magam továbbra is, és a sportág iránti elhivatottságom változatlan. A kor viszont olykor előnyt is jelent: 15 éve vagyok profi montis, rengeteg versenytapasztalattal, ezzel jól tudom kompenzálni a fiatalabbak esetleges erőnléti fölényét. Ha tehát továbbra is keményen edzek, szerintem le tudom győzni a jelenleg a világ élvonalában hajtó lányokat. Továbbra is szeretnék élversenyző lenni, de az biztos, hogy ezért sokkal többet kell dolgoznom, mint korábban.
A csapaton belül a vidám hangulat a mindennapos…
– Mik a terveid a 2011-es szezonra?
– Mindenképpen szeretnék visszatérni a sportág abszolút élvonalába, és kvalifikálni a 2012-es londoni olimpiára, ahol természetesen az érem lenne a cél. Emellett mindössze két győzelem választ el attól, hogy világkupa-futamgyőzelmek száma tekintetében Juli Furtado elé kerüljek. Ez a két fő célom van a közeljövőt tekintve, ezért fogok küzdeni. A 2011-es szezon egyik legkeményebb erőpróbája június végén a marathon vb lesz Montellóban, Olaszországban. Ha ott a dobogó közelébe tudok kerülni, akkor úgy gondolom, ebben a szezonban minden lehetséges lesz számomra. Nem tettem le arról, hogy újra világbajnok legyek, nagy kihívások várnak rám tehát. Ha valamiért ez mégsem sikerülne, nagyon akkor sem fogok csüggedni: ha az edzések jól esnek és verseny közben továbbra is jól érzem magamat a bringán, már önmagában az is elegendő nekem a boldogsághoz.
– Gondolkozol a távolabbi jövődön? Mit fogsz csinálni, ha befejezed a versenyzői pályafutásodat? Ebben a szakmában maradsz?
– Valószínűleg igen, legalábbis részben. Először is visszamegyek tanulni, mivel sok mindenre nem volt időm az utóbbi években. Gyanítom, hogy valahol a kerékpár közelében maradok, például reklámmal foglalkozom, és szeretnék fiatal tehetséges versenyzőknek segíteni. Biztosan érintett maradok valamennyire, hiszen az életemnek elég nagy szelete ez, és úgy tűnik, az is marad.
Hermidával vezeti a csapatsort a 2010-es csapatfotózáson
– Mi a „civil foglalkozásod”?
– Két évig újságírást tanultam, mielőtt „főállásban” versenyezni kezdtem, sőt másfél évig dolgoztam egy napilapnak, és nagyon szerettem ezt a szakmát. Ha tehetem, mostanság is sokat olvasok, és ha visszamegyek tanulni, ezért teszem. A lapkiadással és a televíziózással kapcsolatosan szeretnék továbbtanulni. A nyomtatott sajtó a kedvenc területem. Talán ezért van, hogy szeretem az interjúkat, hiszen voltam már a mikrofon másik oldalán is. Nekem a fotózás és az interjú ugyanúgy része a munkámnak, életemnek, ugyanúgy tudom ezt is úgy szeretni, mint az edzéseket vagy a versenyzést. Nehéz dolga van annak a versenyzőnek, aki rühelli a sajtót. Nem várhatja, hogy jókat írjanak róla, ha ő maga nem szereti a közös munkát és negatív energiákat sugároz egy interjú során.
Engem érdekelnek az emberek, mindig is vonzott, hogy új embereket ismerjek meg. Szerintem önmagad megismerésének legjobb útja, ha új emberekkel találkozol, hiszen más dolgokat kérdeznek, más dolgok érdeklik őket, másképpen gondolkodnak. Tizenhat évesen, mikor elhatároztam, hogy ausztrál cserediák leszek, az egyik fő motivációm az volt, hogy új emberekkel találkozhassak, és kiléphessek a nagybetűs életbe. A személyiségem része, hogy nemcsak sportember szeretnék lenni, hanem olyan, aki képes magából megmutatni a teljes embert. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a világ összes emberét szeretem, és azt várnám, hogy engem is mindenki szeressen, csak azt, hogy a személyes szereplésekből lehetőségük legyen megismerni és elfogadni. Ezért ha interjút készítenek velem, igyekszem önmagam lenni és feltárni magam. A férjemmel gyakran beszélgetünk arról, hogy milyenek is vagyunk, kik is vagyunk valójában, igyekszünk kritikusak lenni magunkkal szemben. Talán ez a legfontosabb üzenet, hogy az ember tisztában legyen önmagával.
Ez is a munka része – az újságírók számára mindig rendelkezésre áll
– A csapatban te vagy az egyik, akinek olyan kiemelkedő egyéni támogatói voltak és vannak, mint például a Shell vagy a Northwave. Ők keresnek meg téged, vagy ti találjátok meg őket? Van esetleg menedzsered, vagy ügynökséged?
– A férjem és jómagam személyesen foglalkozunk ezzel, és eddig eszünkbe sem jutott ügynökséget keresni. Egyáltalán nem tartom jó megoldásnak az „ügynökségesdit”, mert az a direkt kontaktus hiányát jelenti. Sok munkánk fekszik ezekben a kapcsolatokban, és számomra lényegesen többről szólnak, mint a puszta versenyeredményekről. Igyekszünk részei lenni annak a cégnek, akinek a támogatottjai vagyunk, figyelünk rá, hogy mit tehetünk azokért, akik a cégekben dolgoznak. A szponzorok sem csak az eredményeket várják – sokkal inkább az szeretnék, hogy része legyél a csapatuknak. Ezért ha valamilyen esemény vagy rendezvény van, mi mindig jelen vagyunk, részt veszünk és megtaláljuk a feladatunkat. Ez egy rendkívül érdekes dolog, hiszen mi találjuk ki, hogyan lehetünk hasznosak nekik. Sokan mondják, hogy csak használnak minket, holott ez nem igaz, hiszen nekünk nincs konkrét munkakörünk, amit ellátunk. Pont ez a lényeg, hogy mi tudjuk, mit tudunk nyújtani, és ezt magunktól tesszük.
Volt olyan, hogy egy évben összesen 6-7 napot töltöttünk a Shell norvég üzemében, különböző programokon, rendezvényeken vettünk részt, együtt voltunk a dolgozókkal, és nagyon pozitív volt a visszajelzés. Azon túl mi is élveztük a dolgot. Azt tapasztaltuk, hogy elégedettek velünk, értékelik a munkánkat. Talán mondhatom, hogy profi módon tudunk együttműködni, ami természetesen anyagi elismerést is jelent. Másrészt ez a munka hasznos nekünk, hiszen azok a tapasztalatok, amiket itt szerzünk, felhasználhatók a későbbiekben, amikor már nem a versenyzés lesz az elsődleges elfoglaltság.
„A fotós sem szomjas már”-sorozat, 2. rész: a sajtótáborok fárasztó mindennapjait rendre a hotel bárjában zárják a sajtómunkások. Ilyenkor alkalom adódik a szokásosnál is kötetlenebb beszélgetésekre a sztárokkal
– A csapat 2011-es fegyvertárában van egy új karbongép, a 29”-os Big Nine, amit egyre többször látni alattatok. Hogyan viszonyulsz ahhoz az új technikai trendhez, amit a „nagykerekűek” képviselnek?
– Összességében tetszik a gép. Őszintén szólva meglepett, hogy mennyire könnyedén lehet vele haladni felfelé és lefelé egyaránt, elmondhatom, hogy versenyzői és gyári tesztelői karrierem egyik legérdekesebb bringájáról van szó.
– Van valami hobbid, vagy a montizás egyben hobbi is?
– Szerencsés ember vagyok, hiszen a munkám a hobbim, és ez fordítva is igaz. Nemcsak az edzés és a versenyzés, de a médiával vagy a támogatókkal töltött idő is hobbit jelent nekem, hiszen úgy élvezem, mint egy szabadidős programot, tehát nem munkaként tekintem. A férjem ezen kívül szeret horgászni, de ez jórészt kimerül a felszerelések gyűjtésében, mivel alig vagyunk otthon, így ritkán tudja használni 🙂 De talán majd egyszer, ha abbahagyjuk a versenyzést, hétvégenként sor kerül rá – ahogyan mások is csinálják…
– Hol laktok Norvégiában?
– Stavangerben. Ez Norvégia délnyugati része, ahol a Golf-áramlatnak köszönhetően rendkívül enyhe a tél. A leghidegebb napokon is csak mínusz 15 fok körül van, de többnyire +8-10 fok van télen, így inkább esős, mint havas az időjárás.
UCI XCO világkupa-futam, Dalby Forest, 2011
– Végül engedj meg egy lehet, hogy indiszkrét kérdést: mit jelent egy olyan sportkarrier, mint a tied anyagiak tekintetében? Visszavonulásod után kell még dolgoznod, vagy élvezheted a sikereid gyümölcsét?
– Ó ez nem foci, golf vagy tenisz! Norvégiában sem jelent ez akkora jövedelmet. A sikert én leginkább abban mérem, hogy 40 éves koromig élvezzem, amit csinálok, tehát ne kelljen a szó szoros értelmében dolgoznom. Pillanatnyilag jó anyagi feltételek közt élünk, megvan mindenünk, amit szeretnénk, egy szóval a sikeres profi versenyzők életét élem. Talán az egyetlen, ami hiányzik, a hazám, az hogy kevesebbet lehetek otthon, mint szeretnék…
Bemelegítés közben – Offenburg, 2011
Gunn-Rita Dahle Flesjå jelentősebb eredményei:
2010
Mountain bike:
2. hely – Európa-bajnokság (XCM)
3. hely – Roc d’Azur (XCO)
6. hely – Világbajnokság (XCM)
2009
Mountain bike:
1. hely – Európa-bajnokság (XCM)
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – Gunn-Rita Marathon (XCM)
2008
Mountain bike:
1. hely – Világbajnokság (XCM)
1. hely – Világkupa (Spanyolország)
3. hely – Európa-bajnokság (XCO)
7. hely – Világbajnokság (XCO)
2007
Mountain bike:
1. hely – Sunshine Cup
1. hely – Bundesliga futam (Münsingen)
1. hely – Gunn-Rita Marathon (keveseknek mondhatják el magukról, hogy versenyt neveznek el róluk, és azt ráadásul még meg is nyerik – XCM)
2. hely – Világkupa (Belgium)
3. hely – Világkupa (Németország)
2006
Mountain bike:
1. hely – Világbajnokság (XCO)
1. hely – Világbajnokság (XCM)
1. hely – Európa-bajnokság (XCM)
1. hely – Világkupa összetett (3 győzelemmel – XCO)
2. hely – Európa-bajnokság (XCO)
2005
Mountain bike:
1. hely – Világbajnokság (XCO)
1. hely – Világbajnokság (XCM)
1. hely – Európa-bajnokság (XCO)
1. hely – Világkupa összetett (5 győzelemmel – XCO)
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – Skandináv bajnokság (XCO)
2004
Mountain bike:
1. hely – Olimpia (Athén – XCO)
1. hely – Világbajnokság (XCO)
1. hely – Világbajnokság (XCM)
1. hely – Európa-bajnokság (XCO)
1. hely – Világkupa összetett (6 győzelemmel – XCO)
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – Skandináv bajnokság (XCO)
2003
Mountain bike:
1. hely – Európa-bajnokság (XCO)
1. hely – Világkupa összetett (5 győzelemmel – XCO)
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – UCI világRanglista (XCO)
2. hely – Európa-bajnokság (XCM)
2002
Mountain bike:
1. hely – Világbajnokság (XCO)
1. hely – Európa-bajnokság (XCO)
1. hely – Birkebeiner Maraton (XCM)
2. hely – Európa-bajnokság (XCM)
3. hely – UCI világranglista (XCO)
2001
Mountain bike:
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – Birkebeiner Maraton (XCM)
1. hely – Farrisrunden Maraton (XCM)
Országút:
1. hely – Világkupa, időfutam (Svájc)
3. hely – Norvég kupa (időfutam)
2000
Mountain bike:
10. hely – Világkupa (USA – XCO)
Országút:
6. hely – Norvég bajnokság
1999
Mountain bike:
1. hely – Világkupa (Kanada)
1. hely – Norvég bajnokság (XCO)
1. hely – Norvég kupa összetett
1. hely – UCI világranglista (XCO)
2. hely – Világkupa összetett (3 második és 3 harmadik helyezéssel – XCO)
Országút:
1. hely – Norvég kupa összetett
2. hely – Világkupa (Új-Zéland)
2. hely – Thuringen Rundfart összetett (Németország)
2. hely – Tour Feminin de Bretagne összetett (Franciaország)
8. hely – UCI országúti világranglista
Hivatalos csapatfotó 2011
Eredetileg megjelent a Bikemag 2004. áprilisi számában. Kiegészítve és frissítve 2010-es és 2011-es interjúk alapján, illusztrálva 2008 és 2011 között készült fotókkal.
További információk:
– A cyclepassion naptárban róla készült fotók ide és ide kattintva érhetők el.
– Hogy hogyan készül egy ilyen fotósorozat, az meg itt tekinthető meg.
– Egy a 2011-es Mallorcai edzőtáborban készült interjú itt látható.
Szöveg: Laczkó András, HBalage
Fotó: Multivan Merida Biking Team, www.gunnrita.com, HBalage
