fbpx

DT Swiss 2018: a megújulás éve!

A teljesen átalakuló országúti kategória mellett bemutatkoznak a legújabb fejlesztésű e-bike kerekek, MTB vonalon pedig a meglévő modellekből kínálnak szélesebb változatokat is.

A 2018-as modellév valóban forradalmi változást jelent az ez idáig legfőképp mountain bike kerekeiről ismert svájci cégnél. Egy komplett stratégiát dolgoztak ki arra, hogy meghatározzák a legjelentősebb felhasználási területeket országúton, majd ezek speciális igényei szerint tervezzék meg és állítsák össze a modellpalettát.

Mindezzel együtt új nómenklatúra is debütál, ami elsőre talán bonyolultnak hangzik, de egy rövid magyarázat után a nevek magukért beszélnek. A típusnév első karaktere jelöli a felhasználási kategóriát, rendre: A-Aero, P-Performance, E-Endurance, C-Cross Road, T-Track. Amennyiben csak egy betű szerepel a kerék nevében, alumínium felnivel készül, méghozzá olyannal, amit a gazdaságosabb, illesztet technológiával készítenek. Ha két betű szerepel, az már hegesztett alumínium felnit jelent, a középkategóriától felfelé rendre ilyenekkel találkozunk. Ha létezik harmadik karakter, annak C betűnek kell lennie, ami a karbon felnire utal. Itt érdemes kiemelni, hogy az új generációs kerekek közül mindegyik peremes (clincher) kialakítású és tubeless kompatibilis, az összeszereléshez szükséges szalagok és szelepek természetesen járnak a szetthez.

Daniela Ryf is az új ARC kereket használja

Fontos kiemelni, hogy a névben szereplő négyjegyű szám nem a kerékszett tömegére utal, hanem azt jelzi, hogy milyen szintű agyakat használtak fel a kerék építéséhez. Minél kisebb a szám, annál fejlettebb technológiáról beszélhetünk. Az 1100-as típusok a DT Swiss legújabb országúti agyai, amit aerodinamikailag is optimalizáltak és minden szempontból az elérhető legjobbat nyújtják, legyen szó az össztömegről, vagy az alacsony súrlódású kerámia csapágyakról.

A legújabb 1100-as agy, aerodinamikailag optimalizált agytesttel és kerámia csapágyakkal

Az 1400-as kategória a jól ismert DT 240s szintű agyakat foglalja magába, míg az 1600-as kerekek a még szintén Ratchet System racsnimechanikával működő, viszont valamivel nehezebb 350-es agyakra épülnek. Az 1800-as jelölés már hagyományos, 3 kalapácsos reteszelési mechanizmust takar.

DT Swiss 1600-as agy, 350-es alapokon

Példaként nézzük a CR 1600-as kerékszettet:

  • C, mint Cross Road
  • CR, tehát hegesztett alumínium felnivel van dolgunk
  • 1600, így a fenti képen látható, egyedi küllőperemű 350-es agyakkal készül

Aero

Egyelőre mindösszesen három kerékszett tartozik ebbe a kategóriába, amelyeket legfőképp időfutamokhoz és triatlon versenyzésre ajánl a svájci gyártó. Csak karbon felnis darabokról beszélhetünk, a profilok magassága változattól függően 48, 62 és 80 mm.

Az ARC 1100 Dicut széria nemcsak minőségben és tartósságban, hanem aerodinamikailag is felveszi a versenyt a piacvezetőkkel. A szélcsatornás mérések alapján a 80 mm-es verzió még az etalon Zipp 808 NSW-t is alulmúlja légellenállás szempontjából. A tervezés során a SWISS SIDE szakemberei is közreműködtek, a Forma-1 világában szerzett fejlesztési tapasztalatokat és rendszerszemléletet ezúttal az országúti kerékpározásra alkalmazták. A 3D modelleket először CFD (Computational Fluid Dynamics) szimulációval vizsgálták, majd a legjobban teljesítő formákat prototípusként szélcsatornában is tesztelték.

A szélcsatornában végzett tesztek igazolták a CFD számítások eredményeit

Mivel a triatlon szakágban egyre elterjedtebb a tárcsafék használata, gondoljunk csak az új Cervélo P5X vagy Diamondback Andean “repülőgépekre”, az ARC 1100 kerekek nemcsak felnifékes, hanem disc változatban is kaphatók.

Performance

A klasszikus országúti kategória, napjaink trendjeit szem előtt tartva. A 18 mm-es belső szélességű felnik már 28-as gumikkal is remekül használhatók. A csúcsot a PRC 1400-as kereket jelentik, ezek tulajdonképpen a korábban RC 38 néven ismert típus továbbfejlesztett változatai. A DT Swiss szakemberei rengeteg tapasztalatot és adatot szereztek az I AM csapat WorldTour szereplési során, ezeket a fejlesztés folyamán mind figyelembe vették.

Az I AM csapat legnagyobb sikereit DT Swiss kerekeken érte el

Ami meglepő lehet, hogy a 2018-as változat 1%-kal nehezebb a kezdeti 2013-as verzióhoz képes, viszont 2 mm-rel növekedett a felni belső szélessége, laterálisan 15%-kal merevebb a hátsó kerék, valamint 20 %-kal javult a felnifékes változat hőállósága.

DT Swiss PRC 1400

Akik tömegben hasonló, árban viszont kedvezőbb szettre vágynak, azoknak érdemes kipróbálni a felnifékes alumínium kerekek non plus ultráját, a PR 1400 OXiC-ot. A fékfelület fekete felületkezelés miatt minden bringához remekül illik, sőt a kopásállósága is felülmúlja a hagyományos felniket.

DT Swiss PR 1400 OXiC

Endurance

A 2018-as modellév bevezetése alapvetően az ERC 1100 Dicut bemutatásával kezdődött, amelyről Thommey kolléga már részletesen beszámolt. Az endurance kategóriába sorolható kerekek csak tárcsafékekkel használhatók, a 19- és 20 mm-es szélességű felniken nem jelentenek gondot akár a 30 mm-es tubeless gumik sem.

DT Swiss ERC 1100

Egy átlag bringásnál az ilyen kombináció előnyei messze felülmúlják a hátrányokat, javul a komfort a széles belső nélküli gumi nagyobb térfogata miatt, a jellemzően használt guminyomásokon jobb a gördülési ellenállás és szinte nullára csökken a felütéses defekt veszélye. Az ERC 1100 megtervezésénél az aerodinamikára is nagy hangsúlyt fordítottak, szélesebb gumikkal sem romlik jelentősen a légellenállás.

DT Swiss ER 1400

Cross Race

Egyelőre két alumínium felnis kerék alkotja ezt, a főleg cyclocross és gravel felhasználásra optimalizált csoportot. A CR 1600 Spline már Ratchet System hátsó aggyal, egyenes fejű küllőkkel és hegesztett alumínium felnivel készül, aminek belső szélessége 22 mm, így akár a 40 mm-es gravel gumik is tökéletesen állnak rajta. Jelenleg én is ilyen összeállítással bringázom a legtöbbet és meglepően jól teljesít aszfalton is, ahhoz képest, hogy mi mindenre képes terepen.

Track

A TRC 1400 az egyetlen kivétel, amely elérhető szingós változatban is. Az új DT karbon pályakerekek 65 mm-es felnivel készülnek és szintén sokat fejlődtek aerodinamikailag az elődhöz képest. Az alumínium felnis T 1800 kerékszett azoknak ajánlott, akik a svájci minőséget szeretnék fixijükbe kedvező áron.


A mountain bike sportban eddig is piacvezetőnek számított a DT Swiss, 2018-ra csak kisebb változások történtek a kínálatban.
A Nino Schurter által is használt XRC 1200 Spline kerékszett már elérhető szélesebb, 25 mm-es változatban is 29″-es kerékméret esetén. Érdekesség, hogy az idei évben minden komoly versenyét megnyerő olimpiai bajnok is szélesebb felnis változatot használja, ezekkel hatékonyabban kihasználhatóak a 2,25″-ös tubeless gumik, tömegben pedig nem jelent akkora hátrányt.

DT Swiss XRC 1200

A cross country szakágban kiváló hírnevet szerző XR 1501 is szélesedik 2018-ra, szintén 25 mm-es belső szélességgel is elérhető lesz, mindkét napjainkban használt kerékméretben.

DT Swiss XR 1501

A következő modellévre megújul az 1700-as kerekeket magába foglaló sorozat. Az agyak a 350-es széria belsőségeit hordozzák, a küllőperemek egyenes fejű, húzott küllőket fogadnak. Az alumínium küllőanyák a ProLock technológiának köszönhetően nem fognak fellazulni.

A felnik a felhasználási területnek megfelelően alakulnak, az XC változat X1700 22,5 mm-es belső szélességgel készül. Legérdekesebb az M1700 széria, ahol 25 illetve 30 mm-es felni választható 650B és 29″-es kerékmérethez, sőt előbbihez akár 35 mm-es, a 3.0″-es plus gumikhoz tervezett felnis típus is kapható. Az enduro felhasználásra tervezett E1700 széria csak a két keskenyebb opciót kínálja, strapabíróbb kiadásban.

DT Swiss M1700 felni 35 mm-es belső szélességgel


A jól bevált MTB kerekből kiindulva 2018-tól egy új kategória kovácsolt magának önállóságot, mégpedig a kifejezetten elektromos rásegítésű kerékpárokhoz tervezett HYBRID széria. Legfőbb célként a jobb strapabíróság lebegett a tervezők szeme előtt, így a meglévő MTB kerekeket erősítették meg olyannyira, hogy akár 150 kg-os össztömeget is gond nélkül kibírjanak. Mivel érték ezt el? Egyrészt a felniket falvastagságát megnövelték a kritikus helyeken, a küllőfuratoknál, így sokkal kevésbé hajlamosak a repedésre, az élettartam teszten több, mint dupláját bírták hagyományos társaikhoz képest.

DT Swiss HYBRID felni, jól látható a megnövelt falvastagság

A küllők sem maradtak a megszokottak, 2,34 mm-es fejjel készülnek, ami további biztonsági tartalékot tett lehetővé. Annak érdekében, hogy a megnövekedett nyomatékot is minden gond nélkül tolerálja a rendszer az agyakat is átdolgozták. A terhelés által leginkább igénybe vett helyeken vastagabb lett az agypalást, megnövelték a felhasznált csapágyak méretét, sőt egyedi 24 fogas “Star Ratchet” gyűrűket is készítettek.

Külön említést érdemel, az acél kazettatest, ami biztosan nem fog “bemaródni” a legnagyobb terhelés mellett sem. A tömeggyarapodás nagyságrendileg 300 gramm az azonos kategóriába sorolható MTB kerekekhez képest, de az elektromos rásegítés mellett ez szinte észrevehetetlen.


Természetesen a jól ismert agyak és felnik külön-külön is elérhetőek, utóbbiak esetén már az új HYBRID szériás típusokat is meg lehet találni a boltokban, akár nagyobb testsúlyú bringásoknak is kifejezetten ajánlott.

A DT Swiss termékeit a Boneshaker forgalmazza, további hírek a Facebook oldalukon!

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo