fbpx

Dósa Eszter blogja: XCO Zalaegerszegen, maraton Budán

Dósa Eszter ezúttal a zalaegerszegi Goda Péter XCO Kupáról és a Buda Maratonról számol be blogjában:

I. Goda Péter XCO Kupa

Nehéz szívvel vágtam neki a hétnek, ugyanis drága Pribeli István, akit csak “Prikos”-nak hívtunk, tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket. A sportversenyeink technikai “lelke”, de még annál is sokkal több ő nekünk – igen, így, jelen időben, ugyanis tudom és érzem: ideiglenes csupán ez a távollét. Emellett pedig egy hatalmas kincs azok számára, akik ismerősének tudhatják magukat –  boldog vagyok, hogy közéjük tartozhatok!

Milyen fura az élet: a hétvégi XCO Magyar kupa állomás szintén egy lelkes sportbarátra, Goda Péterre emlékezve került megrendezésre, aki szintén hirtelen távozott tőlünk.

így a hét elején rendezni kellett a soraimat, értékelni, újraértékelni sok mindent. A hét második felében újra előtérbe tudtam helyezni az edzéseket, pénteken és szombaton is keményen gyűjtöttem a szintet és a kilométereket. És vártam az XCO Magyar Kupa következő állomását.

egerszeg_7

Egy kis aggodalom is volt bennem, hogyan alakul majd a vasárnapi futam, ugyanis szombaton még egy majd’ 130-as kört abszolváltunk Feri barátommal a Mátrában… Aggodalomra semmi ok, nem ment el a maradék józan eszünk, hogy verseny előtt ilyen terhelésnek teszem ki magam, igazából egy négynapos maraton versenyre, a Beskidy MTB Trophy-ra való testi-lelki ráhangolódás jegyében zajlott az elmúlt pár nap.

A  vasárnap nem indult túl fényesen, ugyanis eltévedtünk Zalaegerszeg mellett, így a pályajárást a verseny első körére voltunk kénytelenek halasztani. De én ne is panaszkodjak, hiszen szegény Béla Dávidnak egy bő fél óra állt rendelkezésére a futama előtt. Ő viszont nagyon jól kezelte a helyzetet, le a kalappal!

Közben infóvadászat a pályáról: (természetesen) ahány embert kérdeztem, annyiféle választ kaptam a technikás részekkel kapcsolatosan.  :-) Közben Dávid szerencsésen célba ért, az 5. helyen az U15-ös fiúk közt. Ilyen előzményekkel nem is rossz! A következő, fél 2-es rajtban Viktornak, Gombinak és Ibrányi Attilának segítettünk a frissítésben, majd indultam melegíteni. Mire befejeztem a melegítést, mindhárman át is haladtak a célvonalon, Attila bronzérmes, Viktor pedig 8. lett  Master 1-esek közt. Gombi a Master 2-es kategória 12. helyén ért célba.

A mi rajtunkra délután 3-kor került sor, amit, megmondom őszintén, nem igazán szeretek, nem a verseny maga miatt, hanem a késői hazaérkezés miatt. Egy óra alvás plusz/mínusz nagyon nem mindegy! A mezőnyünk, sajnos, nem volt túl népes: Cseh Roni és Ringelhann Fanni indult elit kategóriában. Ellenfele nem lévén, velünk rajtolhatott az U17-es Megyaszai Lilla is , így legalább meccselhetett egy jót, amíg kategóriájában kiírt 3 kör teljesítése után véget nem ért számára a verseny.

A pálya “combos” volt, több rövid, meredek kaptató váltakozott  a gyors, maratonos lejtős szekciókkal. A szervezők pár mesterséges technikai elemmel igyekezték megtörni a komoly erőnlétet igénylő pályát, ami, sajnos egy-két áldozatot is szedett. Így, pályajárás hiányában nem kockáztattam, kiváltképp, mert a kerülőút sem okozott komoly időveszteséget.

4 kört kellett abszolválnunk a körönként cirka 230m szintemelkedést tartalmazó, porszáraz pályán. A felvezető kört követően igyekeztem az élre állni, s a maratonos beidegződést követve, keményebb tempóban teljesíteni az első kört – vagy legalábbis az emelkedőket, ott kevesebb váratlan meglepetés érhet. ;-) Hát, mit mondjak, eszembe jutott egy párszor az előző napi tempózás Galyatetőre. Illetve az is, hogy mennyire jó lett volna egy legyúrás a lábaimnak… az etapversenyeken ez elengedhetetlen a túléléshez!

Habár a köridőim tizenpár másodpercekkel romlottak, a csiki-csukis lejtőzések körről-körre jobban mentek, nem beszélve arról, hogy mennyire élvezetesek voltak! Csak azt sajnálom, hogy nem mért a sebességszenzor, így nem tudtam Viktornak bebizonyítani, hogy ott tényleg gyorsan mentem. Pedig tényleg! A technikásabb részeknél viszont épp ellenkezőleg: magam is éreztem, hogy nem volt valami átütő…

A harmadik körben, az egyik kaptatón majdnem leszédültem a bringáról. Na nem azért, mert eléheztem vagy mert dehidratálódtam, hanem egyszerűen  a meglepetés miatt. Szóval mégiscsak érheti az embert váratlan dolog a kemény hegymenet során is. Történt ugyanis, hogy szorgalmasan araszoltam felfelé az egyik kaptatón, patakokban csurog a fejemről a verejték , amikor is látom, hogy az, írd és mondd, ott felejtett(?) vécécsésze fölé guggol az egyik lelkes szurkoló, s határozott férfihangon kiáltja, hogy nyomjaaaad! Majdnem kibuggyant belőlem a nevetés, csak hát másra kellett az energia. Nem is tudom, mi lett volna, ha a múlt heti szlovákiai gyökeres szekción történt volna ugyanez… tuti ledőlök a bringáról…

A negyedik körben már jobban lébecoltam, csupán az utolsó km-t igyekeztem még megnyomni kicsit, nehogy utolérjenek a fiúk. Szerencsére nem voltak a nyakamban, így fellélegezve értem vissza a raj-célterületre. Viktor  a frissítőzónában még adott egy utolsó “atyai tanácsot”, ti. pörgessek jobban, amit én félrehallva úgy értelmeztem, hogy “ötödik kör”.

Hát jó, ha menni kell, hát menni kell, de azért egyet szusszantam a cél után, reménykedve, hogy hátha mégsem…. Ekkor a bíróktól ugyanezt hallom: menjek még egy kört. Most akkor mi van?! 4 vagy 5? Vagy már számolni sem tudok? Heveny pánik fogott el, majd kérdőn néztem a bírókra. Ekkor persze már mindeni mosolygott, hogy milyen hiszékeny is vagyok… Ezt bebuktam. :-)

Mindenesetre “megúsztam” az extra kört, azonban a levezetésre figyeltem. Sosem árt, ha a sajgó lábaim helyzetén kicsit könnyítek.

Az eredményhirdetésre 5 órakor került sor. A mi kategóriánkban jómagam, Cseh Roni és Ringelhann Fanni lett a sorrend, míg az Elit/U23-as fiúknál a nagy meleget és a kemény pályát Szalontay Bence,  Samo Rauter és Meggyesi Gergő teljesítette a leggyorsabban.

Ezt követően már “csak” egy jó hosszú autókázáson kellett túl lennünk…

Eredménylista

Szerdán, május 1-jén Buda maraton, irány a Hármashatár-hegy!

A fotókat köszönöm Fenyvesi Tamásnak!

Buda Maraton, avagy valamit valamiért…

Van úgy, hogy kockáztat az ember, s megesik az is, hogy néha kénytelen beáldozni egy-egy versenyt egy főbb cél érdekében. Többek között ez (is) történt szerdán, a Buda Maratonon.

buda_4

Az a bizonyos kockázat és beáldozás az elmúlt napok folyamatos terhelése volt, s finoman fogalmazva: nem pihentem rá a szerdai “történetre”. Ahogy a múltkori bejegyzésben is említettem, nnak ellenére, hogy a nemkívánatos betegség visszavetett, nagy fákba vagdosom a fejszém: hamarosan Maraton EB, majd VB, illetve itt van még a Beskidy MTB Trophy többnapos etapverseny is. Szóval kemény időszak következik, s a lehető legtöbbet akarom kihozni magamból ill. a lehetőségeimből. Még akkor is, ha ott lebeg a levegőben a “mi lett volna, ha…”.

A Buda Maraton afféle “szívem csücske” verseny, s habár “klasszikus” középtávhoz képest a sport táv is rövid, igencsak próbára teszi az embert – tehát éppen ideális maratonos szezonkezdő esemény. A hegymenetek kemények, s nagy odafigyelést igényel a jobbára köves terep, a lejtőzések pedig még annál is inkább! Ha túlvállalod magad, garantált, hogy lejön rólad a lazúr… Arról nem is beszélve, hogy a kövek csak úgy falják a gumikat… Persze nem kell megijedni, voltak azért “klasszikus”, száguldozós szakaszok is, ahol büntetlenül lehetett örömködni. :-)

A délelőtti gyerekversenyek komoly izgalmakat hoztak, nagyon fontos és jó kezdeményezés a gyerekek bevonása, hisz közhelyes vagy sem, a jövőt rájuk lehet és kell építeni. Ezekben a futamokban sajnos “vitalitásos” érintettünk most nem volt, azonban szép számban képviseltettük magunkat a “nagy” futamokban.

buda_2

A rajtra délben került sor, s mint ahogyan azt már megszokhattuk, egész széltében sorakoztunk fel, mintha valami hadba készülnénk. Hogy azért itt mégse legyen véráldozat, hatványozottan oda kellett figyelni egymásra; sajnos szemtanúja voltam egy bukásnak mindjárt az első percekben. :-(

A rajtot egyébként nem éreztem rossznak, azonban igen hamar jelezni kezdtek a lábaim, hogy ne akarjak itt ma annyira heveskedni. De hát mit is várhattam magamtól, amikor az elmúlt öt napban nem volt 4 óránál rövidebb bringás edzésem? Egyben biztos voltam: nem itt és most fogok maradandót alkotni…

Már előző nap sem voltak rendben a lábaim, s sajnos nagyon is tudtam, miféle “rendellenesség” is ez: ugyanezt éreztem pölö a Trans Hungária Maraton harmadik napjától már az elrajtolás pillanatában is. Semmi különös nem történt, csupán a szervezetem igyekezett behúzni a kéziféket. Az étkezéssel is bajok lehettek, nem bírtam rendesen feltölteni a szénhidrát-raktárakat. A legjobban viszont az lepett meg, hogy a napok elteltével mind jobban vágytam a húsra, folyton-folyvást! Ijesztő! A fehérjebevitel valószínűleg nem volt elegendő, talán így jelzett a szervezetem. Vagy nem tudom.

Így egy cseppet sem csodálkoztam, amikor elhúzott mellettem Michalina Ziólkowska. Nem volt ismeretlen számomra a lengyel kollegina: tavaly a Maraton EB-n és a Duna Maratonon is magam mögé tudtam utasítani. A versenyen való jelenléte viszont meglepett. Az  a sanda gyanúm, fogunk mi még találkozni… Azonban most, szívemre teszem a kezem, a versenyre rápihenve sem lettem volna olyan állapotban, hogy megverjem. A célom végül is így sem módosult: az első honi női célba érkező lenni a hosszabbik távon. Ha törik, ha szakad! Csak futni ne kelljen az utolsó km-eken, mint egy évvel ezelőtt…

A módosított pálya tetszett, bár néha úgy érzetem, mintha a dzsungelben lennék: csak ki ne ugorjon elém valami vadállat a sűrű bokrok közül… Habár az emelkedőkön többet kellett visszaváltanom, mint ahogy szerettem volna, azért annak mindenképp örülök, hogy jobban sikerültek a köves egynyomos kaptatók, mint azelőtt. Ha már erő nincs elég, legalább koncentráljak oda! ;-) De ami a legfontosabb volt: frissíteni! Viktor tanácsát megfogadva, szinte mindegyik állomáson elvettem egy pohár vizet, s egy korty után már öntöttem is a fejemre.

buda_1

Az első kör vége előtt Robintól megkapom az XX-Force-os kulacsot (a versenyek második felében mindig jól jön  a “lórúgás”), addigra szépen el is fogyasztottam az első kulacs “sima” izót. Sajnos ekkor már több, mint 5 perc volt a hátrányom, tudtam meg Robintól. Egy pillanatra felmerült bennem a dilemma: ha tovább megyek, véget ér a több, mint három éves hazai monti maratonos veretlenségem. Ha nem, nyerem a rövidebbik távot, s nem győz le a lengyel leányzó. De van annak igazi értéke számomra? Az legalább olyan lenne, mintha feladnám…

Míg ez a sok gondolat átfutott az agyamon, már el is értem az “útelágazást”. Na nem, nem lesz itt semmiféle potyázás, szépen megyünk tovább, figyelve a pulzusra, hogy 155 alá azért ne nagyon menjen. Ha bírom ezt a tempót tartani, akkor, elvileg, meglesz a stabil második hely Michalina mögött. Hacsak nem kapok defektet, mint oly sokan… Brigi pedig biztosan vészes közelségben van, egyetlen hiba, s bottal üthetem a keréknyomát.

buda_8

A második kör elvileg könnyebbnek volt aposztrofálva, azonban ekkor már “láb”-ilag teljesen végem volt. Az XX-izó és a jó kis koffeines gél tartotta bennem a lelket, na meg a vérkeringést. Az utolsó aszfaltos mászásnál már nagyon lógott a nyelvem, amikor meghallottam egy kedves biztatást: Hajrá, Márti! Mosolyogtam egyet magamban, hisz jó párszor megesett ez az elmúlt évek során. Hát igen, Vajda Márti meghatározó személyisége a női monti sportnak… Az valahol jól esik, hogy éppen Vele kevernek össze… bár abban is bízom, hogy egyszer majd egy másik leányzót szurkolnak meg ilyen lelkesen egy “Hajrá, Eszti!”-vel. :-)

Az utolsó lejtőzést letudva, már kezdtem volna fellélegezni, amikor is fura érzésem támadt: hátsó defekt. Szuper… De a defektgátló tej tette a dolgát, s, mivel szingós kerekekkel mentem, nem aggódtam amiatt, hogy lefordul a gumi a felniről. Ha a ragasztó évek óta bírja a cyclocrossos nyúzást, most sem fogja megadni magát. Nem is tette! Így fáradtan, s a helyzettel megbékélve gurultam át a célvonalon. Huh! Ez kemény menet volt. Jajj, de jó lesz holnap végre egy kis pihenő! A megérzésem nem csalt meg, Brigi érkezett utánam, pár perces különbséggel, így telt meg a képzeletbeli abszolút dobogó.

buda_6

A fiúknál Szilárd megvédte a “mundér” becsületét, a két lengyel rivális, Radoszlaw Rekawek és Bogdan Czarnota előtt tudott nyerni! Ami pedig a csapatomat illeti, U17-ben Panna és Goni is ezüstérmet hozott, hobbi távon Master 1-ben Viktor 97., míg a hosszún Ibrányi Attila 6. lett. Medgyesi Tibi és Gombi pedig a Master 2-es sport távon érkezett meg a 20. ill. 24. helyen. Gratula!

A fotókért köszönet Szécsi Ildinek, Tirszin Janinak és Káldi Tominak és Karafa Balázsnak, a frissítésért pedig Robinnak hála!

Eredménylista

mtb_eb_2013_logo

Jövő hétvégén pedig nem kisebb megmérettetés, mint az MTB Maraton Európa Bajnokság következik! Szurkolást, sok-sok pozitív gondolatot elfogadok! :-)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo