Habár a lábam még nem tökéletes, s a tüdőm is rakoncátlankodik, nem tudtam kihagyni a kerekegyházai SuperCross futamot. Azonban okos versenyzéssel, hallgatva az orvosi és edzői utasításokra, egy bronzérmet csak sikerült hazavinnem.
A balassagyarmati futamon történt térdsérülésemet követően két hét kényszerpihenő következett, amelynek utolsó napjait Várgesztesen töltöttük baráti körben. Sokaknak ismerősen csenghet a Tatabánya közeli település; a Vértes Maratonnak otthont adó helyszín szuper hely a kikapcsolódásra. A monti maraton fődíja volt ez a négyszemélyes hosszú hétvége az egyik apartmanházukban, s mivel elég sűrű volt a versenyszezonom, most adódott alkalmas időpont. A legjobbkor.
Két napos programunk aktívan telt: este biliárdoztunk, ill. “megtanultam” bowlingozni, nappal tettünk egy rövid túrát a gesztesi várhoz. Az utolsó szakasza gyalogosan is kihívás volt – mi lenne, ha bringával kellene abszolválni? A vár bevétele után jól esett a meleg étel, amelyet a vár ura szolgált fel, csupán azt sajnálom, hogy a vár őrei (egy cirmos és nyolc fekete cica) voltak távolságtartóak.
Az Ünnepek alatt pedig ha óvatosan is, de végre felülhettem görgőzni is egy kicsit, majd 2 napot már kint is próbálkoztam. Kérdéses volt, hogy rajthoz állhatok-e a Kiskun Crosson. Ami a szomorúság a történetben az az, hogy habár a térdemben a csonthártyagyulladás nagyon szépen javul, a mellkasom kezdett az elmúlt napokban szurkálkodni egy-egy görgőzős sprintelésnél. Ajjajj, csak nem szedtem össze valami tüdő-nyavalyát?
Szombaton orvosi vizsgálat, s kész tények elé állítás következett: vagy “mértékkel” bringázok a versenyen, nem kihajtva magam, vagy otthon maradok. Ez volt igazán csak az ajjajjajj! Végül, nagy nehezen, de döntöttem: megyek, de orvosi és edzői utasítást fogok követni, bármi legyen is az. A “bármi”-be azonban nem mertem nagyon belegondolni… Hála az égnek, minden jól alakult, azonban szükség volt egy kis improvizálásra.
Történt ugyanis, hogy, habár nagy gonddal pakoltam a táskámat, a szélmellényt csak sikerült otthon felejtenem. Pedig a tüdőmnek nem ártana egy kis extra védelem. Az én talpraesett edzőm hathatós tanácsa révén gyorsan megoldottuk a “szigetelés” kérdését is: újságpapír az aláöltözet alá! Ez nem a spanyol viasz, jó öreg bringás trükk. “Mellé” jött még a kendő a szám elé, hogy ne nyeljem be hideg levegőt, illetve a kamásli, hogy ne fagyjon szét a lábam. Ez utóbbi azonban sokat nem segített, ugyanis felcsúszott az orra, de ez nem zavart. Az újságpapírosdit nem bántam meg, épp ellenkezőleg; különösen a focipályán éreztem a “jótékony hatását”.
A melegítést most nem vittem túlzásba, hiszen nem terveztem erőltetett menetet, csupán egy kis visszaszokós örömbringázást. Az örömre persze már a rajt előtt is volt ok: Vani defekttel is dobogóra állhatott. Panna ezúttal 4., bátyja, Goni pedig 5. lett. Majd következett a mi futamunk. Úgy gondoltam, a rajtot követően megpróbálok majd Orosz Anita közelében maradni, ha megy, megy, ha nem, nem.
Sajnos nem ment, ugyanis a master srácokkal kellett volna viaskodnom, hogy előbbre, Anita közelébe kerüljek, amit először meg is próbáltam, de éreztem, hogy sok lesz, pláne, mivel volt, aki erre vérszemet kapott, s jött is az ellentámadás. Jó, ám legyen, végül is ma mások a céljaim, úgyhogy ehhez igyekszem tartani magam. Azért Gombi kollégát csak meg szerettem volna fogni, tetszett a tempója!
Az előzés sikeres volt, szépen vonatoztunk együtt – mindaddig, amíg a pálya második, kacskaringós szakaszában ki nem csúszok. Szerencsére semmi komoly, már pattantam is vissza a nyeregbe. Csupán kis Ridley-men fordult el a jobb fékváltókar, de ilyen dolgokon amúgy sem kell aggódni. Hibátlanul váltott továbbra is, mi kell még? 🙂 Közben a junior győztes, Pelikán Jani, már szépen lekörözött, így tudtam, a 7. kör lesz az utolsó, csak tartani kell a tempómat, s meglesz a bronzérmes pozíció Barbi és Anita mögött.
Így jutott ma egy (számomra) meglepetés dobogó, több mint elégedett vagyok vele. De azzal még inkább, hogy sikerült “értelmesen” tekernem, s nem kockáztatni bármi szövődményt. Szabinánk Cséri Szilvi nyomában, a 7. helyen zárt, míg Gombi 10. lett.
A nagy futamot a technikai zónából követtem, izgalmas csatát vívtak a srácok. Habár sokáig úgy tűnt, egyértelműen Fejes Gabi lesz a befutó, Szilárd olyan hatalmas erőket bírt mozgósítani az utolsó körre, hogy az szinte hihetetlen. Csupán 3 mp maradt meg a célvonalnál Gabi előnyéből. Harmadikként Vígh Zoli érkezett az elit fiúk között.
A legnagyobb szurkolás persze a vitalitásos fiúknak járt: a master 1-es kategóriában Reitinger Gabi most sem talált legyőzőre, míg Viktorunk pedig 14-ikként érkezett.
A fotókat köszönöm Sáska Zolinak és Káldi Tominak
