Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion) számára a végére igencsak izgalmas lett a Crosskovácsi mountain bike maraton, erről mesél legfrissebb blogjában:
Végre, végre! A sok sarazás, ázás-fázás után rekkenő hőségben gyűrhették immár a nagyok mellett a kicsik is a kilométereket a Maraton Magyar Kupa újabb fordulóján, Nagykovácsiban.
A magam részéről, a lelkes kicsik, az időjárás és az izgalmas pálya mellett örömmel töltött el az is, hogy a betegeskedés után végre kezd visszatérni az erő a lábaimba! Persze nem is árt, mert nagyon közeleg az ausztriai Világbajnokság…
A reggel kis feszültséggel indult: kisebb eltévedés, nagy forgalom, frissítés s.o.s. leszervezése, azonban a verseny előtti “szertartás” elvégzésével – úgy mint bringa-ellenőrzés, rajt előtt 1 órával az új kedvenc zabos Nutrixxion szelet elmajszolása, kis melegítés – nagy várakozással és izgalommal csatlakoztam a kolleginákhoz. Közben persze legalább ötször végigtapogattam a nyeregtáskám és a zsebeim, vajon minden a helyén van-e: gélek, szerszám, pumpa, gumileszedő, “habos tej”…
Akkor nincs más hátra, mint hogy megeszegessem a “nyugtatómat”, az RQmaxot, aminek persze csak az izgulós kis lelkemre gyakorolt hatása a nyugtató, a lábaim viszont gyönyörűen forogtak már az első emelkedőn is.
Akkor lássunk neki!
2 perccel a hosszútávosok rajtját követően számunkra is megkezdődött a móka. 
Az aszfaltos szakaszon nem volt túl erős tempó, amit annyira nem is bántam, próbáltam a mezőny szélére helyezkedni – közben persze szem előtt tartani a lányokat. Az első emelkedő egyébként is jó “rostának” szokott bizonyulni. 
Így az első kis, 6 km-es kunkor megtétele után a kastélyparkból már 1 perces előnnyel vághattam neki a kb. 46 km-es nagy körnek.
Egyébként nagyon kedvelem a CrossKovácsi pályáját, mert, habár nincsenek benne túl hosszú hegymenetek (az persze relatív, kinek mi a hosszú ), nagyon dinamikus, s könnyen ráérzek a lüktetésére. A hőség ill. a száraz pálya pedig külön ajándék volt számunkra. Bár, hozzá kell tennem, nem volt botor dolog, ha az ember a frissítőben egy pohár vízzel a kobakját is megajándékozta…
Emellett nem volt célszerű spórolni az izóval sem; nálam ritkán fordul elő, hogy bő 2 és fél óra alatt 2 kulacsnál többet fogyasztok, most azonban 3 “agydurrantó” XX-izós kulacs majdnem teljesen kiürült…
Ma gyakorlati tudásom is bővült kicsit. A nagy kör első nagyobb lejtőjénél Karafa Balázs a nyeregállítását követően utolért, s látva több mint szörnyű lejtőzésemet (amit én finoman csak “óvatosnak” nevezek) egy-két “atyai” tanáccsal nyomban meg is áldott. Hát igyekeztem megfogadni, s nem leszakadni róla a hátralévő szakaszon. Huh! Mennyire más felfogásban is lehet lejtőzni… Szerencsére az agyam is a helyén volt, így elmondhatom, nemhogy nem paráztam, hanem még élvezetem is! Egyébként is hasznos dolog technikailag ügyes ember mögött menni lefelé, határozottabban nagyobb tempóval lehet így csapatni!
Egyedül a lestrapált külső miatt aggódtam kicsit, ami, mint később kiderült, nem is volt alaptalan…
A mai napi “menetrend” egyébként nem (csupán) az első emelkedő megrohamozása volt; igyekeztem végig erősebb tempót diktálni, majd a célba érést követően a chipet leadva szerettem volna kimenni a hosszútávosoknak “járó” 20 kilis körre is – mintegy ráhangolódásképp a külföldi maratonokra, ahol bőven 60km-en túl kezdődik az élet.
Sajnos ez a tervem meghiúsult, ugyanis cirka 10 kilivel a cél előtt az első defektet kaptam: egy kő kivághatta az egyébként sem új gumi oldalát. A defektgátló szmötyi mennyisége sajnos kevésnek bizonyult, azonban a BiciSupport-os tejspray – amit én csak “habos tejnek” hívok – végül megoldotta a dolgot. Ehhez azonban szükség volt még egy kölcsön szelepátalakítóra (köszönet érte!), mert én botor, nem azt a flakont hoztam magammal, amin rajta volt… Rajt előtti ellenőrző lista újabb elemmel bővítve!
Így megkezdődhetett a versenyfutás az idővel, mert hát sosem lehet tudni, a köves terepen mennyit fog bírni a friss “var” a gumin. Illetve azt sem, hogy Orosz Anita mikor csap hátba…
Szerencsére csak az utolsó 2 km-en éreztem, hogy kiszökött egy kis levegő, s picit folyóssá vált a gumi, azonban így is elegendő maradt még benne ahhoz, hogy ne futva kelljen megtennem az utolsó száz métereket. Így elsőként értem célba a lányok közt. Utánam Anita, majd Albert Kati érkezett. Felnőttben Mankáé lett a bronzérem.
Az elit fiúknál Blazsó Marci, Szatmáry Andris és Víg Zoli lett a végső sorrend.
A Vitalitásból a fiatalok sajnos nem álltak ma rajthoz, azonban feltétlen érdemes megemlíteni, milyen népes gyereksereg vívott komoly csatákat. A kisebbek számára családi futamot szerveztek, a nagyobbacskák pedig egyénileg küzdöttek meg egymással ill. a távjukkal.
Mint megtudtam, a Nemzeti Tehetség Program keretén belül, az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével valósulhatott meg, hogy azok a gyerekek is belekóstolhassanak a montizás örömeibe, akik számára a “rövidtávú” maraton még túl nagy falat lenne.
Jó volna látni, ha ez a kezdeményezés tovább bontakozna, hisz egy erős utánpótlás-bázisból lehet igazán építkezni, s szép nemzetközi sikereket elérni! Szóval hajrá fiatalok, találkozzunk minél több versenyen! S hajrá szervezők, hogy legyen minél több ilyen esemény!
A frissítésben nyújtott segítséget illetve a fotókat köszönöm a BringaBandának, Kezsónak és Tirszin Janinak!
Ha minden jól alakul, csütörtökön aszfaltszaggatás következik: Időfutam OB!
