A Leogangban rendezett futam az idei világkupa-sorozat félidejét jelentette, azaz aki eddig gyengélkedett, annak innen már nem nagyon van esélye sokat feljönni. Ez a helyszín a következő három évben Schladming helyét fogja betölteni. A döntés elég hirtelen jött az idén, így a pályáról előzetesen és hivatalosan szinte semmit sem lehetett tudni.
DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang
A 4X pályát a szezon közben lesérült német 4X menő, Guido Tschugg építette, így nem lehetett panasz rá. Került is bele sok olyan rész, ami komoly nehézséget okozott a mezőny nagyobb részének. Volt ugyanis egy szakasz, ahol két egymástól teljesen független, de párhuzamos nyomon lehetett menni. Ezt az időmérőn tulajdonképpen csak Dan Atherton és Jared Graves vállalta, de gyorsabbak ők sem lettek tőle, így az időmérőt Prokop nyerte.
A másik érdekesség egy ugratósor és step up kombináció volt, amely a DH pálya fölött átívelő fahídra vitt fel. Ezen akkorát kellett ugrani – a túloldalán meg olyat zuhanni -, hogy ezt nagyon sokan nem tudták megoldani.
A döntőkre, ahogy azt idén már megszokhattuk, leszakadt az ég, és merő sártenger lett a pálya. Az alsó szakasz annyira átázott, hogy sokszor ott dőlt el a helyezések sorsa, amikor a tíz centire süppedt kerekek keresztbe fordultak. A verseny érdekessége volt, hogy a dörtös Martin Söderström is indult flanelingben és egysebességes géppel, amivel időmérő huszonhatodik lett. A későbbi futamában pedig a rajtnál másodiknak jött el, ami azért nem kis teljesítmény az atlétikus 4X-os srácok között.
A 64-ben két magyarért izgulhattunk, hiszen Csope és Prájcer Peti is be tudta magát verekedni a leggyorsabbak közé. Petinek voltak jobbak az esélyei, és a többiek hibáinak köszönhetően is, bejött a körében a továbbjutást jelentő 2. helyre. Ott azonban piros lapot kapott, mert az első egyenes végén a tülekedésben átment a kanyar belső ívét jelző zászlón, azaz elhagyta a pályát. Ez a 4X-ban – hacsak nem kerüli meg újra a kaput – kizárást jelent.
Az élmezőny aztán nagyjából papírforma szerint csorgott be Graves-szel az élen, majd az R.S.P. megannyi tagja. Megdöbbentő, hogy Graves mekkora fölénnyel tud elrajtolni, hogy a rajt után tíz méterrel már bő egy bringahosszal bebiztosítsa a győzelmét, így a többiek kizárólag a 2. helyért küzdhetnek.
A DH pálya a világkupa versenyzők számára ismeretlen volt, így meglepetést okozott a 2600 méteres hossza és a brutális 836 méteres esése, ami a nagy hosszúsága ellenére is 33 százalékos átlagos meredekséget jelent. Ennek ellenére az első napokban inkább negatív nyilatkozatokat lehetett hallani. A Syndicate csapatból Peat azt kifogásolta, hogy 4-5 éve volt itt már verseny, és azóta semmit nem változtattak a bringapark részeként is DH pályaként üzemelő nyomon. Minnaarnak a túl sok és mély aknaszerű lyukkal volt baja, meg a beláthatatlan ívű lelépőkkel és a rossz irányba vezető hidakkal. Blenkinsop a sok és szinte teljesen egyenes és unalmas tekerős részre panaszkodott.
Aztán az edzésnap után, de főleg az időmérők végeztével, elhaltak a panaszok, és már csak a lelkendezés maradt. Mindenki elismerte, hogy brutális és embert próbáló a pálya, mind technikailag, mind erőnlétileg. Atkinson tömören csak azt mondta, hogy ez tényleg egy világkupa pálya. Igaza is lett, mert már a harmadik kanyar kifogott rajta a döntőben, holott az időmérőn – tőle azért szokatlan módon – első tízes időt ment.
Az időmérőn a nőknél az Atherton lány szokás szerint az élre állt, és a nagy riválisának, Jonniernek bő hét másodpercet adott. A pontverseny szempontjából azonban fontosabb, hogy még Ragot és Moseley is befér közéjük. A döntőben aztán Rachel hibázott és ismét elintézte a vállát. Mivel sérülése komoly volt, már le sem tudott jönni a pályán. Jonnier pedig összeszedte magát és kihasználva erejét, jól elverte a mezőnyt: a 2. Ragotnak közel három és fél másodpercet, a 3. Puginnek öt és felet, míg a szintén erősnek és technikásnak számító 4. Moseleynek már majdnem tízet adott. Ezzel az összetettben is le tudott szakadni Racheltől 190 pontra, akit már Pugin is beelőzött. Mivel 200 plusz 50 (időmérő) pont kapható versenyenként, ezért, ha Rachel válla nem jön helyre a svájci futamig, akkor már tulajdonképpen matematikai esélye sincs Jonnier ellen, aki nagyon kiszámíthatóan ott van mindig a dobogón. Nagy csoda lenne, ha idén nem ő nyerné az összetettet.
A fiúk közt volt magyar induló is: Kántor Miki, Liszi Attila és Szecskay András személyében, akik közül Szöcsi lett a legjobb a 170. hely környékén. Aki tudja, hogy ők hárman hogyan bicikliznek, az elképzelheti, hogy mennyire durván megy a mezőny többi tagja. Sovány vigasz, hogy az angol Sam Flockhart, aki a Lapierrernél Blenki csapattársa, meg több amerikai is azt nyilatkozta, hogy itt hihetetlen jól megy az egész mezőny, nem úgy, mint egy hazai bajnokságban. Aki persze látott már videót bármelyik említett bajnokságról, az tudhatja, hogy mi még sajnos azoktól is nagyon messze vagyunk. Egyszerűen be kell látnunk, ehhez a sporthoz hosszú és durva pályákon való gyakorlás kell, ami itthon nincs.
DH és 4X világkupa, 3. futam: Leogang
Az edzéseken mindenki sokat gyakorolt, mert senki nem ismerte a nyomokat, leszámítva az osztrákokat, akik Markus Pekoll személyében a VK-k legjobb osztrák eredményét érték el a 20. hellyel. Érdemes itt pár szó erejéig kitérni a csapatokra, hiszen az edzéseken szinte mindig együtt látjuk lejönni a srácokat, holott az évenkénti átigazolások során biztos, hogy másokkal, régi csapattársakkal is jó barátságba kerülnek. Minnaar, Lehikoinen és Fairclough egy csapatban ment a Honda idejében. Ma pedig Fairclough Minnaar legnagyobb ellenfelének csapattársa, míg Matti idén az eddig legeredményesebb csapatban hajt. Szóval bonyolult viszonyok is lehetnek.
A csapat azonban nagyon meg is könnyítheti a versenyzők életét. A Syndicate-nél például vagy Josh vagy Peat vezeti az edzéseken a vonatot. A legritkább esetben látni Greget elöl. Aki déházott már valaha ismeretlen nyomon, az tudhatja, hogy mennyivel könnyebb valakit követni, mint elöl keresgélni az ideális íveket. A közvetítés alatt lehetett látni, hogy amikor Peat már a hot seatben ült, tehát már csak az utolsó bő harminc embert vártuk, akkor Minnaar odament hozzá beszélgetni. Több mint valószínű, hogy a nyomok megváltozása és az aktuális ideális ívek voltak a fő téma. Annyira korrekt a csapatszellem náluk, hogy a szálláshelyeken mindig az választ először szobát vagy ágyat, aki épp vezeti az összetettet.
Athertonéknál Dan szerepe a nyomok kipróbálása, amivel energiát spórol meg öccsének. Ez most egyébként annyira jól sikerült neki, hogy a pálya harmadánál lesett lánca miatt végig gurulva is bejött a 16. helyre, amivel eggyel jobb helyezést ért el, mint az előző napi 4X-on.
Egy csapatnál aztán olyan apróságok is számíthatnak, mint a nyelv. Danny Hart tavaly még juniorként egy franciául beszélő csapattal utazgatott a világban. Idén viszont angol anyanyelvűek közé került. Nem merném állítani, hogy csak emiatt, de idén a felnőttek közt a féltávnál is a tizenharmadik helyen áll közvetlenül Peat mögött, aki annyi ideje versenyzik, ahány éves az apró kis angol. Vagy ennyivel jobb az új Glory a Lapierre-nél? 🙂
Komolyra fordítva a szót, és maradván a Lapierre-nél. Egy héttel a verseny előtt az egész cég Ausztriában volt már, hogy az új gépet teszteljék és bemutassák. Érdekes, hogy a gépről szinte csak Nicolas Vouilloz nyilatkozott, aki ugye már csak az enduró vonalon érdekelt, ahova mérete miatt nem valószínű, hogy átmentik az új technikát. Mindenesetre nagyon megváltoztatták a régi vázat. Alkottak ugyanis egy egyforgáspontos gépet, amely egy link segítségével nyom egy a rugóstagot tartó másik linket. Ez önmagában még nem lenne nagy érdekesség, hiszen más elrendezésben, de több cég is alkalmazza ezt a rendszert. Itt viszont van a GT I-drive elvére hasonlító közdarab is, ami függetleníti a középrészt a váztól, azaz bemozgáskor szinte nem változik a láncvillahossz. Ez pedig jótékonyan hat a tekerhetőségre, amit a gép fő erényének tartanak. A gép élesben is bevállt, hiszen Blenki egyből megnyerte vele az időmérőt, holott úgy érezte, hogy sokat hibázott, és igyekezett erőt is tartalékolni a döntőre.
Az edzéseken pedig Matti Lehikoinen mutatta be a legvadabb figurát, amely itt látható:
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=lWEr1BXjw9A[/youtube]
A pályabejáráson Peat már kifogásolta, hogy a lelépések fa lépcsőfokai nincsenek megfelelően rögzítve. Matti is nagyjából emiatt akadt el, és esett arcra. A bringája pedig tíz méterrel arrébb hatalmas tempóval egy fának csapódott, ami kivégezte a DeeMax kerekét. Ennek ellenére össze tudta szedni magát és idei legjobb időmérő eredményét futotta a 4. hellyel. A másik tanulságos mozdulat Fairclough nevéhez fűződik, aki a hétvége során többször is oktatást tartott a nagyérdeműnek, mégpedig menet közbeni szemüvegfólia eltávolításból. Róla már régebben is keringett egy olyan fotó Schladmingból, ahol a step up-on repülve épp letépi a fóliát. Ezt most itt minden nap bemutatta.
A döntő napon pedig Peat művelt egy szokatlan dolgot. Épp Leogangban ünnepelte a 36. szülinapját, és mint az általában ilyenkor lenni szokott, végiggondolta a dolgait. Ekkor jött rá, hogy amióta a világbajnoki mezben versenyez, azóta mindig esik a versenyeken. Itt az időmérőn is, emiatt csak a 35. helyről várta a döntőt. Mivel ezt a mezt tekinti élete fő művének, az szóba se jöhetett, hogy nem abban indul. Szerencsére a szerelőjének támadt egy mentő ötlete: a verseny előtt kell esnie. Emiatt egy leogangi család bizonyára nem örült, amikor egy 190 magas, közel mázsás angol őrült nekifutásból beleugrott a sövényükbe ágakat és virágokat törve. A mez természetesen tiszta zöld és barna lett, de az átkot megtörte, mert Peat idén először az első tízben, 0,05 másodpercnyire a pódiumtól találta magát. Ezzel összetettben is feljött a 12. helyre.
Az iszonyatosan saras pályán sokáig az ő ideje volt a legjobb. Csapatársának, Brycelandnek is jól jött volna egy kis sövényugrás, mert iszonyatosan nagyot esett arccal egy fának csapódva. (http://dirt.mpora.com/news/josh-bryceland-crash-leogang.html) Nem is bírt egyből tovább menni.
Peat idejére először Kovarik lett veszélyes, mert az első mérésnél vezetett, de általában mindenki az alsó szakaszon bukta el az idejét, ahogy ő is. Cameron Cole viszont az első mérés 0,66-os előnyéből a célban is meg tudott tartani 0,05-ot, így átvette a vezetést. Fairclough még a második mért ponton is vezetett, de aztán az alsó szakaszon ő is lemaradt. Gee viszont bődületes különbséggel, 5,38 másodperccel hamarabb ért a célba, mint Cole. Ezt már aztán se Lehikoinen, se Gwin nem tudta megközelíteni, tehát a dobogó ismét megvolt az angolnak. Minnaar ideén csúcsformát mutatva még rátett egy lapáttal, és nyerte a futamot, mivel utána Blenki az alsó szakasz utolsó gyökeres részén láb nélkül jött át. Mire megtalálta a pedálokat, elszállt minden esélye.
Szóval összességében ismét a Syndicate örülhetett legjobban, mert visszatért Peat, és Minnaar már Gee-től is elszakadt 70 pontra, az üldözők pedig már 250-300 pontra vannak, azaz Gee-t nem számítva, egy teljes verseny kihagyása is beleférhet akár. Persze Minnaar pont nem az az ember, aki hibázni szokott. Így féltávnál nagyon úgy fest, hogy közte és Gee közt dől majd el az első két hely, míg a harmadik Gwin, Cole és Blenki között. Persze ebbe még beleszólhat Fairclough és – ha felépül, akkor – a jelenleg 25. Hill is, mert a két igazán nekik fekvő pálya majd még csak most jön.
Eredmények:
http://dirt.mpora.com/news/greg-minnaar-wins-world-cup3-leogang.html
http://dirt.mpora.com/news/standings-wc3-leogang.html
Fotók:
http://www.vitalmtb.com/photos/features/Leogang-World-Cup-Day-3,1408/Slideshow,8814/sspomer,2
http://www.vitalmtb.com/photos/features/Leogang-World-Cup-Day-2,1406/Mitch-Ropelato,8791/sspomer,2
Szöveg: KGÁdám
Fotó: Victor Lucas
