fbpx

Cavendish kapta a legjobb felvezetést, izgalmas hajrá után a brit legenda nyert Füreden!

Balatonfüreden a mezőny egyik legjobb sprintere, Mark Cavendish (Quick-Step Alpha Vinyl) egy fantasztikus hajrát követően megnyerte a Giro d’Italia magyarországi zárószakaszát, centiméterekkel maga mögé utasítva vetélytársait. A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) a 48., Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a 172., míg Fetter Erik (Eolo-Kometa) a 41. helyen végzett. Összetettben továbbra is Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) áll az élen.

Eljött ez a nap is: a Giro d’Italia honi történelme egy időre lezárul. A csodálatos visegrádi szakasz, és a rövidebb, de izgalmakban gazdag budapesti időfutam után a Kaposvár és Balatonfüred közötti, 201 kilométeres, két részhajrával és egy negyedik kategóriás heggyel tarkított szakasz várt a versenyzőkre. Előzetesen mezőnyhajrára lehetett számítani, habár a tihanyi emelkedő felboríthatta a várakozásokat. Az idő miatt lehetett egy kicsit izgulni, hogy legalább a célban ne essen, de a kilométerek gyűjtésével a Nap is előbújt, így semmi panasz nem lehetett az égiekre. Ahogy a szurkolókra sem, akik a legkisebb falvakban is elképesztő hangulatot teremtettek, megmutatva a világnak az országot. Magyarország rózsaszínbe borult, a Giro-érzés minden egyes településre beköltözött.

A szurkolók ma is kitettek magukért, de valahol erről is szól ez a verseny. Fotó: Giro Hungary 2022 Facebook

Koradélután történt a lassú rajt az ország egyik leginkább kerékpárosbarát településéről, Kaposvárról. A somogyi megyeszékhelyen található egyébként a Deseda-tavat megkerülő kerékpárút, melyet az év legszebb kerékpárútjának is választottak idén. Az éles rajtot követően három versenyző ugrott le a mezőnyről: az első etap nagy részét szökésben töltő Filippo Tagliani és Mattia Bais (mindkettő Drone Hopper-Androni Giocattoli) mellé ezúttal csatlakozott Samuele Rivi (Eolo-Kometa). Utóbbi nem lehetett meglepetés, hiszen az olasz prokontinentális csapat főszponzora, a magyar tulajdonú Kometa központja Kaposvár, így marketing szempontból kötelesség is volt egy kerekest adni a nap szökésébe. A szökevénycsoport előnye 5 percig is felszaladt, majd a táv hátralévő részében szépen elkezdett csökkenni. Nagykanizsán volt az első gyorsasági részhajrá, melyet Tagliani vitt el Rivi elől, de szerezett pontokat a szakasz esélyeseként is számon tartott Fernando Gaviria (UAE Emirates) és Arnaud Démare (Groupama-FDJ) is. Sajnos egy kerékpárostól már idejekorán búcsút vettünk: Jan Tratnik (Bahrain-Victorious) feladta a versenyt, miután az első szakaszon egy bukást követően kézsérülést szenvedett, amellyel nem tudta folytatni a Corsa Rosát. Az útvonal eközben a magyar táj jellegzetes településein keresztül vezetett, az utak mentén egy alkalommal még egy kisebb bölénycsordát is felfedezhettek a tv-nézők.

A szökevénycsoport Nagykanizsán – Bais és Tagliani jó 300 kilométert töltött elöl Magyarországon. Fotó: Giro Hungary 2022 Facebook

A Kis-Balaton és Hévíz érintésével, Keszthelynél értek ki a tópartra a versenyzők; ekkor a szökevények előnye még mindig 2-3 perc környékén mozgott. A Badacsony tövében került sor a második gyorsasági részhajrára, mely során Tagliani lesprintelte a szélárnyékból induló Rivit. Innen már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogja meg a peloton a szökevényeket, a rés ugyanis meredeken csökkent. A főmezőnyt kezdetben az Alpecin-Fenix sora vezette, majd hol a Lotto-Soudal, hol a Groupama-FDJ, hol pedig az Israel-Premier Tech emberei álltak előre. A szökevénycsoport először ledobta magáról Taglianit, így Bais és Rivi ketten folytatták útjukat. A két olasz versenyző csatázott elöl rendesen, mígnem megérkezett a mezőny, és beszippantotta őket.

Közben a versenyzők a Balaton-felvidék káprázatos tájain tekerve elérték a Tihanyi-félszigetet, ahol ketten, Pascal Eenkhoorn (Jumbo-Visma) és Rick Zabel (Israel-Premier Tech) mentek a hegyi pontokért. Végül a Paprikaház előtti befutót előbbi nyerte; Eenkhoorn rá is gyorsított, a félsziget keleti felén sikerült csak őt megfogni a mezőnynek. Visszatérve a 71-es főútra kialakultak a vonatok, ki-ki a saját sprinterét próbálta minél előnyösebb helyzetbe hozni. A legjobb sora az Alpecinnek és a Quick-Stepnek volt, de a Groupama is hozta Démare-t, az UAE Gaviriát, Peák Barna pedig Girmay-ért dolgozott. Phil Bauhausnak (Bahrain-Victorious) nem volt könnyű dolga, hiszen gyakorlatilag nem kapott felvezetést. Az igazi izgalmak a körforgalom után fokozódtak fel, melyet ráadásul csak egyirányból lehetett kerülni, így több versenyző, köztük Girmay is rendesen beszorult. A sprintet a 15-szörös Giro-szakaszgyőztes legenda, Cavendish nyerte meg, második helyre Démare, harmadiknak pedig Gaviria jött be. Girmay a negyedik, az Alpecin sprintere, a korábban a Magyar Körversenyen is több szakaszt nyerő Jakub Mareczko pedig az ötödik helyen futott be. Honfitársaink közül a legjobban Fetter Erik szerepelt, aki 41. lett. Valter Attila a 48., Peák Barna pedig a 172. helyen jött be, bár nekik ma a felvezetés volt a feladatuk. (Fetter és Valter azonos időt, Peák egyperces hátrányt szedett össze.)

Cavendish hiába 36 éves, a formája nem kopott meg – a brit legendának egy éve még csapata sem volt, most szakaszt nyert a Girón. Fotó: Giro d’Italia Facebook

Utólagosan azt kaptuk, amire előzetesen számítani lehetett: egy izgalmas mezőnyhajrát, amelynek a végén csupa nagy név küzdött egymás ellen. Cavendish győzelme nem meglepetés, az már inkább, hogy Caleb Ewan (Lotto-Soudal) csak a nyolcadik helyet szerezte meg. A brit versenyző a háromheteseket figyelembe véve az 53. (!) szakaszgyőzelmét aratta, a Girón 14 év után tudott újra etapot nyerni. A győztes idő 4 óra 56 perc lett, ami egy kicsit lassabb, “mindössze” 40 km/h-s átlagot jelent a távon. Összetettben Mathieu van der Poel rózsaszín trikóját semmi sem veszélyeztette, ahogy a ciklámen is elméletben a hollandon marad, a gyakorlatban a következő szakaszon majd Girmay húzhatja magára. A legjobb fiatal továbbra is Matteo Sobrero (BikeExchange-Jayco), míg a maglia azzurát most már elméletben is Zabel birtokolja, aki öt ponttal vezet a tabella élén. Összetettben a legjobb magyar továbbra is Ati (40. hely, a fiatalok versenyében a 12.), őt követi Erik (101.hely, a fiatalok versenyében a 29.), majd Barna (167. hely, a fiatalok versenyében a 42.).

A mai szakasszal véget ért egy olyan esemény Magyarországon, amelyre valószínűleg megint hosszú évtizedeket kell majd várni, mire újra átélhetjük az Olasz Körverseny semmihez sem fogható érzését. Ha igazak a híresztelések, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) első embere nem zárta ki egy Grand Départ rendezésének a lehetőségét sem, de hát hol van az még… Mindenesetre az élet nem áll meg, holnap pihenőnap következik, mely során Szicíliába teszik át bázisukat a csapatok, ahol kedden az első igazán combos, Avola és Etna közötti, hegyi befutóval végződő szakasz vár majd a versenyzőkre. A csizmába bújva új verseny kezdődik, a három magyar szakasz csak ízelítő volt a ránk váró három hétből.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo