fbpx

Cape Epic neonzöld szemüvegen keresztül

Március 15. és 22. között Dél-Afrikában rendezett mountain bike megamaraton, a Cape Epic az immár ötszörös győztes, Christoph Sauser és olimpiai bajnok párja, Jaroslav Kulhavy összetett győzelmével ért véget.

Rudi Van Houts

Rudi Van Houts

A nyolc napos Cape Epic azonban messze nem csak a versenypályán töltött kilométerekről szól a kétfős csapatok számára. A megamaratonra a Multivan Merida Biking Team-től kapott beszámolón keresztül tekintünk vissza, a neonzöld csapat tagjai megjárták a mennyet és a poklot is az elmúlt héten:

Természetesen már maga a napról napra terepen teljesítendő mountain bike maratonok is emberfeletti igénybevételt jelentenek, de más szempontból is tartogat kihívásokat Dél-Afrika. Nagyon könnyű összeszedni például egy gyomorrontást, így volt ezzel a korábbi XCO-világbajnok spanyol Jose Hermida is.

vadregényes tájakon

vadregényes tájakon

Hermida párjával, a holland Rudi van Houts-szal ígéretesen kezdett, ötödikek lettek a prológon, majd harmadikok az első szakaszon, amit megismételtek a második etapon is. A következő napon egy negyedik hellyel folytatták, és az ellenfelek problémái következtében összetettben feljöttek dobogós pozícióba, a harmadik helyre, 3 és fél perc előnnyel a negyedik helyezetthez képest.

masszázssátor

masszázssátor

A bajok a negyedik szakaszon kezdődtek, amikor Hermida és VanHouts nem tudták tartani a lépést a leggyorsabb csapatokkal és a hatodik helyen értek célba. Ekkor még megőrizték összetett harmadik helyüket, ami nagyon szép két cross-country specialistától a maraton-menőkkel szemben. Az ok egy gyomorfertőzés volt, amit a spanyol szedett össze és az ötödik etapon már percről percre nőtt a hátrány, a célban 14 percet mutatott a futóóra, és elbúcsúzhattak az összetett dobogós pozíciótól.

második hely a végére

második hely a végére

Az utolsó előtti napon sem reménykedhettek jó eredményben, és még a 71 kilométeres, 2000 szintet tartalmazó 6. szakaszon is szenvedtek, több mint 20 percet veszítve. Öröm az ürümben, hogy összetettben nem csúsztak a negyedik helynél hátrébb. A szépségtapaszt végül a hetedik, záróetap jelentette, ahol Hermida felépülve a gyomorrontásból igencsak odatette magát és a 91 kilométeres távon másodikok lettek, végig a győzelemért csatázva. Végül három és fél óra versenyzés után csak 5 másodperccel maradtak le a szakaszsikerről, összetettben a 4 helyen zárták a Cape Epic-et.

Gunn-Rita Dahle és Kathrin Stirnemann

Gunn-Rita Dahle és Kathrin Stirnemann

A Multivan Merida csapatát erősítő mountain bike ikon, Gunn-Rita Dahle Flesjå számára még rosszabbul alakult az idei Cape Epic. A norvég hölgy egy jótékonysági kezdeményezés keretében fiatal svájci párjával Kathrin Stirnemannal vett részt, de a svájci lány már a rajt előtt ételmérgezést kapott, és legyengülve állt a startvonalhoz. Ennek megfelelően eleve lassabban kezdtek, de a második szakaszon már 5. helyen, a következő napon pedig dobogón, második pozícióban végeztek. A tendencia azonban nem folytatódott, Kathrin a negyedik etapon teljesen kimerült és fel kellett adnia a versenyt. Gunn-Rita – versenyen kívül – a további szakaszok teljesítése mellett döntött.

főszereplők a háttérben: a szerelők

főszereplők a háttérben: a szerelők

Érdemes szólni a technikai háttérről is, hiszen amíg a versenyzők szervezete nem működött tökéletesen, addig a bringák igen, a Multivan Merida csapatának semmilyen technikai problémája nem volt nyolc napnyi versenyzés során, ami a szerelők kiváló munkáját dicséri, Hermidáék napról napra tökéletesen felkészített kerékpárokkal állhattak rajthoz.

Összetett végeredmény:

  1. Christoph Sauser / Jaroslav Kulhavy, SUI/CZE, 31:00.57
  2. Kristian Hynek / Alban Lakata, CZE/AUT, + 10.42
  3. Karl Platt / Urs Huber, GER/SUI, + 34.25
  4. José Hermida / Rudi van Houts, ESP/NED, MULTIVAN MERIDA BIKING TEAM, + 46.50

Fotók: Multivan-Merida Biking Team

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo