fbpx

Bringások árasztották el a Pilist hétvégén

Második éve, hogy július első hétvégéjén szokatlanul sok bringás rója a kilométereket a Visegrádi és Pilis hegység terep és aszfaltos útjain. Történik ez azért, mert kétnapos bringás fesztivált szervez a Superior Racing Team. Történetesen szombaton a saját sorozatuk futamai az MTB és terepfutó Challenge-et, míg vasárnap a Pilis Ringet.

Visegrád Nagyvillám Sípálya tökéletes helyszín már évek óta kerékpáros versenyek lebonyolítására. A kiváló infrastruktúrának és a Pilis szépségének no meg a szervezőknek köszönhetően most is több százan álltak rajthoz a két napon, hogy vagy terepen, vagy aszfalton, de legyőzzék a komoly pilisi kihívásokat.

 

 

Újdonság volt a két napon, hogy az Ebike.hu 13 saját márkája állított ki és csinált igazi EXPO hangulatot tesztekkel, bemutatókkal és nyereményjátékokkal. A Parkerdő már évek óta meghatározó partnere a Challenge és Ring sorozatnak, hiszen a szervezett keretek közötti versenyzés, túrázás is közelebb hozza az embert és az erdőt egymáshoz. Az Aktív Magyarország és a Maketusz támogatásának, programjának köszönhetően valósulhatott meg a hegykerülő túra, mely most a nagy meleg miatt is nagy kihívás volt mindenkinek.

Jövőre újra lesz Challenge és Ring a Pilisben, immáron azzal a céllal, hogy a két napon legalább 1000 fő álljon rajthoz és igazi sportfesztivállá váljon ez a két nap.

A következő 5. Challenge állomás Július 27. Bükkzsérc (Déli-Bükk), melyről információkat itt találtok: https://sportnaptar.hu/bukkzserc-mtb-es-terepfuto-challenge-5-futam_14B4EF97F5819898

Facebook esemény
https://www.facebook.com/events/351499160882593

A következő Ring: https://www.facebook.com/events/350559844727611

Eredmények:
MTB Challenge
Pilis Ring

Bak Ferenc albuma

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo