A londoni olimpia női mountain bike futamára készülő Benkó Barbara súlyos pechszérián van túl, amivel kapcsolatban őszintén osztja meg velünk gondolatait:
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán leírjam-e az érzéseimet a balesettel kapcsolatban, vagy csak egyszerű rövidhírt tegyek fel, aztán úgy gondoltam, hogy ez a minimum, amit megtehetek nektek, azok után, hogy annyi kedves és biztató e-mailt, üzenetet, telefonhívást kaptam. Amit nem győzök elégszer megköszönni!
Megmondom őszintén, nem egyszerű nekem erről írnom, mert nem vagyok az érzelgős fajta, sőt, de az utóbbi napokban kicsit valahogy minden megváltozott és néha nem is ismerek magamra. Lehet, hogy azért is, mert igazán nagyon komoly sérülésem hála Istenek eddig még nem volt, legalábbis olyan nem, ami ennyire rosszkor jött volna és ennyire korlátozna a mozgásban és mindenben. Még egy szegycsont-és bordatöréssel is mozogtam és különben is kit érdekelt az akkor egy VB ezüst után! De most más a helyzet, most életem és Magyarország első női MTB Olimpiája forog kockán.
De hogy is történt? Csütörtök délelőtt edzeni indultunk csapattársaimmal a Világkupa pályára La Bresse-ben. A fiúk még tollászkodtak az expo területen, ezért úgy beszéltük meg, hogy majd holnap csináljuk meg a go pro-val a videót és én elindultam egyedül edzeni. Nagyon jól ment, még külön örültem neki, hogy mivel ugye debütáló pálya volt, mindenkinek új (itt még soha nem rendeztek VK-t) mennyire jól megy, különösen a lefelék, mindenki állt a szélén, nem mertek lemenni, nézegették az íveket, én meg mindent elsőre beadtam és nem is bénázva, sokan csodálkoztak is, már-már büszke voltam magamra…:)
Aztán beütött a krach! Épp befejezni készültem az edzést és az utolsó lefelé utolsó kis kanyarjában történt a baj. Nem tudtam az ideális íven menni, mert valaki ott fetrengett a sárban egy esést követően, de kikerültem és már le is értem a mezőre, ahol volt egy (!) darab kis szikla még a végén, amire ráhordták a sarat meg vizet és csúszott. Nem emlékeszem már pontosan hogyan történt, de valószínű már túl lazán fogtam a kormányt és kicsúszott az első kerekem azon az egy kis sziklán és keresztbefordult a kormány.
Ami önmagában nem is lett volna baj, eldőltem picit, mert nem is mentem gyorsan, de az egg-beater kivételesen most nem kapcsolt ki (néha magától is kiold…) és a kormány odanyomta a bokámat a vázhoz. Ilyet szerintem akkor sem tud összehozni az ember, ha akar… Elsőre nem is éreztem semmit, fel akartam kelni gyorsan, mert mögöttem is jöttek, igen ám, de amint felpattantam éreztem, hogy ez nem fog menni és összeestem a fájdalomtól. Ott volt a Felt-esek masszőre, aki ismert és kihúzott a pálya szélére.
Pár percig nem tudom mi történt, csak arra emlékszem, hogy amint feleszméltem ömlenek a könnyeim és úgy fáj a bokám, hogy ilyen fájdalmat még nem éreztem. Ültem ott egy ideig, majd felültem a bringára és elgurultam a rajt-cél területre, ahol szerencsére pont ott volt Apa és Csokesz, az Euro-One csapat szerelője kocsival, aki elvitt egy orvoshoz. Köszi nagyon Csoki a segítséget!
Sajnos nyelvi nehézségek miatt nem tudtunk kommunikálni, de hozott egy francia-angol szótárat és annyit el bírt mondani, hogy nincs eltörve, kaptam egy vizes törölközőt, mondta, hogy ez jó rá, feküdjek, meg néha álljak be a patakba, ami itt folyik, jó hideg és jó lesz. Visszamentünk a szállásunkra, ahol egy jég-kötést kaptam a csapatfőnökömtől, mondta, hogy ez biztosan szalag, síző múltja miatt neki 3 ilyen volt egy szezonban, úgyhogy tudja milyen. Azt javasolta, hogy menjünk haza Apuval, nincs értelme itt maradni és itt szenvedni, úgy is otthon gyógyulok a leggyorsabban.
Még aznap este elmentünk Németországba a csapatközpontba, ott aludtunk, összeszedtük az én autómat, a többi biciklimet és csomagjaimat, amik ott voltak és másnap reggel hazajöttünk. Dr. Hidas Péterrel, a MOB egyik orvosával és a család jó barátjával egyből fel is vettük a kapcsolatot, aki bár konferencián volt, de elintézte, hogy egyenesen a Baleseti Sebészetre menjünk és vártak ott, megröntgeneztek, megvizsgáltak. Másnap Péter is megnézett és megerősítette, hogy a szalagok részlegesen szakadtak.
Sajnos vagy szerencsére ismer engem, így tudta, hogy nem fogok otthon feltett lábbal TV-t nézni, így ma kaptam egy fekvőgipszet egy hétig, hogy veszteg maradjak, lemenjen a duzzanat meg a vérömleny és a szalagok visszaugorjanak az eredeti formájukba, mert ha laza marad, akkor ezek után is könnyen kifordulhat bármi ok nélkül. A boka sajnos ilyen. Remélhetőleg jövő héten megszabadulok ettől a szörnyű gipsztől, megőrülök, hogy nem tudok mozogni, ez a legnehezebb számomra. Meg persze az, hogy bármire szükségem van, valakinek a segítségét kell kérnem, mert gyakorlatilag mozgásképtelen vagyok. Nekem, aki ahhoz van szokva, hogy mindent maga old meg. Borzasztó!
Életem egyik legnehezebb hétvégéje van mögöttem, néha csak így spontán rám jött a sírógörcs és fogalmam sincs, hogy miért… Nem vagyok babonás meg nem érdekelnek ezek a dolgok, de biztos vagyok benne, hogy valaki elátkozott, mert az nem lehet, hogy ennyi szerencsétlenség ér ebben a szezonban. Remélem kicsit rosszul érzi most magát emiatt és örül, hogy mekkora király volt, de üzenem neki, hogy velem nem lesz egyszerű dolga, mert nem fogom feladni ilyen könnyen és azt ne felejtse el, hogy mindent 3x fog visszakapni az élettől, mert ez mindig így van!
Most elsődleges a villámgyors gyógyulás és a minél előbbi újra formába lendülés. Meglátjuk, mikor ülhetek újra kerékpárra, ha rajtam múlik már holnap, de attól tartok ez nem így lesz. 3 hetet mondanak, én ezt azért kicsit meggyorsítanám. Egy biztos, most új célokat kell kitűznöm magam elé. Sajnos biztosan kihagyni kényszerülök az EB-t 3 hét múlva és nem leszek top formában az egy hónap múlva esedékes tengerentúli Világkupákra sem, de oda biztosan utazom. Hogy Londonba utazom-e az még kérdés. Szerdán véglegesen lezárul a kvalifikáció és hivatalosan is eredményt hirdet a UCI. Már annyi félét hallottam, hogy biztosan megvan, biztosan nincs, hogy fogalmam sincs, mit gondoljak. Egyet tudok csak, én mindent megtettem a kvóta érdekében és bízom a szerencsében!
Talán ez az őrült versenyről-versenyre rohangálás, a folyamatos stresszhelyzet, a minden oldalról jövő nyomás sem tett jót a szezonomnak, rengeteget versenyeztem, utaztam már idén és talán magamnak sem ismertem be, de teljesen lenulláztam magam fizikailag, szellemileg, lelkileg egyaránt. Az életem minden téren romokban hever. Bár nem így terveztem a pihenőt, most mégis ez jön.
Legalább lesz időm kicsit átgondolni a dolgaimat, rendbe tenni az életem és új célokat támasztani magam elé! Ha mégsem jönne össze az Olimpia, még mindig ott a VB és utolsó éves U23-asként élni szeretnék azzal, hogy akár még dobogóra is állhatok… Ki tudja, addig még rengeteg víz le fog folyni a Dunán, egy biztos, sérülésről soha többet nem fogok nyilatkozni, mert amint kimondod, hogy nem volt, jön is!
Nagyon gratulálok Parti Andrisnak a szuper 30. helyhez a Világkupán, great job!:) Ezzel ő biztosan ott is van Londonban, remélem, a Te gépeddel jövök én is!
Csapattársam, Markus 2. lett az U23 férfi kategóriában, nagyon-nagyon örülök neki, azon túl, hogy ő áll hozzám a legközelebb a csapatból és az egyik legjobb barátom, azt gondolom ezt már igen kijárt neki és maximálisan megérdemelte! Ezzel 3. helyre feljött összetettben, über! Alig várom Canada-t!:)
