Benkó Barbara, londoni olimpikonunk a Focus XC Team németországi csapat-összetartásáról érkezett Kecskemétre, ahol izgalmasan alakult a SuperCross-sorozat 6. fordulója, erről ír legfrissebb blogbejegyzésében:
Szombat este értem haza Németországból, ahol 10 remek napot töltöttem a csapattal. Örültem, hogy végre megint láthattam a csapattársaimat, jól éreztük magunkat, de igazából az edzésé volt a főszerep. Új szponzora van a csapatnak, a Panoramahotel Oberjoch. (http://www.panoramahotel-oberjoch.de/ Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy én ilyen fullban még nem voltam, még több ilyen szponzor kéne. 🙂 Véglegesedett minden a jövő évvel kapcsolatban, lesz pár változás a kerékpáron és kiegészítőkön is jövőre, pl. a villa Rock Shox lesz, mert szorosabb lesz a Sram-mel az együttműködés, illetve a Fizik újabban MTB cipőkben is utazik, és mi leszünk az elsők, akik hordhatják. Teszt már van nálam és eddig nekem bejön! A svájci Patrik Gallati nem kapott új szerződést a csapattól, de jött a helyére a holland Annefleur Kalvenhaar.
Na, de akkor a kecskeméti crossról: kellemetlen, ködös, párás, szitálós időnk volt, ez az igazi csontig ható hideg, én jól át is fagytam nap végére. Talán csak verseny közben nem fáztam. Igaz, másra kellett figyelnem, meglehetősen izgalmassá sikeredett a futam. A rajtot még egész jól elkaptam, mentem a fiúkkal egy kört, aztán a depó utáni kanyarban előztem valakit és rá kellett ugratnom egy kiálló négyzet alakú, éles csatornafedélre, amit nem is vettem észre pályajáráson, mert nem az ideális nyomon volt. Valahogy csúnyán sikerült és a sarkába felütöttem, amit szintén nem vettem észre, csak a következő kanyarban, amikor is nem akart úgy kanyarodni a bringa, ahogy gondoltam, lenéztem és láttam, hogy zéró levegő van az első kerekemben. Mondom, ez szuper, akkor most innen egy egész kört mehetek így, ha ügyes vagyok, és nem engedem, hogy leforduljon a szingó, különben futás és az ezen a hosszú pályán egyenlő a halállal. Szerencsére sikerült úgy végiggurulnom, hogy ne forduljon le, bár helyenként nekem fájt, ahogy koppant a karbon kerék… Majd nehézkes, 3 emberes kerékcsere a depóban (köszi Bakter, Balu és Apa, nagyok vagytok 🙂 ) és indulhattam behozni a közel másfél perces hátrányomat az akkor vezető Dósa Eszterrel szemben.
„Impossible is nothing” jelszóval el is indultam gyorsan, 4 köröm maradt erre. Ráadásul egy olyan pályán, ami abszolút, de tényleg semennyire nem feküdt nekem. Technikai hiba sosem jön jókor, de pont ezen a versenyen extra rosszul jött. Az első körben elég sokat hoztam, meg szerintem idegből is mentem, de ebben jól meg is rogytam, így a másodikban már nem tudtam annyit, de a maradék kettőre megint összekaptam magam és az utolsó körre már csak 10 másodperc volt a lemaradásom. Már láttam Esztert előttem, így volt motiváció, végül utol is értem, a hátsó sík részen hagytam elől menni, és amikor az utolsó hosszabb aszfaltos egyenesre értünk, akkor az utolsó pillanatban megelőztem, mert tudtam, hogy nekem kell hamarabb odaérni az utolsó kanyarkombinációhoz és onnan már nem veszthetem el. Nem akartam kiélezett sprintre hagyni a végét, mert nem bíztam hiányos sprintertudásomban. 🙂 Eszterét nem ismerem, de jobb nem bízni a véletlenre. Nyugodtan mondhatom, hogy ezért a győzelemért alaposan megszenvedtem, talán itthon még így sosem.
Most hétvégén elvileg készülök Karácsony Kupára Békéscsabára a Bajnokság pályájára, de mivel kemény vizsgahetem van, bár ma letudtam a legdurvábbat, vagyis maradjunk annyiban, hogy megírtam, de bízom a csodában és egy kettesben… De még így is maradt bőven, úgyhogy versenyzésem függvénye mennyire tudok edzeni a héten a tanulás mellett, mert ha nem nagyon, akkor inkább edzem rendesen hétvégén verseny helyett. Ezt majd spontán eldöntöm. A segítséget pedig ismét nagyon szépen köszönöm Apának és a srácoknak is a depóban!
Fotók: Káldi Tamás
