„ááá, hagyjad”, „add fel!”, „meg se próbáld!” Tipikus mondatok olyan emberektől, akiknek fogalmuk sincs a sportról, vagy még sosem próbálták meg átlépni saját határaikat. Bár idén ezeket a mondatokat sportban jártas emberektől is sokat hallottam.
Szerencsére (néha nem szerencsére) elég kevés ember van, akire hallgatok, így különösebben ezekkel nem is foglalkoztam, de tény, hogy sok negatív kritika ért, amiért olyan szezonon volt amilyen. Tény az is, hogy idén jóval a színvonalam alatt teljesítettem, az egész év egy hullámvasút volt, de inkább csak hullámvölgy. Ennek sok oka van, a legfőbb biztosan az, hogy egy év eleji elég súlyos vírusos betegséget elbagatellizáltam, nem pihentem ki és ennek hónapokig ittam a levét, a szívemre is ráment kicsit, mint utólag kiderült. VB-re aztán megint összekaptam magam egészségileg is, mondhatom, hogy az év formájában voltam. Aztán lebetegedtem a verseny előtt. Ennek körülményeiről nem szeretnék írni, mert a mai napig értetlenül állok az eset előtt, hogy valaki, hogy lehet annyira felelőtlen, hogy súlyos betegen sportolók társaságába megy, akik a VB-re készülnek. Mindegy, hagyjuk, elmúlt, továbbléptünk.
Az ok, amiért így kezdtem az évértékelőmet, hogy engem régóta zavar a negatív emberek hozzáállása, de igazából nem érdekelne, mert mindenkinek a saját dolga, hogyan éli az életét, csak nem biztos, hogy másokat is le kellene húzni. Ránk magyarokra amúgy is jellemző a mindenhez értés és az ész nélküli lehúzás. Szerencsére, és itt megint óriási köszönettel tartozom nem csak a szeretteimnek és családomnak, mert tudom, hogy nekik akkor is én vagyok a legjobb, ha ez egyáltalán nem így van, hanem azoknak is, akik különösebb ismeretség nélkül is mindig mellettem/mögöttem állnak és szurkolnak, támogatnak. Szóval belőlük több volt, jóval több, mint azokból, akik még jobban a padlóra akartak küldeni, annak ellenére, hogy én már magamat oda küldtem.
Ez egy tanulságos év volt számomra, sok új oldalát ismertem meg ismerőseimnek, baráti körömnek, családomnak. A sorsunkért egyvalaki felelős ezen a világon, saját magunk! Nem mástól kell várni a csodát. A problémáinkat meg kell oldani a lehető legjobban és nem siránkozni, mert senki nem fogja helyettünk megtenni és a legjobb módon csak mi magunk tehetjük. A hozzáállásunkon és gondolkodásunkon is egyetlen egy valaki változtathat, saját magunk! Kíméletlenül meg kell szabadulni a lehúzós, negatív emberektől, mert inspirálni ők sosem fognak, csak szorongást, félelmet keltenek bennünk, amire semmi szükség. És sosem késő elkezdeni cselekedni, új életet kezdeni, de el kell kezdeni. Kicsiben vagy nagyban, mindegy, a kezdet a lényeg, onnan már minden megy tovább.
Szóval kicsit a „szakmai” részről is: talán még sosem volt ilyen rövid a pihenőm, mint idén. Igazából időtartamban talán az egyik leghosszabb volt (azt hiszem rám is fért), de nagyon hamar elrepült, alig pár napnak éreztem. Ami a tervemet illeti, hogy fejben, testben és lélekben is összerakom magam, tökéletesen sikerült. Talán ezért is tűnt rövidnek, mert mindenhogy feltöltődtem és jól éreztem magam.
Norvégiából a már idén megszokott csalódottsággal tértem haza, mint minden Világkupáról, Itt most nem voltam beteg és még a verseny is jól ment, csak épp jól összetörtem magam. Sokat nem foglalkoztam a sérüléssel, mert 2 nap múlva már fogműtét várt. Nem mondom, örültem, hogy jön az off-season, mert már nagyon elegem volt. Igaz, nem egy álom fogműtéttel kezdeni, de túl kellett ezen is esni. Hát komplikáltabb volt, mint gondoltuk, jól szétszabták a szám, de kiműtötték 2 bölcsességfogam, majd összevarrták a szám és mindent, amit sikerült szétbarmolni.
A rá következő egy hetet senkinek nem kívánom, rémálmaimban se jöjjön elő még egyszer. Nem akartam semmilyen gyógyszert szedni, akkor sem, amikor úgy fájt, hogy majdnem megpusztultam, mert utálom a gyógyszereket, de a fogorvos első nap leszidott, hogy nem szedem a Cataflam-ot, és megparancsolja, hogy szedjem, mert ha nem akkor nem lézerez külön minden nap, hogy gyorsabban gyógyuljak. Sok választásom nem volt, túlestem a fájdalomcsillapító szüzességen is. A napi 3-4 Cataflam megtette a hatását, szervezetemnek új volt, olyan voltam, mint egy holdkóros és éjszaka világomról nem tudva aludtam.
4 nap után abbahagytam és első reggel fel akartam ülni, de nem tudtam, úgy fájt a bordám. Azt mondták Norvégiában, hogy itthon röntgeneztessem meg, mert vagy repedt, vagy törött meg a lábam is oda van, de nem mentem el itthon, sok mindent úgysem tudnak vele csinálni, majd meggyógyul. Hát valami lehetett, mert ahogy kiment a fájdalomcsillapítók hatása az is iszonyatosan fájt, de aztán elmúlt, helyrejött. A lábam egy helyen még érzéketlen, ahol az ideg sérült, de majd szép lassan az is helyreáll, az nem zavar.
Miután már utcára lépés szempontjából tűrhetően nézett ki az arcom, barátaimmal pár napot Balatonon voltunk, családdal voltam, barátom itt volt és már mentem is a csapathoz a jövő évi tesztelésre és tervezésre, aztán egy hét nyaralás a Cote d’Azur-ön és már el is telt a pihenőidő.
Ami a jövő évet illeti, mint már korábban kiderült maradok a csapatnál, aminek nagyon örülök. Megtisztelő, hogy így bíznak bennem és számítanak rám és kapok még egy esélyt a bizonyításra a rossz szezon után. Ők a második családom, elég ritka, hogy csapaton belül ilyen összetartás legyen, mint nálunk, nagyon örülök, hogy részese lehetek. Mentek a pletykák, így volt sejtésem, hogy milyen kaliberű versenyzők szeretnének hozzánk jönni, ezért kicsit tartottam tőle, hogy nem kapok szerződést, de már Andorrában volt egy komolyabb beszélgetésem a csapatfőnkkel, hogy velem mindenképp számol és meglepődtem, amikor mondott néhány indokot miért, de jól esett.
A részleteket csak VB után fixáltuk le, mert akkor lett biztos, hogy marad a Markus, mint első számú ember, egy ilyen szuper szezon után nem volt kis feladat a nagy csapatokra ráajánlani… Marad a keménymag, egyedül Patrik nem kapott szerződést, Wenzel-nek már év elején mennie kellett, új ember nem jön, végül így döntött a csapatvezetés, tehát 5 versenyzővel vágunk neki a 2014-es évnek. Ja, és 13. a Focus Team jelenleg a Világranglistán, ami top 15, ami egyenlő azzal, hogy Elite team lettünk! Ez pár kiváltsággal jár majd Világkupákon, nagyobb hely az Expón és több média megjelenés. Ami a kerékpárokat illeti, én 29-re szavaztam jövőre is, ahogyan a többség is, egyedül Shlomi megy majd 650B-vel! Szponzorok is maradnak, ezen a téren nem lesz sok változás.
Volt egy hosszabb beszélgetésem a csapatfőnökkel, pár dolgon változtatunk jövőre, de nagyon pozitívan jött le minden és most motiváltabbnak érzem magam, mint valaha. Ehhez sok minden hozzájárul, de legfőképp az, hogy azt érzem, hogy most minden téren rendben vagyok. A versenynaptáram kész van nagyjából júni közepéig. Ami biztos, hogy a fókusz a Világkupákon van, minden más verseny ennek van alárendelve. Nem lesz kis feladat ezeket jól összehozni és maxon teljesíteni, mert jövőre soha nem látott utazási mennyiség vár ránk.
7 Világkupa, 4 tengeren túli (Dél-Afrika, Ausztrália, Canada, USA) és 3 európai, amiből egyik szintén repülős. Albstadt és Nové Mesto megint egymás utáni hétvégén vannak és ezek megoldhatók autóval, de a finálé Meribel-ben a francia Alpokban megint csak repülős a VB előtt. VB Norvégia, EB Németország, Albstadt után egyből, tehát azt is ügyesen össze lehet hozni. Nem kell hál’ Istennek ész nélkül Bundesligáznom, többnyire magam választhattam meg a többi versenyt, persze néhány kötelezőt azért beraktak, de ez mind illeszkedett.
Az edzéseket pedig már megkezdtem, egyetemet szintén csinálom, cross szezont idén sem viszem majd túlzásba, de pár edzőverseny tervben van, de még nem tudom mikor szállok be pontosan a buliba. Addig is igyekszem majd télen is gyakran hírt adni magamról!
.
