fbpx

Átlépte a magyar-román határt a Határon Túra szombaton indult mezőnye

Negyedik alkalommal indult útjára a Határon Túra lelkes csapata szombaton reggel a kőbányai Szent László térről. 7 nap és 674 km megtétele után az idei cél a Kárpátok déli határán 2145 méter magasra tekergő Transalpina magashegyi út.

Régi ismerősként köszöntötték egymást a résztvevők, hiszen sokuk már harmadik vagy negyedik alkalommal vesz részt a már hagyománynak számító Határon Túrán. A több tucat bringás a Kőbányai Önkormányzat épülete előtt gyülekezett, ahol a rajtcsomag átvétele után Eisenkrammer Károly főszervező köszöntötte őket. Ezt követően Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere és Kiss Norbert az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott néhány biztató szót a startra várakozóknak.

hataron_tura_03

„A magyar embereknek a magyar emberek irányába nincs határa. A szem határa addig tart, amíg ellátunk, az ország határa addig van, ameddig az útlevelünk szól, de az igaz magyar embernek egy másik magyar ember irányába addig tart a határa, ameddig a szíve gondolja. E tekintetben a túra során nem lépitek át a határt.” – fogalmazott Kiss Norbert.

Az útra bocsátó szavakat követően a kerekesek felsorakoztak a rajtkapu mögött, a visszaszámolás alatt szóltak a biciklik csengői, majd Radványi Gábor elsütötte a startpisztolyt. Ezzel kezdetét vette az egyhetes túra, ami alatt 674 kilométer és 5460 méter szint teljesítése vár a kitartó bringásokra.

hataron_tura_04

Az első napon, Budapest-Szolnok útvonalon 15 város érintésével 120 kilométert tekertek, ahol csak kisebb „buckákat” kellett legyőzni. A magyarországi szakaszon szinte végig síkon tekertek, hiszen az Alföldön keresztülvágva jutottak el a határig. Úgy tűnik, a Határon Túra már nem csak hagyományteremtő kerékpáros megmozdulás, hanem állatmentő akció is egyben. 2012-ben egy elhagyott kutyát fogadott be a csapat, idén pedig egy út szélén kóborló kiscicát vettek magukhoz Szolnoktól nem messze. A magányos apróságot egy szolnoki menhely fogadta be, ahol remélhetőleg hamar gazdára talál.

A második napon – egy-két defekttől eltekintve – minden a tervek szerint zajlott: a Szolnok és Békéscsaba közötti 113 kilométert kevesebb, mint 8 óra alatt tették meg. Az időjárás talán túlságosan is a kegyeibe fogadta a Túrát, hiszen egész hétvégén 30 fok körüli hőmérsékletben rótták az utakat. A túrázók a reggeli és a vacsora között napi három frissítésre állnak meg. Szükség is van ezekre a pihenőkre ebben a melegben, mert a csapat nem profi sportolókból, hanem lelkes amatőrökből áll: az átlagéletkoruk 40 év, és többen közöttük hatvannál is idősebbek. De a lelkesedés mindenkit visz előre.

hataron_tura_01

Hétfő reggel Békéscsabáról indult tovább a csapat az aznapi úti cél felé, immár végig bringaúton, ugyanis uniós forrásból megépült a Békéscsabát Nagyszalontával összekötő turisztikai kerékpárút. Az út Sarkad és Nagyszalonta közötti szakaszát a Határon Túra érkezésével egy időben nyitotta meg Sarkad város polgármestere, Bende Róbert. A hivatalos átadás után a túrázók voltak az első kerékpárosok, aki végig gurulhattak a frissen megépült, 27 kilométer hosszú, három méter széles úton. Az átadást a helyi média kiemelt figyelemmel kísérte, a Sarkad TV egyik operatőrét a túrát kísérő Útvonal-biztosítás Egyesület motorosa szállította néhány kilométeren keresztül.

A Túra a kezdetek óta nem csak a határon túli kapcsolatok ápolásáról szól, hanem a jótékonyságról is. A túrázók Nagyszalontára érve a Béke Királynője Gyermekvédelmi Központhoz gurultak, ahol nehéz sorsú nagycsaládosok gyermekeinek adták át tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagot, valamint a három, Magyar Termék védjeggyel ellátott tésztacsomagot. A bringásokat Török László polgármester és Makai István, a Központ vezetője fogadta.

hataron_tura_02

Nagyszalonta után Várasfenes felé folytatták útjukat, ahová tizenkét település érintésével, nem sokkal 16 óra után érkeztek meg. Az utolsó három kilométer eléggé megizzasztotta a társaságot, mivel az utat nemrég murvával szórták fel. A 2011-es Korszakváltó Határon Túra alkalmával már tekertek ezen a szakaszon, akkor még döngölt földúton haladtak, ami helyett most köves, technikás terep fogadta a túrázókat. A várasfenesi szállásra érve el is kezdődtek a gumicserék, mivel a következő napokban szinte végig murvás, köves emelkedőkön kell tekerniük. A hétfői, harmadik túranapot 350 megtett kilométerrel zárták, felkészülve lelkiekben a még rájuk váró közel 300 kilométerre és a több mint 5000 méter szintkülönbség teljesítésére.

A keddi úti cél: Aranyos völgye.

További információk: www.hatarontura.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo