fbpx

Vasárnap Salgótarján várja az országútisokat

Az Amatőr Kupa 2013 – Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság idei tizedik fordulóját Salgótarján környékén rendezik július 28-án, vasárnap – a VIII. Tarján Kupa ezúttal is a már megszokott Salgótarján – Mátraszele – Kazár – Salgótarján körön zajlik majd.

A Salgótarjáni HKE rendezvényén újfent a nógrádi megyeszékhely városközpontja lesz a centrum, hosszútávon három, rövidtávon egy kört kell megtenni a fenti nyomvonalon, mely 26,7 kilométer hosszú és 240 méter szintkülönbséget tartalmaz. Szintén az egy körös futamra várják a szervezők azokat a vállalkozó szellemű hobbi kerékpárosokat is, akik úgy döntenek, kipróbálják magukat a Tarján Kupa pályáján. A gyors és pontos eredményhirdetés érdekében idén is az eddigiekben hiba nélkül működő elektronikus rendszert élvezhetik a résztvevők, azonban fontos tudni, hogy a háromkörös verseny esetében a harmadik kör megkezdésének limitideje: 1:50:00 lesz az idei évben, de természetesen azokat is értékelik majd (körhátránnyal), akik nem tudják ennyi idő alatt legyűrni az 53,4 kilométeres kétharmad versenytávot.

VIII.-Tarján-Kupa-2013.-július-28-án Salgótarján-környékén - Fotó: Bernard László

VIII.-Tarján-Kupa-2013.-július-28-án Salgótarján-környékén – Fotó: Bernard László

A verseny problémamentes megrendezéséről közel száz segítő gondoskodik majd, a szervezető egyesület, a rendőrség és a polgárőrség, valamint a kísérő motorosok oldaláról. Ha egyetlen személy sem lenne a nyomvonal mentén és az elágazókban, akkor sem tévednének el azonban a résztvevők, mivel minden jelentős útelágazásban a közlekedési táblákra akasztott, valamint az aszfaltra festett nyilak is segítik majd a tájékozódást.

A dobogósok a megszokott ajándékcsomagokkal gazdagodnak majd, a felfrissülésről az eseményen az EthicSport gondoskodik, a VII. Tarján Kupa legfőbb támogatója – az előző évekhez hasonlóan – ezúttal is Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata lesz. Ezen felül új támogatóként lép be a Stécé Kávéház, ahol a regisztráció és az eredményhirdetés zajlik majd. A versenyre kedvezményes előnevezési lehetőséget is biztosítanak a szervezők, melyet a kiírás szerint július 25-ig lehet kihasználni az érdeklődőknek. További részletek és információk a versenykiírásban érhetőek el. A környék látnivalóiról, szálláslehetőségeiről a salgótarjáni TDM szervezet honlapján (http://www.salgotarjan-turizmus.hu/) érhető el részletes információ, míg az elmúlt hét verseny történéseit a www.nosza.info foglalja össze (http://www.nosza.info/igy-zajlottak-az-eddigi-tarjan-kupak/).

A hivatalos kiírás:

2013_8_tk_kiiras-1 2013_8_tk_kiiras-2 2013_8_tk_kiiras-3 2013_8_tk_kiiras-4

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo