fbpx

ÁRKÁD Budapest DownMall Tour 2017

Az ÁRKÁD Budapest szombaton ad otthont a DownMall Tour 2017 versenynek, amelyen Európa legjobb plázabringásai mérik össze tudásukat. Elképesztően látványosnak igérkezik a három nemzetközi helyszínen megrendezett DH-gála: a helyszín pedig a zord téli időjárásban nem is lehetne kellemesebb!

DownMall_2017_0Immár második alkalommal látogat Magyarországra a nemzetközi DownMall Tour Mountain Bike és freestyle BMX verseny. Az esemény különlegessége, hogy a versenyzők nem a megszokott környezetben mérik össze tudásukat és gyorsaságukat, hanem az ÁRKÁD bevásárlóközpontban kialakított pályán mérkőznek meg, ahol négy mozgólépcső, egy szintugrás, a folyosók, egy óriási ugrató és egy negyedív képezik az útvonal részét. Az idei budapesti rendezvényen 30 versenyző küzd majd Európa különböző országaiból az első helyért a DownMall Race kategóriában, ahol egy újratervezett, technikás pályán kell minél gyorsabban az ÁRKÁD legfelső szintjéről a legalsóig eljutni, a nézők pedig igazán közelről élvezhetik ezt a száguldást.
DownMall_2017_1A rendezvény ingyenes, a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják! Csatlakozz a DownMall Tour Facebook eseményéhez!

  • Időpont: 2017. Február 4. 13-17 óráig
  • Helyszín: ÁRKÁD Bevásárlóközpont, 1106 Budapest, Örs vezér tere 25/a

DownMall_2017_6Részletes program:

  • 13:00 Edzés
  • 14:00 BMX Freestyle verseny 1. forduló
  • Mountain Bike Freestyle verseny 1. forduló
  • 14:15 DownMall Race 1. futam
  • 15:00 BMX Freestyle verseny 2. forduló
  • Mountain Bike Freestyle verseny 2. forduló
  • 15:15 DownMall Race 2. futam
  • 15:45 BMX Freestyle verseny 3. forduló
  • Mountain Bike Freestyle verseny 3. forduló
  • 16:00 DownMall Race, DÖNTŐ futam
  • 16:20 BMX Freestyle verseny DÖNTŐ
  • Mountain Bike Freestyle verseny DÖNTŐ
  • 16:45 Díjátadó ceremónia

DownMall_2017_5Ízelítő vidók:

DownMall_2017_7

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo