„Gyere hátra, nézz körül, talán akad neked valami olyasmi amit keresel…” Elindulunk a belső termek felé, jobbról az oszlopos fúrógép felől olajból és hűtőfolyadék emulzióból összeálló gépszag árad, amely mindig a szakközépiskolás fémforgácsoló-műhelyt juttatja eszembe. Balra kis beugróban idősebb szaki felpillant az eszterga mellől, majd ismét a tokmányra mered, ahol éppen valami kis problémamegoldó egyedi kütyü készül. Hmm, kerékpárboltban profi forgácsológépek? Bevallom ez tetszik…
Viseltes városi cirkálómat a műhelysarok patyolattiszta kerámialap burkolatára helyezem, majd rábökök a finoman berohadt SKS középrészre. A makulátlan utcai öltözékben feszítő szerelő gondterhelten végigtekint a falon pedáns rendben sorakozó célszerszámokon, leemeli a kompatibilis hatcsapos darabot, nagyot sóhajt, majd nagy nehezen munkához lát.
Az éppen arrafelé járó futár már több mint tíz perce helyettesíti a satut, miközben gyöngyöző homlokkal tolom az ülőcsőbe a dörzsárat. A kívánt eredmény elérése után szépen letisztítom a szerszámot, visszaadom a szerelőnek – aki eközben egy másik problémán dolgozik – majd a kollektíva kedvességét egy-egy jéghideg pepsicocacolával honorálom.
A középkorú eladó bácsi kedélyesen cseveg magánjellegű dolgokról telefonice, miközben harmadmagammal egyre türelmetlenebbül hallgatom soromra várva. Semmi reakció, a vonalban újabb az adott szituációban lényegtelen témára terelődik a szó. Tíz perc után elunom a dolgot, és sarkon fordulok.
Pult mögött senki, hátulról néha csoportos felhördülések. Betekintek a belső termekbe, ahol az eladók és szerelők feszülten figyelik a Tour éppen aktuális szakaszának utolsó kilométereit. Üdvözölnek, majd soraikba invitálva a továbbiakban együtt tapadunk a közvetítésre. A teakonyhából közben egy másik arc az ozsonnája mellől kommentálja a képernyőn látható eseményeket. Befutó megvolt, persze mindenkinek van véleménye, szép lassan némi alkudozás után megveszem amit akarok, majd kicsit több időt eltöltve a dologgal ugyan, de vidáman tekerek tova.
A méretes helyiségben számos unatkozó eladó. A hatalmas, de saját szemszögemből mégis hiányos választék megszemlélése után további országúti felnik után érdeklődöm. Van olyan, amit keresel, de aluszínű és szimplán szegecselt. – hangzik a válasz. Köszi, akkor nem kérem, de még körülnéznék. (Vevő balra el.) Vitrinnézegetés közben hátam mögött egyik eladó a másiknak: „Te, mi az a szimplán szegecselt?” mire a másik: „Fogalmam sincs.” Nagyon remélem, hogy ez csak vicc volt, vagy netalántán egy a szakkifejezés helyességére vonatkozó kérdezz-felelek…
A pult mögött a régi országútis kolléga már messziről mosolyog, műhelyből tetemes hangerővel szól a Rammstein legújabb anyaga. A tévében éppen a francia körverseny megy élőben, régi békeversenyekkel kapcsolatos magyar nyelvű szövegkörítéssel. A bolt teljesen új, de az eladók soraiban és a szerelőállvány mellett az arcok a régiek. A hangulat ugyanaz, mint halálpontosan tíz évvel ezelőtt, amikor még teljesen más helyen, de ugyanezekkel a szakikkal üzleteltem. Hosszasan nézegetem a polcokon található különlegességeket, majd elköszönök, és az új helyet is felveszem az alkatrészbeszerzés esetén kihagyhatatlan célállomások közé.
Nem is olyan nehéz megfogalmazni, hogy mitől jó egy kerékpárboltba bemenni. Persze nem árt, ha van megfelelő alkatrészválaszték, nem elszálltak az árak, de emellett ugyanilyen lényeges az ember maga, aki a pult mögött és a szerelőállvány mellett áll. A személyisége és a szakértelme egyaránt fontos. És szerintem nem csak nekem. A boltban éppen nem lévő alkatrészeket meg lehet rendelni, de a jó hangulatot, az udvariasságot, az otthonosságot nem: ezeknek mindig készleten kéne lennie. Ezt sajnos nagyon kevés helyen ismerik fel, és ez bizony hiba. Emiatt meg kell becsülni azt a kevéske szakboltot, ahol ez megvan. Hogy melyek ezek? Keressétek meg!
Forrás: BikeMag, 2005 szeptember
Szöveg: HBalage
Képek: HBalage
