Másodszor jártunk a négynapos mountain bike maratonon, az AlpenTour Trophy-n, idén a páros-versenyzéssel kapcsolatban is gyűjtöttük a tapasztalatokat…
A helyszín a hegyikerékpározás egyik európai központja az Alpokban, a sípályáiról is ismert Schladming. A bringasportban jártasak számára nyilván beugrik a Planai csúcsa felől ereszkedő downhill pálya, most azonban a maraton szakágról lesz szó, mégpedig Európa egyik legismertebb többnaposáról. Záray Lacival mindketten először indultunk párosban mountain bike versenyen, tavaly én már teljesítettem a Trophy-t egyéniben.
Az AlpenTour Trophy a komolyabb technikai tudást és felkészültséget igénylő mountain bike maratonok közé tartozik. A mezőny döntő részét férfi indulók teszik ki, de néhány női versenyző is teljesíti a kemény alpesi emelkedőket és lejtőket.
A főszervező, Gerhard Schönbacher így nyilatkozott a mezőnyről:
Az AlpenTour-on az Elit sportolók és a Sportklassen kategóriában az amatőrök is együtt versenyeznek. Az Elit kategória a legjobbakat jelenti, világbajnokok, olimpiai bajnokok is akadnak a mezőnyben. Utánuk jönnek a legerősebbek a Sportklassen besorolásban és az amatőrök. Hozzá kell tennem, hogy a verseny színvonala a tavalyi évekhez képest megnövekedett. Elég összehasonlítani az utolsónak célba ért, leglassabb versenyző eredményét: az idei sereghajtó 1 órával gyorsabb volt most, mint a két évvel ezelőtti utolsó versenyző eredménye. Ez azt jelenti, hogy a mountain bike-osok többet edzenek, komolyabban veszik a sportot és a színvonal az amatőr versenyzőknél emelkedik.
UCI-világranglista pontszerző egyéni, valamint „Adventure” páros kategóriákban zajlott a küzdelem, utóbbiban segíteni tudják egymást a duó tagjai, akár a tempózásban, akár probléma esetén. Nálunk hamar kiderült, hogy Laci egyértelműen erősebb, amit kicsit nehéz volt kiegyenlíteni. Kezdetben gyakorlatilag az ő tempója gyilkolt meg a szakasz elején, de aztán hamar rájöttünk, hogy jobb, ha a gyengébb betartja a saját küszöbeit, a teljes távot csak így lehet teljesíteni hatékonyan. A végére aztán mi is alkalmaztuk azt a technikát, mint minden más páros, vagyis amikor valaki még úgy érzi, gyorsabban tudna menni, egy kis tolással a másik gyorsítására használja az energia-különbözetet.
Az AlpenTour Trophy-n az alapvető nehézséget a négynapos terhelés jelenti, itt nincs rövidtáv kezdők számára, mint sok egynapos rendezvényen. A további kihívást az alpesi terep biztosítja, a pálya nyomvonala minden nap felkapaszkodik 2000 méter környékére. Eközben sziklás, köves, gyökeres, technikás terepen kell tekerni a bringát, vagy éppen tolni, mert néha akad 100 méter kerékpározhatatlan szakasz is. A korábbi években jellemző volt a bringát havas hegyen toló versenyzők képe is, de a főszervező, Gerhard Schönbacher a májusi időpontot júniusra változtatta.
3 évvel ezelőtt a utolsó etapot rossz idő miatt le kellett mondani, hóesés és árvíz miatt. Ahogy a német mondja “sau Wetter” – disznó egy idő volt. Akkor átraktuk Juniusra az Alpentour Trophy-t és ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult… – kommentálta Gerhard a döntést.
Így már tavaly is kimondottan szép idő várta a kerekeseket és idén sem nyomta rá a bélyegét az AlpenTour Trophy-ra havazás, bár az első és a harmadik napon is esett az eső. Persze napsütésben se gondolja senki, hogy száraz a talaj…
- szakasz:
A bringásoknak némi szerencséjük volt, hogy az első napon szakadt végig az eső, ugyanis ez a szakasz volt papíron a legkönnyebb, nem csak a legrövidebb, de a terep is a legkevésbé technikás. Ezen az etapon 53 kilométert kellett teljesíteni, főleg apró kavicsos, úgynevezett „schotteres” utakon. A folyamatos eső így nem különösebben befolyásolta a versenyt, nem tette különösen veszélyessé a nyomvonalat. Egy kétezres hegyre, a Hauser Kaibling-ra azért fel kellett mászni, és aki nem készült melegebb ruházattal, könnyen átfagyhatott lefelé az alig néhány fokos hőmérsékletben.
Az első napon főleg a downhill pálya volt veszélyesen csúszós, a néhány perces előnyért nem volt érdemes kockáztatni az egész versenyt. A legjobbak között ekkor még nem alakultak ki számottevő különbségek. Mi az elit felnőtt párosok között a 7. helyen végeztünk, aminél jobb helyezésben reménykedtünk a verseny előtt, de ahogy Gerhard is mondta erősödött a mezőny. A maximumot sikerült kihozni a napból, tehát elégedettek lehettünk.
Bringadolgok:
Egy ilyen sáros szakaszon a kerékpár is komoly megpróbáltatásnak van kitéve, ráfér a gondos ápolás minden nap végén. Egy jó maratonbringa nincs annyira végletekig könnyítve, mint az olimpiai számban használt kerékpárok, fontos, hogy bírják a strapát a kerekek, alkatrészek. Persze azért fontos az alacsony tömeg, a karbonváz és a karbonkerekek jó szolgálatot tesznek, meg természetesen a tubeless gumik is. Alattam a Specialized Sutmpjumper HT Carbon Expert hibátlanul működött, hálás lehetek az égnek, hogy a sáros körülmények sem fogtak ki rajta.
Mások az ideális áttételek is, jókat röhögtünk az igazán meredek mászások közben az erejükkel elkészülő 1×11-et használó bringásokat előzve, miközben tolták a gépet. Maratonozáshoz, ha szerepelnek a penzumban igazán hosszú, igazán meredek mászások, a 2×11 sebességfokozat az ideális és kell a 24×36.
2. szakasz:
Nem esett az eső és a táv sem a leghosszabb volt, de végül a második etap bizonyult a legnehezebbnek és döntőnek az összetett szempontjából. Az 1840 méter magas Hochwurzen mászásával indult az 58 kilométeres penzum, de ez még csak bemelegítés volt a 2000 méteren fekvő Giglach tavai előtt.
Az emelkedő utolsó kilométerei nagyon meredekek voltak, kavicsos, nedves terepen, hóakadályokkal tűzdelve. Miután az emelkedő nagyjából mindenkinek leszívta az energiáit, következett a tavak között egy sziklakertekkel és mocsárhoz hasonlító talajjal tarkított rész, ahol bizony sokszor kellett le majd felugrani a bringára. A határterhelés után nagyon könnyen görcsbe rándul ilyenkor az izom…
És ha még ez sem lett volna elég, jött az AlpenTour Trophy legfárasztóbb lejtője, folyamatosan meredek, köves tereppel, ahol bizony a féket is sűrűn húzni kellett, kapaszkodva a kormányba, a változatosság kedvéért a felsőtestet terhelve. Legalább a lábizmokat és a görcsöket valamennyire szétrázta a köves lejtmenet. A szakasz végén az ugratókkal tarkított, ezúttal száraz downhill pálya tulajdonképpen már felüdülést jelentett a célba érkezés előtt. Hatodik hely, összetettben maradtunk hetedikek.
Következhetett a szokásos verkli, energiapótlás, a kerékpár karbantartása, pihenés…
Regeneráció…
Az AlpenTour Trophy annyiban különbözik sok többnapostól, hogy ez a verseny egyetlen versenyközponttal működik, ami nagyon fontos a regeneráció szempontjából. A legtöbb szakaszversenyen városról városra hurcolkodnak a bringások, ilyenkor a transzferek, pakolás még jobban megnehezítik a pihenést.
Szerencsére Schladmingban a legtöbb versenyző szállása néhány száz méterre van a rajt-cél területtől, szintén közel van mindenkinek a közös étkezde, aminek egy konferenciaterem ad otthont, ugyanúgy, mint az eredményhirdetésnek. A vacsora bőséges, fehérje- és szénhidrátdús fogásokkal, bőségesen fel lehet tölteni az energiaraktárakat másnapra.
Egy ilyen többnapos kerékpárversenyen kulcsszerepe van a táplálkozásnak, amire már napokkal a start előtt érdemes figyelni. Tévhit, hogy ilyenkor töménytelen mennyiségben kell fogyasztani a szénhidrátot, ilyenkor is meg kell tartani az ideális fehérje-szénhidrát-zsír arányt. Figyelni kell a nyomelemek, vitaminok, antioxidánsok bevitelére is, valamint a megfelelő folyadékháztartásra. Ha valaki már kiszáradtan vagy valamilyen hiánnyal küzdve kezd el egy többnapost, esélye sincs helyrejönni.
Fontos a bőséges reggeli, de közvetlenül a szakasz előtt már nem esznek a versenyzők. Folyadékot viszont folyamatosan kell fogyasztani, és menet közben is előkerülnek az energiaszeletek, sűrítmények. Szerencsére az AlpenTour Trophyn a szervezők által biztosított frissítőpontokon nagy a választék. Akik nem az első helyekért csatáznak és megállnak harapni valamit, találnak sütiket, energiaszeletet, banánt, egyéb gyümölcsöket, energiaitalokat, vizet, szívélyes kiszolgálással.
A célba érkezés után szintén vár a frissítő a folyadék-háztartás helyreállításához a dinnye az egyik legjobb természetes táplálék, de a szállásra érve ilyen sorozatterhelésnél már elő kell venni a fehérjeport és minél hamarabb bekeverni az első turmixot. Túl sokat enni nem szabad közvetlenül szakasz után, viszont a folyamatos folyadékpótlás nagyon fontos, többet kell inni, mint amit kívánunk.
A harmadik napon már bizony érezték a folyamatos terhelés fárasztó hatásait azok, akik nem tettek meg mindent a regenerációért. Ilyenkor már megnő a szerepe szakaszok után a masszázsnak, rajt előtt a bemelegítésnek, minden apróság dönthet.
3. szakasz:
A 67 kilométeres, leghosszabb etap hasonlóan indult, mint az első nap, nem sikerült megúszni az esőt. Az első rövidebb dombok után a Dachsteint vettük célba, helyenként technikás, meredek mászással. A lejtmenet után már nem szerepeltek a penzumban kétezresek, de több hosszú, igen meredek emelkedő és élvezetes lejtők tették változatossá a szakaszt. Nekünk ez a nap tetszett a legjobban, ez a pálya hasonlított leginkább egy klasszikus maratonhoz. Laci itt kicsit elrontotta a gyomrát, hányt, de ennek ellenére is a legjobb etapnak szavazta meg. Más kérdés, hogy helyezésben ez lett a legrosszabb, kilencedikek lettünk, összetettben visszacsúsztunk a 8. helyre.
4. szakasz:
A negyedik napon egy kegyetlen hegyi időfutamra került sor a Planai sípálya tetejére, több mint 1800 méter magasra. Az összetett szempontjából tavaly óriási tétje volt ennek az egyenként indításos versenyszámnak, amikor mindenki az óra ellen teker, nem mezőnyben. 2015-ben az olasz Tony Longónak végül rendkívül szoros küzdelemben, négy nap után mindössze egy másodperccel sikerült nyernie a világbajnok osztrák Alban Lakata előtt.
Most a második szakaszon mutatott kimagasló teljesítményének köszönhetően Longo megnyugtató előnnyel várta az időfutamot, és a harmadik idő elég is volt az összetett sikerhez. A nők között az osztrák Christina Kollmann kimagaslott a mezőnyből, minden szakaszt megnyert, így természetesen az összetettet is. Magyar részről Bogár Gábornak az egyéni elit master kategóriában sikerült befejeznie a versenyt, a 6. helyen. Így nyilatkozott az AlpenTour-ról:
Nagyon szép a környék, a pálya csodálatos. A legnagyobb nehézséget a sziklás részek okozzák más versenyekhez képest. Én indultam már négyszer a TransAlp-on is ami 8 napos, de mivel itt csak 4 napig megyünk, sokkal intenzívebb, nehéz különbséget tenni, melyik a nehezebb. Tavaly egy kicsit jobban ment a verseny, de nem vagyok elégedetlen most sem.
Lacival mi az időfutam előtt még azt gondoltuk, megyünk ahogy tudunk, megnyomjuk, beérünk. a 7. hely már 5 percre volt, ezt nehéz ledolgozni 14 kilométeren egy olyan párossal szemben, aki előttünk áll az összetettben. Aztán miután elrajtoltunk, végül valami összeállt és kőkeményen odatettük magunkat. Én többször a halálomon voltam a több mint egy órás menet során, de Laci ilyenkor megtolt kicsit, aminek következtében a lehetséges maximumot hoztuk ki, és 6 perccel lettünk jobbak, visszaszerezve a 7. helyet.
Végül közel félszáz bringás teljesítette a 18. AlpenTour Trophy-t, harminc országból érkeztek versenyzők, hogy megküzdjenek a 200 kilométeres össztávval és a 8000 méternyi szintkülönbséggel. A főszervező, Gerhard így értékelt:
Ez egy nagyon gyors verseny volt, valószínű minden idők leggyorsabb versenye. A versenyzők sokat kockáztattak, de aminek örülünk és pozitív számunkra, hogy nem történt nagyobb baleset.
Az AlpenTour honlapja és eredmények: http://www.alpen-tour.at/54.0.html
Fotók: Sportograf, Regina Stanger, Grizner Klaudia
