Hosszú idő után újra Bibi, azaz Holló Tibi jelentkezik szokásos blogjával a többnapos mountain bike maratonokról, ezúttal az ausztriai AlpenTour Trophy-ról, ahol több szálon, egyéniben, UCI-pontszerző elit kategóriában, valamint amatőröknek, párosban is zajlik a küzdelem, a szokásos maratonoknál nehezebb, technikásabb pályákon, június 11. és 14. között:
A tavalyi kihagyás után ismét lehetősége nyílt – többek közt – Vas Petinek és Kis Józsinak, hogy rész vegyenek egy külföldi több napos megmozduláson. Idén ez az AlpenTour nevű, 4 napos rendezvény lett. Nagy örömömre szolgált, hogy gondoltak rám és felkértek supportnak. Természetesen elfogadtam, és, ha már így alakult dokumentálom is kalandjai(n)kat jó szokásomhoz híven.
A verseny minden nap az ausztriai Schladmingból rajtol és oda is tér vissza. 4 nap alatt 196 km-t és 8800 m szintkülönbséget kell leküzdeni, tehát bátran állíthatom, nem lesz gyerekjáték. Első nap 59 km-2900 m szint, második nap 56 km-2000 m, harmadik nap 69 km-2800 m, majd az utolsó nap egy pihentető hegyi időfutam, 14 km-en, 1100 m szintkülönbséggel!
A verseny komolyságát az is bizonyítja, hogy ELIT kategóriában XCO UCI pontokat is osztanak!
Tufi, Zerge, Zoli, Gergő, Balu
Van is jó pár előkelő név a nemzetközi mezőnyben, de inkább a magyarokat emelném ki: Parti Andris, Vígh Zoli, Bogár Gabi… Ők masszívan az Elit kategóriát képviselik, de itt vannak még rajtunk kívül a Footstrongból Baluék (Kovács Balázs, Koleszár Zoli), akiket Zerge supportál(!), Tufi, alias Takács Tamás a Bikemag színeiben, illetve Braun „Navigátor” Sándor, alias Gergő, aki már rutinos indulóként, ismét családi vakációval kiegészítve vesz részt a rendezvényen. Itt megjegyzem, Tufi szerény kompániánkkal együtt érkezett ide, de máshol lett elszállásolva. Józsi és Peti az Adventure Master kategóriában indul, ami a „tapasztaltabb” párosban való indulást jelenti. Baluék szintén párosoznak, de felnőtt kategóriában.
Schladming az elhelyezkedéséből adódóan elég ismert és kedvelt a síelők körében, de bringás paradicsom is egyben. Itt van a Planai Bikepark és Ausztria leghosszabb downhill pályája, amit holnap meg is nézek magamnak!! Remélem szeretni fogja a One Forty!!!
Amúgy a szerdai vacsi után elmentem egyet kerülni és fotózni Tufival (míg a fiúk lazultak), kicsit becsatlakozva a másnapi szakasz elejébe, ami egy jó hideg vizű, gyors folyású, zúgókkal teli patak mellett vezet felfelé. Soha jobb kezdést egy maratonon!!! Utána kis gurulás, majd vissza a szállásra. Majdnem 400 m szint volt ezalatt a 14-15 km alatt is, úgy, hogy szinte nem is mentem hegyre, csak a tövében kampajogtam. Mondjuk a lejtőn lévő 70 km/h-ás sebesség jelző tábla létjogosultságához nem fér kétség, mert még 2.4-es enduro gumival is 76-tal gurultam…
Bibi a a pataknál
Az időjárásra nem lehet panaszunk. Napközben 25 fok körül van, éjszakára 16-ra hűl vissza, eső nem várható. Azt meg csak remélni tudjuk, hogy 2000 m környékén sem vadulnak meg az elemek!
Az első nap:
Jó éjszakán vagyunk túl, szerintem mindenki kipihente magát. A szállásunk nagyon pöpec, ágyak kényelmesek, wi-fi van, bejön a Duna TV is! A szokásos reggeli ceremónia után kaptak a fiúk egy gyors átmozgató, melegítő gyúrást, majd legurultak a rajthoz, én lesétáltam.
Itt hamarosan összefutottunk hazánk többi fiaival is, akik szintén remek hangulatban várták a rajtot. Kicsi számolgatás, latolgatás után úgy döntöttünk, hogy 3 óra 40-50 perc menetidő várható, ami ugyan kitolódott 4 óra 8 percre, de ez nem akkora különbség, hogy bármi aggodalomra adjon okot. Petinek volt ma a gyengébb napja, de majd a beszámolóikból megtudhatjuk, hogy miként élték meg a mai napot.
Rajt után elmentem még apróságokat vásárolni, majd a szállásunkon múlattam az időt (kicsit be is hunytam…). Úgy okoskodtam, hogy 13 óra körül elég legurulnom, hogy lássam az elejét, ezzel szemben, mire leértem már a leggyorsabb magyarként pár perce befutott Parti Andrist faggathattam, hogy érzi magát. Ő nagyjából 10 percet kapott a győztes kolumbiai versenyzőtől. Nemsokára befutott Vígh Zoli is, de nem volt őszinte a mosolya… Állítása szerint párszor esett is, amit a lábán lévő, pedál által okozott seb is bizonyított. Utánuk nem sokkal megérkezett Bogár Gabi is, akinek defekt keserítette meg a napját. Mondjuk nagyon sokan jutottak erre a sorsra a pálya adottságai miatt. Lassan észrevettem Tufi sziluettjét is a lejtőn, aki után már nem sokat kellett várni, és megérkezett Józsi, majd egy perc múlva Peti is. Hááát… Láttam már lelkesebben is megérkezni őket! Nem is nagyon faggattam őket a miértekről, egyből elkezdtem lemosni a bringákat, miközben töltötték magukba a szendvicseket, csokikat, dinnyét, és ki tudja még mi mindent, amivel ilyenkor várni szokták a befutókat!
Peti a célban
Ezután visszabringáztunk a szállásra, és a fürdések után elkezdtem lemasszírozni őket, mert időközben befutott Navigátor Gergő is, és küldte az üzenetet, hogy 17.00-kor megy az utolsó felvonó, ha szeretnénk még megnézni a DH pályát is..Naná, hogy igen!! Természetesen ilyenkor ez nem mehet a fiúk ellátásának rovására, így a piperészkedést siettettem velük. Szerencsére azért jó pajtások is Ők, így semmi akadályt nem gurítottak az én szórakozásom elé! Gyúrás után 12 perccel már a felvonóban ülve nézhettem az alattunk kanyargó ösvényt, amin kisvártatva rombolni fogunk lefelé! Juppiiiiiiiii!!! Mivel az utolsó (vagy előtti) felvonóval mentünk, így sajnos csak egy menet fért bele, de így is nagy zsírság volt!! Gyanítom, ha tudunk menni még vagy kettőt-hármat, jóval nagyobb tempót is lehetett volna elérni, de panaszra így sem lehetett okom! Remélem lesz még időm gurulni az ittlétünk alatt, mert holnap downhill gokartozni megyünk!! Ilyet még nem is láttam ezelőtt, úgyhogy ismét nagy az izgalom!
Mindent összevetve, nagyon jól érezzük magunkat, amihez igencsak hozzájárult a vacsora svédasztalos kínálata is! Sikerült jól bekajálnunk, majd végigélvezhettünk egy kedvcsinálót a Crocodile Trophy-hoz, illetve képekkel illusztrálták a mai napot. Ezután következett az eredményhirdetés, amiben mi magyarok is érdekeltek lettünk! Ugyanis a Footstrong legénysége, saját kategóriájukban, harmadikként futott be! Ők voltak a legjobban meglepődve, hogy kiszólították őket, de, ha úgy van, akkor úgy van!!!
Természetesen nem csak nekik, de minden hazánkfiának nagy gratula!!
Most jöjjön a fiúk beszámolója!
Holnap to be continued…
Hochwurzen Giglach, 59 km, 2900 m
Vas Peti: Kicsit izgultam a rajtnál, mivel az idei felkészülésem és az eddigi versenyek sem sikerültek tökéletesen. Józsival megbeszéltük, hogy mivel első nap, ráadásul a legnehezebb nem fogunk bekezdeni, szép egyenletesen megyünk. Az első emelkedő (800-ról 1800m-re) jól sikerült. Jó tempóban haladtunk, a vége felé elég sokat tudtunk már előzni. Az ezt követő gyors, sodródós lejtő is jól ment. A második emelkedő, mely egyben a verseny legmagasabb pontja is (2000m-en) egy hosszú, nagyon meredek murvás mászással kezdődik, majd egy még meredekebb köves, sok helyen tolós emelkedővel ér fel a csúcs alá, ahol végül egy füves, sziklás, marhatrágyás, patakmosta, szuttyogós, igazi borzalmas szakasszal érünk fel a csúcsra. A tolós szakaszig minden rendben volt, innentől nemcsak Jocóval nem bírtam, de egyre többen előztek vissza azok közül, akiket korábban leelőztünk. Enyhe görccsel is küzdöttem a lábamban, igazán nem esett jól, főleg hogy a tolós szakasz, majd fél órán keresztül tartott. Ezután hosszú meredek lejtő, majd az utolsó 10km-en még egy rövid mászás. Itt valamelyest magamhoz tértem, Jocó vezetett egy kicsit. Közvetlen előttünk ment két kategóriánkban lévő páros is, de inkább tartalékoltunk, nem akartuk mindenáron leelőzni őket. 5. helyen zártuk az első napot, a 3., 4. helyen lévő párosok 2 percen belül vannak.
Peti és Józsi a rajtnál
Kis Józsi: Problémamentesen rajtoltunk, majd kb. 10km-nél elkezdett szelelni a gumim. Nagyon megijedtem, de szerencsére a folyadék hamar megfogta, nem is kellett fújni bele. Az első hegyről jó helyen értünk le, majd egy bolyban haladtunk. A második mászás már az elejétől kezdve nagyon durva, meredek volt és a közepétől már gyakran tolni is kellett. Innentől tájfutó stílusban gyorsan távolodtam Petitől, és másokat is utolértem. Azonban hiába voltam gyors, Petit időről időre be kellett várnom. A hosszú meredek lejtőn ért csak utol, de még itt is várnom kellett rá. Utána már szépen, együtt tudtunk haladni. Az utolsó, viszonylag rövid emelkedőn mindkét előttünk lévő párosra felértem, de Peti nem tudott olyan gyorsan jönni, így ők közvetlen előttünk értek be a célba. Ha ma egy kicsit ügyesebbek vagyunk, akkor fent vagyunk a dobogón, de bizakodó vagyok, mert még hosszú a verseny, még bármi lehet!
