Szombaton az Adventure-páros kategóriákban a Merida és a Footstrong párosa is dobogóra állhattak, sőt, összetettben is hasonló pozíciókban állnak – kemény nap volt. Az ausztriai AlpenTour Trophy-n több szálon, egyéniben, UCI-pontszerző elit kategóriában, valamint amatőröknek, párosban is zajlik a küzdelem, a szokásos maratonoknál nehezebb, technikásabb pályákon, június 11. és 14. között. Bibi jelent a 3. napról is:
Kicsit lassan indult a mai reggelünk. Mindenki a komótosabb oldalát mutatta ma, még az időjárás is. Peti rá is nézett a szokásos csodaoldalára, ami azt prognosztizálta, hogy délutántól kiadós eső várható. Még egy okkal több, hogy rakják neki!! A reggelizés után szokatlanul csendesen telt a készülődés, még én sem hoztam a szokásos butyutaságaimat. Szerintem a fiúkban benne volt, hogy ez lehet a döntő napjuk, én meg nem akartam elrontani a ráhangolódást. Már-már gépies mozdulatokkal megtörtént a bemelegítő masszázs, ruházat rendbetétele, bringák átnézése, gélek bekészítése. Szokásos fél tízkor legurultunk a rajthoz.
![20150613_094349[1]](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2020/08/20150613_0943491.jpg)
Amint elindultak, lemostam én is a saját bringámat, visszajöttem a szállásra harapni valamit (közben letöltögettem a saját, meg Navi Gergőtől kapott képeket) majd elkerekeztem Pichl-be a mai szakasz 3. frissítő pontjához. Pont úgy értem oda, hogy perceken belül megérkezett az első néhány ember Alban Lakata vezetésével, aki végül is megnyerte a mai szakaszt. Innen már csak kis várakozás, hogy érkezzen mindenki szép sorjában. Szerencsére nem voltam egyedül, mert itt volt Bogár Gabi barátnője, Niki, akivel kedélyesen múlattuk az időt. Lehet, hogy az Ő szerencséje, hogy idejöttem, mert kb. másfél órája várakozott egyedül a napon?
Ahogy eddig is, először Parti Andris érkezett, majd Vígh Zoli, aztán Gabi. Ekkor egyedül maradtam, de szerencsére nem sokáig, hamarosan megjöttek Petiék. Itt már láttam, hogy kezd beérni a reggeli szeánsz, ugyanis az osztrák csapat 3 percre volt tőlük, a dánok egy karnyújtásnyira (szó szerint…). Kicsit meg is fedtem Őket, hogy ne klubozzanak itt ennyi ideig, mert a dán kollégák csak kulacsot cseréltek, aztán mentek is. De tisztában voltak minden általam mondott információval, és tartogattak még valamit a tarsolyukban! Alig telt el pár perc, Niki visszaérkezett, majd együtt gurultuk vissza a rajt-cél területre. Addigra természetesen az eleje már bent volt jó pár perce, de szerencsére a magyarok befutóját láttuk. Andris kedve valamivel jobb volt, mint tegnap, de Zoli mosolya ma sem volt őszinte. Nem úgy, mint Gabié, és pláne nem úgy, mint Petié és Józsié!! Megcsinálták!! Hatalmas küzdelem árán másodiknak jöttek be kategóriájukban, így összetettben is feljöttek a dobogóra!
Összeszokott kis csapat vagyunk, ismerjük is egymás minden rezdülését, de mindig meghatottsággal tölt el, amikor ilyenkor a fiúkra tekintek. Kettőjük közül ilyen téren (is) Józsi a fegyelmezettebb. Elégedetten mosolyog, bólint, igen megcsináltuk. Peti viszont olyan érzelmi kitöréseket tud produkálni, hogy ilyenkor nem lehet nem szeretni…! Aztán persze megnyugszik és jön a public version: „Bibikéééééééém! Annyira jót mentünk ma!!!” „Még ezt a lejtőt is élveztem!” és így tovább…Igazából ma jött ki belőle a VERSENYZŐ. És, hiába hajtotta ki magát, ahogy visszaértünk a szállásra, pörgött, anekdotázott, mondhatni el sem fáradt. Na, ezt a Petit szeretem én látni ilyen versenyeken!
Innentől a szokásos ceremónia zajlott: fiúk lefürödtek, én sorban legyúrtam őket, miközben ment az információ áradat a szokásos felületekre. Mondanom sem kell a vacsora remek hangulatban telt, amihez hozzájött, hogy a Footstrong legénysége is dobogós lett!
Nagy gratula mindekinek!
Holnap egy időfutam vár a mezőnyre.
Az a helyzet, hogy ilyen menésekben nincs akkora tapasztalatuk, úgyhogy az esti beszélgetés fő vezérfonala a taktika kidolgozása. Amiben mindannyian egyeteértünk, az a precíz bemelegítés. Itt nincs lassú rajt, nincs „majd a második hegyen meglátjuk, hogy még mindig annyira erősek-e..”.
A profi mezőnyben ilyenkor azért előjönnek a trükkök, tippek, praktikák!!
Felugranak a karbon merevvillák, leugranak a hátsó fékek, stb. Ki mivel tudja könnyíteni a bringáját…Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz holnap!
Egy biztos: Nyélen kell rakni az elejétől!
![20150613_130328[1]](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2020/08/20150613_1303281.jpg)
Lássuk a fiúk élményeit!
Ramsau Dachstein, 69km, 2800m
Vas Peti: A mai nap, amolyan most vagy soha nap volt. Jocó mondta is este, hogy már az elején, az első hosszú emelkedőt nyomjuk meg. Hát megnyomtuk. Jó volt a pulzusom és erővel is bírtam, de azért izgultam, hogy nem bírom végig erővel. Az első emelkedő végére már harmadik helyen pedáloztunk. Az ezt követő murvás lejtő is nagyon jól ment. A következő hegy egy nagyon meredek, tolós szakaszt is tartalmazott és nagy meglepetésünkre a második helyen lévő dán csapat itt ért utol minket. Tehát már a második hely is lehetségesnek tűnt. A kevésbé meredek murvás emelkedőkön mindig távolodtunk tőlük, a tolós meredek felfeléken, ők közeledtek ránk, illetve a nagyon technikás lejtők is jobban mentek nekik. Az viszont látszott, hogy az emelkedők nagyon nem esnek jól nekik. A másik dán csapatot már egyáltalán nem láttuk, hiába néztünk vissza a szerpentines mászásokon, tehát a dobogó biztosnak tűnt, csak ki kell tartani a végéig. A harmadik itatónál ott volt Bibi is, nagyon drukkolt nekünk. Itt feltöltöttem magam banánnal és egy kis Redbullal is és próbáltam elképzelni milyen dobogón állni. Ez olyan jól sikerült, hogy egyből elhagytuk a dánokat és ismét a második helyen bringáztunk. Innen még kb. másfél óra volt hátra, de már nem engedtük őket többé magunk elé. Szinte végig láttuk őket, nagyon kellett küzdeni, de a mai nap tényleg nagyon jól mentünk. Az utolsó előtti emelkedőn megláttuk az első helyezett osztrák csapatot is, ez újabb erőt adott. Most már nyomtam neki, ami a csövön kifért. Persze Jocó sem maradt le, néha bejött elém és onnan biztatott, „Nyomjad Petikém!”. Mentünk, mint a régi szép időkben. Az utolsó emelkedő legvégén, utolértük az osztrákokat; mintha rémet láttak volna, felváltottak nagytányérra és őrült tempóban menekültek. Tudtuk, hogy az utolsó dh-s szakasz nem az erősségünk, örültünk a második helynek. A célban nagy volt az öröm, összeborultunk, hurrá megvan a Dobogó, a második hely!
Kis Jocó: A tegnapi beszámolómat azzal zártam, hogy ma mindenképp támadnunk kell az előttünk álló csapatokat, a Dobogóért – és így is tettünk, támadtunk! Az első csúcsra, ami egyben a mai szakasz legmagasabb pontja is volt, kb. 1 perc hátránnyal értünk fel az osztrák és a dán csapat mögött. Onnan nagyon szépen, ritmusosan, erősen bicikliztünk. Az emelkedőkön szinte végig mi előztünk, minket nem nagyon ért utol senki. A táv felétől nagyon sokáig együtt haladtunk az összetettben vezető, dán csapattal. Felfelé mindig leráztuk őket, de a technikás lejtőkön mindig visszajöttek. A durva, technikás lefeléken nem kockáztattam, inkább leszálltam, nem szégyen a tolás. A harmadik frissítő utáni kemény emelkedőn végleg megelőztük a dánokat, innen már nem tudtak visszajönni, és már az első helyen tekerő osztrák csapatot is láttuk. Mielőtt a dh pályára értünk szóltam Petinek, hogy ne kockáztassunk, biztonságosan érjünk be a célba. Így is tettünk, nagyon boldogok voltunk a második helyezéssel. Ezzel a nagyszerű teljesítménnyel az összetettben is feljöttünk a harmadik helyre. Holnap ezt kell majd megtartanunk!
Befejező rész következik…
