fbpx

Alejandro Valverde a Tourt, Samuel Sanchez a Girót választotta – videó

Alberto Contador és Joaquim Rodriguez már egyértelművé tették, hogy abszolút a Tour de France-ra koncentrálnak 2013-ban, a napokban két másik spanyol sztár, Alejandro Valverde és Samuel Sanchez is nyilatkoztak céljaikról.

Az egyik legnépszerűbb spanyol országúti kerékpáros, Alejandro Valverde tavaly remek teljesítményt nyújtott kétéves eltiltás után (noha pozitív doppingmintát sosem produkált, két évre eltiltották az Operación Puerto ügyben való érintettsége miatt, a Fuentes doktor laborjában beazonosított vértasakok okán). 2012-ben sikerült szakaszt nyernie a Tour de France-on és a Vueltán is, utóbbin második lett összetettben Alberto Contador mögött. A Movistar bringása régi nagy álmát, a kiváló Tour de France szereplést szeretné valóra váltani 2013-ban, ahogy az alábbi videóból kiderül:

„Idén az új igazolásokkal nagyon jó a csapatunk, nagyon egységes, tulajdonképpen pont az egységben van az erőnk. Amíg nem versenyezhettem, a Movistar volt a legjobb csapat és újra itt akartam lenni.

Nem nyertem a Vueltán, ott Alberto győzött, de jobb formában éreztem magam, mint 2009-ben, amikor én voltam az első. Ez komoly motivációt adott, és megerősített morálisan, hogy elhiggyem, tudok még harcolni egy nagy körversenyen és odaérni a végén.

Úgy érzem benne van a lábaimban egy jó Tour de France, utána pedig meglátjuk, de szerintem képes leszek egy elég jó Vueltát is teljesíteni.”

A másik spanyol és tiszteletbeli baszk kedvenc, a 2008-as olimpiai bajnok Samuel Sanchez viszont a balul sikerült 2012-es Tour után (komoly balesetet szenvedett) a Giro d’Italia-t jelölte meg elsődleges céljaként, amellett, hogy nem kíván lemondani a Tour de France-részvételről sem.

„Ha minden jól megy, lesz elég versenyzőnk minden fronton. Samuel 34 éves, és annak ellenére, hogy még több kiváló szezon is benne van, és a Tour mindig is a legfontosabb volt számunkra, úgy gondolom, itt az ideje, hogy olyan versenynaptárat állítsunk össze számára, ami jobban motiválja. A Giro útvonala kedvez számára, ahol a legfőbb cél, hogy ne szakadjon le az olaszokról. Hogy minél jobbak legyenek az esélyei, úgy állítjuk majd össze a csapatot, hogy minél jobbak legyünk a csapatidőfutamon is. A Giro után meglátjuk, hogy Samuel elég jó formában lesz-e a Tour de France-ra.” – nyilatkozta az Euskaltel csapatfőnöke, Igor Gonzalez de Galdeano.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.