fbpx

Beismerheti a doppingolást Lance Armstrong a New York Times szerint

Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölt tegnap egy cikket a New York Times, melyben az áll, hogy Lance Armstrong a coming out-ot fontolgatja, vagyis a karrierje során folytatott doppingolás beismerését nagy nyilvánosság előtt.

Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az amerikai médium nem azonosított forrást jelöl meg a „tűz közeléből”, akinek rálátása van a vizsgáló szervek munkájára, de neve elhallgatását kérte. Más szóval a leírtakat ennek megfelelően kell helyén kezelni…

A cikk szerint Armstrong azért döntene a coming out mellett, hogy 41 évesen folytathassa „sportolói karrierjét”, vagyis indulhasson olimpiai sportszövetségi versenyrendszerekbe tartozó triatlon és futó eseményeken a jövőben. A szabályok szerint azoknak a sportolóknak, akik beismerő vallomást tesznek, mérsékelhetik eltiltásukat, s mint ismeretes, Armstrongtól nem csak hét Tour de France-győzelmét – és egyéb eredményeit – vették el a doppingvétségei miatt, hanem örökre eltiltották a versenyzéstől.

Szintén a meg nem nevezett informátor szerint Armstrong korábban az USADA (Amerikai Antidopping Ügynökség) nyomozását vezető Travis Tygart-tal, valamint a WADA (Antidopping Világszervezet) első emberével, David Howmannal is találkozott, hogy alkudozzon a büntetés mérséklését illetően. A New York Times megkeresésére Tygart nem kommentálta a hírt, az Új-Zélandon vakációzó Howman pedig nem válaszolt a hívásokra és e-mailekre.

Reálisan nézve azért elég furcsa volna Armstrongtól a beismerés – főleg olyan céllal, hogy túl a negyedik X-en „hobbiversenyzéssel” töltse az idejét, mikor a másik oldalon ez több – dollármilliókról szóló – eljárás lefolytatását könnyítené meg ellene, melyeket korábbi partnerei vagy ellenlábasai indítottak kártérítési céllal…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.