„A magyar kerékpársport 112 éves történetében eddig ketten tudtunk időfutam-bajnokságot 50 percen belüli idővel nyerni – az egyik én voltam (másik Bodrogi – a szerk.). Kettőnknek sikerült a magyarok közül 4:40-en belüli időt menni 4000 méter egyéniben a Millenárison kívül – az egyik én voltam Bécsben (másik Somogyi – a szerk.). Hárman vagyunk, akik a Millenárison 4:50-en belüli időt értünk el 4000 egyéniben – az egyik én voltam (másik kettő: Eisenkrammer, illetve Somogyi – a szerk.). A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy bekerültem abba a szűk körbe (ebből bizony még Bodrogi László is hiányzik), melynek tagjai utánpótlás- és felnőtt korosztályban, országúton és pályán egyaránt képesek voltak olimpiai számban bajnokságot nyerni!”
Győzelem utáni TV nyilatkozat közben…
Négyszeres csúcstartó, többszörös országúti- és pályabajnok, éveken át tagja a válogatottnak. A Fradi, a KSI, majd ismét a Ferencváros voltak sikereinek bázisai. Idegenlégióskodott Itáliában, a ’99-es Nemzetek Nagydíján U23-as győztesként megelőzte az azóta háromszoros világbajnok Michael Rogers-t és a tavalyi Pro Tour győztes Danilo Di Lucát. Jelenleg kerékpáralkatrészeket forgalmaz, olaszból fordít, emellett pedig egy zenekar dobosa.
– Milyen inspirációk vezéreltek a kerékpársport irányába?
– Édesapám – aki most ötven éves – veterán országos downhill bajnok, a kilencvenes évek közepén uralta a veterán DH-mezőnyt. Már a nyolcvanas évek végén montizott,’86-ban vett egy hegyikerékpárt, ez akkor Magyarországon ritkaság volt még. Emellett még hatással volt rám egy barátom a Pók utcai lakótelepről – Kádár Zsolt –, aki az akkori FTC utánpótlás-szakosztályában bringázott, ami már sajnos megszűnt. Nyolcvankilencben, 11 évesen kezdtem kerékpározni a Fradiban, a megszűnés után új klub után kellett néznem, így a KSI-ben kötöttem ki.
KSI Kupa nemzetközi ifjúsági verseny összetett győzteseként a dobogón
– Nosztalgiázzunk még egy picit ezzel az időszakkal kapcsolatosan!
– Gyönyörű esztendők voltak, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ez idő tájt – mások mellett – megismerhettem három sportolót, három különböző generáció képviselőjét, akikre csodálattal nézhettem föl. Mindhárman nagy alakjai a magyar kerékpársportnak: Szuromi György, Zaka István és Eisenkrammer Károly. Továbbá ebben az időszakban kezdett Somogyi Miklós edzősködni a KSI-ben, nyugodtan állíthatom, hogy mindannyiunkat Ő nevelt igazi sportolóvá. Ezekben az években tanultam meg, hogy a sikeres kerékpáros pályafutáshoz az edzések mellett szorgalom és alázat is szükséges. Az első komolyabb eredményem az úttörő hegyi ob-n született, ahol Rohtmer és Németh mögött harmadik lettem. Azóta sem rendeztek ennek a korosztálynak ebben a számban futamot. A sportiskolában együtt készülhettem Bebtó Zolival, Szekeres Csabával, Sipőcz Dáviddal, Németh Szabolccsal, Lelkes Győzővel, sőt ’93-ban még Bodrogi Lacival is. Csakhamar tagja lettem az ifjúsági válogatottnak. A KSI-ben három, máig is fennálló országos csúcsot sikerült elérnem.
– Majd következett a Ferencváros és Olaszország…
– Az 1997-98-as szezonban az FTC színeiben versenyeztem, Illés Bálint irányítása mellett inkább a pályaszakágra koncentráltam. Két boldog-boldogtalan évet töltöttem a zöld-fehéreknél, húsz éves koromra világosodtam meg annyira, hogy rájöjjek: kiemelkedőt alkotni a kerékpársportban sajnos csak külföldön lehet. A szóba jöhető országok közül nekem pont a fellegvár, azaz Olaszország volt elérhető, a kijutásban pedig Bebtó Zoli barátom – aki Varjas István segítségével került ki Toszkánába – segített.
1996-ban a 3000 méteres időfutam ifjúsági bajnokaként, egyben a Bíber Attila emlékserleg nyerteseként, melyet 1980-ban először Somogyi Miklós nyert el. Az ekkor született időeredmény napjainkban is érvényben lévő ifi csúcs. A dobogó második illetva harmadik fokán szintén KSI-s versenyzők: Sipőcz Dávid és Szeredi Róbert
– Olaszországban aztán legyőzted Michael Rogers-t és Danilo Di Lucát…
– Három esztendőt töltöttem 1999 és 2001 között Toszkánában, laktam Pisában, Arezzóban és Firenzében. Nagyon sokat versenyeztünk, közben megtanultam olaszul. Öt jelentős győzelmet, számtalan helyezést szereztem az U23-as korosztályban. Köztük is talán a legjelentősebb a Nemzetek Nagydíja volt, rögtön az első kint töltött évemben. Ezen a viadalon a profik közt abszolútban a 9. lettem Sergei Gonchar mögött – aki a napokban zajló Tour-on viselte néhány napig a sárga trikót –, U23-ban pedig az első. Olyan nagynevű bringásokat előztem meg, mint a tavalyi ProTour győztes Danilo Di Luca, vagy az azóta háromszoros világbajnok – jelenleg szintén a Tour de France-on résztvevő – Michael Rogers. Büszke vagyok a GP Del Rosso-n elért negyedik helyemre is, ahol 200 induló között lettem a legjobb külföldi – csak három olasz tudott megverni. Szerettem a toszkán egynaposokat…
– Ezután újra hazajöttél: abbahagyni, majd folytatni…
– Kétezeregyben egy „malőr” következtében haza kellett jönnöm – hogy miért, azt majd egy öregkori visszaemlékezésemben leírom… Stubán Feri hívott magához a csapatba, a szezon hátralévő két és fél hónapját ismét a Ferencvárosnál töltöttem. Ahhoz képest, hogy a 2001. év elején még versenyt nyertem Olaszországban, itthon a szezon vége felé egyetlen versenyt sem tudtam befejezni – ez természetesen nem az edzőm hibája volt. Kiábrándultam a kerékpársportból, év végén abbahagytam a versenyzést. Egy értelmiségi folyóirat főszerkesztőjénél lettem magántitkár. Érdekes módon abszolút nem hiányzott a kerékpársport, de amikor a 2002. év végén Bor Sándor (a szövetség akkori elnöke – a szerk.) behívott a szövetségbe és közölte, hogy szeretné, ha az athéni olimpiáig még versenyeznék az olimpiai keret tagjaként, nem tudtam ellenállni az ajánlatnak. Jöttek a világkupák. Pályaválogatottként Bebtóval, Árvaival, Berkesivel és Szabó Andrással, jártam a világ velodromjait. Felmerülhet a kérdés: megérte-e folytatni? Igen, mindenképpen. Nagyon jó volt a hangulat a Feri csapatában. Újra gyerekkori fanatizmussal tudtam kerékpározni és 2004-ben végre sok olyan versenyt meg tudtam nyerni, amire már korábban is fájt a fogam.
Egy 1999-es olaszországi győzelem
– Tudtommal az olimpiai kvalifikáció csak egy hajszálon múlt…
– Mint említettem, 2004-ben a világkupákat jártuk, Manchesterben például egy kilencedik helyet szereztünk. Sydney-ben – a negyedik, egyben döntő állomáson –, Árvai „Atával” párosban még azonos helyen voltunk kvalifikáció szempontjából a spanyolokkal és a franciákkal; a páros előfutamot körelőnnyel (!) megnyertük. Következett a döntő, ahol sajnos nem úgy alakultak a dolgok számunkra, ahogy kellett volna, a spanyolok nyerték, a franciák harmadikok lettek, a második helyet pedig a svájciak szerezték meg. Nem juthattunk ki emiatt a vb-re, ergo az olimpiára sem… Sohasem fogom elfelejteni, amikor úgy ahogyan voltunk – egybemezben és strandpapucsban – lejöttünk a sydneyi pályáról, átgyalogoltunk a szállodai szobánkba, majd Atával hosszasan, néma csöndben ültünk és elmélkedtünk azon, hogy amire két éve készültünk hirtelen végleg füstbe ment…
– Aztán a búcsú: magyar bajnoki cím, Citadella-győzelem, Gemenc szakasz-győzelem…
– Igen, a 2004-es esztendőt hazai szempontból eredményesen zártam. Az országúti magyar bajnoki cím megszerzése mellett ősszel megnyertem a Citadella GP-t, az volt az utolsó versenyem, az jelentette a kerékpáros pályafutásom végét, így győzelemmel búcsúzhattam. Hatalmas erő volt bennem, imádtam versenyezni, ráadásul ezt a viadalt azelőtt még soha nem nyertem meg. A díjkiosztón – mint a 2004-es esztendő legeredményesebb kerékpárosa – az Aranyi Lajos emlékdíjat is megkaptam. Ekkor már tudtam, hogy ez az utolsó elismerés. Mivel volt már vevő az akkori kerékpáromra, a barátnőmmel gyalog mentünk haza a Gellért-hegyről, így egyszersmind végleg szakítottam a kerékpárversenyzéssel… Hátizsák, tornacipő, bukósisak, ráadásul gyalogosan – érdekes érzés volt, hogy ami 15 évig mindet jelentett számomra, az onnantól kezdve már csak emlék. Huszonhat éves voltam akkor.
Egyenöltönyben, csapatkerékpárral egy 2000-es toszkán csapatbemutató alkalmával
– Az ezután következő esztendőben a „P-NÍVÓ” segítői között találtunk…
– 2005-ben úgy gondoltuk Bebtó Zolival, hogy fizetés nélkül is segítünk a Stubán Ferinek egy profi klub megvalósításában. Pisók István és Pécsi Erika a klub mellett globálisan is nagyon sokat tesznek a magyar kerékpársportért. Nagyon tisztelem őket, amiért ennyi áldozatot hoznak. Szívesen dolgoztunk főleg a fiatalok mellett, de év végén egy üzleti vállalkozás miatt különváltak útjaink Feritől és csapatától.
– Mi is volt pontosan ez az új kihívás?
– Bebtó Zolival, Marelyin Tibivel és az olasz Edoardo Matarozzóval idén elindítottunk egy közös vállalkozást, egy internetes kerékpáráruházat működtetünk, a Bikeexpress-t. A cég nagyon szépen fejlődik, a legnagyobb olasz termék- és kerékpárgyártók kerestek már meg bennünket együttműködés céljából. Fő szlogenünk: „Ha kerékpár, vagy kerékpáros kiegészítő, akkor: Made in Italy!” A cégünk a szponzorációba is belekóstolt: jelenleg is támogatjuk a debreceni és a tiszaújvárosi triatlonosokat illetve egy „Bringabandás” montist, Torma Gergelyt.
Egy másik olaszországi győzelem 2001-ből
– Országúton 2004-ben, időfutam OB-n pedig ’99-ben nyertél bajnoki trikót, úgy érzem ezek után feltehetem neked a kérdést: hogyan értékeled a közelmúltban megrendezett országúti bajnokságokat? Ezzel összefüggésben hogyan látod a mai magyar kerékpársport helyzetét?
– Sajnos nem tudtam ellátogatni az országos bajnokságokra, de tájékozódtam és nyomasztónak tűnt Bodrogi hatalmas fölénye mindkét számban. Természetesen nem a magyar versenyzőket minősítem, hanem a profinak mondott, de egyáltalán nem profi helyzetet és csapatokat. Tudom, hogy 2000-óta nem volt olyan versenyző, aki mindkét számot megnyerte volna, ráadásul ilyen fölénnyel. A profi szemlélet az anyagiakon kívül szemléletben, hozzáállásban, elhivatottságban is meg kell, hogy mutatkozzon. Ráadásul ez a Bodrogi már nem az a Bodrogi, aki 2000-ben, 2001-ben nyerte a profi versenyeket, így a helyzet még nyomasztóbb.
– Ismerve téged, egy kisebb kerékpáros lexikon van a fejedben. Úgy tudom szívesen dolgoznál televíziósként. A jövőt illetően a kerékpársportban szeretnél maradni? Foglalkoztat-e az a dolog, hogy hogyan tudnád a tapasztalataidat a versenyeken (ezt láttuk legutóbb Toszkánában) kívül is átadni a fiataloknak?
– Az aktuális állapotok miatt egyelőre nem tervezem a hazai kerékpársportban elsütni a puskaporomat, de ha megkérnek, segítek, mint például a közelmúltban Somának a toszkán ifi körverseny ismételt „megszerzésében” (’99-ben hívták utoljára a magyarokat) és kinti tolmácsolással. Legutóbb egykori sporttársam, Valter Tibi keresett meg, hogy az olaszországi MTB Eb-n segítsem őt az olasz nyelvtudásommal, de erre egyelőre még nem adtam választ. Egyébként szerepel a terveim között a TV-s közvetítés, ráadásul nagyon hízelgő, hogy sokan támogatják ezt a törekvésemet. Sípos Jánossal többször is beszéltem ez ügyben, talán majd egyszer összejön…
Aurél országúti bajnokként nyeri a "búcsú esztendejében", 2004-ben a Gemenci Nagydíj királyetapját a szekszárdi Kálvária-tetőn Varvaruk és Remák előtt
– Korábbi beszélgetéseinkből kiderült, hogy büszke vagy a felmenőidre. Úgy tudom, hogy nem csak a sport szempontjából találtál inspirációt a szűkebb családi körödben…
– A bringáról már beszéltünk eleget, így csak a zenére gondolhatsz. Nagyapám – Víg Rudolf – híres népzenekutató és gyűjtő, nagybátyám pedig – Víg Mihály – színész és zenészként a Balaton zenekar frontembere. Volt kiktől örökölnünk Attila öcsémmel egyetemben – aki 17 évesen neves hegedűművész és egyáltalán nem sportol – a zene iránti vonzalmat. A kerékpárversenyzéssel felhagyva jelenleg zenével is foglalkozom és hasonlóképpen komolyan veszem, mint a bringát annakidején. Zenekarommal – a Kötelező közhelyekkel – rendszeresek a fellépéseink, nagyon szeretek a csapatban dobolni, imádom ezt az átlagostól eltérő közeget.
Mi jut eszedbe, ha azt kérdezem, hogy…
…kerékpározás?
Idő, energia, alázat; sportbeli és technikai tökély…
…bicikli?
Mostanában Colnago-lázban égek!
…rekordok?
Négyet is tartok…
… Cipollini?
A valaha élt legnagyobb sprinter, óriási példakép, az elmúlt harminc esztendő olasz kerékpársportjának meghatározója… és persze az időfutamkormánya, amellyel 1999-ben bajnokságot nyertem.
…kedvenc mez?
A 4000 méteres „csúcstartó” fradis egybemezem és a 2004-es országúti bajnokim.
…kedvenc versenyző?
Miguel Indurain, a kerékpáros stílusa miatt.
…kedvenc verseny?
A toszkán egynaposok.
…Millenáris?
Edzőpálya-pihenőhely-téli melegedő, munka-verseny-szórakozás-lazulás…
…zene, hangszer és zenekar?
A dob és a Kötelező közhelyek.
Aurél mostanság a fiataloknak adja át tudását A kétkerekű technika „tudora”, tudja milyen egy jól felkészített versenybringa
A mai napig fennálló rekordjai:
– Serdülő 3000 méter csapat, állórajttal: 3’37,04” – Németh Szabolcs, Palkó Péter, Sipőcz Dávid, Víg Aurél (KSI) – Budapest, nyitott pálya, 1994
– Ifjúsági 4000 méter csapat, állórajttal: 4’38,85” – Lelkes Győző, Sipőcz Dávid, Szekeres Csaba, Víg Aurél (ifjúsági válogatott) – Budapest, nyitott pálya, 1995
– Ifjúsági 3000 méter egyéni, állórajttal: 3’38,6” – (KSI) – Budapest, nyitott pálya, 1996
– Felnőtt 4000 méter egyéni, állórajttal: 4’36,8” – (FTC), Bécs, fedett pálya, 1997
Azok a régi jó olasz kapcsolatok...
Jelentősebb győzelmei, eredményei:
– KSI Kupa nemzetközi ifjúsági verseny összetett győztese 1996-ban
– Többszörös utánpótlás- és felnőtt pálya –, országúti-, időfutam- és hegyi bajnoki győzelmek és dobogós helyezések; köztük pontverseny bajnoka, hatszoros felnőtt 4000 méteres bajnok (ezzel Somogyi Miklós után minden idők másodikja), országúti bajnok (2004), időfutam-bajnok (1999) 48:47-es idővel
– Öt olaszországi győzelem, több helyezés, köztük a Nemzetek Nagydíja (1999), ahol profik között abszolútban a 9. lett, U23-ban pedig első
– Gemenci Nagydíj (2004) összetett második hely, „király-etap”-győzelem
– Citadella G.P. (2004) győzelem
– Pálya-világkupa, Manchester (2004) párosban kilencedik hely
Megjelent a Bikemag 2006. augusztusi számában.
Szöveg: Vasvári Ferenc
Fotók: Víg Aurél archívuma
