Nemsokára eljön a versenyzők elszántságát és acélosságát próbára tevő tavaszi klasszikusok ideje. Ezek a versenyek a cudar időjárás mellett az archaikus útburkolat és a megannyi rövid, meredek kaptató miatt jelentenek rendkívüli erőpróbát. Így márciusban és áprilisban még nem a vékonydongájú “ultrafitt” sztárok remekelnek, hanem azok, akik a legszívósabbak, a legelszántabbak és a legacélosabbak!
Bartalit a hit és az erkölcsi tartás vezérelte…
Egykoron a körverseny- és az egynapos specialista versenyzőtípus még nem vált el, így amikor megpróbáljuk felsorolni a valaha élt a legkeményebb fából faragott bicajosokat, számos körversenygyőztes neve is felmerül. A 80-as évek végéig megyünk a válogatásban, az elmúlt bő két évtized sztárjait a doppingprobléma elhatalmasodása, illetve a túl közeli események miatt ebben a cikkben mellőzzük. Ki-ki biggyessze a sor végére kortárs kedvenceit!
Az első nagy rivalizálás a kerékpársportban: “Bartali e Coppi”
Gino Bartali
Gino Bartali mindössze 22 évesen már a Giro d’Italia dobogójának legfelső fokára állhatott. 1936-ban elképesztő módon utasította maga mögé összes vetélytársát, majd 1938-ban a Tour-on is legyőzhetetlennek bizonyult. Az előző évben ugyancsak nyerő pozícióban adta fel a francia kört, ráadásul nem is sérülés vagy bukás miatt, hanem egy általa igazságtalannak ítélt büntetés késztette az acélos erkölcsi normákat fiatalon magáévá tevő Bartalit, hogy a borítékolható sikert feláldozva fejezze ki tiltakozását. A második világháború sajnos megszakította a fényes sikersorozatot, ellenben a versenyek elmaradása már irányba terelte Bartalit. Titokban csatlakozott az olasz antifasiszta mozgalomhoz, amelyben edzést imitálva futárfeladatokat látott el. Tevékenységével számos olasz zsidót mentett meg a deportálástól, viszont eme tényről mindössze halála után értesülhetett a világ: azaz még a felszabadulás után is titokban tartotta a háború alatt vállalt szerepét. Ellenben Bartali a versenykarriert onnan folytatta, ahol a 1939-ben abbahagyta, megnyerve az 1946-os Giro d’Italiát, illetve két évvel később a francia kört. Valószínűleg a háború alatt kiesett hat év miatt nem Bartali minden idők legsikeresebb kerékpárosa, ellenben az acélos jellem és az erkölcsi tartás kétségtelenül az egyik legkeményebb sportolóvá avatja.
Egyedül, szökésben
Teljesen más vezérlelte a két csillagot, mindazonáltal tisztelték egymás elszántságát!
Fausto Coppi
Coppi még bőven Bartalival egy mezőnyben versenyzett, a kerékpározás első nagy rivalizálása pontosan az ő nevükhöz fűződik. Coppi karrierjét ugyancsak megnyirbálta a világháború. Bartalival szemben Coppi nemcsak a körversenyeken remekelt, hanem minden megmérettetést halálosan komolyan vett – és tette ezt stílusosan, elegánsan. Míg a mélyen vallásos Bartali számára a győzelem a jellem erősítését jelentette, Coppi saját egóját helyezte előtérbe, playboy volt, a nők bálványa. Ez számos konfliktushoz vezetett a két nagy rivális kapcsolatában, végletekig élezve a konfliktusokat. Ha Bartali a rajtvonalra állt, Coppi minden megtett annak érdekében, hogy a honfitársnak esélye sem legyen a győzelemre. Említhetnénk itt az 1946-os Milánó-Sanremo klasszikust, amely során Coppi nem kevesebb, mint 14 perces előnyt halmozott fel a féltávnál szereplő Turchino hágóig, majd 250 km-t szökésben töltve győzött a tengerparti sétányon. Akár már eme emberfeletti teljesítmény miatt is biztos helyet érdemel a legkeményebb versenyzők sorában, de ezt megannyi bravúrral fejelte meg karrierje során. Bartali visszavonulása után Coppi dominanciája tovább nőtt, az 1952-es Tour-on a szervezők a második helyezésért is kénytelenek voltak díjat kitűzni, mivel a dobogó legfelső foka már eleve foglalt volt!
Hegyen vagy cudar időjárásban: Gaul számos versenyhelyzetben bizonyított…
Ha rossz volt az időjárás, a luxemburgi azonnal esélyessé lépett elő…
Charly Gaul
A kerékpárversenyzés történetében többen voltak, akik a fényes sikereket a legviszontagságosabb körülmények között aratták. Közülük is kiemelkedik a luxemburgi Charly Gaul. Ha a hőmérséklet a fagyponthoz közelített, ha esett és orkánszerű szél tombolt, akkor Gaul sikere borítékolható volt. Fiatalos arcvonása soha nem árulkodott a nehézségekről, sem a kedvezőtlen időjárásban, sem a körversenyek hosszú kaptatóin. Rezzenéstelen arccal tűrt mindent, ami a kerékpározás elébe állított. Persze a két említett viszontagság együtt sem ritka, erre talán az egyik legjobb példa az 1956-os Giro 242 km hosszú szakasza, amely nemcsak 5 kemény hágóval, hanem hófúvással várta a kerekeseket. A 20. szakasz közvetlen a milánói befutót előzte meg, Gaul 16 perc hátrányban állt a rózsaszív trikóshoz képest. Az elsőség megszerzése reménytelennek tűnt, Gaul mégis mindent egy lapra tett fel. A szakasz utolsó hegycsúcsa a rettegett Monte Bondone volt, amelyre 5 perc előnnyel érkezett. A havazás egyre erősödött, így a lejtmenet pokoli küzdelmet hozott. A hajtűkanyarokban Gaul-nak sikerült további 12 perc előnyt kicsikarni a lélekben megtört mezőnnyel szemben, ezzel átvéve a vezetést, amit a luxemburgi sikeresen meg is őrzött Milánóig.
Merckx fenomén volt, de megszenvedett az 525 győzelméért!
Eddy Merckx
Minden idők legtöbb győzelmet elért versenyzője elvitathatatlan tehetsége mellett sikereita küzdeni akarásának köszönheti. A Kannibálnak nevezett belga ikon 525 első helyezésének döntő része a tavaszi klasszikusokon született, Merckx szabályosan éhezett a sikerre, és ezt vasakarattal valósította meg. Volt, hogy több száz kilométeren keresztül szökéssel múlta fel riválisat, volt, hogy a sprintben bizonyult a legelszántabbnak. És az is előfordult, hogy tüdőgyulladással küzdve sem adta fel adta fel a reményt az áhított győzelemre. Az 1974-es Giro egyáltalán nem tervei szerint alakult, elhatalmasodott rajta a betegség, és szakaszról szakaszra egyre lemaradt a vezető Fuentes-től. A 14. etap különösen brutálisnak ígérkezett, a számos hágó mellett orkánszerű szél és eső várta a kerekesekre. Merckx a rajtot követően azonnal támadásba lendült, közel 200 km-t töltött szökésben, majd a szakasz végére Merckx a hátrányt nemcsak megfordította, hanem – “miheztartás” végett – rá is tett 10 percet. A rosszul indult 74-es év ezzel a győzelemmel 180 fokos fordulatot vett, Merckx sem a Tour-on, sem a világbajnokságon nem talált legyőzőre!
Roger de Vlaeminck és Merckx fej-fej mellett
Roger de Vlaeminck
Az acélos jellemek sorában elérkeztünk az első kerékpárversenyzőhöz, akit a nagy körversenyek egyenesen hidegen hagytak. A 70-es évek során a belga kerékpárosoknak felnőtt egy új nemzedéke, amely kizárólag a flamand tájakon megrendezett tradicionális versenyekre összpontosított. Kihasználva a helyismeretet és a cudar kora tavaszi időjárásban végzett megannyi edzés tapasztalatait, továbbá előtérbe helyezve a nemzeti büszkeséget és a csapatmunkát, a belgák győzelmek sorozatát produkálták a észak-európai klasszikusokon. A franciák által “Monsieur Paris-Roubaix”-nek nevezett Roger de Vlaeminck ezt a hozzáállást a végletekig vitte, négyszer győzedelmeskedett a Észak Pokla versenyen, ráadásul a 13 próbálkozása során soha nem volt 7.-nél rosszabb helyezése a Roubaix-i velodromban. A küzdeni akarás szimbólumát róla lehetne mintázni, ami az ismert 1976-os Sunday in Hell cimű filmben is megcsodálható.
Hinault a tettlegességtől sem riadt vissza!
Bernard Hinault
Az ötszörös Tour-győztes Hinault kétségtelenül nagy küzdő volt, a breton származású franciát a legkeményebb fából faragták, akaratát kevesen tudták megtörni a versenyek során vagy azon kívül. Sokan félelmetes, erőszakos jellemnek tartották. Konokságára jellemző, hogy az időjárással egyáltalán nem törődött, ugyanolyan elszántan hajtott hóban-fagyban, esőben és szélviharban, a tavaszi klasszikusokon vagy a körversenyek embert próbáló szakaszain. Emellett emlékezetes az az eset, amikor az 1980-ban megrendezett Liége-Bastogne-Liége tavaszi klasszikuson tüntetés állította meg a mezőnyt. Hinault feldühödve a kerékpárversenyzés népszerűségét saját céljukra használó demonstrálókon, nekirontott a blokádnak, és tettlegességig élezte a konfliktust, meghátrálásra kényszerítve a utakra kivonuló tüntető gazdákat. Visszavonulása után a francia versenyző a Tour de France “nagykövete” szerepet választotta, és itt ugyanolyan mereven érvényesítette a sport érdekeit, ami bele tartozott az is, hogy az eredményhirdetést megzavaró személyt maga terítse le, majd távolítsa el az emelvényről. A versenysikerek mellett a tavaly végleg nyugdíjba vonuló Hinault jellemábrázolásához ez is kétségtelenül hozzátartozik!
Szerintünk Kelly-nél elszántabb, acélosabb kerékpárversenyző nem akadt!
Sean Kelly
Manapság a kerékpárrajongók Sean Kelly-t az Eurosport versenyközvetítéseiből ismerhetik, viszont az 1980 években mind az egynapos viadalokon, mind a körversenyek sprintszakaszain az egyik favorit volt. Egy ír vidéki farmon cseperedett, ahol megfogadta, felnőttként földműveléssel nem akar foglalkozni. Egy napon munka közben az úton bicikliversenyzőket látott, megállította őket, megtudakolva, miként lehet csatlakozni hozzájuk. A dolgos, szabad ég alatt töltött gyermekkor és a szigorúan belé nevelt kötelességtudat kiváló alapot szolgáltatott a megannyi nehézséget és viszontagságot rejtő kerékpár-versenyzéshez. Tehetsége hamar megmutatkozott, fiatalon főleg a nehéz körülmények között megrendezett egynapos versenyeken remekelt. Mivel nem meleg égövi edzőtáborokban, hanem a nyirkos, hideg és szeles ír télben készült a versenyszezonra, a mezőnyben Kelly állta legjobban a tavaszi klasszikusokra jellemző kedvezőtlen időjárást. A Párizs-Roubaix mellett számos legendás versenyen remekelt, emellett példátlan módon hét alkalommal győzedelmeskedett a szezonnyitó körversenynek számító Párizs-Nizza egyhetesen. Mindhárom háromhetes körversenyen a “ponttrikót” megnyerte, de az összetett győzelmére testalkata miatt nem tartották esélyesnek. De Kelly elszántsága nem ismert határt: az egyáltalán nem neki kedvező időjárásban megrendezett 1988-as Vuelta a Espagna-n képes volt tartani a lépést a vékony dongájú hegyimenőkkel, és már-már hitetlen módon az időfutamban megszerzett előnyét egészen Madridig megtartotta. Acélos akarata legenda a kerékpárversenyzés történetében, és mind a számára kedvező, mind a tőle idegen körülmények közt képes volt bizonyítani. Nem titkoljuk: Sean Kelly-t tartjuk a valaha élt legkeményebb profi kerékpárversenyzőnek!
Képek: Getty images archívum és egyéb archív anyag
