Melyik a valaha volt legnagyobb profi kerékpáros csapat? A 60-as évek St. Raphael különítménye Anquetil-lel és Stablinski-vel? A Peugeot Simpson-nal és Merckx-szel? A Salvarani Gimondi-val, Adorni-val és Altig-gal? Vagy a 70-es évek legendás Molteni csapata ismét Merckx-szel? A Poulidor vezette Mercier? A Kas vagy a Bianchi?
Mit szólnánk a 80-as évek Renault-Gitane Hinault-Fignon-LeMond-Madiot felálláshoz? Hasonlóképpen a LaVie Claire Hinault-LeMond-Bauer trióhoz? A 90-es években pedig ott a Mapei Rominger-rel, Museeuw-val, Tafi-val és Ballerini-vel, a Banesto Indurain-nel, a Postal és a Discovery Armstrong-gal. Már csak egy nagy nagy név hiányzik a listából, a Flandria, amely 1959-től 1979-ig fémjelezte a profi kerékpársportot!
A belgák nagyon büszkék a Flandria által fémjelzett 2 évtizedre!
A Flandria csapat születése
Van Looy a világbajnoki mezben, de már Faema-Flandria színekben…
A Flandria csapat 1959-es megalakulása véletlen találkozásnak köszönthető, ami egy belga kávézóban, vasárnap reggel történt. A két főszereplő a Flandria kerékpárgyár tulajdonosa, Aimé Claeys, illetve a fiatal sprinter Leon Vandaele. A versenyző abban az évben a Rik Van Looy által vezetett Faema-Guerra csapat színeiben versenyzett, ahol a „Császár” becenévvel illetett belga sztár keményen fogta a csapattársakat, az önzetlenséget a saját ambícióik feladása árán is elvárta. Különben fel is út, le is út…
1958-ban Vandaele több csapatszabályt is megszegett, ennek eredményeképpen megnyerte a flamand bajnoki címet, valamint a Paris-Roubaix-t. Az elkerülhetetlen konfliktus után borítékolható volt, hogy Vandele-nek sürgősen új csapat után kellett nézni. Claeys felajánlotta a segítségét, biztosította, hogy kész egy teljesen új csapatot építeni a fiatal sprinter köré. Az ekkor negyvenéves, kétszeres világbajnok, „Iron” Briek Schotte jelentkezett csapatfőnöknek, számára ez volt az utolsó versenyszezon, a Flandria sportigazgatói székében viszont egy húszéves sikertörténet kezdete.
Az első évben a Dr Mann volt a társszponzor, a 44 győzelem igazolta a csapatalapítást…
A debütáló 1959-es év igazolta Aimé Claeys döntését, az újonnan megalakult Dr Mann–Flandria csapat összesen 44 győzelemmel zárt. Vandaele 8 elsőséggel vette ki a részét a sikerekből, ezek között szerepelt a Gent-Wevelgem trófea, illetve egy fontos harmadik helyezés a Milan-San Remo klasszikuson.
A Vörös Gárda
1962-ben a világbajnoki címvédő Van Looy is csatlakozott a csapathoz, amelynek megszületése részben neki volt köszönhető. Van Looy ekkor volt a csúcson, megnyerte a Tour de Flanders-t, a Gent-Wevelgem-et és a Paris-Roubaix-t. Toronymagas esélyesként vágott neki az 1962-es Tour de France-nak, de egy motoros újságíróval történt ütközés végül a verseny feladására kényszerítette. Ahogy egy rivális mondta: „Bárki nyerjen is ezután, győzelme nem lesz teljes, mivel nem győzte le Van Looy-t!”. A jóslat nem igazán állta ki az idő próbáját, hisz egy másik legenda, Jacques Anquetil nyerte meg a 62-es Tour-t, ami ugyebár már egy újabb történet…
1962-ben minden Van Looy köré épült…
Ugyanebben az évben lehettünk szemtanúi a Flandria csapat forradalmian új taktikájának. A legtöbb versenyen a Famea-Flandria „Vörös Gárda” a céltól kétszáz méterig vezette Van Looy-t, aki ezután bárkit kényelmesen lesprintelt. Ők találták fel a mai versenyeket meghatározó „felvezető vonatot”. A taktika megosztotta mind a versenyzőket, mind a kerékpárrajongókat: a kétszeres Tour de France győztes Gino Bartali például morálisan elítélendőnek, a kerékpározás szellemével ellentétesnek tartotta a Flandria stratégiát.
A „vonatozás” félelmetesnek tűnt minden ellenfél számára, az 1962-es Flandria alakulat pedig olyan erős volt, hogy a csapattagok közül sokan képesek lettek voltak maguk is megnyerni a versenyt, ha nem kellett volna céljaikat Van Looy akaratának alárendelni. Így miután a „főnök” a Tour-on kiesett, hét egymást követő napon a csapattárs Planckaert viselte a sárga trikót, és csak az időfutamon – két nappal a párizsi befutó előtt – adta meg magát Anquetil-nek.
Van Looy karrierje a Flandriánál egy évig tartott. Az ominózus 1962-es szezonban az olasz Faema volt a csapat fő szponzora, viszont 63-tól a Flandria hangsúlyosabban kezdett befektetni a profi kerékpározásba. Az olasz cégtől visszavették a szponzori jogokat, amely azt is jelentette, hogy a versenyzők fizetése immár Belgiumból és nem Olaszországból érkezett. Van Looy – dacára annak, hogy belgának vallotta magát – nem örült a fejleménynek, ragaszkodott az olasz szponzori háttérhez. 1962 után részben ezért hagyta ott a csapatot, és magával vitte a legtöbb hűséges Vörös Gárda döntő részét.
Új hozzállással újítotották meg a Flandriát…
Egy új szupercsapat építése
1962 a 101 győzelemmel mennyei év volt, ugyanakkor Van Looy és kulcsembereinek búcsújával újjá kellett szervezni a csapatot. Már flamand irányítás alatt történt szemléletváltás, a vezetőség elhatározta, hogy a csapat többé nem épülhet egyetlen vezéregyéniség köré. Az új stratégia az „egységben az erő” szemléletre épített, emellett az új tehetségek ösztönzésére és tanítására helyezte át a hangsúlyt. A Flandria csapatfilozófia szerint az egység a fontos és nem az egyéni siker. A flamandokra jellemző kemény munka és szívósság a mentális keménységgel párosítva meghozta gyümölcsét: egyre több fiatal belga kerékpáros álmodozott arról, hogy a Flandria csapatához csatlakozzon. Ha szerencséjük volt egy szerződés megszerzésében, kötelezőnek tartották a teljes erőbedobást.
A 1964-es Flandria csapat
A „Bulldog of Flanders” becenevet viselő Walter Godefroot 1967-ben csatlakozott e módon az alakulathoz. Stílusa agresszív és könyörtelen volt, ami tökéletesen illett a Flandria akkori filozófiájába. Godefroot szerződtetése új fejezetet nyitott a csapat történetében, amellyel a sorozat második részében foglalkozunk.
További info: Flandria Café blog
Szöveg: Zatykó Péter
Fotók: Flandria archívum
