fbpx

A kőkemény kockakövek szezonja is elkezdődött – videók

Belgiumban elkezdődött a hétvégén a kockaköves klasszikusok szezonja, szombaton az Omloop Het Nieuwsblad nyitotta a sort, majd következett ma a Kuurne-Brussel-Kruune.

Fotó: Team Sky

Fotó: Team Sky

a Gent környékén zajló UCI 1.HC kategóriás Omloop Het Nieuwsblad gyászszünettel kezdődött a két hete balesetben elhunyt belga kerékpáros, Kristof Goddaert emlékére,és sajnos az időjárás is sötét díszletekkel szolgált. Az esőben, csúszós utakon több bukás történt, többek között az korábbi világbajnok norvég Thor Hushovd (BMC) is áldozatul esett és a verseny feladására kényszerült.

Pedig a BMC komoly erőket mozgósított a 198 kilométer során, ahogy a Sky is, nem véletlen, hogy az akciódús klasszkuson ebből a két csapatból maradtak ketten a végjátéka, hogy eldöntsék az első hely sorsát. Az alábbi videón Ian Stannard (Sky) és Greg Van Avermaet (BMC) küzdelmét láthatjuk az utolsó kilométeren:

Ma az UCI 1.1 kategóriás Kuurne-Brussel-Kruune-re került sor, ahol a 197 kilométert hasonlóan hűvös időben kellett megtenni. A verseny kulcsmomentumát 120 kilométer után a Kwaremon emelkedője szolgáltatta, ahol az Omega Pharma-Quick Step és a Belkin vezetett sikeres támadást, öt, illetve négy embert delegálva a tízfős elmenésbe. Lássuk a videót, hogyan játszották ki lapjaikat az utolsó másfél kilométeren:

Eredmények:

Omloop Het Nieuwsblad:

1 Ian Stannard (GBr) Team Sky 4:49:55
2 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team
3 Edvald Boasson Hagen (Nor) Team Sky 0:00:24
4 Sep Vanmarcke (Bel) Belkin-Pro Cycling Team
5 Niki Terpstra (Ned) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Jean-Pierre Drucker (Lux) Wanty – Groupe Gobert 0:01:34
7 Taylor Phinney (USA) BMC Racing Team
8 Dries Devenyns (Bel) Team Giant-Shimano
9 Egoitz Garcia Echeguibel (Spa) Cofidis, Solutions Credits
10 Arnaud Demare (Fra) Fdj.fr

Kuurne-Brussel-Kruune:

1 Tom Boonen (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 4:28:55
2 Moreno Hofland (Ned) Belkin Pro Cycling
3 Sep Vanmarcke (Bel) Belkin-Pro Cycling Team
4 Yves Lampaert (Bel) Topsport Vlaanderen – Baloise (PCT)
5 Stijn Vandenbergh (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Maarten Wijnants (Bel) Belkin Pro Cycling
7 Guillaume Van Keirsbulck (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
8 Nikolas Maes (Bel) Omega Pharma – Quick Step Cycling Team
9 Matteo Trentin (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
10 Johan Van Summeren (Bel) Garmin Sharp

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.