Pár felvezető verseny – mint például a fantasztikus Paolini győzelemmel véget érő Gent-Wevelgem – után következnek a legnagyobb kockaköves klasszikusok, a „monumentumok”: holnap a Flandriai Körverseny, egy hét múlva pedig a Párizs-Roubaix. A kerékpárosok és a kerékpárok szempontjából is különleges felkészülést igényelnek ezek a versenyek.
A kerékpársportban külön kasztot képviselő tavaszi klasszikus-specialisták már túl vannak az első versenyeken (Harelbeke, Gent-Wevelgem, De Panne-i Háromnapos stb.), sajnos a legnagyobbak közül ketten – Tom Boonen és Fabian Cancellara – már ki is estek a játékból. Persze a többiek sem úszták meg bukások nélkül, ki tudja, milyen állapotban van Greg Van Avermaet vagy John Degenkolb a Tour of Flanders előtt. Persze ezek a bringások azért is különböznek a profi mezőny jelentős részétől, mert ők a legkeményebbek, a kockakövek az ő játszóterük, ahol Alberto Contador vagy Chris Froome már rég beszállna a kísérőkocsiba, bennük akkor megy fel az adrenalin, ha esik vagy fúj, az csak jó, mert a többieknek is ugyanúgy esik és fúj…
A Flandriai Körverseny előtt mindig nehéz jósolni, mert hiába láttuk előtte a „kisebb” belga versenyeket, vannak, akik csak a monumentumokra hegyezik a formát. A kockaköves rázatók nyomot hagynak az ember testében, aki már hetek óta „nyélen” van, könnyen kerülhet hullámvölgybe, aki pedig nem villogott eddig sokat, éppen a Flanders-ra vagy a Roubaix-ra kerülhet csúcsformába. Teljesen más a felkészülés ritmusa, mint mondjuk a körversenyek esetében. Rövidebb idő alatt ki lehet pihenni egy 200+ kilométeres kockaköves versenyt, viszont a verseny utáni napokban a fáradtság is jobban letaglóz. Többen nyilatkozzák a legjobbak közül, hogy a Roubaix-t követő egy-két napban járni is alig tudnak…
A Flanders és a Roubaix útvonala is nagyjából az utóbbi években szokásos, előbbi a kevésbé rossz minőségű, de meredeken emelkedő kockaköves szektorokat, utóbbi az Arenberg-erdő kivételével a sík, de borzasztó rossz minőségű pavékat tartalmazza, bőven 200 kilométer fölötti távon. A Flanders új útvonalában csak nyolc kilométer van a célig az utolsó vízválasztó emelkedőt követően, a Roubaix más, hiszen ott jóval többet kell tekernie annak, aki – egyedül vagy kis csoportban – akcióra vállalkozik a legnehezebb rázatón. Általánosságban elmondható, hogy a mezőny is tovább együtt marad általában a Roubaix-n.
Visszatérve az esélyesekre, teljesen más a kérdés, mint az utóbbi években, amikor legtöbbször „Boonen vagy Cancellara?” címmel jelentek meg az előzetesek. Per pillanat a brit Geraint Thomas (Sky) és a norvég Alexander Kristoff (Katyusa) mutatja a legjobb formát, de véletlenül se feledkezzünk meg a Sanremóban éppen Kristoffot lesprintelő német John Degenkolbról (Giant), aki meghúzta kicsit magát egy bukást követően az elmúlt két hétben, de ettől még topfavorit. Ugyancsak nem virított még, hiszen egy hete szállt be a játékba a brit Bradley Wiggins (Sky), aki a nyilatkozatok alapján a Roubaix-ra időzíti csúcsformáját, de már a Flanders-en hathatós segítségre készül csapattársa, Thomas győzelmét előkészítendő.
Aztán következnek a többiek, az örök második belga Greg Van Avermaet (BMC), aki egy erős csapattal a háta mögött igazán nyerhetne már egy nagyot, vagy említhetnénk a belga Sep Vanmarckét (Lotto), aki iszonyú erős, sokszor talán a mezőny legerősebbje, de nem tudja valahogy befejezni a művet. És persze ott van az esélyesek sorában Peter Sagan, aki azonban fiatal kora ellenére inkább leszállóágat mutat az elmúlt két évben, idén szinte meglepetés lenne már, ha össze tudná szedni magát és nyerne egy monumentumot. Pedig a nyomás óriási rajta a Tinkoff-Saxo csapata és a csapat tulajdonosa felől is…
Szándékosan a végére maradt az Etixx-Quick Step csapata, mert Boonen nélkül is még mindig ők a legerősebbek, szinte a teljes sor klasszis kockakőmenőkből áll. Ez még a szintén acélos Sky-hoz, BMC-hez vagy Lottóhoz képest is nagy előny. A cseh Zdenek Stybar, a holland Niki Terpstra és a belga Stijn Vandenbergh emelkedik ki, a sötét ló pedig Matteo Trentin, aki kiválóan sprintel. Stybarnak már tavaly is kinézett egy „nagy”, de akkor Terpstra vitte a Roubaix-t, könnyen megeshet, hogy idén fordítva alakulnak csapaton belül a dolgok.
A Flanders és a Roubaix a kerékpárok szempontjából is csemege a naptárban. Azonban hiába kockaköves és kockaköves klasszikusokról van szó, a Roubaix teljesen más a belga versenyekhez képest, ahogy fentebb említettük, jóval rosszabb minőségűek a francia műemlék-pavék. Nem véletlen, hogy a Team Sky tegnap bemutatott kerékpárján elasztomeres felfüggesztést alkalmaznak hátul. Lehet vitázni rajta, hogy hasznosabb-e, mint egy függőleges irányban rugalmasra kialakított karbonváz, vagy szép-e, vagy csak marketing-e, de a Team Sky nem az a csapat, amelyik sok-sok tízmillió euróval a háta mögött marketingbringákra ülne, amikor Bradley Wiggins Roubaix-t akar nyerni…
A Team Sky újításán kívül most nincs sok új a nap alatt, a csapatok általában a kerékpárszponzor „komfort országúti” bringáira ülnek fel, persze a kényelmes, komoly rezgés-csillapítással rendelkező karbonvázakon messze nem a széria felszereltséget láthatjuk. Néhány jellegzetesség: a Cannondale Synapse kerékpárokon például üreges kialakítású a középrész környéke, hogy nagyobb rugalmasságot engedjen a hátsó traktusnak; a Trek Isospeed rendszere az ülőcsövet engedi elmozdulni a fő paralelogrammához képest – utóbbi megoldás például garantálja sprinteléskor a maximális merevséget. A Specialized továbbra is Zertz betétekkel teszi rugalmassá a villákat a Roubaix modelleken.
A versenyzők számára a kereskedelmi forgalomban is kapható komfort karbon országútik geometriája jelent gondot időnként, ugyanis a sportosabb versenygépekhez képest lényegesebben magas homlokcső miatt a legtöbb profi számára problémás a konfekcióméretek közül választani, az jár jól, akinek méretre készít a gyár a széria komfort országútira hasonlító, de más geometriájú vázat – tegyük hozzá, ilyen sztár kevés van. Akik kénytelenek a széria komfort-bringákkal menni, nem ritkán hosszú, 140-es, meredeken lejtő kormányszárakat használnak, vagy egyszerűen maradnak a hagyományos versenygépnél.
Sokan a Flandersen és a belga klasszikusokon – ahol nem annyira borzasztó a pavék minősége, mint a Párizs-Roubaix-n – a kerékpárszponzor versenyzésre kihegyezett vázára építtetik a bringát, és csak a Roubaix-n ülnek fel a sokkal jobb csillapítással rendelkező komfort gépekre. Persze akad példa arra is, hogy egyes versenyzők cyclocross kerékpárokkal abszolválják a Roubaix-t. A kockaköveken való versenyzésre alkalmas kerékpárok általános tulajdonságai közé tartozik a különböző rezgéscsillapító megoldásokon túl a nagyobb férőhely a szélesebb – 25-30 mm – gumik számára, a laposabb szögek, ebből fakadóan a nagyobb tengelytáv is. Nyilván ezeket a vázakat a kényelemre optimalizált karbonszövetből készítik, nem az ultramerev tulajdonság az elsődleges. Általában erősebb villákat használnak, erősebb karbon, vagy fém villanyakkal.
Korábban még túlnyomórészt fűzött kerekeket használtak a csapatok a Roubaix-n, de pont az utóbbi egy-két évben ezek helyét már a pavékon is átvették a karbonfelnis modellek. A szingók tekintetében sok csapatnak szállít a kerékpárgumi-specialista Dugast cég, még eltérő felirattal is. A szűk kockaköves utakon egy defekt a verseny elvesztését is jelentheti akár, ennek ellenére mindenki keresi a kompromisszumot, hogy minél alacsonyabb nyomást fújjon a gumiba, ugyanakkor megússza felütés nélkül. A speciális gumikat használva vannak, akik még az 5 bar nyomástól sem riadnak vissza, de azért nem ez az általános, inkább egy 28-as szingó 6-7 bar nyomáson. A Sky új hátul teleszkópos bringája például lehetővé teszi a nagyobb nyomást, hiszen kisebb a felütésveszély, és a plusz egy bar ezen a szinten komoly előny lehet 200+ kilométeren.
A speciális „pufi” kormánybetekerő, vagy a duplán tekert bandázs szériafelszerelés a Roubaix-n használatos kerékpárokon. Amíg korábban jobbára csak alumínium stucni-alumínium kormány kombinációkat láthattunk, most már integrált karbonkormányok is felbukkannak a mezőnyben. Az elektromos váltás elterjedésével sokan kihasználják a lehetőséget, hogy a felső kormányfogáshoz is felszerelnek kiegészítő váltógombokat, ugyanakkor vannak, akik pont a Roubaix-n a mechanikus váltásra esküsznek, például Cancellara is, aki most sajnos nem lesz ott a Roubaix-n. Ebben van ráció, hiszen egy apró összeakadás, bukás alkalmával ha a hátsó váltó minimálisan elmozdul, az elektromos verziót nehezebb utánállítani a bringáról.
Több ponton túlbiztosítják a bringát, például előszeretettel alkalmaznak különböző megoldásokat, hogy a nyeregcső ne mozduljon befelé, utóbbira egy plusz bilincs a legalkalmasabb, közvetlenül a váz fölé. A láncleesés gátló használata is egyöntetű, és ha már a meghajtásnál tartunk, a Roubaix-n az áttételezés is más, mint egy átlagos országúti versenyen. Mivel nincsenek komoly emelkedők a 250 kilométer során, előre 44-es, 46-os kistányért is felszerelnek, hátulra pedig a tartomány nagy részében egyesével emelkedő fogakat. A rázkódás miatt még a kulacstartókat is biztosítják, általában erősebb fém modelleket használnak, és nem ritkán dörzspapírt ragasztanak rájuk, hogy nehezebben csússzon ki a kulacs.
A Flanders története: https://bikemag.hu/magazin/hirek/ronde-van-vlaanderen-kedvcsinalo
A Roubaix története: https://bikemag.hu/magazin/hirek/parizs-roubaix-a-kerekparversenyzes-anakronizmusa
Képek forrása: Cannondale-Garmin
