A Giro d’Italia budapesti rajtját szervező Nemzeti Sportügynökség meghívására élőben követhettük a 102. olasz körverseny három szakaszát. Miután biztossá vált, hogy a 16. etapból kiveszik a Gavia-hágót hóhelyzet miatt, most már tudjuk: a megtekintett 13. szakaszon tekert fel a mezőny az idei verseny legmagasabb pontjára. Élményeinket a rajttól a célig készült képeken keresztül szeretnénk megosztani.
Pinerolo és Ceresore Reale között 196 kilométer a táv, három kategorizált heggyel, melyek közül kiemelkedik a 2247 magasan fekvő zsákfaluhoz vezető út. az utolsó kilométereken már hófalak között tekert a mezőny, az első hét folyamatos csapadékos időjárása után óriási szerencsénk volt, hogy megúsztuk változóan napos-felhős idővel.
Nem hágóról van szó, mint mondjuk a Mortirolo, a Stelvio, vagy a Gavia estében, nem vezet út a túloldalon. Ilyenkor sokkal nehezebb a logisztika és a megközelítés is. Nem véletlen, hogy szurkolóval is kevesebbel találkozunk egy ilyen etapon, ide csak a legelszántabb kerékpársportolók tekernek (vagy gyalogolnak) fel, autóval ugyanis a cél alatt 15 kilométerre lévő parkoló az utolsó állomás.
Mi a jól szervezett program keretében a rajttól, Pinerolo városától indultunk, ahol elvegyülhettünk a mezőnyt kiszolgáló STAFF, csapatkamionok és kiszolgálószemélyzet, valamint több ezer érdeklődő néző forgatagában.
Pinerolóban is, és később a verseny során minden kordonozott területen találkozhattunk a magyarországi rajtot népszerűsítő molinókkal, a rajt és a cél területen is volt a Grande Partenzát népszerűsítő sátor, a karavánban haladt egy #wowhungary matricázott kisbusz ajándékokkal, sőt, még egy nagy kék lufi is felbukkant itt-ott a pályán.
A Giro d’Italia-t és általában a kerékpársportot azért is szeretik a szurkolók, mert itt igazán közel kerülhetnek kedvenceikhez, akár kézfogásnyi távolságra, amibe az autogramok is beleférnek a rajt előtt. A képen látható Pascal Ackermann valóban olyan közvetlen és általában mosolygós, ahogy a közvetítésekből kiderül, s ez elmondható a teljes Bora-Hansgrohe csapatról, náluk mindig hangosan szól a zene a kamionból is.
Pedig Ackermann számára nem volt leányálom a Giro 2. hete. Legközelebb 6 órával később találkoztunk vele, amiikor a jobb oldaláról cafatokban leégett bőrrel, bekötözve tekert fel a 2247 méter magas hegyóriásra.
Visszatérve még a rajthoz és a mosolygós arcokhoz, egy kép Vincenzo Nibaliról aláírás közben. Kijelenthetjük, hogy a favoritok közül mindig a Cápa a legnyugodtabb, nyoma sincs rajta az esélyesek terhének. Egyszerűen teszi a dolgát, amibe az is belefér, hogy kedves a médiával, szurkolókkal, akikből nem kevés gyűlik össze minden reggel a Bahrain-Merida kamionjánál. Talán annyian várják, mint a mezőny többi versenyzőjét összesen.
A Giro d’Italia alatt a rajt és a célterület is rózsaszínbe öltözik, Pinerolóban az étterem fölötti erkélyen látható öreg Bianchi volt a kedvencünk.
Pár órás autózást követően egy médiabuszba ültünk át, ami felvitt a célhoz. a szűk szerpentinre már a csapatkamionokat és a karavánhoz tartozó legtöbb gépkocsit sem engedik fel, csak a legszükségesebb járművek parkolhatnak a célnál. Ahogy kiszálltunk, ismét bringák fogadtak, talán ezek a kis ajándéktárgyak voltak a legérdekesebbek a szokásos szuvenírerdőben.
Több óra van még a mezőny érkezéséig, akik már felértek az utolsó kilométert jelző tábláig nem izgulnak. Az időnként szikrázó napsütés hamar kiszárítja az izzadtságot a bringás ruhákból. Amikor persze a napfény helyét a felhők veszik át, érzésre rögtön 15 fokot esik a hőmérséklet.
Öröm látni, ahogy az utak mentén körülbelül ugyanannyi kerékpár van letámasztva, mint ahányan szurkolnak, a gyalogszerrel érkezők azonban több érdekes szpotot is találhatnak a verseny követésére. Ceresore Reale körül egyébként egy híres gyalogösvény is van 9 kilométer hosszan. A Giro d’Italián először szerepelt befutóként ez a hely, de igen meggyőző volt abból a szempontból is, hogy ide érdemes visszajönni turistaként.
A mezőny persze nem turistatempóban érkezett, élőben még mindig elképesztő szembesülni azzal, hogy a profik milyen sebességgel közlekednek a hatalmas, meredek emelkedőkön, legyen szó akár a gruppettóról.
A legjobbak persze nem nagyobb csoportban, sőt, szinte egyesével érkeztek. A győztes orosz Ilnur Zakarin (Kathusa-Alpecin) hosszú idő után ért el ismét nagy sikert, iszonyú fáradt volt, miután szökésben töltötte a szakasz döntő részét.
Nibali és Primoz Roglic (Jumbo-Visma) egymás kerekén futottak be. A Cápa meg is jegyezte, hogy ha Roglic hazáig szeretné követni, ám legyen, szívesen megmutatja neki a trófea-gyűjteményét.
Roglic egyébként az ellenkezője a szakaszok előtt és után Nibalinak. Láthatóan feszült, negyedik háromhetesén még messze nem rendelkezik azzal a rutinnal, mint olasz ellenfele. Ennek ellenére az is sugárzik róla, hogy akaraterőben nincs hiány.
Roglic honfitársa, Jan Polanck (UAE Team) a 13. szakaszon még nagy erőfeszítések árán megtartotta a Maglia Rosa-t, azaz a rózsaszínű trikót. Ekkor azonban már ő is tudta, hogy napok kérdése, hogy valaki “levetkőzteti”.
A holland Bauke Mollema (Trek-Segafredo) is teljesen kihajtotta magát ezen a napon, amivel visszakerült a játékba az összetett dobogóért. Iszonyú fáradt volt a levezetés közben is, ilyenkor látható az, ami a közvetítéseken keresztül nem: szinte borítékolható volt a formaesés a másnapi kőkemény hegyi etapra.
És akik még most is úton vannak a hegyre fölfelé… A gruppettón túl és innen érkezők már bőkezű segítséget kapnak a közönségtől is, hogy sikerüljön limiten belül abszolválni az adott napot. Miközben a legjobbak már a szállás felé tartanak.
Fotók: Takács Tamás
