A Bianchi Gravel Magyar Kupa utolsó két futama több fordulatot is hozott, elsőként az időjárás írta át a szombati Sárvár-Vasvár Gravel forgatókönyvét, az óriási mennyiségi eső miatt megváltoztatott pályát és rajtidőpontot végül egy félbeszakított verseny zárta, a versenyzőknél pedig a férfiak összetettjét vezető Borsos Benedek nem tudott rajthoz állni a hétvégén, melynek köszönhetően a vasárnapi Őrség Gravel végére elvesztette a rózsaszín trikót.
A hazai gravel kerékpár sorozat, a Bianchi Gravel Magyar Kupa egy különleges fordulóval zárult a július 20-21-i hétvégén, ugyanis két futamot rendeztek egymás követő napokon, szombaton a Sárvár-Vasvár Gravel MK várt (volna) a bringásokra, míg vasárnap az Őrség Gravel MK-n dőlt el az összetett végső sorrendje. A dupla verseny ilyen hosszútávokon már extra kihívást jelent a többségnek, normál esetben 2 nap alatt 9-10 órát kell a leggyorsabbaknak versenyezni, a lassabbak pedig 12 óránál többet is a pályán tölthetnek. A Sárvár-Vasvárnál a hosszútávosok eredetileg Sárvárról rajtoltak volna, majd 136 km után értek volna célba, míg az Őrség Gravelen 147 km várt a gravel kerékpárosokra, azaz ránk.
Az idei évben minden hazai Gravel MK versenyen indultam, ezért természetesen a záró hétvégét sem szerettem volna kihagyni, meg nem is tudtam volna, mert barátnőm indulni akart rajtuk, az meg furcsán néz ki, hogy ő megy, én meg nem. 🙂 Bár kicsit már kezdtem belefáradni a melegbe és a hosszú versenyekbe, az elmúlt 2 hétvégén is összesen 11 órát versenyeztem, aminek éreztem a hatását, most meg megint hasonló mennyiség várt rám, de most 2 nap alatt egymás után, plusz a rajthelyszínes buszozáshoz sem volt annyira kedvem, mindig kényelmesebb saját kocsiból odaállni a rajthoz. Aztán ehhez még hozzájött, hogy a verseny előtt pár nappal már jelentős mennyiségű esőt ígértek szombatra, ami szintén nem dobott fel annyira 😀 , viszont a szervezők azt írták, hogy akkora a szárazság, hogy egy kis eső csak jót fog tenni a pályáknak. De mindenképpen pozitívum, hogy végre kevesebb emelkedőt tartalmazó gyors pályák várnak ránk.
Pénteken utaztunk el a verseny helyszínére, Hegyhátsálon foglaltam szállást egy különösen tiszta villában (erről később majd írok), ami a két rajthelyszín között volt félúton. Az időjárás előrejelzés bevált, éjszaka érkezett az eső és reggel amikor felkeltünk még mindig esett. Éppen indultunk volna Vasvárra amikor ránéztem a telefonomra és láttam az emailek között, hogy írtak a szervezők pár perccel ezelőtt, hogy a sárvári rajt lefújva és a hosszútáv rajtja csúszik, 13.30-kor rajtolunk mi is Vasvárról és a pályainfót kapunk később és elvileg délután már nem fog esni. Visszafeküdtünk az ágyba még pár órára, mert eredetileg 8.30-ra kellett volna Vasvárra menni a 11.30-as sárvári rajt transzfere miatt, most viszont így maradt rengeteg időnk. Mondtam Adrinak, hogy szerintem mi is a rövidtávot fogjuk teljesíteni, hogy mindenki be tudjon érni még világosban, de aztán később jött az infó, hogy egy két körös pályán teljesítendő 126 km vár ránk a versenyen.
A verseny a vasvári strand elől indult, a rajtban megkaptuk a pályával kapcsolatos instrukciókat és a rövidtáv előtt pár perccel elrajtoltunk. A pálya legelején volt egy rövid tolós szakasz, legalábbis nekem meg az előttem lévő jó pár embernek biztosan, de pl aki montival jött az mögöttem szépen fel tudott tekerni, bár itt sokat számít, hogy éppen leszállnak-e közvetlenül előtted vagy tudsz-e lendületből felmenni. Ezután Vasvár utcáin kanyarogtunk egy kicsit, aztán ahogy elhagytuk a települést leszakadt az ég, annak ellenére, hogy az előrejelzések nem ígértek már esőt… Nem voltam boldog, telefon a zsebemben volt, a kormányomon az új érintőképernyős Garmin, a szemüvegemet meg alig tudtam beszenvedni a sisakba a laza szárai miatt, arról nem beszélve, hogy semmi kedvem nem volt az esőhöz. 🙂 A kedvfaktorral egyből leesett a teljesítményem is, aztán pár lejtővel később még mindkét kulacsomat is elhagytam amikért kénytelen voltam visszamenni. Aztán amikor másodszor mentem az első frissítőpont felé akkor erősen elgondolkoztam, hogy kell-e ez nekem, de még hittem abban, hogy eláll az eső. A pályajelölés “kissé” hiányos volt, navigáció nélkül nehéz nem eltévedni és Olaszfánál kétszer mentünk ugyanott, ami az esővel kombinálva okozott problémákat nekem.
Az eső ellenére a pálya többségében jól járható volt, mindössze a felázott kavicsos út süllyedt kicsit, ami lassított. Persze volt kivétel is, egy hosszú földút a szántóföldön keresztül, ahol inkább a fűben próbáltam haladni. Itt engedtem el teljesen a versenyt és megálltam pisilni és eldöntöttem, hogy ki fogok szállni az első kör végén. Ezen a sáros szakaszon egy szemüveget találtam a sárban, amit pár km-rel később visszaadtam a gazdájának, aki éppen szemben jött a pályán. Melós volt ez a szántóföldi rész és nem erő szempontjából, hanem hogy hol nem süllyedek el és hol találok tapadást, ezért sokat mentem a hömpölygő vízfolyásokban, mert ott jellemzően kemény volt a talaj.
Ezután sikerült feltámadnom, elkezdett haladni a bringa, éppen jókor 2 óra bringázás után 🙂 , végre elkezdtem élvezni a pocsolyákon átgázolást és a mindenfelé fröcsögő vizet, aminek az lett az eredménye, hogy visszaelőztem jó pár bringást. Egyébként tényleg nem annyira rossz ilyen körülmények között menni ha az embernek megjön a kedve hozzá. Bár egy dolog zavart, a fékeim hangja, ami azt sejtette, hogy másnapra biztosan rommá lesznek kopva a fékbetéteim.
Egy hosszú aszfaltos egyenesben kellett volna jobbra kanyarodunk, itt vált volna el a rövid- és a hosszútáv, már készültem arra, hogy az ott álló szervező mondja, hogy kanyarodjak jobbra, de azt az infót kaptuk, hogy a hosszútáv verseny lefújva, menjünk végig a rövidtáv pályáján. Számítottam valami hasonlóra, mert ebben az időjárásban nem várt módon megnőtt a versenyidő, de inkább arra gondoltam, hogy az első kör végén terelnek ki minket a célba.
Érdekes helyzet, navigáció nélkül hogyan tudok végigmenni a rövidtáv maradék pályáján? Egy másik hosszútávossal mentem együtt, az ő bringája még rosszabb hangokat adott ki magából, mint az enyém. 🙂 Nagy nehezen megtaláltuk, hogy hol kell letérni az aszfaltról (bár ő kicsit továbbment és lemaradt) és utána tudtam követni a keréknyomokat, de aztán egy újabb aszfaltútra érve úgy éreztem, hogy eltévedtem. Amit a 8-as főútra kiérés megerősített. 🙂 De itt legalább már tudtam, hogy hol vagyok. Jobbra kanyarodtam és elbringáztam egészen Vasvárig rajta, ahol szembe bementem a célba. A főszervező Gangel Marci rendes volt, mert megkaptam ezt az időt. Egyébként ez mindenkinél működött és vitás helyzetben azt a helyezést vették figyelembe, ahol a rövid-, hosszútáv elválásnál voltak az adott versenyzők. Este később még gondolkoztam ezen a helyzeten, hogyan lehetett volna jól megoldani, én lehet nem hirdettem volna eredményt és mindenki kapott volna 100 pontot az összetettben, mert teljesítette a versenyt.
A bringamosás egyszerűen ment, mert bár volt kirakva egy slag, de a parkolóval szemben volt egy autósmosó, ahol le lehetett gyorsan mosni a bringákat. A bringák szétszedésekor láttam, hogy nekem is mint a legtöbb versenyzőnek nullára koptak a fékbetétei (de én csak kb 50%-os betétekkel álltam rajthoz), Adrinak maradt némi anyag még a betéteken, ő nem a rugókkal fog fékezni másnap. Az eredményhirdetés érdekesen alakult, egy nagy csoportképet csináltunk, mert özönvíz hullott az égből akkor is. 🙂
A szállásra visszaérve a szállásadó egy hatalmas lavórral fogadott minket és felajánlotta, hogy kimossa a bringás ruháinkat és a cipőnket. Én kicsit lefagytam, az volt a terv, hogy maradnak a ruhák a zacskóban, másnapra van tiszta szettünk, de végül odaadtuk neki a ruhákat 🙂 . Onnan volt az infója arról, hogy sárosak vagyunk (pontosabban csak a ruháink, mert mi fürödtünk Vasváron a strandon), mert mások is voltak ezen a szálláson akik hamarabb visszaértek mint mi.
Vasárnap már napos idő fogadott minket az Őrségben, az esővel szemben a frissítés megoldása volt a legnagyobb feladat a melegben, na meg számomra az, hogy vajon mi lesz a fékeimmel. Mivel a rövidtávosok csak 2 órával rajtoltak utánunk, így az eddigiekhez képest csak egy maréknyi bringás gyűlt össze reggel Csákánydoroszlón a Dráva mellett. Ezen a napon tényleg gyors pályára lehetett számítani, az Őrség aszfalt és kavicsos útjain ment a verseny egy Zala átkeléssel megfűszerezve. Az utóbbit kiemelte Marci a rajtban, mondta, hogy ki lesz bójázva hol érdemes átkelni rajta.
Hiába rajtoltunk aszfalton, pár száz méter után elment az erősek bolya, én maradtam barátnőmmel, nem akartam azt a csúfságot elszenvedni mint szombaton, hogy a rajttól kezdve hátrányba leszek hozzá képest. Páran a csoportunkból próbáltak felzárkózni az elejére, de kb lehetetlen küldetés volt. A bolyunk legvégén utaztam elég sokáig, mindig csak akkor mentem előrébb ha valaki nem bírta a tempót és megadta magát, egyedül az egyik aszfaltszakaszon húztam meg kicsit, hogy begyűjtsünk 2 szökevényt és legyen aki vezet nekünk. 🙂 A terv összejött, mert tényleg sokat mentek elöl, bár Adri is sokat vezetett, talán túl sokat is. A gravel kerékpáromnak olyan hangja volt mintha valami ezer éves, soha nem karbantartott nagyáruházi vacak lenne, kérdezték is tőlem, hogy nem kellene rá egy kis olaj, de mondtam, hogy csak a fékek szólnak, éppen a rugót eszi a féktárcsa.
Elég unalmasan teltek a kilométerek a végtelen hosszú kavicsos és aszfaltos utakon, de mindenképpen pozitívum, hogy nem kellett sokat koncentrálni. A Zala átkelés okozott némi problémát, mivel nem tudtuk milyen mély a víz, de gond nélkül át lehetett rajta tekerni, viszont ezután következett a pálya egyik sáros szakasza a kukorica földek között. Volt egy szakasz, ahol leszálltak előttem és utána nekem is futnom kellett, majd nehéz volt elindulni újra és kaptam egy kis hátrány, de cserében a hosszú ragadós sárban fel tudtam zárkózni a jó nyomválasztásomnak köszönhetően. Nem sokkal később érkeztünk a 47. km-nél lévő frissítőponthoz, előre megbeszéltem Adrival, hogy bármi lesz itt megállunk, mert ezután csak a 117. km-nél (ugyanitt) tudunk kulacsot tölteni. Szándékosan megittam az egyik kulacsomat, hogy legyen mit feltölteni, de meglepetésemre Adri nem állt meg, hanem ment tovább, pedig az ellenfele is kulacsot töltött a frissítőponton. Gondoltam ez így most érdekes lesz, biztosan nekem kell majd inni adni neki 😀 . Ráadásul megszökött míg mi frissítettünk, amiből lett egy rövid üldözőverseny, de végül összezártunk.
Továbbra is a már említett egyenes, kanyar, egyenes, kanyar utak következtek, de már lassult a tempó, érezhető volt, hogy mindenki fárad, ami nem meglepő, hiszen közel 70 km volt már a lábunkban. Lassan eljött az ideje, hogy én is vezessek, mert nem igazán haladtunk. Megbeszéltül Adrival, hogy most már elutazunk ezzel a bollyal, aztán ő majd lemeccseli a női 1. helyért a versenyt a végén ha kell. De nem teljesen így történt. Mert amikor beértünk a 2. kör elején terepre már csak gurulgattunk, gondoltam akkor vezetek én ezen a szakaszon, de a lejtőn már kicsit elgurultam tőlük, aztán a pálya talán legnagyobb emelkedője következett, ahol felmentem tempósan és végül csak hárman maradtunk, Adri, Kiss Attila és én.
Itt végigvezettem a terepet és messze nem látszódott már senki mögöttünk. Ezután többnyire felváltva vezettünk, de lassan kezdtem érezni, hogy nem lesz ennek jó vége, kezdtem eléhezni, de nem ehettem, mert alig volt már innivalóm, mert odaadtam “valakinek” a megtöltött kulacsomat 🙂 . A Zalát újra elérve már tudtam, hogy közel a frissítőpont, csak a sáron kell átvágni magunkat és ihatunk. Kicsit szikkadt még a sár az előző körhöz képest, jobban ragadtam bele, viszont már megvolt a jó nyom az előző körből, ezért most talán könnyebb volt átmenni rajta. Kicsit eltávolodtam a többiektől, de bevártam őket és végre elértünk a várva várt frissítőpontot.
A Magyar Kupasorozat talán legjobb frissítőpontja volt itt, kaptunk dobozos kólát, amiből mindenki elvett egyet, és végre pisilhettem, ami a rajt óta kellett. Kicsit hosszú lett a szünet, de tovább indultunk. Viszont éreztem, hogy kezd végem lenni, hiába a frissítés, ez majd csak később fog felszívódni. Már sok volt a többiek tempója és lassan elköszöntem tőlük, Adri még megállt hozzám, de mondtam neki, hogy menjen csak, egyedül kényelmesebben be tudok menni a célba mintha az ő tempójára kell figyelnem. Így az utolsó 15-20 km-t egyedül tettem meg, miközben 5 percet kaptam. A célban hasonlóan jó frissítőpont fogadott mint a pályán, lecsúszott pár kóla, fanta és a feldarabolt barack nagyon jól esett.
Egyedi fürdést választottunk, bementünk a Rábába a csónaklejárón, hogy lemossuk magunkról a versenyen összeszedett sarat. A víz picit a bokánk fölé ért, de olyan erős volt a sodrás, hogy alig lehetett benne járni, felmerült bennem az a kérdés, hogy itt sodrással szemben hogyan eveznek. Sietnünk kellett, mert nem volt sok idő az eredményhirdetésig és még enni szerettem volna gulyást és tarhonyás húst is 🙂 amiből brutál mennyiséggel készültek a szervezők.
Az eredményhirdetés, mint a sorozat záróeseménye hosszúra sikeredett, de nem csak a díjátadások miatt, hanem a szervező értékelte a sorozatot, leginkább egy közösségi eseményre emlékeztetve. Az összetett győzteseknek járó rózsaszín trikók is végső gazdára találtak, a férfiaknál Szabó Bálint Solt vehette fel, míg nőknél Punk Adrienn (Adri) viselte a sorozat egésze alatt.
Eredmények:
Vasvár Gravel
Őrség Gravel
Összetett
Fotók:
