Magyar versenyző diadalmaskodott a 2009-es DECA Ironman triatlon versenyen Monterrey városában, Mexikóban. Szőnyi Ferenc első helyen ért célba a tízszeres Ironman távon, ezzel hazai világbajnokot avatott a sportág. A Nemzetközi Ultratriatlon Szövetség által szervezett verseny 38 km úszásból, 1800 km kerékpározásból és 422 km futásból állt, oly módon, hogy 10 napon keresztül, minden egyes napon egy-egy Ironman táv várt a versenyzőkre.
A teljes távot Szőnyi Ferenc 114 óra 59 perc alatt teljesítette, ami egyben a hivatalos új világrekord is: 10 órával gyorsabb, mint Pascal Jolly 2006-os eredménye, és övé a „legtöbb napi első helyezett” cím is. A DECA Ironman triatlon jelenleg a világ legnehezebben teljesíthető állóképességi versenye. Szőnyinek nem ez az első ilyen megmérettetése, hiszen tavaly 3. helyezést ért el szintén a tízszeres Ironman távon. A nagy érdeklődésre való tekintettel, egy héttel hazaérkezése után meglátogattunk Szőnyi Ferencet Komáromban.
– Ez az eredmény szinte felfoghatatlan egy halandó ember számára. Mikor és hogyan kezdődött ez az egész sportőrület nálad?
– Kettőezerben kaptam születésnapomra egy biciklit. Egy Csepel trekking, 20 kg-os acélvázas kerékpárt. Tekertem kifelé a városból Szőny-Tata irányába. Sorompó volt, bent az úton állt egy biciklis, és láttam hogy piros bringás ruhában van. Ki lehet ez? Felment a sorompó – biciklis ki. Tolta neki. Versenycangával volt, én meg a trekkingemmel próbáltam követni. Egyre gyorsabban ment – egyre jobban követtem. Tatán a tóparton értem utol – elmegyek mellette. Tekerünk és Vértesszőlős környékén, valahol visszaelőz. Megszólal: Hát te? Biciklizek – válaszoltam. Álljunk már meg egy kicsit – mondta. Biciklizel? De így?! – folyattatta. Ilyen biciklim van – válaszoltam. (susogós melegítőben ültem a trekkingen) Tudod hogy ez nem teljesen normális dolog, amit te csinálsz? Engem nem szoktak megelőzni. Különösen nem így, ilyen biciklivel, ilyen felszerelésben… Bemutatkozott: „Dr. Zakariás Géza vagyok” és kiderült hogy ő éppen triatlon bajnok, és egy kicsit rosszul esett neki, nem értette a dolgokat… Én meg csak biciklizek, jól esik, néha szoktam kerülni a cangával, de csupán azért, mert 86 kilós vagyok és ez eléggé sok – válaszoltam. „Hát valami nem teljesen normális benned, úgyhogy nézesd meg magad orvossal!” – zárta le a beszélgetést viccesen Géza. Szóval így kezdődött… Hogy valamivel talán másabb az ember. Egyébként Géza nagyon komoly szakember, idén Nagyatádon sokat beszélgettem vele (a hosszú távú triatlon ob-n). Visszatérve 2000-re, ezután kezdtem el érdeklődni, nézegettem az internetet, hogy akkor talán kellene venni egy kerékpárt. Elmentem egy helyre, ahol garázsból árulták a külföldről behozott bicikliket, végül egy olasz Atalát vettem – az alsócsövön voltak a váltókarjai, egyszerű, használt acélvázas bringa volt – sajnos tavaly ellopták.
A magyar csapat Mexikóban, a vb-n
– Helytállónak tűnik Zakariás Géza megállapítása, ugyanis ha jól tudjuk, ma már ott tartasz, hogy megdöntötted a 24 órás kerékpározás magyar rekordját (721 km-es teljesítménnyel), de az 1000 km-es csúcsot is te tartod 34 órával. Mondanál erről pár szót?
– Felvettem a kapcsolatot az akkori Kerékpáros Szövetség elnökével, azt mondta, hogy adnák a rekordhoz a Millenáris pályát, de nem tudják megszervezni a világítást, és hogy ki fizet, és hogyan is lenne az egész. Ez a céldátum előtt volt egy-két héttel, ezek után azt gondoltam, hogy akkor elindulok és megcsinálom nélkülük. A szövetség nem adott támogatást arra nézve, hogy hogyan is lehetne ezt hivatalosan, dokumentálhatóan megrendezni. Egy egyszerű ezeréves drótszamárral voltam akkor, mögöttem-előttem egy-egy autó ment. A lényeg, hogy a mögöttem lévő autó ugyanannyi utat tett meg, mint én, illetve nekem volt két kilométerórám, és volt velünk két sportbíró, akik a jegyzőkönyveket töltötték ki. Fotóztunk, videóztunk. A jegyzőkönyv tartalmazta részletesen, hogy hol mentünk, melyek voltak a bázispontok, amiket érintettünk, hőmérséklet, szélirány, mit ettem-ittam, aktuális idők, mindezt magánszervezésben. A 24 óra alatt akkor 691 km-t kerékpároztam, de a későbbi 1000 km-es rekordkísérletnél ez a 24 órás rekord is megdőlt – 721 km lett a vége, plusz egy kicsit rámentünk 1000 km-ig – ezt 34 óra alatt sikerült teljesíteni, aminek nagyon örülök.
– A rekordkísérletek előtt indultál már bringás versenyeken?
– Nem versenyeztem soha. Annyi, hogy azokban az években voltak nekem olyan kerékpáros kirándulásaim, hogy elmentem Norvégiába vagy Spanyolországba kerékpárral. Vagy netán Románia és Székelyföld… Ennyi történt. Elrobogott felettem az élet, nem igazán volt semmi sportmúltam előtte sem. Ez is csak onnan jött, mert a Guinness rekordokat is erőteljesen olvasgatom. Szóval nincs atlétikai hátterem, nincs atléta múltam.
Tíz nap, 38 km úszás…
– Mikor került sor az első komolyabb versenyedre?
– Az első ultrás futóversenyemen 2007 szeptemberében vettem részt. A csákvári országos bajnokságon 12 óra alatt 124 km-t futottam és ezüstérmes lettem.
– De ez előtt ugye már volt valami sporttapasztalatod…
– Nem. Ezzel mindenkit ki szoktam ábrándítani.
– Ejts már ámulatba még valamivel!
– A 2007-es év azzal kezdődött számomra, hogy elkezdtem futni márciusban itt a városban, kint a focipályán – 400 méteres köröket. Csak úgy, mert éppen 86 kg voltam, és ezt egy kicsit soknak tartottam. Az egyik barátom hívott annak az évnek a tavaszán, hogy valamikor májusban, vagy április végén szokott lenni Tarján környékén egy időfutam kerékpárverseny, menjek már el, biciklizzünk egyet. „Ne viccelj már, öt éve nem vettem elő a biciklit, 86 kg vagyok, bele sem férek a vázba, nem is vagyok edzésben” – mondtam erre. A pálya 34 km-es volt, benne két hegymenettel, a távot aztán egy óra két perc alatt toltam le. El volt hűlve. „Te még mindig nem vagy normális, ez nem szokványos!” – mondta a végén. Ekkor én már futogattam, így elhatároztam, hogy le kellene fogyni valahogy. Így kezdődött.
Minden napra egy maraton
– A DECA Ironman versenyre visszatérve, melyik volt a legerősebb számod a háromból?
– A kerékpár volt a legerősebb számom. 5 óra és 20 perc körül volt minden nap a 180 km. Két kilométeres körpálya volt, gyakorlatilag 3 perc 20, 3 perc 30 között mentek le a körök. A tíz nap alatt egyetlen egyszer nem álltam meg a bringatávokon belül, egyetlen percre sem szálltam le a kerékpárról.
– Hogyan alakultak a pulzusszámok?
– Először 151-152-vel kezdtem, utána 130 közelében illetve alatta volt: 125-128. Akkor ment 130-ig, amikor egy kicsit harcolni kellett – ez nem igazán volt jellemző. Ehhez kapcsolódó pedálfordulat olyan 80-82, a sebesség pedig 34 km/h. Itt nem igazán lehet „harcolni”. Illetve lehet csak… aki itt velem harcba szállt, az mind pórul járt. Úgy gondoltam, ha tudom tartani a terveimet, akkor én itt mindenképpen világcsúcsot fogok menni. De ehhez az kellett, hogy minden nap 1 óra 20 percet ússzak, 5 és fél óránál ne tekerjek gyengébbet, és olyan 6 perc/km-nél ne fussak rosszabbat.
– Van egyébként olyan ember, akivel együtt szoktál edzeni?
– Van egy nagyon jó barátom, edzőmnek is tekintem, sokat szoktunk együtt tekerni, nevezetesen Kis László – a magyar triatlonsportban évtizedek óta jelen van. Bár néha ő is csodálkozik, hogy ha elmegyünk egy 120 km-es edzésre, akkor én két kulacs vízzel megoldom az egészet – és ez elég.
– Ilyen spártai módon oldottátok meg a versenyen is a frissítésedet?
– Természetesen ez nem azt jelenti, hogy itt is étel-ital nélkül lehetne menni. Nekem az egész versenyidő alatt tökéletes volt a segítőm, aki gyakorlatilag velem élt. Három kör volt az a maximális táv, amit frissítés nélkül meg lehetett úszni. Durván 10 percenként kellett frissíteni. Izotóniás ital-víz-kóla. Jó két liter fogyott el óránként. Borzasztóan fontos az, hogy ne legyenek hullámok – és az emésztőrendszer a test igényeivel teljes mértékben összhangban legyen. Amikor megérzed, hogy éhes vagy – már elkéstél. Ha azt érzed, hogy megszomjaztál – már túl vagy rajta. Nem szabad mindezt megengedni. Nekem az ideám az ide Mexikóra (máshol még nem vált be), hogy az emésztőrendszer működőképességét a verseny közben is fenn kell tartani. Nem lehet csupán arra hagyatkozni, hogy gél vagy izotónia, mert nem ma fog hiányozni, hanem holnap. Csináltam hát magamnak egy olyan keveréket, ami már tavaly is bevált: gyermektápszer(!), fehérje, és hozzá még Nesquik kakaópor összeshakelve – hogy meg lehessen inni. Ezt biciklin használom az első óra vége felé, illetve a negyedik órában. Mivel tej alapú, ezért a feldolgozása nem megy zökkenőmentesen. Ezért fontos, hogy az ember még a futás előtt megeméssze. Közben pedig csoki-méz-csoki-méz. A méz az nagyon fontos. A kerékpáron csak egyszer ettem napközben pirítóst.
Két Ironman között kell némi kikapcsolódás
– Milyen bringával mentél?
– Egy Kellys aluvázas, karbon villás, Mavic kerekekkel szerelt bringával edzek és versenyzek kb. két éve. Mivel sok támogatóm van itt a városban – az önkormányzat, több vállalkozás (többek közt a kerékpárbolt is) –, ezért a jelenlegi bringám már egy full carbon Kellys, Dure-Ace-szel és Mavic kerekekkel. Ezen kívül nyilván könyöklő van még rajta, illetve Shimano pedál – kulacstartóval együtt 7,4 kg a gép. Minden teljesen gyári rajta, a verseny előtt egy héttel hoztam el az üzletből. A hajtóművön 53/39-es lánckerekek vannak, hátul pedig a 11-es a legkisebb, de gyakorlatilag 14-16 közötti áttétellel mentem végig.
– Ha már itt tartunk, a többi versenyző milyen stílusban hajtott?
– Többféle módon láttam a versenyzőket tekerni. Vannak, akik a nagy áttételt szeretik, ahol 70-es fordulatszámon erőlködnek. Akik pedig inkább a profi kerékpárversenyzés felé orientálódnak, azok 90-es fordulaton pörögtek, és szebben is ülték meg a csikót. Én a kettő közötti vagyok valahol.
Szőnyi Ferenc a tízszeres Ironman táv 2009-es világbajnoka
– Milyen cél lebeghet még előtted a DECA Ironman aranyérmed és a világcsúcs után? Elég sok versenyed volt 2009-ben. Megpróbálod 2010-ben az előző év sikereit újra megismételni?
– Mit is vittem végbe az idei évben? Megdöntöttem a magyar dupla-, valamint a tripla távú Ironman csúcsot. Tavaly megdöntöttem a tízszeres Ironman magyar csúcsot, idén pedig a DECA Ironman (10 nap – 10 Ironman) világcsúcsát. Szép dolgok ezek, az ember ilyenkor terveket sző. Gondolkodom is rajta, hogy hogyan tovább. Óhatatlan ilyenkor, hogy azt kérdezik tőlem a sportolók: „És jövőre is győzni akarsz?” Mert ez olyan evidencia lenne. Bonyhádon jövőre világbajnokságot rendeznek a dupla Ironman számban. Ez egy borzasztó nagy sportdiplomáciai siker egyébként. Hogy hogyan tovább persze… Nekem, mint magyar világbajnoknak illene ott részt vennem. Nekem, mint magyar világbajnoknak illene ott nyernem. Viszont annyira felgyorsul ez a sport – nekem ez a véleményem –, hogy ez nem biztos, hogy tartható. Azt, amit az idén csináltam, azt nem kívánom folytatni. Az egész versenysorozatot végigvinni még egyszer nem akarom, mert rengeteg időt emésztett fel. Ezen az öt versenyen való részvétel, mindegyik verseny legalább négy-öt nap, Mexikó az három hét – ez borzasztó sok. Viszont el szeretnék menni a bonyhádi versenyre mindenképpen.
Nagy álmom részt venni a világ leghosszabb kerékpáros országúti versenyén. Már nyomozok ez ügyben. Szeretnék 2010-ben indulni a Race Across Americán, ami egy szép, nagyon hosszú és magasztos cél. Nekem nagy vágyam ez. Ez ugye 3050 mérföld, közel 5000 km – egy borzasztó nagy verseny. Nem tudom, hogy fizikálisan nehezebb-e mint a DECA Ironman, viszont időtartamban valahol ott van. Nyolc nap és 6 óra azt hiszem a világcsúcs ott. Nem kívánom azonnal megdönteni, nem erre irányul az én indíttatásom. Mindössze szeretném csak kipróbálni magamat egy ilyen hosszú távú kerékpárversenyen, mert az én alkatom és adottságaim például egy Balaton körüli kerékpárversenyen nem igazán tudnak érvényesülni. Bár az sem rossz, mert valójában nagyon szeretem körbekerékpározni a Balatont. Ami még a bringás tervekhez tartozik, az egy különleges kerékpáros verseny, amit Párizsban rendeznek meg, Le Mans-ban, ott, ahol a 24 órás autós megbízhatósági versenyeket is tartják. Ez egy 24 órás kerékpárverseny lesz, itt szintén szeretnék indulni. Illetve megmondom őszintén, hogy ez a tavalyi spártai futóverseny (Spartathlon – 246 km) mély nyomokat hagyott bennem, mind fizikálisan mind mentálisan – és én nem szoktam elvarratlan szálakat hagyni az életemben. Van még nekem egy revansom Spártával. Attól függetlenül, hogy az idei teljesítésem mélyen a saját fizikai képességeim alatt volt.
A győzelmi trófeával
– Hogyan tolerálja ezt a fajta életvitelt a családod? Gondolok itt a hosszú edzésekre és a rengeteg versenyre.
– Nem könnyű. Amíg még csak ilyen „megtettem” jellegű versenyek voltak, addig még tolerálták. Amikor már elkezdtem agresszívebben is versenyezni, attól kezdve már nem volt olyan jó ez a dolog a család és a munka szempontjából sem, mert ugye mindenhonnan lecsípi az ember a kis időket. De az igazság az, hogy ha az ember ilyen eredményt ér el, akkor azért „fejet illik hajtani”. Tulajdonképpen most úgy van a család vele, hogy megérte, mivel ez valóban nem egy hétköznapi dolog.
– Valahol figyelemmel tudjuk kísérni a versenyeidet, és az új híreket?
Van egy blogom, ezt lehetőség szerint próbálom frissíteni az új fejleményekkel, a címe: racemachine.blog.hu
Szöveg: Csörgő László
Fotó: Benoit Beauchamp
