fbpx

2016 a látás éve? A Rudy Projectnél mindenképpen

Rendhagyó dolog zajlott a tegnapi napon. Sajtótájékoztatóra voltunk hivatalosak. Ez még nem is lenne meglepő egy magazin életében, de ezt a sajtótájékoztatót a Rudy Project hazai forgalmazója tartotta a Bringaexpón. Eddig kerékpáros cég nem élt még ezzel a lehetőséggel, pedig a hazai piaci sajátosságok miatt ez aránylag lényeges lenne másoknak is.

rudy_project_szemuveg

Az ott a limitált aranyozott (a lencse is!) Rydon sportszemüveg!

A sajtótájékoztató családias környezetben zajlott, ami nem véletlen, ugyanis a cég tulajdonosa és alapítója Rudy Barbazza (aki 30 évvel ezelőtt egy fogadás következtében kezdett bele a sportszemüveg gyártásba) a vállalaton belül is ezt a stílust képviseli. Jelenleg fiai Simone, és Cristiano viszik a businesst, de a tradíció mit sem változott.

A 90-es évek legmenőbb versenyzői még ilyenben nyomták!

A 90-es évek legmenőbb versenyzői még ilyenben nyomták!

De visszatérve a címben szereplő állításra, igen idén valóban a látás éve lesz a 30. születésnapját ünneplő szemüveg márkánál. Ez főleg a szemüvegeseket érinti, mivel immáron háromféle dioptriás megoldás közül választhatnak. A régóta bevált és kedvező áron elérhető RX Clip On betét mellett az RX Direct Clip bepattintható lencse is elérhető melyet még mindig el tud készíteni egy optikus is (ehhez a forgalmazó is segítséget tud nyújtani), de az abszolút csúcsot az Impact RX dioptriásra csiszolható lencse jelenti.

Villámgyorsan sötétedik, dioptriás, és hajlékony-Made in Italy

Villámgyorsan sötétedik, dioptriás, és hajlékony-Made in Italy

Ezt Olaszországban a Rudy Project-nél tudják elkészíteni az itthon lemért paraméterek alapján. Nem a legolcsóbb megoldás, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy dioptriás! További infót ITT találsz a dioptrizálhatóságról!

Lencse alapanyag ami a golyót is megállítja

Lencse alapanyag ami a golyót is megállítja

Immáron kézbe fogható és megvásárolható a nem olyan régen általunk is bemutatott Tralyx sportszemüveg melyet a végletekig könnyítettek, és “szellősítettek”, illetve a rendhagyó módon összecsukható, mégis merev Synform is.

Villámgyorsan sötétedő lencsék

Villámgyorsan sötétedő lencsék

Persze nem csak nekünk van lehetőségünk az újdonságokat megnézni, megfogdosni, felpróbálni, hanem nektek is, ha vasárnapig kilátogattok a kiállításra, és megkeresitek a segítőkész srácokat a Rudy Project standon!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo