A Merida nagyon jó ritmusban, a hajtás utáni holtszezonban úsztatja be a gépeit, így bőven van időnk tesztelni és emészteni őket. Ennek a bringának a teszteléséhez én különösen ragaszkodtam, hiszen már az első netes beharangozó alapján megtetszett. Főleg, hogy ránézésre is egy jó helyen lévő és ideális alakú himbakart kapott, így feltételezhető volt a jó mozgás, ami a múltban azért nem mindegyik modelljükről volt elmondható.
fotók: elcsé és KGÁdám
A hazai forgalmazó volt annyira rendes, hogy a hivatalos tesztgép helyett egy nagyobb modellt adott számomra, így végre nem egy 16-18”-os vázon kellett kucorognom, ahogy azt általában a teszteknél már megszoktam.
Mi is az újdonság ebben a vázban? A honlap marketingszövege alapján: „ezek a kerékpárok képviselik a hegyikerékpározás valódi szellemiségét”. „Ezek”, ugyanis a gyártó egy elég széles palettát szánt a TFS és HFS vázakra épülő modellcsaládnak. Az MTB valódi szellemisége meg szerintünk azt jelenti, hogy korlátlanul és teljesen szabadon bringázhatunk bármilyen terepen: azaz a mászó- és a lejtőző tulajdonságok egyaránt kedvezők. Ezt a többi gyártó a nagyjából 120-140 mm közötti All Mountain kategóriában állítgatási lehetőségekkel oldja meg. A Merida a One-Twenty esetében igyekezett egy elsőre tökéletes megoldást összehozni, azaz sem állítható utas villát, sem pedig állítható felfüggesztést nem alkalmaztak. Ez 120 mm rugóútnál tulajdonképpen nem lehetetlen, de nagyon el kell találni minden geometriai adatot.
A gép masszív eleje már régebbi modellekről is ismerős volt. A hátsó rész egyes elemeit meg a 96-től örökölte. A legfontosabb újdonság azonban a himbakar, amely a lelke az egész rendszernek, hiszen minden erő ezen halad keresztül. A lényegi újdonság, hogy a támvilla elég kis szögben nyomja, így sokkal könnyebben indul meg, mint mondjuk a nagyobb rugóutas változatok. Ezt már az első métereken érezni lehetett. Ezt leszámítva nagyjából minden a megszokott meridás jegyeket mutatja.
Alkatrészek terén a fehér a domináns, ami szerintem már kicsit túlzás, de hát manapság ez a divat. A villa a Fox család egy egyszerűbb, ellenben könnyű példánya, amely szinte mindent tud, amire szükségünk lehet. Az XT hajtást és a Magura fékeket pedig már több gépükön is teszteltük, így ezekre most nem vesztegetnék időt.
A villát és a tagot levegőráfújással hamar beállíthatjuk a saját igényeinknek megfelelően. Én rögtön az elején lecseréltem a stucnit is egy 80 mm-es darabra, mert számomra irreálisan hosszú volt a hozzá kapott fekete cső. (A fotókon emiatt nem a gyári FSA-t láthatjátok, de persze egy nálam pár centivel magasabb rájdernek már ideális lett volna a gyári!)
Az már elsőre érezhető volt, hogy a bringa masszív felépítése és rugóútja ellenére is meglehetősen könnyű, bár ezt az XC-sek nem így fogják érezni. Így élmény volt már a hegyig is kitekerni. Nagyon tetszett, hogy a tag zárt állapotban sem zár teljesen, hanem mozog egy picit, ami nagyban növeli a komfortérzetet, illetve segít a technikás szakaszok megmászásánál is. Lefelé pedig csak ki kell nyitni, és már mehet is a száguldás.
Ez a rugóút-tartomány az, amely sok mindenre jó lehet, mert hazai körülmények között a legtöbb lejtőre elegendő, nem nagy annyira, hogy zavaró lenne a mászásban, vagy irreálisan nehéz lenne tőle egy gép. Így igyekeztem sokoldalúan kipróbálni, és azt kell, hogy mondjam, szinte bármire jó. A gyár épített is egy a paletta tetején lévő 10 kg alatti változatot, amely majd szintén kapható lesz (a 2011-es már a Carbon Ninety Six és O Nine technológiára épül, a váz tömege 2 kg alatt van rugóstaggal), tehát durva tereppel rendelkező verseny maratonra, hobby XC-re és maratonozásra, túrázásra is alkalmas. Feltettem rá nagyobb gumikat, egy rövid és magas stucnit, széles DH kormányt, és megeresztettem pár lejtőn, ahol szintén tökéletesen helytállt. Főleg a lassú és meredek nyomokon, ahol a viszonylag rövid tengelytávja és kissé meredek villaszöge miatt volt ideális az éles fordítókban. A fékek ekkora terhelést azonban már nem toleráltak olyan jól, így a fékerő néha kevésnek bizonyult.
A mozgás tényleg finomabb és érzékenyebb volt, mint bármely eddigi Meridán. A tag cseréjével azonban sokat lehetne javítani a kihasználhatóságon, ugyanis az RP2-n nincs kompresszió állítás, ami a szokásos kompromisszum megkötésére kényszerített: olyan nyomást kellett találnom, amelynél a gép még jól mozog, de már nem koppan fel, pedig ebből a vázból sokkal finomabb mozgást is ki lehetne hozni, már ha a tagon kompressziós kamra is lenne. Persze, ha ti nem 90 kilóval terhelitek, akkor lehet, hogy nem lesz ilyen problémátok.
Érdekes és a Meridától szokatlan volt, hogy csak néhány kiegészítővel volt gondom. A mászásnál ugyanis a hátranyúló nyeregcső nem tett lehetővé 100%-osan ideális üléspozíciót, míg ugye a stucni viszont túl hosszú volt. Legalábbis az én testarányaimhoz. A markolat közepe pedig nem tapadt le jól a kormányra, így időnként összegyűrődött a kezem alatt a vékony gumi, ami nem éppen kellemes érzés egy lejtőn. Szerencsére ezek kis és olcsó tételek, amelyeket könnyű cserélni.
Összességében szerintem ez az eddigi legjobb rugós Merida gép, amely valaha alattam volt – és volt már pár eddig. Kinézetre szintén az eddigi legelegánsabb, a fő alkatrészek pedig a célra nagyon megfelelőek. Azt mondhatom, hogy ezért a pénzért nagyon sokat kapunk. Annyira, hogy én erre a vázra fogom majd cserélni a merev XC vázamat…
A geometriában tulajdonképpen megtalálták a kompromisszumot, anélkül, hogy rugóutat vagy bármit is állítgatni kellene – de ez szerintem akkor is csak kompromisszum. Kipróbáltam a gépet lefelé és felfelé fordított stucnival egyaránt, ami akár több centi magasságkülönbséget is jelentett. És hát a fizikát nem lehet meghazudtolni: alacsonyabb kormánnyal könnyebb mászni, magasabbal könnyebb lejtőzni. Tehát jó ez így is, de egy állítható villával mászásnál és lejtőzésnél is jobb a testhelyzet, nem beszélve a villaszögről, amely mindkét esetben dob az irányíthatóságon. Én tehát továbbra is szívesebben látnék egy 100-120-140-mm-es Talast a gép orrában, amelynek a minimális súlytöbbletéből adódó estleges hátrányt megnyerném a jobb mászással és még jobb lejtőzéssel. A 140-es gépekben már ilyen van.
A tesztelt gép felülről a második a palettán, azaz 1 modell még van felette, alatta meg négyféle. Külön vázként is kapható, az ára 199.000 Ft. Ami szintén lényeges, hogy ezek nem csak részünkre vannak itt a teszt miatt, hanem már kapható a váz és bicó is a kereskedőknél, ahol a tesztprogram keretében a vásárló, érdeklődő maga is kipróbálhatja a gépeket.
Megjelent a Bikemag 2009. decemberi lapszámában.
[poll id=”173″]
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,5 fok (gyári adat); 70 fok (mért)
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok (gyári adat); 73 fok (mért)
Felsőcsőhossz: 583 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 598 mm
Nyeregvázcső-hossz: 500 mm
Középcsapágy-magasság: 343 mm
Tengelytáv: 1105 mm
Láncvillahossz: 435 mm
Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft., www.bikefun.hu
Származási hely: Tajvan
Vázméret: 16”, 18”, 20” (tesztelt), 22”
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 599.000 Ft
Váz: HFS 6066 alu; 120 mm rugóút
Rugóstag: Fox RP2; 190 mm szemtávolság; állítható csillapítás; lockout; ProPedal
Villa: Fox 32 RL; 120 mm; levegős; állítható csillapítás; lockout és kompresszió
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano XT; 34,9 mm
Váltókar: Shimano XT rapidfire
Lánc: Shimano CNHG73
Lánckeréksor: Shimano CS-M770; 11-34 fog
Hajtókar: Shimano XT; 22-32-44 fog
Középcsapágy: Shimano XT
Fékek: Magura Louise Bat; 180 mm / 180 mm tárcsák
Agyak: Shimano XT; 32 furat
Küllők: DT Champion; 2,0 / 1,8 mm; rozsdamentes
Felnik: DT Swiss X430 disc; 32 furat
Gumik: Schwalbe Rocket Ron 2.25 Evolution
Kormánycsapágy: FSA ZS3
Stucni: FSA OS 150; 4 csavaros alu; 110 mm; 31,8 mm; +/-6 fokos
Kormány: FSA XC 282; 660 mm; 31,8 mm
Nyereg: Prologo Pro T 2.0
Nyeregcső: FSA SL250 SB25; 31,6 mm / 350 mm
Pedál: Shimano M520
Markolat: Merida Lock Ring
