Ha egy sprint világ- és olimpiai bajnok nem kerül be az első nyolcba, az nagyon kellemetlen. Ha egy nem éppen a kerékpáros kultúrájáról híres versenyző jóvoltából történik mindez, az még kellemetlenebb… Erre 1957-ben jó esélye volt Michel Rousseau-nak, de végül szerencséje volt. Nem úgy a német pályaválogatott tagjainak, akiket saját közönségük dobált meg párnákkal a magyaroktól elszenvedett vereség után…
Ehhez hasonló esetekről mesél Furmen Imre olimpikon, magazinunk nemsokára megjelenő 2008. augusztusi számában. Riportalanyunk igazi otthona egykoron a Millenáris volt, specialitása pedig a sprint, a tandem és a 4000 méteres csapatverseny. Olyan időkről beszélgetünk, amikor ezekben a számokban a magyarok még ott tudtak lenni a világ élmezőnyében… Kedvcsinálóként jöjjön egy szívmelengető győzelem története a „megpárnázott németekkel:
(…)
Gondolom önök rengeteg felé jártak még Európában… Milyen egyéb nemzetközi versenyekkel kapcsolatos emlékezetes élménye van még az olimpián és a világbajnokságon kívül?
Sajnos nem jártunk annyit külföldre, mint amennyit kellett volna. Abban az időben egy évben öt-hat nemzetközi pályaverseny volt. Huszonhatnak kellett volna lennie…
No de például Karl Marx Stadtban volt egy jó kis versenyünk, ott volt a befutója a Békeversenynek, előtte viszont rendeztek egy pályaversenyt is. Nyolc nemzet volt jelen. Tandemben a Rikivel mentem akkor már. Ez 1956 májusában volt, abban az évben volt az olimpia. Bekerültünk a döntőbe a csehekkel. A Foucek-Machek páros nagyon jónak számított akkor, de mi úgy elvertük őket, hogy amikor mi már a célban voltunk, ők akkor fordultak be az egyenesbe. Ez a páros a melbourne-i olimpián második lett…
Nagyon szerettem amúgy fedett pályán menni, például Berlinben, ahol 171 méteres fapályán versenyeztünk. Berlintől 60 kilométerre van egy tó, ott voltunk egyszer három hétig edzőtáborban. Olvastuk a hivatalos sportújságot kinn, abban azt írták, hogy a magyarok nagyon jó lovas nemzet, de biciklizni azt nem tudnak… A németek két hét után szerveztek egy pályaversenyt, de mivel nemzetközivé akarták tenni, ezért minket is meghívtak barátságos mérkőzésre. Nagy huzavona után végül elindultunk. Úgy elvertük a németeket, hogy szinte egy futamot sem nyertek. Nagyon jól mentem akkor, amiben elindultam, mindent megnyertem. Vége lett a versenynek, kaptunk nagy koszorúkat, azokkal mentünk körbe a, utánunk meg kullogtak a németek. Az ottani pályán minden jegyhez adnak egy párnát, így hát azzal dobálták meg őket a nézők. Egy bringaversenyre aki kimegy, az bizonyára olvassa a sportsajtót is, abban meg az állt ugyebár, hogy a magyarok nem tudnak biciklizni… Miután hazaértünk, rá egy vagy két hétre kaptam egy meghívót egy nyolc nemzetet felvonultató német pályaversenyre. Csak engem hívtak meg. Javában készülődtünk, hogy megyünk…
(…)
Ami pedig itt következik, azt sokan talán el sem hiszik. Méltó bizonysága annak, hogy a múltban sem mentek olyan fényesen a dolgok, mint azt manapság gondolnánk…
Furmen Imre magyar bajnoki címei:
1951 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1951 – páros, Sipos Lajossal (Honvéd/Dózsa)
1952 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1952 – 4000 m csapat, Karakas Gézával, Pásztor Istvánnal és Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1954 – tandem, Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1954 – 4000 m csapat – Pásztor Istvánnal, Schillerwein Istvánnal és Szekeres Bélával (Honvéd)
1955 – tandem, Szekeres Bélával (Honvéd)
1955 – 4000 m csapat – Bartusek Bélával, Pásztor Istvánnal és Schillerwein Istvánnal (Honvéd)
1956 – tandem, Söre Jánossal (Honvéd)
1956 – 4000 m csapat – Bartusek Bélával, Pásztor Istvánnal és Söre Jánossal (Honvéd)
1956 – páros, Bicskey Richárddal (SzSzN/Honvéd)
1958 – tandem, Bicskey Richárddal – (FTC/Tipográfia)
1960 – tandem, Bicskey Richárddal – (FTC/Tipográfia)
