fbpx

Kerékpáros edzéstervezés indul – másképpen

A mai napon elindult az edzestervem.hu oldal, mely kerékpárosoknak segít felkészülni különböző szintű céljaik eléréséhez. Az online felület egyedülálló módon ingyenes, de ehhez képest meglepően jól személyre szabható edzéstervezést is lehetővé tesz.

Az oldal 3 részből áll: INGYENES EDZÉSTERVEZÉS, melyet a Verseny Edzésterv Varázslóban lehet igénybe venni; EGYÉNI EDZÉSTERVEZÉS, mely személyre szabott edzésterheléseket, edzés időbeosztást tartalmaz, a harmadik pedig maga az EGYESÜLETÜNK.

Az internetes edzésterveknek természetesen megvannak a maga korlátai, de úgy érezzük, hogy így is rengeteget segíthetünk a sportot kedvelőknek. A piacon több cég foglalkozik hasonlóval, mi az ingyenes edzésterveinkkel leginkább mankót szeretnénk nyújtani azoknak, akik rendszeresen görcsölő lábbal és kínt szenvedve fejezik be a versenyeiket. A rendszeresség és tervszerűség az első lépés ahhoz, hogy valaki elérhesse a kitűzött célt. Akinek komolyabb céljai vannak, és többre vágyik, speciális az időbeosztása, vagy úgy érzi, hogy a sablon edzéstervek számára nem kielégítők, azoknak egyéni edzéstervet is készítünk, időbeosztáshoz, életmódhoz alakítva.

Úgy érezzük, nagyon jó lenne, ha a fiataloknak nem saját maguknak kellene rájönniük mindenre, úgy ahogyan nekünk kellett, nem fecsérelnének éveket tévhitekre. Általában a magyar versenyzők nem azért mennek rosszabbul, mert kevesebbet edzenek, hanem mert rosszul. Ezen próbálunk változtatni, s ez persze egy nagy egész része, így elképzelhető, hogy a civil életükön is kell változtatnunk. Mindez természetesen a hobbisportolókra is igaz, a kerékpározás óriási élvezet, ha nem kell felesleges köröket futni. Úgy gondoljuk, hogy rengeteg tévhittől és felesleges szenvedéstől kímélhetjük meg a minket választókat.

Balról: Lengyel Tamás, Illés Bálint és Vinczeffy Zsolt „Zerge”

Balról: Lengyel Tamás, Illés Bálint és Vinczeffy Zsolt „Zerge”

Az edzéstervezést hárman irányítjuk: Illés Bálint, Lengyel Tamás és Vinczeffy Zsolt „Zerge”. Amiben mások vagyunk az az, hogy mindhármunknak komoly tapasztalata van versenyzőként is nemzetközi szinten, Illés Bálintnak pedig nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is közel 30 év nemzetközi tapasztalat áll a háta mögött, úgy is mondhatnánk, hogy ő még a magyar kerékpársport utolsó aranykorának volt részese edzőként, akkor, amikor még például Somogyi Miki a világelitbe tartozott. Edzői pályafutása alatt csak a Ferencvárosi Torna Klubban (1983-tól 2005-ig) több mint 200 Magyar Bajnoki címet szereztek tanítványai. Illés Bálint 1994-ben megkapta a Magyar Sportért kitüntető címet. Jelenleg kerékpáros szakedző főiskolai tanár. Ő válaszol a fórumon feltett edzéstervezéssel kapcsolatos kérdésekre.

Lengyel Tamás egy olyan generációnak a részese volt, akinek a pályafutása egy részében a kísérleti nyúl szerepét szánták. Egyszerűen nem volt megfelelő tudás és kapcsolat birtokában senki, akinek pedig volt – mint például Bálint –, az épp ekkor került ki a körforgásból. Tamás, aki többszörös országos bajnok pályán és országúton, a 2005-ös Tour de Hongrie győztese, aki idegenlégiósként tekert Olaszországban, Norvégiában, Erdélyben és jelenleg Norvégiában él, az online edzéstervek elkészítésében kap főszerepet.

Harmadik pillér az edzéstervezésben Vinczeffy Zsolt aki az első magyar MTB-olimpikon 2004-ben Athénban, kilencszeres ciklokrossz-bajnok, háromszoros felnőtt elit MTB OX-bajnok és többek között a Bükk Maraton hosszú távjának négyszeres győztese. Zerge sem ma kezdte, de az elmondható róla, hogy saját erejéből ért el mindent.

Mi olyan versenyzők voltunk, akiket érdekelt az, hogy mitől lesz erősebb valaki. Mindent meg akartunk tudni, s mindent meg akartunk tapasztalni. Egyikünk sem volt nagy tehetség, de edzéssel elértük a magunk sikereit.

Amiből nem akartunk engedni, hogy az ingyenes edzéstervezés is legyen személyre szabott, azaz saját pulzuszónákat alkalmazunk, az edzeni vágyó választja ki, mely versenyre szeretne felkészülési tervet, s hetente mennyi időt szán edzésekre. Mivel nagyrészt nem profi sportolókkal fogunk dolgozni, a heti 3 illetve heti 4-5 edzésnapot vettük alapul. A legrövidebb felkészülés szakmai okok miatt 8 hetes, a leghosszabb pedig 16 hetes. Logisztika miatt 2 hetente indulnak turnusok az adott versenynaptól visszaszámolva 8, 10, 12, 14 és 16 hetes edzéstervek lehetnek. Így például a Mátra Maratonra 30-féle edzésterv közül lehet választani. Hiszen alap és emelt edzésterv mellett 3 versenytáv és 5 felkészülési idő választható. Az ingyenes terveket is nyilván kicsit szerettük volna személyre szabni, így a Bikemag Fórum/megmozdulás/edzés rovatában segítünk a kérésekre válaszolni.

Footstrong

Footstrong

Bár először verseny-specifikus felkészüléseket lát, aki belép az oldalra, a szabadon használható edzéstervek természetesen nemcsak azért íródtak, hogy embereink jobb eredményeket érhessenek el, hanem azért, hogy jobban tudjanak gazdálkodni saját képességeikkel. Csak regisztráció után lehet edzéstervhez kapcsolódni, s nyilván egy beindult tervhez már nem lehet utólag csatlakozni, így fontos, hogy mit választunk.

Május 10-én 22 edzésterv indul, köztük a Duna Maraton, Bükk Maraton, Salzkammergut Maraton, Mátra maraton és egy országúti verseny a Tarján Kupa.

Egy célirányos felkészülés alatt könnyebben ismered meg a saját szervezeted reakcióit, és rájössz, mit miért kell csinálnod. Ezeket a tapasztalatokat fel tudod használni akkor is, ha nem egy eredménycél érdekében edzel.

Az ingyenes edzéstervezésnél az edzői segítség két részből áll: Első körben megadjuk, mikor milyen jellegű terepen, mennyit, milyen intenzitással tekerjen. Itt pulzuszóna és idő vagy kilométer lesz az etap. A folytatás az ügyfél céljától függ. Ha megemeli a célt, akkor megemeljük a követelményeinket, aminek nehezebb megfelelni, több energiát emészt fel részéről is, és kevesebb kompromisszumot enged.

Célunk, hogy minél pontosabb segítséget nyújtsunk, ezért bárki igénybe veheti az egyéni edzéstervezést, de ez több energia ráfordítást igényel részünkről is, aminek költségvonzatai vannak. Mindenki mérlegelhet saját maga. Érdemes azonban elgondolkozni rajta, hogy Magyarországon könnyebben költenek a versenyeken rajthoz állók karbon alkatrészekre, mint saját magukra. Pedig sokkal fontosabb az edzés és a táplálkozás összeállítása, mint egy kerékpár súlya. Talán ha megtapasztalja valaki a különbséget, akkor érzi majd, hogy érdemes edzői segítséget is kihasználnia. És az első lépés az, hogy mi adunk neki valami olyat, ami tényleg hasznos tud lenni.

Zerge.info

Zerge.info

Mindenkinél meg szeretnénk találni a hiányosságokat, min kell változtatni, így van, akinek például az étkezésre, van akinek az időbeosztásra, van akinek a súlycsökkentésre megy rá egy kicsit nagyobb hangsúly. Minden ember más. Ahhoz, hogy például egyéni edzéstervezés során valakit megismerjünk, minimum egy hónap kell, de ez függ attól is, hogy mennyire közlékeny az ember. Van, aki minden edzésnaphoz hozzáfűz 3 mondatot, vele könnyű a dolgunk. Van, akinek minden jó, mindent megcsinál, amit írunk, az a nehezebb dió. Az ingyenes tervezéseknél is mindenkinek javaslom, hogy fűzzön kis kommenteket a napokhoz. Ez magának is jó lesz, s mi is ránézünk az embereinkre, s szólunk, ha valaki nagyon más úton jár. Tartunk majd továbbá edzőtáborokat és nyílt pályabejárásokat, ott tudunk segíteni bringabeállítástól kezdve több dolgon is, amiket amúgy nem látunk.

A www.edzestervem.hu honlap hivatalos fórum topicja, valamint a cikkhez való hozzászólás lehetősége ide kattintva érhető el.

Forrás és fotó: edzestervem.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.