A komor, hideg téli napok során érdemes a jövő évi kerékpáros kalandokon gondolkodni. Íme egy nem mindennapi bicajos túra a Kaukázus egyik legszebb területén, a grúz Svaneti régióban!
Grúzia (hivatalosan Georgia) egyre nagyobb hangsúlyt fektet az idegenforgalomra. Hazánkból is mind többen látogatnak erre a területre, főként síelni. Hozzájárul a térség népszerűségéhez, hogy közvetlen fapados járat van Budapest és Kutaisi között, ami valljuk be vonzó dolog. A növekvő idegenforgalmához az is hozzájárul, hogy e jellegzetes, tornyairól nevezetes táj nem veszítette még el eredetiségét, egzotikus és vad. A közbiztonság emellett jó, volt szállásunk, ahol kulcs sem volt a szobákhoz. Nem éreztük, hogy bárhol „le akartak volna venni”, és az alapdolgokban a hazai árakhoz képest olcsó.
Már nem is emlékszem, hogy kitől származott, illetve milyen indíttatás kapcsán támadt az ötlet, hogy szokásos éves kerékpártúránk helyszínéül ezt a vidéket válasszuk. 2017 augusztus legvégén 6 fős csapattal indultunk, 11 napot töltve Georgiában. A szervezés másfél évig tartott, mivel számos problémát kellett megoldanunk. A legfontosabb és legnehezebb feladat a felszerelés szállítása volt, amelyet egy helyi kísérőautó biztosított. Ezt itthonról megtalálni és megszervezni nem volt egyszerű, továbbá errefelé nem lehetett előre szállásokat foglalni, mint az eddigi, a környező országokban tett túráink során. (A néhány turistairoda által szervezett kerékpáros jellegű akció nem nyerte el tetszésünket, és emellett kb. dupla annyiba kerülnek, mint amennyiből mi kihoztuk.)
Útközben cseh, lengyel és orosz kerékpáros csapattal találkoztunk, ők bringán vitték teljes felszerelésüket. Lehet, hogy már öregek, „pudingok” vagyunk, de valahogy nem hiányzott a nagy málha… és kerékpáros sorstársaink megnyilvánulásaiban is mintha egy kis irigységet véltünk volna felfedezni! Mindenesetre, ha valaki teljes felszereléssel vágna neki az útnak, fordított irányban javasolom az indulást, mert akkor a hosszú lejtmenet szilárd burkolatú úton lesz.
[divider scroll_text=””]
Mi 480 km-t tekertünk, 9400 m szinttel, emellett 2 gyalogtúrás napunk is volt. Végül 2 alkalommal sátraztunk, a többi éjszakára sikerült helyi szállást találni. Ezt a 2 sátrazást is kihagyhattuk volna, de ha már vittük a cuccot, miért ne? A szállások nem voltak fényűzőek, de a célnak megfeleltek. Mindenhol lehetett zuhanyozni, és egyetlen kivételtől eltekintve a WC-n sem kellett a padlón kialakított lyukba beletalálni. Kaptunk laktató vacsorát, reggelit, mindezt elfogadható áron.
[divider scroll_text=””]
Problémás volt a kerékpárok szállítása. Előzetesen fontolgattuk, hogy repülő helyett autóval megyünk Kutaisiba. A fapados cég speciális kerékpárszállító bőröndöt ír elő, ez viszont ésszerűtlenül nagy befektetést igényelt volna. Végül a kerékpárboltokban ingyenesen beszerezhető gyári kartondobozokba csomagoltuk járműveinket. Szerencsére sérülés nélkül megúsztuk, pontosabban megúszták az utat.
A harmadik nehézség az útvonal megtervezése. Bár a terület népszerűsége egyre növekszik, az elérhető turisztikai információ még kevés. Az előkészítés ideje alatt összesen egy autós térképet (1:350000), egy angol nyelvű zsebkönyvet (Peter Nasmith: Walking in the Caucasus, Georgia), valamint közvetlenül az indulás előtt szinte véletlenül egy Georgian Caucasus című trekking térképet (TerraQuest 1:75000) sikerült beszereznünk. Ezeken kívül a Locus pro szabadidős GPS térképét használtuk, ami megbízhatónak bizonyult, jó támasz nyújtott a tájékozódáshoz. Ezek, valamint a neten elérhető kevés számú leírás és videó alapján terveztünk az útvonalat.
[divider scroll_text=””]
Ezt Kutaisi és Ivari között néhány esetben a tervezetthez képest dózerutakon rövidítettük, de a hegyek között már nem nagyon volt lehetőség variálni. A nyomvonal végül jó választásnak bizonyult, változatos volt. Kutaisi közvetlen környékét kivéve kis forgalmú utakon haladtunk. Georgiában egyébként a közlekedés itthoni szemmel meglehetősen kaotikus. Az utak többnyire irányonként nem egészen másfél sáv szélességűek, sávok általában nincsenek felfestve, csak a középvonal. A szabályokat többnyire felülírja a szokás, a városban szinte folyamatos a dudálás, és a zebrán sincs elsőbbsége a gyalogosnak. A városon kívül, illetve kisebb városokban is rengeteg sertés rohangál fel-alá, a tehenek idejük jó részét az út közepén töltik.
[divider scroll_text=””]
Nem mellesleg, az autók nagyobb része jobbkormányos, mivel használtan ezek jóval olcsóbbak. Mindezek ellenére balesetet nem láttunk, és egyszer sem éreztem magam veszélyben. A városi és távolsági tömegközlekedés „marsutka” nevű iránytaxi jellegű kisbuszokkal történik, amik meglehetősen olcsók. Kerékpáros körünk teljesítése után mi is ilyennel jutottunk el a tengerpartra, illetve néhány Kutaisi környéki látnivalóhoz. A vidékiek nagyon közvetlenek, barátságosak, a városlakók olyanok, mint nálunk. Aki még tud oroszul, könnyen elboldogul, más idegen nyelvet kevés helyen beszélnek.
Visszatérve az utakhoz, nem kell meglepődni egy-egy nagyobb patak méretű vízátfolyáson sem. Mestia után egy darabig még szilárd burkolatú az út, majd Bogreshi-től Lenteki-ig csak helyenként van aszfalt, az is csak Mele nevű település után kezd szakaszosan megjelenni. Cserébe a Zagaro hágótól (2623m) a köves, helyenként dagonyás dózerúton – mivel végig jelentős szintet veszít – nagy élmény a bringázás. Emellett Tsageritől egészen Kutaisi-ig gyakorlatilag autóforgalom nélkül, gyönyörű folyóvölgyben haladtunk.
A kerékpáros körön kívül 2 napot gyalogtúrázással töltöttünk. Első alkalommal Mazeriből a Guli pass-on keresztül Mestiába mentünk, és onnan marsutkával tértünk vissza szállásunkra. Másodszor Ushguliból az Enguri völgyének Ny-i oldalán haladó füves gerincen másztunk fel 3000 m fölé, és a rákövetkező napon még megnéztük a Shkhara gleccsert is. Mindkét túránk nagy élmény volt, kár lett volna kihagyni. Ezen kívül az egyetlen esős napunkon felkerestük Kutaisi közelében a Motsameta és a Gelati kolostorokat, valamint a Prometheus barlangot. A Motsamétának elsősorban az elhelyezkedése látványos, mivel egy patakkal körülölelt hegynyúlványon épült, a Gelati meg egyenesen kötelező. Ilyen színpompás, több évszázados (12-14.sz.) freskókat és mozaikokat nem sok helyen látni a nagyvilágban. A Prometheus barlangtól nem voltak nagy elvárásaim, a vásári, „tájidegen” színes kivilágítása miatt, de a képződmények gazdagsága és a járatok monumentalitása miatt mégsem ártott megnézni. Az utolsó „tartalék” napunkat Batumi előtt Kobuletinél a tengerparton töltöttük.
Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, az egy esős napot kivéve napközben mindig jó idő volt, legfeljebb éjszaka esett. Az alacsonyabb részeken fülledt, meleg volt ( gyakori a pálmafa és a füge). A hegyek között az éjszakák hidegebbek, de napos időben mindenképpen vastagon hordjuk fel a fényvédő krémet!
Az út szépségeit, élményeit nem taglalom részleteiben, célom mindössze némi segítséget és bíztatást nyújtani azoknak, akik ugyanebbe a fába vágják a fejszéjüket. Induljanak el bátran, minden nap új és új oldalait fogják megismerni egy nagy múltú, és természeti kincsekben bővelkedő vidéknek!
Szöveg és képek: Michalik László
