Egy durrdefektes kerék robbanása zavarja meg a csendes vasárnap reggelt az Eiffel-torony lábánál. Akármilyen furcsán is hangzik, a Párizs-Dakar kerékpárverseny rajtjelét halljuk, mely viadal keretében 30 résztvevő 10 hét alatt 7217 km megtétele után érkezik a pezsgő francia metropoliszból Szenegál színes kunyhókkal szegélyezett fővárosába. Közben a kerekesek átkelnek a Pireneusokon és az Atlasz-hegységen, majd a véget nem érő Szahara sivatagon keresztül érik el a tengerpartot.
A táj folyamatosan változik, az út és a települések hangulata mindig sajátos, az ételek a helyi ízlést követik, és természetesen az emberek mindenhol mosolyogva üdvözlik a vállalkozó szellemű kalandorokat. Persze az időjárás nem mindig kegyes hozzájuk: defekt, géphiba nehezíti meg a haladást, a hőség és a homokvihar mellett taposóaknák, skorpiók és kígyók veszélyeztetik testi épségüket…
Van, aki számára a Párizs-Dakar egy verseny, de a résztvevők döntő többsége saját tempójában teljesíti a távot, nem verseng másokkal, csak saját erőnlétével, kitartásával. „Én nem az előttem haladó hátsó kerekét szeretném bámulni, hanem azon országokat, tájakat, melyet az út során érintünk, de leginkább az ott élő embereket szeretném megismerni” – mondja a holland Kees Vonk, aki feleségével, Jennyvel nevezett be az idei viadalra. De mi mást is várhatnánk egy olyan versenytől, ahol a legfiatalabb résztvevő 18 éves, a legidősebb pedig 76… Foglalkozásukat tekintve diákok, aktív dolgozók és nyugdíjasok. Van köztük olyan is, aki néhány nappal a verseny előtt vásárolta meg első igazi kerékpárját, de elindul Jordan Heitz is, aki kerékpáron már átszelte az amerikai kontinenst. A bicajos kalandorok között akad ügyvéd, orvos, számítógépes szakember, kamionsofőr és földbirtokos, nemzeti hovatartozást tekintve pedig svájci, holland, amerikai, spanyol, francia, új-zélandi és angol. Bármennyire is különböznek, céljuk egy: megtenni a francia és a szenegáli főváros közti hosszú, nehéz utat. Ez életük legnagyobb kalandja, kihívása, amit soha nem felejtenek el. És persze sokkal többről szól, mint csupán a kerékpározásról: rengeteg vidámságról, néha könnyekről és sok-sok új barátságról.
A kiírt napi penzum teljesítése után vagy a pihenőnapokon a kerekesek feltöltődnek, és felkészülnek a következő napi erőpróbára. Kees és Jenny például mindenhol a helyi borokat kóstolgatja, és mindenkit meghívnak egy kis közös italozásra. Mások felkeresik a helyi nevezetességeket, mint például a Vézelay zarándokhelyet, a Le Puyban megrendezett középkori fesztivált, Carcassonne várfallal körülvett települését, vagy Ax-les-Thermes gyógyvizeit. A hobbikerékpárosok többször megállnak, és szép kilátást nyújtó kávézók teraszain pihennek meg. Fényképeket készítenek, melyek minden bizonnyal a későbbi élménybeszámolóikat fogják illusztrálni.
A boly elején teljesen másmilyen az élet. Christian Billet hazájában fergeteges rajtot vesz, a második szakaszon egy 70 km-es magányos szökéssel azonnal az összetett verseny élére áll. A holland triatlonos, Bob Martens méltó vetélytársa, és leginkább a hegyeken jeleskedik. Az új-zélandi John Faulkner csak pár perc hátránnyal áll mögöttük. A verseny kiélezett, nincs idő kávézásra: italt, ételt is a kísérő kocsiból vesznek, és a kerékpáron táplálkoznak.
14 nap pont elég volt arra, hogy a társaság minden tagja belerázódjon a napi rutinba: bicajozás, evés és alvás. Napkeltével a kalandorok is kelnek, nyílnak a sátrakon cipzárak, álmos tekintetekkel támolyognak ki a lebarnult versenyzők, majd egyenesen asztalhoz ülnek, ahol elfogyasztják a kalóriadús, de könnyű reggelit: bagettet, müzlit és friss gyümölcsöt. Minden nap 8-kor van az indulás, egy újabb nap az áhított cél felé. A nap közepén egy előre megadott helyen ebédet szolgának fel a szervezők, melyet az élen állók csak a beérkezés után fogyasztanak el, a többiek ráérősen étkeznek, majd rövid szieszta után indulnak neki a nap második szakaszának. Az érkező állomáson a szervezők uzsonnával várják a csapatot, mely levesből és rágcsálnivalóból áll. A késő délután a pihenés vagy városnézés jegyében telik, majd a vacsoránál mindenki elmeséli a napi élményeket. A szervezők vázolják a következő napi szakasz fontos állomásait, érdekességeit, esetleges veszélyeit. Minden versenyző saját térképet kap, melyen az elágazások kivétel nélkül jelölve vannak. A városokban a szervezők rendőri felvezetést is biztosítanak, így nem kell minden utcasarkon térképet böngészni. Az élversenyzők érthető módon nem várják meg, míg az esti bulihangulat a tetőfokára hág – nyugovóra térnek, hogy másnap is legyen erejük megmérkőzni egymással.
A 2007-es Párizs-Dakar versenyről ezúttal Németh Balázs fordításában olvashattok részletes beszámolót magazinunk 2008. júliusi számában. Akit ennél is részletesebben érdekel a dolog, az a www.bike-dreams.com honlapcímen nézelődhet.
