Semmering Bringapark és a Hotel Sonnwendhof: ahogyan azt itthon is lehetne
Egész pontosan 2006-ban értesültünk először egy Ausztriában dolgozó barátunktól, hogy ott egy bringapark épül – elsősorban downhillesek számára. Nem kellett sokat biztatni a csapatot, és már indultunk is. A szomszédok már akkor is fényévekre jártak előttünk park ügyben, azóta meg csak romlott a helyzet, azaz ők fejlődtek, nálunk meg továbbra sincs semmi, holott a kinti park egy nem sokkal 1000 méter fölé magasodó hegyen, a Hirschenkogelen van, és annak is csak pár száz méter magas sávját használják. Szóval nem feltétlenül csak a hegy miatt működnek ott a dolgok.
Ezt látni a Hotel Sonnwendhof erkélyéről. Már csak ezért megéri ott egy éjszakát eltölteni
A Budapesttől 296 kilométerre lévő, tulajdonképpen a parkolóig autópályán – azaz bőven három órán belül – elérhető parkban akkoriban csak a Freeride nyom meg a Familienstrecke létezett, ma viszont mindenből több változat van már, így minden igényt ki tudnak szolgálni.
De mi is egy ilyen park igazi előnye? A felvonó és az infrastruktúra. Nem vitás ugyanis, hogy a downhill, freeride, de még egyes szuperenduró gépekkel sem lehet felfelé közlekedni, vagy legalábbis nagyon nehézkes. Így ezekben a műfajokban elég megerőltető hazai körülmények közt edzeni, hiszen a tologatás minden erőt és időt elvesz. Erre találtak megoldást külföldön a síparkok, a gombamód szaporodó bringaparkok képében. A téli infrastruktúra ugyanis adott, csak ásni kell pár kanyart, meg ösvényt, és nyáron is üzemeltethetők a felvonók, meg a szállodák, ami pénzt termel. Hogy ez itthon még mindig miért nem érdeke senkinek, aki felvonót, vagy épp libegőt üzemeltet, azt nem tudom.
Hidasi Márk 2006-ban a még épp csak átadott pálya nyitó szakaszán
Az osztrákok viszont ráéreztek a nagy igényre, és a 2006-ig csak az ország nyugati részén lévő pályáikat kibővítették egy keleti rendszerrel is, ami Bécs vonzáskörzetének számít, de meglovagolható a magyar, a szlovák, a szlovén, a horvát és még a cseh bringás társadalom kiéheztetettsége is. Egyik nemzetnek sem kell ugyanis sokkal többet utaznia, mint nekünk Budapestről. És, hogy mennyire bejött a számításuk, azt jól jelzi, hogy egy zsúfolt hétvégén már nem egyértelmű a német nyelv fölénye a Zaubergen, ami a hegy park részét jelenti.
Szóval, aki magyarként komolyan fejlődni szeretne, az itt már biztos, hogy megfordult párszor, vagy legalábbis kénytelen lesz kijárni a jövőben.
Ugyanaz a szakasz ma. Az erdőbe lent bevezető rázós szakasz sajnos azóta sem lett kellemesebb
Mint említettem, a hegy nem kimondottan magas, és annak is csak a felső részét használhatjuk, de ez bőven kimerítő. A legkomolyabb kihívást a DH pálya 2 km-e jelenti, amely idénre kissé meg is újult. A felső szakaszon kisebb-nagyobb döntött íveken gyorsulhatunk versenytempóra, egy-két ugratót abszolválva, majd beérünk egy hihetetlenül gyökeres, köves, tipikusan alpesi altalajú kanyargós szakaszra, ahol az alkarunk izomzatáról egyből kiderül, hogy mit bír. Ha ezt valahogy túléltük, akkor egy nagy tempójú, kizárólag kővel borított ösvény visz át a sípálya túloldalára, egészen egy fahídig, ahol megpihenhetünk. Ezek után jön csak az igazi erőpróba, ugyanis az utolsó erdei szakasz meredek, és inkább sziklás, mint gyökeres, ráadásul szinte mindig vizes, azaz csúszik. Itt még arra is ügyelni kell, hogy oldalról ne jöjjenek belénk a freeride nyomról érkezők, ugyanis a két pálya itt egymásba torkollik. A záró szakaszon meg már csak a kormányt kell markolnunk a hatalmas, nagy ívű mandinerekben, amelyek ráfordítanak a célterületre.
Kint jártunk első napján még le volt zárva a northshore szakasz, ami a helyi srácokat nem nagyon zavarta
Mivel a DH pálya elsőre nagyon kemény lehet, érdemesebb a freeride nyomon bemelegíteni, amely hat különböző pályává, vagy pályaszakasszá nyílik szét. A felső részen megtanulhatunk döntött kanyarokban forgolódni, mert az első száz méteren legalább 10-15 ív van. Ha ez túl sok, akkor bevághatunk az erőbe a northshore pályára, ahol könnyebb, nehezebb nyomokból választhatunk. Nekem erős tériszonyom van, de még én is gond nélkül végig bírok menni rajtuk, mert a legmagasabb rész is maximum egyméteres. A fa kanyarokat csirkeháló védi, így a legnagyobb esőben és felhordott sárban is biztonságosan lehet haladni.
Másnap viszont már mi is mehettünk rajta. Ennél magasabb része sehol sincs, a profiknak viszont van egy 15 cm széles nyom is
Ha pedig nem bírjuk a deszkákat, akkor lejjebb téphetünk be egy egyenes, de annál gyökeresebb szakaszon a northshore pálya végéhez, ahonnan megint együtt megy a két nyom. Ez a szakasz talán a legkevésbé sikerült, mert túl sok technikai nehézség és izgalom nincs, viszont a gyökerek kíméletlenül ütik a kezünket. Tehát tulajdonképpen csak túl akarjuk élni, hogy eljussunk a tényleg élvezetes szakaszokhoz: a slope style-hoz, vagy az ugrató sorokra (jump line), vagy a legjópofább, „Sweet and Sexy”-re.
A slope style pálya legmagasabb ugrója. Egyszerűnek tűnik, de többen is voltak már, akiket az aljából helikopter vitt tovább
A slope style-t gondolom nem kell bemutatnom: itt van egy csomó, jobbára fa ugrató, letörés, eldobó, amelyek magasra kilőnek, hogy közben figurázhassunk. Akinek ezek nem tetszenek, azok jobbra fordulva, mehetnek egy ugratós ösvényre (jump line), ahol teljesen biztonságos, asztalos ugratókon tanulhatnak meg ívre érkezni. Aki meg inkább laza erdei ösvényen száguldana tovább, az a slope style park fölötti erősávban találja meg a ritmusos kis nyomot. Bármelyiket is választjuk, két hatalmas step up-ban végződik az utunk, amelyektől nem kell megijedni, mert úgy alakították ki, hogy a két-három méternyi felfele repülés után teljesen lelassulva, vajpuhán érünk talajt a magasban.
Innen pedig már csak a DH pálya felé vezet tovább az út, azaz az alsó szakasz rázós kanyarjait nem ússzuk meg. Aki erről az élményről lemondana, az még a slope style park feletti fa pihenőnél menjen jobbra, hogy a „Sweet and Sexy” laza kanyarjait és hullámait élvezhesse, majd a sóderen 50-60-as tempóval érkezzen a célterületre.
Az új ugrósoron 6-7 hasonlóan biztonságosra épített ugratón gyakorolhat kezdő és haladó egyaránt
Régóta nem voltam rajta, de júniusi meghívásunkkor mentünk a Familinestreckén is, ami mindannyiunkat meglepett, mert volt benne pár szórakoztató kanyar, meg sok jó hullám is, illetve egy magas fatorony, amelyen csigavonalban lehet legurulni. Ha ügyesek vagyunk, akkor egy kormányfordítással, korrigálás nélkül legurulhatjuk a körülbelül három emeletet.
Mivel a felvonó alig öt percet megy, így egy nap alatt rengeteget lehet menni; ha jól bírjuk erővel, akkor akár 30 vagy még több kör is beleférhet. Azt érdemes tudni, hogy mivel viszonylag rövidek a pályák, és gyors a felvonó, ezért gyakran vannak körülöttünk más bringások, és van, hogy bedugul egy-két szakasz. Fura módon a DH nyomtól mindenki tart, így ott szinte mindig magunkban tudunk edzegetni, pedig csak két nehezebb szakasza van, ahol még kisebb rutinnal is könnyen le lehet gurulni, ha kellően lassan megyünk.
A Sweet and Sexy-n sok nyomválasztási lehetőség van. A rámpa végén Lcs nagyjából két méter magasból huppan le a tökéletes ívre
A pálya nagy érdeme még, hogy a nap végeztével ingyenes mosóban sikálhatjuk tisztára kedvencünket. A felvonó alsó és felső részén is van mosdó, ahol jeges víz folyik a csapokból, így akár a hidratálás is megoldott, de persze vannak büfék is.
A DH nyom új szakasza hamisítatlan alpesi talajjal: kevés föld, némi szikla és rengeteg gyökér. Az ilyen nagyon profinak látszó srácoktól meg nem kell megijedni: általában jóval kevésbé profik, mint a kint bringázó magyarok zöme
Szállásnak a saját szállodájukat, a Hotel Sonnwendhofot ajánlják, ami 200 méterre van a hegyoldalban a pálya mellett. Itt egyszerű eleganciával berendezett 2-3-4 fős szobákban kaphatunk helyet, hihetetlen panorámával a hegyekre. Mi egyből kiültünk az erkélyre és a nap eseményeit a naplementét nézve beszéltük végig. A környék vendéglátóhelyeinek megvan az az előnye, hogy a séf szinte biztos, hogy magyar, de jó eséllyel a pincérek is, így az idegen nyelvet nem beszélők is könnyen boldogulhatnak. A rengeteg magyar síelő miatt meg eleve több nyelvűek az étlapok. A szállónk nagy erénye volt még, hogy a bringákat zárt helyiségben lehetett elhelyezni éjszakára.
A hotelünk és mögötte az 1400 m körül lévő adótorony, amiről Cser Máté készségesen lehozott minket egy kézenállós ösvényen
Akinek meg nem telik DH gépre, vagy csak nem akar költeni rá, esetleg csak kipróbálná ezt a sportot, annak a pálya alatti boltban minden igényét kielégítik. Idéntől Cser Máté barátunk az egyik szerelő és edző, tehát anyanyelvünkön kaphatunk szakértő segítséget. A pálya szponzorának, a Specializednek az aktuális kínálatából csak bérelni kell egy gépet, ha nincs, akkor védőcuccot is, és már indulhatunk is meghódítani a hegyet. Ha teljesen kezdők vagyunk, akkor Mátééktól egyéni vagy csoportos oktatást is igénybe lehet venni. És, hogy a család se unatkozzon, bérelhetünk nagy kerekű „Monster” rollert is, amivel kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik a gurulgatást egy lankás ösvényen.
Minden szoba hasonlóan barátságos
Mi Lcs-vel már tavaly számolgattunk egy kicsit. Az utóbbi hat évben, amióta kijárunk, bármennyire is fogadkoztunk, nem jutottunk ki ötnél többször egy évben (ez nagyjából havi egy alkalom). Ha elfogadjuk, hogy itthon egy enduróval mindent meg lehet oldani, amit itthon DH-nak nevezünk, akkor tulajdonképpen nem nagyon kell egy DH gépet is tartani, mert az alkalmanként 18.000 Ft körüli bérlés éves szinten mondjuk 100.000 Ft-ot jelent, ami szemben egy DH gép nagyjából 1.000.000 forintos vételi, plusz további fenntartási árával elég versenyképes. De még ha kéthetente megyünk is ki, anyagilag akkor is jobbak vagyunk, ráadásul mindig az adott év legjobb technikáját zúzhatjuk. És nem a mi külsőnk, fékbetétünk, tárcsánk kopik, ami kint azért nagyon gyorsan történik.
Molnár Máté 2006-ban a mai napig álló két eldobó nagyobbikán száll a célterület felé, ahol a northshore elemek is szintén változatlanul megvannak
Idéntől meg aztán tényleg bármilyen bringával érdemes kilátogatni, mert épp a napokban lett kész egy kimondottan túrázóknak épült pálya, de elég kiterjedt XC-s útvonalháló is rendelkezésre áll, így itt nem lehet unatkozni.
További információk:
www.bikeparksemmering.at
www.hotel-sonnwendhof.at
Szerző: KGÁdám
Fotó: Lcs, KGÁdám, www.bikeparksemmering.at
