fbpx

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Egy kürti fiatalember rendhagyó vállalkozásra szánta el magát. Az egykoron szülőfalujában tevékenykedő Majer István kanonok, címzetes püspök emlékére Rómába indul kerékpárral. Emellett azonban körbetekeri fél Európát, áthalad nyolc országon, három hónap alatt 6000 kilométert begyűjtve. Útjával kapcsolatosan rövid beszámolók formájában folyamatosan tájékozódhatnak majd olvasóink itt a honlapon, most azonban a motivációjáról és útja részleteiről kérdeztük őt.

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

– A bemutatkozó anyagodban megemlíted, hogy régóta bringázol, elsősorban pár napos túrákat teljesítettél. Merre túráztál eddig konkrétan, illetve mi volt eddig a legkomolyabb vállalkozásod?

– Már a középiskolába is kerékpáron jártam, igaz, nem volt messze, mindössze 24 km-re. Két-három napos túráimat főként a környéken ejtettem meg. De már a Balatonra szinte haza járok, illetve Pécs is egy nagy kedvenc. Székesfehérvár és Tata sem maradhat ki egyik évben sem. De ezek mind inkább teljesítménytúrák voltak, napi 160 – 200 km körül.

– Honnan jött ennek a három hónapos túrának az ötlete?

– Ez tulajdonképpen egy folyamat volt. Mindig is vágytam valami másra, valami újra, valami szokatlanra. Ki akartam törni a hétköznapi életből. Gondolom bringatúrás berkekben ez nem egy nagy dolog, de önmagamhoz mérten egy nagy vállalkozás. A túra pontos útvonala a tervezés szakaszában folyamatosan változott, ugyanúgy a túra hossza is. Az első „löket” az első balatoni túrám alkalmával ért. Harkányi Árpi ekkor tekert 100 nap alatt Nordkappba, és az ő blogját olvasgatva az én gondolataim is szárnyalni kezdtek. Ezután tudatosan kerestem a hasonló irodalmakat, s így találtam rá Bujna Zoltán „A biciklis dervis” című könyvére, aki Vámbéry Ármin útvonalán tekert le Teheránba.

– Hogyan kapcsolódik össze szülőfalud egykori híres lakójának személye és a nagyszabású vállalkozás, amire készülsz?

– Majer István nem kimondottan utazó volt, bár ő is bejárta fél Európát. Pontos útvonalát sem találtam meg, hogy pápai prelátusként merre járhatott Rómában. A magam módján próbálok emléket állítani István bácsi nagysága előtt. Nagyon sokoldalú ember volt, rengeteg mindennel foglalkozott, s ezt a sokszínűséget az útvonalammal próbálom reprezentálni, hisz tekerek majd folyóparton, tengerparton és hegyek között egyaránt.

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

– Olaszországot gyakorlatilag teljesen meg fogod kerülni. Jól érzem, hogy kedveled ezt az országot? Amennyiben igen, honnan a vonzalom?

– Elsősorban a gasztronómia, ami vonz (gondolok itt főként Toszkánára). De Rómát is látni kell! Más kultúra, más mentalitás. Más környezet!

– A táv, amit magad elé kitűztél, meglehetősen embert próbáló. Havi kétezer kilométeres mennyiség még egy versenyzőnek is becsületére válik. Hogyan készülsz fel erőnlétileg erre az útra?

– Szinte minden nap mozgok – futok, kerékpározok – tehát a fizikai felkészültségemben bízom. Ráadásul a havi 2.000 km napi 66 km-re jön ki, ami talán már nem is hangzik olyan vészesen. Természetesen a túra közeledtével komolyabbra vettem az edzést, nemrég tekertem a Kalandtúra3keréken csapatával is.

– Az erőnlét mellett a felszerelés sem mellékes, ezen belül a kerékpár a leglényegesebb elem. Milyen géppel és kiegészítőkkel vágsz neki az útnak?

– Az ógyallai (Hurbanovo) Kenzel kerékpárgyár hamarosan be fog törni a magyar piacra is. Tőlük kaptam a Distance 400-as túragépet, amit egy kicsit úgymond feljavítottunk, így most jelenleg így áll össze: 28”, Alu váz, Shimano Alivio váltók, Shimano DH-3N30 agydinamó, Remerx Dragon felnik, DT küllők és Schwalbe Marathon Plus gumik. A Bike2usb-nek köszönhetően az agydinamóról egy átalakító segítségével menet közben tölthetem majd a kütyüimet. A Berguson az elsők között állt mellém támogatóként, így már tavaly ősszel megvásárolhattam tőlük a Vaude Aqua táskaszettet. Eddig teljes mértékben meg vagyok velük elégedve, egy kattintásra leveszem illetve visszateszem, könnyű beléjük pakolni és mindemellett 100%-ig vízállók.

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

– Milyen szálláshelyeket részesítesz előnyben az út során? Alapvetően vadkempingre rendezkedsz be, vagy kerékpárbarát szálláshelyeket is igénybe veszel?

– Elsősorban vadkempingben gondolkodom, de nagyobb városokban kénytelen leszek a CouchSurfinget használni, amely egy olyan internetes közösség, amelyet kifejezetten a szállásadók és szálláskeresők miatt hoztak létre.  A Mountextől egy nagyon komoly sátrat kaptam: MSR Hubba Hubba: két kiló az egész, és 2 perc alatt összeállítom. Főzni benzinfőzővel fogok. Kicsit talán macerásabb, mint a gázfőzők, de mivel magasabb a hőértéke, sokkal hamarabb elkészül az étel. És újratölteni is egyszerűbb.

– Mit érdemes tudni az útitársaidról, akikkel közel 4.000 kilométert fogtok együtt megtenni?

– Lehel és Előd még tavaly tavasszal vágtak neki európai körútjuknak, melynek során Európa legtöbb fővárosát meglátogatják. (30 ország, 31.000 km, 15 hónap). Jelenleg Porto felé tekernek. Sajnos a tél kicsit elbánt velük, ami miatt pár hetes késésben vannak, de remélhetőleg Rómában majd beérnek. Ha nem sikerül a római találkozás, majd megoldjuk máshogy: mikor ők tekernek délnek a nyugati parton, és meg már északnak a keletin, középen összefutunk. Tehát az útvonalam inkább csak egy alternatíva. Sőt, a minap kaptam egy levelet az egyik római szállásadómtól, hogy szívesen tekerne velem pár napot.

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

– Úgy tudom, vendéglátásban dolgozol. Hogyan tolerálta a munkáltatód, amikor előadtad, hogy három hónapos szabadságra készülsz?

– Először megpróbáltak lebeszélni, vagy legalább egy más időszakra rábeszélni, mert ugye pont főszezonban megyek. De az érkezésem időpontja adott, így csak annyit tudtam volna tenni, hogy korábban indulok 🙂 Végül azonban belátták, hogy hajthatatlan vagyok. Szerencsésnek érzem magam, hogy a Prímás Pincében dolgozhatok…

– Kik támogatják az utazásodat?

– Elsősorban a helyi önkormányzat. Sok segítséget kapok a szervezésben is, valamint létrejött egy kis csapat, aki a túrám háttérmunkáival foglalkozik. Két fő támogatómat már említettem: a Kenzel kerékpárgyár és a Mountex túrabolt. Sokat köszönhetek a Bergusonnak, aki szintén elsők között állt mellém, valamint a Trexpertnek, akiktől egy remek Five Ten túracipőt kaptam ajándékba. A Bike2usb-től az átalakítót kaptam, a Piko és a Mihálko kerékpárboltok pedig felszereléssel támogattak. De az adab.hu-s srácokat sem szeretném kihagyni a sorból, illetve a Mediacentert, akinek a honlapomat köszönhetem.

– Honnan lehet majd információkat szerezni arról, hogy merre jársz, és éppen mi történik veled?

– Saját blogot fogok vezetni, ahol megpróbálok naponta bejelentkezni, illetve legalább hetente egy bővebb bejegyzést írni. Emellett a Mountex és a Trexpert weboldalain szintén informálódhatnak rólam.

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

Három hónap, hatezer kilométer: Majer István Emléktúrára indul Kovács Tamás

– Említetted, hogy utazásodról fotóanyagot készítesz, és naplót vezetsz majd, végső célod pedig egy könyv megszerkesztése. Mi lesz konkrétan ennek a könyvnek a koncepciója, és mikorra tervezed az elkészültét?

– Hogy a könyv milyen irányvonalat képvisel majd, még nem tudom, ez majd az utam alatt talán kialakul, de az is lehet hogy csak jóval utána. Hiszen azt a sok élményt és impulzust fel kell még dolgozni.

– Vállalkozásodhoz sok sikert, utadhoz pedig hátszelet kívánunk neked, és izgatottan várjuk a beszámolóidat!

További információk:
http://majeristvan.emlektura.hu
http://www.facebook.com/majeristvan.emlektura

Szöveg: HBalage
Fotó: Kovács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo