fbpx

Wilier Jareen Pro kerékpárteszt: Nagy adag meglepi

A Wilier Jaroon-t már az Eurobike kiállításon kiszúrtam magamnak. Nem csak a kinézete fogott meg, hanem a műszaki tartalom is, hiszen egy acél vázra épített komoly gravel/túra gép. Ennek a kistesóját kaptuk meg tesztre, ami kifejezetten az árérzékeny hazai piacon tarthat számot nagy érdeklődésre. Már a Wilier Montegrappa cikkben is írtuk, hogy mindig félünk az „olcsósítástól”, de ezt akkor is és most is zseniálisan oldotta meg az olasz cég!

Ideális választás a "remek" hazai utakra, földutakra.

Ideális választás a “remek” hazai utakra, földutakra.

Mire is jó a Jareen? Mindenre. Mindenre IS. Na jó ez így nem egészen igaz, hiszen sem az országúti versenyzőknek, sem komolyan edző bringásoknak nem ő lesz a nyerő választás. Előbbieknek a Zero.7 vagy a Cento10Air, utóbbiaknak inkább a GTR Team vagy GTR Team Disc az ideális. Azért ezen felül is maradt egy óriási halmaza azon kerékpárosoknak, akik szeretnek lendületesen haladni, de ezt nem csak asztfalton, hanem földutakon is tennék, sőt akár csomagokkal megpakolva abszolválnák túráikat. Meg sem merjük kockáztatni a kijelentést, hogy egyébként ideális téli bringa lenne akár napi ingázáshoz is…

Olasz elegancia

Olasz elegancia

A Jareen ugyanis egy gravel bike és egy túra országúti keveréke, de sportos génekkel, mivel a geometriája nagyon közel áll a GTR SL Endurance-hoz, tehát egyáltalán ne egy lomha koskormányos trekking viselkedését várd a nyergében! Hazai utakra ideális bringa, nincs az a széttöredezett erdészeti bringaút vagy macskakő, ami zavarba hozná. Nem fogsz rajta kényelmetlenül hasalni, mert magas a homlokcsöve, és alumínium villája ellenére elnyeli az úthibákat, ami főleg a klasszikus fűzött kerekeknek, és a ballonos gumiknak köszönhető. Simán mentem vele földutakon, murvás, jelzetlen erdészeti csapásokon, meg sem kottyan neki. Persze azért ez utóbbit ne eső után próbáld, hiszen a Jareen nem cyclocross bringa! Felszerelhetsz rá sárvédőket és csomagtartót is, így túragéppé varázsolhatod. Vagy felfedezheted vele a hazai „Strade Bianche” útvonalakat. Nem egy pehelysúlyú gép, de a komfort feledteti veled a kilókat, arról nem beszélve, hogy a Jareen belépő felszereltségű kerékpár, de mégis olasz Wilier minőséget kapsz a pénzedért. És hát valahol, kinek mélyen, kinek nyilvánvalóbban, de mégiscsak számít, hogy min ülsz. Igen, a „matrica”.

Masszív fékkonzol a láncvillán

Masszív fékkonzol a láncvillán

Persze a matrica alatt elég sok munkaóra lakozik a gyár mérnökei részéről. A váz alapanyaga 6061-es T6-os hőkezelt alumínium, méghozzá kétszer húzott csövekből építve. Ezek az eljárások szükségesek a könnyű, de merev aluváz építéséhez. Nyilván nem olcsó eljárás egyik sem, hiszen nagy az idő- és gépigénye, de a Wilier nem spórolt ezen. Festése szolid, de elegáns, viszont másik három színben is elérhető. Csak tárcsafék konzollal készül, amit a láncvillán alakítottak ki. Elöl-hátul átütőtengelyes kivitelű, mivel kell a merevség nem csak a tárcsafékek miatt, hanem akkor is, ha csomagokkal pakolod meg.

Majdnem minden a vázon belül fut

Majdnem minden a vázon belül fut

A váltóbovdenek szépen a vázon belül futnak, de sajnos a hátsó fék kábelét kívül vezették el. A papucsok masszív kivitelűek, rugalmasságot itt biztosan nem kell keresned. A támvillák a felsőcső/ülőcső csatlakozás alá futnak be, ami rezgéscsillapító és rezgéselvezető hatású. A csatlakozási pont egyébként olyan szépen elmunkált, hogy sokkal komolyabb gépeken is látunk egyszerűbb megoldásokat…

Az alumínium villa komfortos, és merev egyszerre. Mindent ahol kell.

Az alumínium villa komfortos és merev egyszerre. Mindent ahol kell.

Villája is alumínium, de érdekes módon mégis komfortos, ami nem szokott jellemző lenni az ebből az alapanyagból készült darabokra. Így viszont szépen harmonizál a vázzal, amit egy karbon villával nehezebb megoldani. Természetesen a villa is 12 mm-es átütőtengellyel ellátott, nincsen gond a merevséggel fékezés közben sem.

Ahogy már említettük, ez egy belépő felszereltségű gép, így 2×9 sebességes „új” Shimano Sora szett került rá, ami alól sajnos a hajtómű kivételt képez. Egyszerűen döbbenet, hogy mennyire jól, gyorsan és pontosan vált a majdnem legalapabb Shimano országúti váltórendszer is! Tavaly még a Tiagrát istenítettük, most pedig meg lehet ugyanezt tenni ezzel a szettel is. A fékváltókar fogása kényelmes, a váltáshoz szükséges erő minimális, de ezt a Shimano-nál már megszoktuk. Simán alkalmas a Sora hobby szintű sportolásra is, pedig mennyire messze áll a ranglétrán a 105-östől amit ugye először ajánl erre a célra a japán gyártó.

Ide már más liga kéne

Itt is jobban mutatna egy Sora alkatrész

A hajtómű megint kilóg a sorból, lefelé. Az FSA Tempo nem az a szint ma már, mint a Sora, eljárt fölötte az idő minden tekintetben. Szerencsére a váltás teljesítményét érezhetően nem befolyásolja. Elöl 46/30-as tányérokat találunk, hátra 11-28-as sort tettek, így nem lesz gond a komolyabb emelkedők leküzdése sem.

Kényelmes váz, kerekek, gumik

Kényelmes váz, kerekek, gumik

A kerekeket imádtam, még ha nem is a súlyuk miatt, hiszen nyilván nem 1500 grammos kerékszett lesz egy alig több mint kétszázezer forintos bringában. Viszont a hagyományos fűzésükből adódóan nagyon kényelmesek, nincsenek agyonhúzott egyenes fejű küllők, ultramerev alkatrészek benne. Egy túra gépbe vagy hobbi szintű gravel bike-ba nincs is értelme. Jobb ha inkább elnyelik az út felől jövő rezgéseket, és ebben megfelelő partner a WTB Exposure tubeless ready külső is a maga 35 mm-es szélességével. Keményre fújva nagyon jól gurul, lejjebb engedve a nyomást pedig a földutakon is megfelelő a tapadása, akár kanyarban is, mivel némi mintát is találunk rajta.

Erre való! Bringázni vele mindenhol. Mindenhol IS

Erre való! Bringázni vele mindenhol. Mindenhol IS

Sajnos fékekből nem a gyári specifikációnak megfelelő Tektro MC-510-es bovdenes féknyergek voltak rajta, hanem Promax Decode-R, amiből gyakorlatilag rendes fékerőt nem sikerült kicsikarni, pedig kétoldalról nyomja a betétet a tárcsához, mint a híres TRP Spyre. Volt aki azt ajánlotta, hogy próbáljam ki M515-ös Shimano fékbetéttel (elvileg jó hozzá), de ez nem volt itthon, így nem tudom változott volna-e a fékerő. Így ezt a részét gyenge közepesre értékelem, pedig nem kell temetni a bovdenes tárcsafékeket, volt nekem is, fognak azok rendesen (pl Avid BB7, vagy a már említett TRP), csak jól be kell állítani őket.

Ennyi! Így kell befejezni egy napot!

Ennyi! Így kell befejezni egy napot!

Ettől függetlenül nagyon megszerettem a gépet, a vázszett, a váltórendszer, és a kerekek komoly értéket képviselnek, lehet rájuk építeni! Egyszerűen lehetetlen egy „tökéletes” országútit építeni ennyiből, valahol spórolnia kell a gyártónak. Viszont ha megnézed a konkurenciát, akkor bizony ennyiért ilyen jót nem nagyon tudsz venni. Maradéktalanul megéri az árát, bár van rajta egy-két dolog, amit érdemes majd fejleszteni ha sokáig használod (hajtómű, fék), de belépőnek a gravel bike-ozás és az igazi mindenes túrázás világába telitalálat. Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy megtartsam az országútim és az enduro montim közé, mert az év legnagyobb részében ezt tudnám a legjobban kihasználni.

Forgalmazó: Biondo Bike Kerékpárüzlet

Elérhetőség: http://wilier-kerekpar.biondobike.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 259.000 Ft (létezik belőle egy Race kivitel is Tiagrával, az 397.990 Ft)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo