fbpx

Szivárványtrikós Törökbálinton – Világbajnoki induló a hazai rendezésű parakerékpáros Európa Kupán

Szeptember 8-án szombaton Etyek parakerékpáros Európa Kupa időfutam versenye lesz a felvezetés. Míg szeptember 9-én, vasárnap, ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Törökbálinti Riczu Imre Emlékverseny. Immár sajnos öt éve, hogy Riczu Imre életét vesztette egy tragikus kerékpár balesetben. Az ő életének állít emléket a verseny, melynek kiemelt célja a figyelem felkeltés a fokozott biztonságra, a bukósisak viselésére.

A versenyprogramban idén is szerepel parakerékpáros verseny, amely ebben az évben nemzetközi UCI C1 kategóriás minősítésű, ezért világranglista pontokért harcol majd a nemzetközi mezőny. Ezen pontok már a Tokiói 2020-as Paralimpiára kvalifikációhoz fontosak – ebben a magyar férfi válogatott nagyon is jól áll. Reményeink szerint már idén, ezzel a versennyel is segítve a sportot, megszerezhető egy férfi nemzeti kvóta. Az idei versenyen egy kiváló örömhír, hogy a parakerékpáros világbajnok Michele Pittacolo is indul és elfogadta meghívásunkat.

A program második felében igazolt utánpótlás futamokra és amatőr gyermekfutamokra kerül sor, illetve amatőr férfi és női futamokra is invitáljuk a kedves kerékpározni vágyókat.

A program befejezéseként pedig az igazolt felnőtt férfiak versenyére kerül sor, ahol 300 ezer Ft összdíjazásban részesülnek a versenyzők, valamint Imre emlékére meghirdetett vándorkupáért is küzdenek.

Törökbálint támogatásával idén is tartalmas rajtcsomaggal készülünk, amelyben a táska mellett lesz póló, frissítők (Mogyi csomag, Primavera víz, Márka üdítő, Eispro jégkrém), valamint az összes versenyt befejező egy egyedi tervezésű ún. finisher érmet vehet át!

Idén is várja Önöket a családok városa, Törökbálint, hogy egy szép kerékpáros családi napot tölthessünk el együtt!

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo