fbpx

Elindult a lavina: A Tour-bronzérmes Bobby Julich dopping beismerése

Az amerikai bocsánatot kér, a Team Sky felmond neki. Csütörtökön az idén sikert sikerre halmozó Pro Tour csapat menesztette Bobby Julichot, miután beismerte, hogy teljesítményt fokozó doppingszereket használt versenyzői pályafutása során. A Team Sky-nál edzőként dolgozó amerikai egyébként a kilencvenes évek közepén a Motorola csapatában Lance Armstrong csapattársa volt.

Bobby Julich

Amikor tetőfokára hágott az utóbbi hetekben az Armstrong-doppingbotrány, a Team Sky kötelezte versenyzőit és a stábot, hogy hivatalos formában nyilatkozzanak, aláírásukkal ellátva arról, hogy soha, semmilyen formában nem voltak érintettek doppingolással kapcsolatban. Ha mégis kiderülne az ellenkezője, azonnal  kirúgják az illetőt a csapatból, és további súlyos anyagi következményekre számíthatna.

Pantanival és Ullrich-kal a dobogón

Az alábbiakban álljon az 1998-as Tour de France-on Pantani mögött harmadik helyen záró Bobby Julich levele, amit a cyclingnews.com oldalnak küldött el:

Kedves Team Sky, családom, barátaim, és a kerékpársport kedvelői!

Előszóként annyit szeretnék, hogy nem várom el mindenkitől, hogy elhiggyék amit itt leírok. Többé nem akarom azt állítani, hogy semmi közöm nem volt a profi kerékpározás sötét múltjához. Ez az állítás kizárólag rám és a múltbéli döntéseimre vonatkozik.

Megtettem a teljes beismerő vallomást a Team Sky menedzsmentjének múltbeli doppingolásiammal kapcsolatban, annak tudatában, hogy így biztosan nem végezhetem majd az álom munkámat az egyik legjobb csapatnál. Ami azonban még inkább fontos, hogy a mindennapi életben hogy reagálnak rá azok az emberek, akik a legtöbbet jelentik nekem.

Mielőtt a múlt heti csapatmegbeszélésre utaztam Londonba, tudtam, hogy mindegyikünket kérdezni fogják a múltról. Tudtam, hogy ez egy fordulópont lesz az életemben, de eldöntöttem, hogy tisztázom a dolgokat mind a csapattal szemben, mind pedig a számomra oly sokat jelentő sportszerető emberekkel szemben.

Gyakran szóba kerül a kerékpársport tisztulása, megújulása. Remélem a következő generációk tanulnak majd a hibáinkból és magunk mögött hagyhatjuk a kétségekkel teli, sötét múltat.

Több alkalommal használtam EPO-t 1996 augusztusa és 1998 júliusa között. Azok az idők mások voltak, mint manapság, de nem volt könnyű meghozni  akkori döntésem. Tudtam, hogy hibát vétek, de abban a két évben az EPO használata átlagos és „elfogadott” volt a pelotonban.

Az 1998-as Tour során a mennyasszonyom rájött, mi folyik a mezőnyben, egy másik versenyző felesége mondta el neki. Szembesült a dologgal és ez életem egyik legfélelmetesebb időszakát hozta. Előtte sose tudott róla, és így igen nehéz helyzetbe hoztam. Közölte velem, hogyha ez még egyszer előfordul, a kapcsolatunknak vége. Ez elég motivációt adott ahhoz, hogy abbahagyjam.

A Festina-botrány mindent megváltoztatott. Megerősítette bennem, hogy ez nem csak rossz és egészségre káros, hanem illegális is, ami komoly következményekkel járhat.  Különös, de a Festina botrány után megkönnyebbülést éreztem, mert úgy gondoltam a dopping időszakának vége és ez a probléma megoldódott. Hamar rájöttem mekkorát tévedtem.

Innentől kezdve próbáltam a fiatal versenyzőket megóvni a különböző doppingszerek kísértéseitől. Ezekben az években az elhatározásom a tisztaságra hullámzó volt, de nem vétettem.  Több alkalommal elgondolkoztam, hogy újra „csatlakozzak a sötét oldalhoz”, de a nehéz évek után a figyelmem a saját teljesítményemre és a sportban szerzett örömökre irányult. A legfontosabb volt, hogy bizonyítottam magamnak, hogy lehet tisztán versenyezni , remek eredményekkel, amikre igazán büszke vagyok.

Visszatérésem a sport legmagasabb szintjére 2004-ben történt, mikor leigazoltam a CSC-hez. Röviden el akartam mondani a történetem. Tudom, hogy jó pát dolog ki lett tálalva, hogy állítólagosan milyen dolgok történtek.  Mint személy nem akarom védeni az akkori csapatfőnököt, de mint csapat igen sokat tettek értem.

Két szert kaptam tőlük, amik egyáltalán nem tartalmaztak doppinglistán szereplő hatóanyagokat. Ez visszaadta a magabiztosságom és az önbecsülésemet. Ez volt minden, ami szükséges volt ahhoz, hogy a legmagasabb szinteken is jó teljesítményt nyújtsak. Ez a saját tapasztalatom.  Soha nem ajánlottak, vagy nem kaptam különböző vérkészítményeket, tanúja se voltam semminek, ami szisztematikus doppingoláshoz köthető lett volna. Rájöttem, hogy lehet versenyezni dopping nélkül, és abban az időben elért eredményeimet így értem el.

Amikor 2011-ben elkezdtem a munkámat a Team Sky-nál, az fogott meg igazán, hogy elhatározásuk volt egy tiszta csapat versenyeztetése, és ennek részese akartam lenni. Remélem, mindenki megérti, hogy ez egy különleges csapat. Dave Brailsford sosem versenyzett a sport legmagasabb szintjein, kitalálta, hogy máshogy kell csinálni a dolgokat. Igazi megtiszteltetés, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak és részese sikereiknek az elmúlt időszakban.

Elnézést kérek mindenkitől, különösen a Team Sky-hoz kapcsolódóktól a szégyenteljes múltam miatt. Rossz döntéseket hoztam, megfizettem érte, és egész életemben meg is fogok. Vállalom a felelősséget, hogy nem tudom befejezni, amit elkezdtem a csapatnál, pedig ők  a legjobb emberek között vannak, akikkel valaha kapcsolatba kerültem.

Az új generáció remélem tanul a múltból, és nem követik el azokat a hibákat, amiket mi megtettünk. Ennek a generációnak a dolga, hogy biztosítsa, hogy a sport jövője ne legyen a múlttól fertőzött. Sajnálom, hogy olyan problémával kell szembenézniük, amit nem ők csináltak.

Tudom, hogy nem változathatom meg a múltam, de bízom benne, hogy valamilyen formában a kerékpársportban maradhatok. Szívből szeretem ezt a sportot és remélem, annak ellenére, hogy a múltban rossz döntéseket hoztam, segíthetek a pozitív változásokban.

Úgy gondolom, ezt a sportot megéri megmenteni.

Bobby Julich

forrás: cyclingnews.com

írta: Kuntár Bence

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo