fbpx

Egy “fal” a 3. napra – a szokásos izgalmas Vuelta-szakasz volt!

A Vuelta a Espana 3. szakaszán már minden volt, ami szem, szájnak ingere: hegyek, izgalmas szökés, a táv végén pedig egy rövid, de brutális meredekeségű emelkedő, ahol az összetett favoritok is osztották a másodperceket…

3

A Marin és a Mirador Ezaro közötti 176 kilométeres távon hamar kialakult egy hétfős szökés, Alexandre Geniez (FDJ), Pieter Serry (Etixx-Quick Step), Rudiger Selig (Bora-Argon 18), Gatis Smukulis (Katusha), Simon Pellaud (IAM Cycling), Jérome Cousin (Cofidis) és David Arroyo (Caja Rural-Seguros RGA) részvételével.

Így érték el a hegyeket, kétszer kellett felkapaszkodni tengerszintről 500 méter fölé. A szökevények között az első nagyobb emelkedőn megbomlott az egység, a francia Geniez, majd a svájci Pellaud is támadott, végül utóbbi szakadt el egyedül. A következő ötszázas hegyen azonban Geniez és Serry utolérték és magára is hagyták Pellaud-t, s elegendő előnyük maradt a mezőnnyel szemben a végjétékra, hogy valamelyikük szakaszt nyerjen.

A célhoz borzasztó meredek, átlagban 14%-os, 1,8 kilométeres emelkedő vezetett fel, helyenként 30%-os (!!!) részekkel. Geniez itt hamar magára hagyta Serryt, nyomta, ahogy a csövön kifér a szakaszsiker reményében. A mezőnyben a döntő mászás előtti kilométereken megindult a pozícióharc, aminek az Astana csapatából Miguel Angel Lopez esett áldozatul egy bukásban.

Geniez végül megnyerte a szakaszt, mögötte a Movistar rántotta meg az emelkedőt. Chris Froome (Sky) rosszul helyezkedett, így a fél Movistar csapat el tudott szakadni, természetesen Alejandro Valverdével és Nairo Quintanával. Esteban Chaves (Orica-BikeExchange) tartott velük könnyedén és egy ideig Alberto Conntador (Tinkoff), de a spanyol GT-menő leszakadt.

A cél előtt Valverdéék előre küldték a segítő Ruben Fernandezt, hogy a sok munkáért jutalmul felhúzhassa a Vuelta piros trikóját, ami az összetett éllovasnak jár, mögötte Valverde és Chaves érkeztek meg, akikre az utolsó száz méterre felért a saját tempójában közeledő Froome. Contador szűk fél percet veszített és többen beszedtek további másodperceket az összetett menők közül.

Vuelta a Espana 3. szakasz eredménye:

1 Alexandre Geniez (Fra) FDJ 4:28:36
2 Ruben Fernandez (Spa) Movistar Team 0:00:21
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:26
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky
5 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange
6 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:32
7 Igor Anton Hernandez (Spa) Dimension Data
8 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:54
9 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team
10 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step

Összetett állás:

1 Ruben Fernandez (Spa) Movistar Team 9:16:07
2 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:07
3 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:11
4 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:00:17
5 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:46
7 Peter Kennaugh (GBr) Team Sky 0:00:47
8 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:00:51
9 Daniel Moreno (Spa) Movistar Team 0:00:58
10 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 0:01:01

Vuelta-rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo