fbpx

Cateye Strada Smart teszt: ”Rohadjál meg, úgy szeretlek”

Okos” bringás cuccot tesztelni nagy kihívást jelent, még akkor is ha „instant get” gyári megoldásokról van is szó. Nem volt másként a Cateye Strada Smart esetében sem, mégis a “megtartom”-ra voksoltam a teszt végén! Pedig ha lett volna nálam benzin meg gyufa…néha…

cateye_strada_smart 1 (1)

Kezdjük a kezdetektől. Pofás kis csomagban érkezik a Smart szett, ami nem csak a computert tartalmazza, hanem egy Bluetooth Smart elven működő pulzusmérő övet, és a szintén BT sebesség/pedálfordulat szenzor kombót is. Maga a felszerelés nem okoz problémát, talán negyed óra alatt meg is voltam vele.

cateye_strada_smart 5 (1)

Két szívásba futottam bele. Az egyik a Di2 vezérlőegysége a stucnin, amit kicsit odébb kellett tolni, hogy a computer konzolja is felkerülhessen. A másik pedig a pedálfordulat méréshez szükséges mágnes rögzítése. Nem szeretem az öntapadós dolgokat, mert ha elhagyod, sosem lesz meg. A kötegelőt meg még kevésbé, mert jó ronda. Szerencsére el lehetett úgy helyezni a szenzort a láncvillán, hogy a mágnes a pedál acél tengelyére kerülhessen. Na onnan nemhogy leesni nem fog, de leszedni is nehéz, mert még be is süllyed kicsit a mélyedésbe. Win-win.

A legjobb megoldás ez volt

A legjobb megoldás ez volt

A beüzemelés már kicsit izgalmasabb. Nagyjából mindennel kompatibilis, ami ma számít az okostelefonos appok terén. Van egy saját CatEye Cycling App, de a legnépszerűbb Strava alkalmazással is „tökéletesen” együttműködik, sőt a profi versenyzők által használt TrainingPeaks is a listában van.

Van egy saját közösségi oldaluk is CatEye Atlas néven, de összesen 1db békéscsabai bringást találtam két feltöltött aktivitással, így kimondhatjuk, felejtős a Strava mellett.

A beüzemeléshez már kell némi türelem, meg néha nem árt járatosnak lenni az okos eszközök párosításában sem. A „device” menüpontban minden elindulás előtt ellenőrizd le, hogy látja-e a Strada Smart órát, az ISC-A1 sebesség/pedálfordulat szenzort, és a HR-A1 pulzusmérőt. Sőt ha van BT 4.0 kompatibilis wattmérő rendszered, akkor azt is itt láthatod. Sajnos többször előfordult, hogy 1-1 egység párosítása elsőre nem sikerült. Az órával mindig, de a külső szenzoroknál volt hiba. A miértet nem tudom, nem gyakori az előfordulása, de mondjuk közös bringázás esetén mikor már mindenki indulna, és te még a párosítással szívsz, az nem funny…. Lesz egy másik „okos” szett amit teszteltünk, de az ANT+ rendszerű. Ott nem volt gond a jelátvitellel, ellenben magából az ANT+ rendszerből igen, hiszen az igen népszerű iPhone készülékekkel nem kompatibilis, vagyis csak egy drága külső egységgel, amivel meg tokba nem tudod tenni, stb.

Screen Shot 2016-01-04 at 08.18.59

Kétféle módban tudod működtetni. A „sensor direct mode” esetében nincsen szükséged az okostelefonnal párosításra, de elveszítesz számos adatot is amit ugye a telefon szinkronizál a computerrel. Ilyenek a magássági adatok, a szintrajz, és a térkép, mivel ezt a telefon beépített GPS vevője állítja elő. Evidens módon nem jelzi ki sem az email érkezését, sem a telefonhívást, de erről majd később. A „mirror mode”-ban a szenzorok az adatokat a telefonba továbbítják, majd az juttatja tovább a GPS, és egyéb adatokkal a computerbe. Én csak ez utóbbiban használtam, hiszen „okos” eszközt azért vesz az ember, hogy kihasználja amit tud. A másik módhoz elég egy 6000 forintos rádiós belépő óra is.

cateye_strada_smart 1

Na de mit tud valójában a Strada Smart? Rengeteget. Pillanatnyi, átlag, és maximális sebesség, napi (1)+(2) kilométer, pillanatnyi/átlag/max. pedálfordulat, pillanatnyi/átlag/max. pulzus, pillanatnyi watt érték (ha van wattmérőd), óra, átlagsebesség tempó nyíl, két kerékméret, bejövő hívás jelzése, bejövő email jelzése. Ezek közül az utolsó kettőt értem én, hogy nagyon kell egy okosórába, de a létjogosultságát nem értem. Ha bringázni megyek, akkor azért megyek, hogy a hátam mögött hagyjam a napi 30 emailt, és 20 telefonhívást. Abban a 2-4 órában ezek nem érdekelnek, minek dörgölje az orrom alá, hogy hány olvasatlan üzenetem van? Amikor meg fontos hívást várok, akkor a headset a fülemben van és úgyis hallom.

A jel nem mindig érkezik meg a telóba

A jel nem mindig érkezik meg a telóba

Jöjjenek a pozitívumok. Nemrég teszteltem a Zefal Z Console Lite kormányra szerelhető telefontartót, ami még vízhatlanítható is, de ahogy ott is írtam, én féltem a telefont nem csak az eséstől, hanem az út felől jövő ütésektől is (ami országútin még durvább mint montin), ezért inkább a hátsó zsebben tartom a telefont. A Zefal tokjában, vízhatlanítva, mert ha elesek, az azért sokat véd. És ami a nagyon jó ebben az órában, hogy a bringán nem figyel sem egy böszme telefon, sem a hasonló méretű GPS-em, csak egy nagyon vékony, kicsike óra. Amit nem szerettem a GPS-emben azt ez kiküszöböli. Amikor hazaértem, azt rá kellett kötnöm a számítógépemre, és feltölteni az adatot a Strava-ra, hogy lássam mit mentem. Itt meg eleve fut a Strava, de ha mégsem (erre is kitérek miért), akkor is egy gombnyomás és amíg zuhanyozol már fent is van. Szóval egyszerű a használata, kompatibilis a legnépszerűbb Strava és TrainingPeaks-el, és nem kell fájlokat konvertálni, töltögetni.

A teljes szett mindenre kiterjedő. Persze ha van saját wattmérőd, azt is párosíthatod vele!

A teljes szett mindenre kiterjedő. Persze ha van saját wattmérőd, azt is párosíthatod vele!

De volt azért negatívum is. Ez pedig a már említett szenzor jelek esetleges elveszítése volt többek között. Ha elindultam otthonról és nyomtam egy kört, akkor semmi sem történt, minden ok volt. Viszont a bringás is megáll pisilni egyet, vagy beugrik egy fagyira miközben ránéz a facebookra, vagy feltol egy képet hiszen az okostelók korában ez a megszokott. És bizony amikor eltávolodsz a bringától, általában megszakad a jelátvitel, és újra párosítanod kell. És ez vagy sikerül elsőre, másodikra, harmadikra, vagy újra kell indítanod az appot (van amikor a Cateye-ét, van amikor a Strava-t, van amikor mindkettőt), ami azzal jár, hogy megszakad a track. Sőt arra is rájöttem, nem igazán szereti amikor egyszerre fut a Cateye Cycling app meg a Strava. Viszont a Strava volt a stabilabb, így később csak azzal használtam. Mellette a gyári appnak amúgy sincsen sok értelme.

Van ennél egy idegesítőbb hátránya is! Ez pedig az elemek merülése. Az óra rendelkezik sleep móddal, ami csökkenti a fogyasztását, viszont ha pakolászod otthon a bringát, és véletlenül megnyomod az órát, akkor elkezdi keresni a telefont. Én elég sokat tologatom a tesztgépek miatt a sajátjaimat, így sikerült kb havi szinten lemeríteni az órát…. Ok, ez nem egy általános dolog, de miért nem lehet olyat programozni bele, hogy 30 mp keresés után visszaalszik? Ami viszont biztos: a Bluetooth jelátvitel sokat fogyaszt. Aktív használat mellett 4 hónap alatt meghal az új elem, így a legcélszerűbb venni vagy két tucattal, és háromhavonta fixen kicserélni. Mert semmi nem idegesít fel jobban mikor hol ez hol az hagyja el magát az elem lemerülése miatt, természetesen edzés, tekerés közben.

Screen Shot 2016-01-04 at 08.25.50

Lehet valakit el fognak ezek a negatívumok rettenteni az óra használatától. Én mégis úgy vagyok vele, hogy amit meg tud, az nagyon jó. Rájöttem mire kell figyelni, és ennyi. A fontos adatok a szemem előtt, a telefon meg alig 10%-ot merül óránként a BT kapcsolatnak köszönhetően, mégis minden adat meglesz mintha bringás GPS-t használnék. Az óra nem olcsó, ha kéred hozzá a pulzusmérő, pedálszenzor szettet is. Bár még mindig fele annyi, mint egy Strava kompatibilis bringás GPS, a telefonodat meg úgyis viszed magaddal… Én futáshoz is a Strava-t használom meg a telómat, így viszont a Cateye pulzusmérője jó futáshoz is, nem kellett vennem mondjuk egy Wahoo Tickr övet 30-ért.

Nekem jól jött még az is, hogy a computert át tudtam tenni pár másodperc alatt az aktuális tesztbringákra, mivel a tartója tényleg villámgyorsan leszedhető, és ugyan a szenzorok maradtak az országútimon, de pedálfordulat-on kívül minden mást tudtam mérni a telefon+öv segítségével. Tudom ez elég egyéni probléma, de mindenképpen előnye a rendszernek.

A Cateye termékeket keresd a hazai forgalmazó partnerüzleteiben!

A tesztelt szett ajánlott fogyasztói ára: 66.990 HUF

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo