fbpx

A “kevesebbet fekvő” nyerte a 15. Duna Maratont

Kiélezett küzdelmet vívott Szatmáry András (Waberer’s Areus Cube Team) és Blazsó Márton (Kross-VKE-Nelson) a Duna Maratonon, amit mi sem bizonyít jobban, mint az ökölvívóknak is becsületére váló apróbb sérülések mennyisége a meccs után…

duna_maraton_2014_008

A több mint 1000 résztvevővel zajló 15. jubileumi Duna Maraton a két éve megszokott útvonalon haladt, a szervezők tervei szerint utoljára rajtolt a visegrádi focipálya mellől, jövőre újra a Budai Várból indulhat a verseny. A történelmi falak árnyéka már most is jól jött volna a rajtnál, ugyanis komoly kánikulában kellett várni a kordonok mögött, hogy felcsendüljön a “Fire”, és a mezőny nagy része a futamok után is a hőségre panaszkodott. Nincs mese, ilyenkor inni kell, inni, inni, és nem sört, azt inkább csak a célba érkezés után.

duna_maraton_2014_006

Nem várták tehát egyszerű körülmények – főleg a hosszú távon – indulókat, végül ahogy várható volt, a Waberer’s srácok és Blazsó Marci meccseltek a győzelemért.

Szatmáry András

Szatmáry András

Már az első dobogókői mászásra sikerült kb. egy perccel elszakadnunk Marcival, és innentől egymással meccseltünk. A pálya legtávolabbi lejtőjén gyakorlatilag esünk-keltünk, mindig az volt előrébb, aki éppen nem csúszott el. A végén is ez döntött, Marci hibázott utoljára – mondta Szatmáry a befutó után.

Blazsó Márton

Blazsó Márton

A Waberer’s Areus Cube versenyzője, aki hosszú időn keresztül nem tudott megszabadulni az “örök második” bélyegtől, a Crosskovácsi után úgy tűnik, rákapott a győzelem ízére, ami csak jót tehet hosszú távon a hazai maratonok színvonalának. Blazsó Marci érthetően el volt keseredve kicsit a célban, hiszen csak nyolc másodperccel kapott ki, ami gyakorlatilag plusz egy fektét jelentett adott verseny végén.

Dósa Eszter

Dósa Eszter

A nők között már egyértelműbb volt a helyzet. Dósa Eszter – aki a maraton Eb és vb után most többnaposokra készül – kissé fáradtan állt rajthoz, de a Duna Maratonon kötelező volt a részvétel. Stabil “edzéstempót” hajtva már Dobogókőre felfelé eltávolodott vetélytársaitól, s nagyjából két perces előnyét Pilisszentlászlótól a célig is megtartotta Surán Mónika (Meditech SC) és az alpinbike-os hölgyek, Cseh Veronika és Németh Nóra előtt.

duna_maraton_2014_004

Eredmények: 2014_duna (1)

Fotók: Tirszin János – nutrixxion.hu

Galéria: http://foto.nutrixxion.hu/2014/MTB/0706-DunaMaraton/index.html

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo