fbpx

Barangolj e-bringával! – E-kerékpárokon fedezhetjük fel hazánk kincseit

Az Aktív Magyarország az idei turisztikai szezonban elindította az E-bringatúra Programot, melynek célja, hogy minél többen tapasztalhassák meg a természetközeli kerékpározás élményét. A turisták az ország 9 tájegységén vehetnek részt vezetett, kedvezményes árú e-bringatúrákon. A 211 darabos flottát helyi túravezetők, vállalkozók üzemeltetik, a szolgáltatást kipróbálók pedig egy központi honlapon választhatnak a túrák és a tájegységek között.

A nyugat-európai trendeket követve Magyarországon is ugrásszerűen növekszik az e-kerékpározás. Ez nem meglepő, ugyanis az elektromos rásegítés elterjedésével új időszámítás kezdődött a biciklizés terén, amely eltünteti a fizikai különbségeket. Együtt kirándulhat fiatal az időssel, a kevésbé edzett a gyakorlott bringással, illetve olyan helyekre juthatnak el a kirándulók e-kerékpárral, ahova korábban hagyományos biciklikkel nehezen bírtak volna, mint például a Pilis, a Mecsek vagy épp a Zemplén csúcsaira.

„Az E-bringatúra Program során az Aktív Magyarország nemcsupán a kerékpárokat, hanem a foglalások hátterét jelentő rendszert is biztosítja. Az ebringatura.hu felületen helyszínre, túra hosszra, időpontra szűrve lehet kiválasztani a túrákat”, mondta el Révész Máriusz aktív Magyarországért felelő államtitkár. A részvételi díj a túra hosszától függően 8 és 14 ezer forint között alakul, de a turisztikailag kevésbé frekventált helyeken ez az ár egységesen 2 ezer forinttal olcsóbb, így akár már 6 ezer forint/fő megfizetéséért részt vehetünk egy 3 órás kerékpáros kalandtúrán. A részvételi díj tartalmazza a túravezetés, a kötelező védőfelszerelések és a kerékpárok bérlésének költségét is. A bringaflottát szilárd útburkolatra tervezett trekking és terepen is otthonosan mozgó mountain bike-ok alkotják, így az érdeklődőket igazán változatos túrakínálat várja.

Az idei induló szezonban 9 helyszínen lehet átélni a vezetett e-bike túrák élményét. A Nyugat-Mecsekben például egykori bányászutat fedezhetünk fel, amit csak a helyiek ismernek, a Felső-Tiszánál pedig Magyarország legrégebbi épen maradt földvárát járhatjuk körbe. A Dél-zalai dombok között akár evezős túrával is kombinálhatjuk a tekerést, de ha inkább távolabbról figyelnénk a vizes élőhelyeket, akkor a Fertő-táj madárlesekben gazdag világát ajánljuk. Ha háborítatlan környezetben bringáznánk egyet, akkor az Őrség és a Cserehát távoli tájainak felfedezését javasoljuk. Ha a főváros közelében kalandoznánk egyet, akkor válogassunk az Etyek-környéki vagy a festői Dunakanyar legszebb panorámapontjait tartogató pilisi, visegrádi és börzsönyi túrák közül.

A kerékpárok jelenleg az ország több pontján érhetőek el, úgymint Lispeszentadorján, Pécs, Visegrád, Szentendre, Tokaj, Szentgotthárd, Fertőd, Edelény és Szokolya. Ugyanakkor a partnerek felkutatása folyamatosan zajlik, így hamarosan a Bükkben, a Zselicben és Felső-Tisza-vidékén több helyen is indulnak majd felfedezőtúrák.

Elektromoskerékpár-túrák indulnak a Pilisi Parkerdőben

A Pilisi Parkerdő Zrt. új szolgáltatással várja az erdei kerékpározás rajongóit. Az Aktív Magyarországgal együttműködésben a Szentendre melletti Dömörkaputól vezetett e-bike túrákat indít, melyekhez biztosítja az elektromos kerékpárokat is. A négy különböző nehézségű és terepadottságú útvonalon a belépőszintű családi túráktól a haladóknak való kőkemény MTB-ig többféle lehetőség közül lehet választani – de minden túrán adott a természet, az erdő élménye.

A Pilisi Parkerdő négy távon, négyféle nehézségű vezetett, csoportos túrát kínál, a könnyű erdei aszfaltostól a kőkemény, ötven kilométeres terepesig. Ezeken a túrákon az érdeklődők úgy járhatják be a Visegrádi-hegység legszebb, eldugott és csodaszép völgyeit-hegyeit, hogy elsősorban nem a fizikai erőfeszítésre kell figyelniük, hanem a természet, az erdő csodáira. A túrákhoz a Pilisi Parkerdő szakképzett kerékpáros túravezetést, parkolási lehetőséget, csomagmegőrzést és egyéb kiegészítő szolgáltatásokat biztosít.

A túrákhoz használt 9 darab Haibike SDuro 1.0 Trekking, illetve 11 darab Haibike SDuro Hardnine 3.0 MTB kerékpár, valamint a hozzájuk tartozó kiegészítők (bukósisakok, tartozékok) az Aktív Magyarországgal kötött hasznosítási megállapodás keretében kerültek a Pilisi Parkerdőhöz.

A Pilisi Parkerdő a főváros és az agglomeráció ökoszisztéma-szolgáltatójaként nemcsak a felelős, természetközeli erdőgazdálkodást tartja alapfeladatának. Alapítása óta kulcsfontosságú küldetése, hogy közjóléti és turisztikai szolgáltatásokkal, az erdei infrastruktúra létrehozásával, fenntartásával és bővítésével segítse az itt élő több mint hárommillió ember – illetve az idelátogató turisták – kikapcsolódását, pihenését, aktív időtöltését.

„Az elmúlt évek gyökeres változásokat hoztak az erdei turizmusban” – emelte ki Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. – „Új sportok, új kikapcsolódási formák érkeztek az erdőbe, többek között a kerékpározás is.”

Ennek szellemében a Pilisi Parkerdő 2016 óta 350 kilométer erdei kerékpárutat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. Ez a Pilis Bike hálózat, melyet évente több tízezren használnak, és útvonalai az ország leglátogatottabb erdei kerékpárútjai közé tartoznak. „Túlzás nélkül ez volt az első ilyen jellegű, tudatosan felépített koncepció mentén kialakított ökoturisztikai szolgáltatás az országban” – tette hozzá Reinitz Gábor. Ennek jókora részét tavaly újította fel az Aktív Magyarország együttműködésével. Az újabb szolgáltatás része az Aktív Magyarországgal zajló kiterjedt együttműködésnek, ugyanakkor stratégiai eleme a Pilisi Parkerdő egyik legfontosabb küldetésének is: a turisztikai kínálat folyamatos bővítésének Magyarország egyik legszebb erdejében.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo