fbpx

Milyen kerékpár való nekem? – 1.

Ebben a részben ismertetjük azokat a bicajokat, amelyeket a gyártó főképp mindennapi közlekedésre tervezett, ezekkel lehet munkába járni, ügyeket intézni, esetleg hétvégenként szabadidős tevékenységet végezni, vagy annak helyszínére eljutni.

1. Városi kerékpár (city bike)

A klasszikus városi kerékpár megegyezik a nagyapáink által használt hagyományos kerékpárral, egyetlen áttétellel rendelkezik, kereke országúti méretű (a felosztást lásd később), köpenye közepesen széles, abroncsfékes, hátul gyakran kontrás. Az ilyen típus meglepő módon még ma is kapható. Ezzel szemben a modern városi kerékpárt többfokozatú váltóval szerelik, mely megkönnyíti az emelkedőre való haladást, modern, hatékony V-féket találunk rajta, és természetesen számos hasznos kiegészítőt, mint például csomagtartót, sárvédőt, világításrendszert és láncborítást. Ez lehetővé teszi, hogy a városi kerékpárral bármilyen ruházatban, bármikor, bárhová praktikusan közlekedhessünk. Mivel közepesen széles, sima futófelületű köpennyel szerelik, rosszabb minőségű szilárd útburkolat sem fog ki rajta, akár murvás, kitaposott földes utakon is használható. Valódi terephasználatra már kevésbé alkalmas: ha mégis a turistautakat célozzuk meg vele, akkor érdemes köpenyt cserélni rajta, és a sárvédő leszerelése is megfontolandó. A klasszikus modellek a 30-50.000 Ft-os árfekvésben kaphatók, a magasabb minőségi szintet képviselők, illetve a jobban felszerelt modellek ára 70-100.000 Ft, de léteznek alumíniumvázas, igényesebb alkatrészekkel szerelt modellek a középkategóriában is (150-300.000 Ft).

Gepida Reptila 300:
A városi felhasználásra szánt city kerékpárok egyik kiemelkedő modellje. Felszereltsége minden kényelmi elvárást kielégít, az alkatrészek között megtalálható az alumínium váz, Shimano agydinamó, késleltetős hátsólámpa, teleszkópos nyeregcső, kényelmes, géles nyereg, állítható kormányszár a kényelmes testtartásért. Azok számára készült, akik városi közlekedésüket elfogadható áron szeretnék megoldani. Ára: 109.900 Ft

2. Túra-/trekking-/komfortkerékpár

Egyes gyártók kínálnak túrázásra tervezett, megerősített vázas, széles áttételskálával rendelkező modelleket, melyek fő jellemzője, hogy kényelmes testtartást biztosítanak, kormányuk több fogást tesz lehetővé, gyakran állítható magasságú, és általában a nyeregszár is rugózást kap. A hagyományos városi kerékpárokhoz hasonlóan megtalálhatjuk rajta a csomagtartót, de a többi kiegészítő már az esetek nagy részében csak opcionálisan szerelhető fel. Ennél a kategóriánál a hangsúly a kényelmen van, így elvárhatjuk, hogy a nyereg széles legyen, zselés párnázással rendelkezzen. A váltás néhány modellen bolygóműves agyváltóval történik, mely praktikus, karbantartásmentes megoldást kínál ebben a kategóriában. A komfortkerékpár a megfelelő kiegészítők felszerelésével általános célra tökéletesen megfelel, az extrém terepviszonyokon kívül, nyergében bárhova kényelmesen eljuthatunk. Árszegmens tekintetében a legtöbb modell a középkategóriában foglal helyet, 80-250.000 Ft-os árfekvésben, de kaphatók kiváló alkatrészekkel szerelt, rendkívül megbízható masinák többszázezer forintos áron is.

Merida Freeway 9500:
Mindent tud, amit egy mai modern túrakerékpártól elvárunk: minőségi váltórendszer, első teleszkóp és aluváz a felszereltség alapja, és mellette a számtalan kiegészítő: pl. csomagtartó, agydinamós világítás, sárvédők, rugós nyeregcső és komfort nyereg biztosítja, hogy hosszú távon hű társunk legyen a kerékpártúrákon. Ára: 139.900 Ft

3. Futár/fixi kerékpár

Nagyvárosokban divatos egyetlen fokozattal rendelkező kerékpárt használni. Eredetileg a gyors csomagszállítást vállaló kerékpáros futárok használtak ilyen gépeket, de manapság a munkába járók mellett a divatos, trendi megjelenést előtérbe helyező fiatalok is ilyenen hajtanak. A lehető legegyszerűbb felépítés, könnyű súly, csekély karbantartásigény, a lopás szempontjából nem túl vonzó megjelenés jellemzi ezt a kategóriát, és egyetlen áttétele miatt főleg olyan városokban válhat be, ahol nincsenek meredek, hosszú emelkedők. Az ún. fixik ráadásul örökhajtósok, azaz nem lehet a hajtással leállni. Ez speciális irányítási technikát igényel, főleg ha egyetlen fékkel, vagy extrém esetben, fék nélkül használják őket. Ilyen kerékpártípust már egy-két nagyobb gyártó is kínál, hazánkban például a Kona és a Giant. Építtetni is lehet ilyen jellegű kerékpárt, mellyel már több kerékpár-kereskedés foglalkozik. Áruk 20-120.000 forint körül alakul a felhasznált alkatrészek minőségének függvényében.


4. Összecsukható városi kerékpár

Ha rendszeresen szeretnénk kerékpárunkat tömegközlekedési eszközön szállítani, illetve otthon sincs elegendő tárolóhelyünk, akkor megfontolandó egy összecsukható kerékpár beszerzése. A régen oly népszerű „kempingkerékpár” modern változatáról van szó, mely kisméretű kereket alkalmaz, váza félbehajtható, a fejlett modellek esetében a kormány is lehajtható, a nyeregszár pedig a „csomagba” betolható. Így néhány perc alatt egy nagyobb bőrönd méretére redukálhatjuk a kerékpárt, melyet így már buszon, metrón vagy vonaton is tudunk szállítani, ráadásul fizetni sem kell érte. Otthon is kis helyen tudjuk tárolni – akár egy gardróbszekrény aljában. Hátránya a kis kerékméretből és a hajlékonyabb vázból adódó szerényebb teljesítmény, de praktikussága elvitathatatlan. Hazánkban több cég forgalmaz összehajtható kerékpárt: az Olimpia és a Mali kedvező áru modelljei mellett a felfüggesztéssel és többfokozatú váltórendszerrel rendelkező német Birdy képviseli a csúcstechnikát. Ár: 30-700.000 Ft-ig

Dahon JetStream:
A több mint 25 éves múltra visszatekintő Dahon piacvezető az összecsukható kerékpárok terén. Szabadalmazott eljárása egyedülállóan könnyű és gyors összecsukást biztosít, amellett, hogy a kerékpár teljes értékű bringa marad. Komplett felfüggesztéssel rendelkezik, SRAM X7-es váltórendszerrel szerelik. Ára: 196.000 Ft

5. Cruiser kerékpár

Divatos kerékpártípus, mely a cruiser motorkerékpárok szabadságérzetét képviseli a kerékpárok világában. A cél semmiképpen sem a maximális teljesítmény vagy a hajtáshatékonyság fokozása, hanem inkább a stílus, a megjelenés és a személyiség kifejezése, illetve a kényelem, amit hátradőlt testhelyzetben élvezhetünk. Sajnos a cruiserek irányítása nem éppen könnyű, városi közlekedésben egyáltalán nem praktikus, és ugyanezt mondhatjuk el túra vagy fitnesz célú felhasználásra. Több gyártó forgalmaz ilyen típusú kerékpárt Magyarországon, közöttük a Giant és az Elektra. Áruk változó, de egy szép, stílusos modell legalább 100.000 Ft-ot kóstál.

Neuzer Beach:
Hazai gyártó kínálatában is találunk kiváló cruisert, a gép Hi-Ten acélvázzal és villával készül, egysebességes kontrafékes, krómozott kiegészítőkkel és fehér oldalfalú cruiser gumikkal kapható. Ára: 42.900 Ft

6. Cross kerékpár

Azok, akik hétvégén a turista- és dűlőutakon ugyanazon a kerékpáron szeretnének kirándulni, amellyel nap mint nap közlekednek, megfontolhatják egy hibridkerékpár – ma divatosan trekking vagy cross – beszerzését. Ezek bütykös, de a mountain bike-okhoz képest viszonylag keskeny köpennyel rendelkeznek, a futóél viszont általában sima, hogy az aszfalton is hatékonyan, csendesen lehessen velük haladni. Hagyományos egyenes kormánnyal szerelik e modelleket, modern, hatékony V-fék- vagy akár mechanikus tárcsafék-rendszert alkalmaznak. Kerékméretük ugyancsak az országúti kerékpár szabványának felel meg. Áttételezésük a túrakerékpárokhoz hasonlóan széles, terephasználatra is alkalmas. A crossgépek gyakran első kerékfelfüggesztést (teleszkópot) kapnak, melynek segítségével valóban élvezetes lehet a terepen való haladás. A teló gyakran blokkolható, mely szilárd burkolaton növeli a hajtás hatékonyságát. Erre a kerékpártípusra is szerelhetünk kiegészítőket, de ezek általában nem képezik az alapfelszerelés részét. A cross jellegű kerékpárok a középkategóriában indulnak, de kaphatók csúcskategóriás alkatrészekkel szerelt, karbonvázas modellek is: áruk 80.000 Ft-nál indul.

Cube LTD Pro:
Ha könnyű és megbízható „cross” kerékpárt keres akkor önnek készült a német gyártó modellje. Kényelmes nyereggel, 24 sebességes Shimano Deore váltórendszerrel, sárvédő és csomagtartó felfogatási lehetőséggel az alu Lite 7005 vázon. Ára: 132.200 Ft

A cikk eredetileg a Bikemag 2008. tavaszi “Kerékpározz velünk!” különszámában jelent meg.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo