Egy régi terv(álom) vált valóra, 10 év után jubiláltam, ismét részt vettem a Dolomiti Superbike montis maratonon. A ’90-es években mélyen megérintett a Dolomitok, már 1994-ben és 1997-ben is jártam a környéken, de akkor még túrabringával „felmálházva”. Akkor határoztuk el, hogy ide vissza kell jönni montival…
69-es rajtszám a 96-on
Magyarországon 2000-ben még igencsak gyerekcipőben járt a montis maraton szakág. Az akkori nagy külföldi maratonozó és bringás szakíró Popovics Gyuri társaságában volt lehetőségem először kipróbálni a Dolomiti Superbike-ot, és már akkor tudtam, ide visszatérek. Mi is változott azóta? A táv hosszabb lett, megnőtt a szintkülönbség, eltűntek a V-fékes gépek, mindenki tárcsafékkel, karbon vázzal, ja és lehetőleg könnyű össztelós gépekkel teker. De lássuk részletesebben!
Itt az élmezőny még együtt haladt, a későbbi győztes Urs Huber az élen
A 16. Dolomiti Superbike versenyen 3.648 induló vett részt 33 országból a hosszú- és középtávon. A legtöbben természetesen olaszok – közel 3000-en –, majd németek, osztrákok, belgák, svájciak, hollandok és csehek. A résztvevők többsége a 34 és 47 év közötti korosztályból került ki, a legidősebb induló 70 éves volt.
Egy pihentető egyenes szakasz kb. 1400 méteres magasságban, háttérben a híres Monte Cristallo csúcsa
A maraton Villabassa nevű faluból startol reggel fél 8-kor. Hogy miért ilyen korán? Praktikus oka van, a rendezvény legfőbb szponzora a régió idegenforgalmi hivatala, így a korai start miatt kénytelen vagy a környéken megszállni. A versenyen mindkét táv együtt rajtol, 38 km-nél – magad mögött az első nagy mászással – eldöntheted, hogy elegendő a középtáv, vagy vállalod a hosszútáv közel 4000 méteres szintkülönbségét… Persze a döntésedet nagyban befolyásolja az időkorlát is, hiszen a pályán négy ponton van időkapu, ha nem éred el a kijelölt idő alatt, akkor automatikusan lezárják a pályát és a legközelebbi aszfaltúton visszaküldenek a célterületre.
Egy kis erdei csiki-csuki néhány fahíddal a vizenyős terepen. A képen 61 a hosszútávot teljesítő nő egyike
Kíváncsi voltam, hogyan tudnak a versenyen, a pályán ennyi bringást kezelni: a nevezési csomag átvétele már két nappal a verseny előtt megkezdődik, körülbelül tíz perc alatt megkaptam csomagom, telis-tele a szponzorok hasznos termékeivel. Persze helyszíni nevezés nem volt, a nevezés online betelt már június elején. A rajtoltatás 5 perces blokkokban történt, egyszerre 700 versenyző indulhatott, a tervezett befutási idő szerint kellett már előre nevezni. E szerint kaptuk a rajtszámunk számát és színét. Az első 100 rajtszámot az eddigi legjobb teljesítők és a VIP személyek kapják. Az én rajtszámom (mint Bikemag-Merida Maraton Team-CST) teljesen véletlenül a 69-es lett, aminek nagyon megörültem, hisz a bringám típusa 96-os: Merida Ninety-Six… Megjegyzem, ekkora tömegben még soha nem maratonoztam. Mivel a verseny első 17 kilométere alatt 2014 m magasra kell feljutni először aszfalton majd erdei murvás úton, a mezőny jól széthúzódik.
Dolomiti Superbike 2010
Próbáltam az erőmet jól beosztani, mert ennyi szintet még soha nem tekertem egyszerre, illetve az olasz időjósok szerint az év eddigi legmelegebb vasárnapjára számíthattunk. Nem versenynek, inkább „teljesítménytúrának”, kihívásnak fogtam fel a hosszútávot. Egy cél lebegett előttem: egy jót bringázni, megcsinálni szintidőn belül, elérni minden időkaput, megúszni baleset nélkül, elkerülni a görcsöt, lehetőleg nem eléhezni vagy dehitradálódni. Az első időkaput bőven elértem, de meglepődve láttam, a legtöbben a hosszútávot választották. (Hazai maratonokon általában 150-en vagyunk hosszútávon, itt meg sikeresen szintidőn belül 1.400 férfi és 60 nő fejezte be, hihetetlen ez a létszám) Ami már az első lejtőn szembetűnt, hogy a murvás, sodródós lejtőn számomra felfoghatatlan sebességgel küldik lefelé. Egy ekkora tömeg azzal jár, hogy por, por és por… Elég egy kanyar, egy fékezés és már nem is látsz a portól.
Az első emelkedő tetején, 2000 m felett – itt még nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem…
Körülbelül a 75. kilométernél, 2.300 méter hegymenettel mögöttem éreztem, hogy itt pont elég is lett volna. Az időjósoknak igaza lett, kezdett a meleg elviselhetetlen lenni, még 2.000 méterhez közel is 30 fok felett volt a Polar órám szerinti hőmérséklet. Hiába készültem 2 kulaccsal, hiába álltam meg minden frissítőnél, erre a melegre nem számítottam. Közben megjelentek a viharfelhők és érződött a fülledt levegőben, hogy eső lesz… Meg is jött 80 km után, jó kis zápor, vihar kíséretében. Először még örültem, gondoltam elveri a port, de aztán ahogy egyre jobban esett, esett a hőérzet, meg kezdett csúszni az út. És a neheze még hátra volt, újabb és újabb elgyötört mászások, észveszejtő lejtőzések. Amíg délelőtt a rekord meleg és a por, délután az eső, a 20 fok alatti hőmérséklet és a csúszós lejtők okozták a nehézséget. Az utolsó emelkedő után jól elfáradva (kissé kimerülve) gondoltam már csak legurulunk és kész… Na és ekkor jött a feketeleves, a végét ugyanis megfűszerezték egy jó technikás, gyökeres ösvénnyel, ami az eső hatására igen csúszós lett. De végre a cél elérkezett, és az eső is elállt.
Ezt a sokszoros patakátkelést nagyon profin kiépítették, persze volt ahol ténylegesen kellett a patakban is menni…
Az erőmet jól sikerült beosztanom, sikerült teljesítenem, bár több mint 9 órát voltam a pályán. Hogy miért érte meg mindez? Igazi magashegyi környezetben tekerhettem, az Alpok szerintem legszebb ösvényein, bringás útjain, egy profin szervezett versenyen. Ide még egészen biztosan visszajövök!
Túl a 110. kilométeren… A Dolomiti Superbike esőben, eső után is jól járható. A pálya talaja nem ragad, csak esetleg csúszik… Persze csak ott ahol gyökeres
Tények a versenyről:
A Dolomiti Superbike helyszíne Budapestről közel 700 km-re található. Érdemes időben nevezni, idővel a nevezési összeg növekszik, illetve a létszám limitált. Ha eljössz a versenyre, érdemes pár napot maradnod, bringás eldorádó ugyanis a környék, igazi turistaparadicsom. Családdal, gyerekekkel, barátokkal ideális „aktív” nyaralási célpont lehet.
Nyolc óra és 40 perc nyeregben töltött idő után végre a célban. A rajtszám szerencsét hozott, teljesen véletlen, hogy a 3.600 indulóból pont én kaptam, pedig másoknak is volt Ninety-Six gépük…
A nevezési díj 60 euró, lássuk, hogy ez mit is foglal magában! A versenyen 9 frissítő pont található, itt izotóniás ital, szendvics, banán, alma, dinnye, sütemények, gél, izotóniás szelet, keksz várja a résztvevőket. A versenyt 500 fős szervezőgárda biztosítja, a pálya minden pontján lelkes segítők, balesetisek vigyáznak a versenyzőkre. A rajtcsomagban minden induló az egyik szponzor – a Vaude – szélmellényét kapta, hozzá még Enervit szeletet, gélt, kekszeket, olasz tésztát, pastát. A végén, amikor az időmérő chipet leadod, értékes ajándékok közül választhatsz, például Vaude keréktáska, hátizsákok, pólók, sapik közül, amit épp szeretnél. Illetve jár még az egészhez egy hatalmas pasta party, masszázs…
A mósónál nem kellett sorba állni, két helyszínen legalább 20 mosó várt a célba érkezőkre
Bővebb infó a versenyről és a környékről:
http://www.dolomitisuperbike.com/ és http://www.dolomitisuperbike.com/de/das-hochpustertal.html
Pályarajz és szinttérkép:
http://www.dolomitisuperbike.com/en/courses.html
A 2010-es verseny videója:
http://www.dolomitisuperbike.com/de/videos/16-sdsb-2010-videos.html
A második kulacsot fogadó kulacstartó elhelyezésének házi tuningja
Szállásajánló:
http://www.dolomitisuperbike.com/en/unterkunft.html – különösen javaslom a verseny helyszínétől kb. 8 km-re 1500 m magasan található Brückele Gasthofot. Ha igazi olasz ízekre és vendégszeretetre vágysz kedvező áron, akkor itt a helyed. A pálya a ház előtt megy el, több nyelven beszélnek, még magyarul is… (http://www.gasthof-brueckele.it/)
A győztesnek mindössze 4 óra 50 perc kellett a hosszútáv 119 kilométeréhez…
És jöjjön pár szó az élmezőnyről:
A hosszútávon (119,9 km / 3.830 m szint) dupla svájci győzelem született. Urs Huber 4:50’06”-es idővel nyerte a hosszútávot, őt követték az olasz Mirko Celestino és Mike Felderer. A nőknél a svájci Erika Dicht nyert 5 óra 44 perces idővel, őt követte a finn Pia Sunstedt és a brit Sally Bigham.
A svájci Urs Huber nyerte az idei versenyt, nyereménye 2.500 euró…
Eredmények:
Elite férfiak:
1. Urs Huber (svájci, Team Stöckli – Craft) 4:50’06,5”
2. Mirko Celestino (olasz – Semperlux Axevo Haibike) 4:50’26,3”
3. Mike Felderer (olasz – Full Dynamix) 4:52’32,4”
4. Jukka Vastaranta (finn – Tampereen Pyora Union) 4:53’31,7”
5. Marzio Deho(olasz – Cicli Olympia) 4:53’51,4”
6. Massimo Debertolis (olasz – Full Dynamix) 4:57’26,1”
7. Stefan Sahm (német – Team Bulls) 4:59’00,0”
8. Johann Pallhuber (olasz – Silmax Cannondale Racing Team) 4:59’26,9”
9. Karl Platt (német – Team Bulls) 5:01’08,9”
10. Matthias Leisling (német – Muskelkater Genesis Team) 5:03’50”
A hosszú táv férfi győztesei: balról Mirko Celestino (2.hely), Urs Huber (1.hely) és Mike Felderer (3.hely)
Elite nők:
1. Erika Dicht (svájci – Wheeler IXS Swiss Team) 5:44’04,6”
2. Pia Sundstedt (finn – Craft Rocky Mountain) 5:49’29,5”
3. Sally Bigham (brit – Topeak Ergon Racing Team) 5:55’43,2”
4. Birgit Söllner (német – Team Firebike-Drössiger) 5:57’55,0”
5. Barbara Kaltenhauser (német – Team Radsport-Oberland-Stevens) 6:02’29,8”
6. Katrin Schwing (német – Trek) 6:12’25,0”
A hosszú táv női győztesei: balról Pia Sundstedt (2.hely), Erika Dicht (1.hely) és Sally Bigham (3.hely)
Külön gratulálok két honfitársamnak, akik közül Pap Zoltán a hosszútávot, Czira Zoltán pedig a középtávot teljesítette:
119 – H3M – 44. Pap Zoltán (Veresegyház – Samu Factory Team) 7:08’50,0”
56 – H2M – 176. Czira Zoltán (Budapest) 3:46’11,9”
A 2010-es év legjobbjai – az első 10 helyezett komoly pénzdíjjal térhetett haza
Letölthető dukumentumok:
– A 2010-es Dolomiti Superbike hosszútáv pályája, elég változatos vonalvezetéssel
– A verseny szintgörbéje: a hosszútáv 3 nagy mászásból tevődik össze, nagyrészt erdei murvás utakon, néni technikás egynyomtávos trailekkel tarkítva
Térkép alapján talán egyszerűnek tűnik, de valójában nem az…
Szerző: Kovács Tamás (BikeMag – Merida Maraton Team CST)
Fotó: Sportograf GmbH & Co. KG, Tölgyesi Rita
