Talán ezt a futamot várta mindenki leginkább a szezonban a 2007-es brutális élmények miatt. Lehet, hogy emiatt is hagyták, hogy a mezőny jó hosszan rápihenhessen a szezon közepén. Már amennyiben a Megavalanche-on való részvétel pihenésnek számít. Sokan indultak rajta ugyanis, és nem is rosszul szerepelve, hiszen Sam Blenkinsop például harmadik lett, nem sokkal Fairclough előtt végezve.
De mi is történt 2007-ben Champéryben, ami akkor új helyszínként került a versenynaptárba? Röviden fogalmazva: keményebb volt a pálya, mint amit akkor a mezőny meg bírt emészteni. A pályaépítő Ben Walker azt nyilatkozta, hogy volt egy rész, ahol a vadászkutyája megállt, és nem volt hajlandó továbbmenni lefelé… A szinte csak fordító kanyarból álló pálya ugyanis több mint 500 métert esik 1.500 méter alatt. Itt a nézők is tulajdonképpen csak négykézláb tudtak járkálni. Az is nyilvánvaló volt, hogy aki esik, az lezuhan pár kanyarnyit, tehát egyből diszkvalifikálja magát, ugyanis nem tud visszamászni oda, ahol elhagyta a pályát. Kínjában mindenki taposópedálra váltott, csökkentve az elkerülhetetlen esésekből adódó bajokat.
Az ilyen mozdulatok voltak a legjellemzőbbek a hétvégén
Az időmérőn aztán Sam Hill megmutatta, hogy egy ilyen új generációs pályán, hogyan kell biciklizni: 14 másodperces megalázó előnnyel verte a második helyezettet. Matti Lehikoinen sem maradt adós a modern válasszal. Csapata figyelte az időjárás-jelentést, így tudták, hogy a döntő vége felé már biztosan szakadni fog az eső. Az időmérőn ezért Matti megállt a pályán egy kicsit, hogy hamarabb indulhasson majd délután. Taktikája bejött, így ő még szárazon jöhetett egy jó időt. A többiek aztán fenéken vagy épp hason csúszva folytak le a pályáról. Hill viszont ismét megmutatta, hogy ő a király (idézet Peattől), mert eséssel együtt is csak másfél másodpercet kapott, és ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott. Már akkor lehetett tudni, hogy történelmet írt, és csak rá fogunk emlékezni.
Emiatt idén mindenki őt akarta látni ezen a versenyen. Sajnos a skót futamon szerzett sérülése annyira komoly, hogy se itt, se a következő olasz futamon nem láthatjuk majd. Ezzel nyíltabbak lettek az esélyek, főleg, hogy a 2007-es eredmények a körülmények miatt nem voltak mérvadóak.
A pályán sok apróságot változtattak, így szinte mindenki azt nyilatkozta, hogy könnyebb és lendületesebb lett, és még különböző nyomokból is lehet választani. Minnaar kritizálta kicsit ugyan az új ugratókat a célnál, hogy túl rövid az első. Persze az esővel ő sem számolt akkor még.
Ami az időmérőre aztán le is szakadt, és a hegy ismét darálni kezdte a mezőnyt. Menet közben senki nem érezte, hogy mennyire ment jól: Wyn Masters például teljesen meg volt lepődve, hogy a rengeteg hibával, kimondottan rossznak érzett futamával az ötödik (élete legjobb) helyén találta magát. Az eső ellenére az első 25-30 járt jobban, mert ők még a híg saras, vízfolyásos pályán mehettek, ahogy azt Peat is nyilatkozta. Be is jött a 6. helyre, amelynél jobbat idén még nem nagyon hozott össze. Szárazon az volt a jó taktika, ha az adott szakaszon lassabb tempót megyünk, hogy az egyenesek végén be tudjunk fordulni – mondta Ben Reid, akinek a nevéhez a legtrükkösebb 360 fokos esés kapcsolódik (http://freecaster.tv/mtb/1012636/champery-dh-world-cup-2010-ben-reids-360-crash). Aztán, az eső múltával és a szikkadással, amely a döntőben is folytatódott, már tulajdonképpen csak a tengely mély egyetlen nyomban lehetett menni.
Mivel már csak két futam lesz ezen kívül, és már csak igazából Gee és Minnaaar volt/van versenyben az elsőségért, ezért nagy fegyvertény volt, hogy Gee harmadiknak jött be, míg Minnaar csak tizenötödiknek. Ezzel a 60 pontos hátrányából sokat faragott már az első nap. Blenki pedig ismét bejött az első helyre. Ennél nagyobb meglepetés lett, hogy Damien Spagnolo a Mondrakertől lett a második, míg a tavaly még junior Danny Hart a hetedik. (Ezzel már csak tíz pontra van Peattől, és 16-ra az első tíztől, és még mindig csak 18 éves.)
Az aktuális női világbajnok, Emmeline Ragot végre nyerni tudott, ráadásul közel öt másodperccel
A menők közül Gwinnel történt egy fura eset: leesett a domboldalon, és nem tudott ugyanoda visszamászni. Jó darabig találgatták a netes fórumokon, hogy mi lesz most vele. Persze első húszas versenyzőként védett volt a döntős indulása, így hiába volt az aggodalom. Bryceland is esett, de ő meg nehezen mászott vissza a gépéért, és ezzel a 81. helyen végzett, azaz pont nem kvalifikálta magát.
A döntőben már nem a rossz látási viszonyok és párásodó szemüvegek jelentették a fő problémát, hanem az egyre ragacsosabb sár, ami a nőknél érezhetően szenvedéssé tette a versenyt. Volt, aki úgy tolta fel a gépét egy eldobóra, vagy épp lefelé is húzta, mert nem forogtak a kerekek. Mindegyikük azt nyilatkozta, hogy csak a lejutásra koncentrálnak, és hogy a lehető legtöbb időt a bringán töltsék. Persze köztük is hatalmas különbségek vannak. Fionn Griffithre például Pugin, aki az időmérőn lógva maradt egy hálóban, 28 másodpercet vert. Az első tízben pedig 40 másodperc fölött volt a különbség, de a harmadik is már tíz mp-t kapott a győztes Ragot-tól, aki ugye az aktuális világbajnok, de csak most először sikerült győznie. Jonnier biztonsági második helyet csúszkált ki magának, és ezzel szinte már verhetetlen az összetettben, hiszen Pugin és Ragot előtt több mint 200 ponttal vezet, így egy futamot akár el is bukhat. Ami nála szinte kizárt, mert ő tulajdonképpen minden versenyen bejut az első ötbe, de inkább a dobogóra – függetlenül a pályától és a viszonyoktól. Ő a nők Minnaarja, akinek a picit tehetségesebb, de megbízhatatlanabb Rachel Atherton a Hill-je.
A fiúknál nőtt a tempó. Camaeron Cole sajnos menet közben eltörte a kezét, de azért még bejött a 35. helyre, így ő is kiesett az elsőségért folytatott harcból. Troy Brosnan viszont élete eddigi legjobbjával (38.) továbbra is vezeti a juniorokat, az első VK szezonjában, ahol eddig tulajdonképpen csak sárban kellett bicikliznie, amiből hazájában, Ausztráliában ugye elég kevés van. Persze lehet, hogy az új Demója is segített neki, ő ugyanis eddig egy 2010-es géppel ment.
Az első komoly időt a volt junior világbajnok, Ruaridh Cunningham futotta, holott egész hétvégén esett-kelt, és semmi nem jött össze neki. Ideje a végén a tízedik helyre lett elég neki, így folyamatosan fülig ért a szája. Minnaar ütötte ki a helyéről először. Továbbra is gyönyörűség nézni, ahogy mozog. Egyszerűen tökéletes módon érkezik minden ívre. Emellett persze nagyon sokat bütykölték a gépét a Rock Shox fő gurujával erre a pályára, ami meg is hozta a gyümölcsét.
Peat viszont esett fent egy kicsit, és ettől fogva nem találta a ritmust, így visszaesett a 18. helyre, és tovább lógatja az orrát. Tavaly összejött neki minden, idén viszont semmi. Örülhet, ha közel verekszi magát majd az első öthöz, ha így folytatja. Pedig a verseny előtti babonaesés a VB mezben most is megvolt.
Kovarik a reggeli edzésen beesett a közönség közé, és megsérült, de nyilatkozataiból tudjuk, hogy „az acélt nem lehet megsebesíteni”, így a döntőben rajthoz állt, és bejött a kilencedik helyre, ezzel persze a férfiak közt még mindig le volt maradva három hellyel Kovariknétől, Claire Buchartól, aki a nők közt lett hatodik. Mindenesetre nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a CRC Intense még mindig a legjobb csapat az összetettben, tehát Olaszországban is ők mennek majd sárga táblával.
Csapattársa, Lehikoinen bár nem tudott újra nyerni, de ment egy 13. időt, és ezzel összetettben már a nyolcadik helyen van. Cole ugye kiesik előlük, tehát akár az ötödik- hatodik helyet is megszerezheti majd, ha végre tényleg megszűnik a pechsorozata.
Fairclough beérett, és ismét dobogóra állhatott. Olyan nyomokon ment, amit még Minnaar is megirigyelt tőle. Blenki viszont megörökölte Geetől a tavalyi „időmérőn nyerek, döntőben negyedik leszek” átkot, mert ismét lepottyant a trónról. Összetettben ugyan harmadik, de jobban szeretne egyszer már nyerni. Persze fiatal még, és amilyen tempóval gyorsul, ez már tényleg nem fog sokat váratni magára. Ahogy a tavalyi junior világbajnok, Brook Macdonald hatodik helye is megmutatta, hogy a fiatalok hihetetlen tempóval tudnak fejlődni.
Gee pedig a döntőben is megverte Minnaart, aki elismerően nyilatkozott róla. Ezzel már csak 13 pont van a „két nagykutya” (idézet Faircloughtól) közt, majd egy 250 pontos szakadék következik. A harmadik helyért viszont megint nagy lesz a harc Blenki, Fairclough és Gwin közt.
Ezzel a versennyel Minnaar végképp bebizonyította, hogy neki is teljesen mindegy, milyen pályán és milyen körülmények közt kell mennie, így bár Geenek vannak jobb emlékei Val di Sole-ról, ahol (Hill esésének is köszönhetően) világbajnok lett, azért fel kell kötnie a gatyáját. Ráadásul, aki most Olaszországban hibázik, annak már nem nagyon lesz lehetősége javítani.
Eredmények:
http://www.sicklines.com/news-images/pro_men_dh_2010_champery.pdf
http://dirt.mpora.com/news/world-cup-standings-champery.html
Szöveg: KGÁdám
Fotó: Victor Lukas, www.dirtmag.co.uk
