2011. május 15- én újra „tour-hattunk” egyet Mezőtúron. A Kerék- Túr SE által rendezett VI. Tour de Túr országúti mezőnyverseny két távon várta a nevezőket. A hosszú távon indulóknak 50, míg a rövidtávosoknak 20 kilométert kellett leküzdeni, s emellett az extrém erősségű déli szél is nehezítette a versenyzők dolgát.
Rendeződik a sor
Személy szerint én a rövidebb távra fizettem be, tekintettel a fizikai állapotomra, illetve a kerékpár típusára és felszereltségére, meg persze a szél miatt sem is éreztem szükségét többnek. A nevezők létszáma elmaradt a tavalyitól, de így sem lehetett panaszra oka a szervezőknek, mivel még a szomszédos Romániából is érkeztek kerekesek. Az Aegon-Vuelta csapata is nagy létszámmal emelte a verseny nívóját, s adott még nagyobb húzóerőt az „amatőr” bringásoknak, hogy növeljék a tempót.
Elmenésben a rendelkezésre álló 50 centis aszfaltdarabon
Gyors regisztrációmat követően bemelegítés gyanánt egy gyors szerviz következett, majd tíz óra után pár perccel először a rövidtávosokat (köztük engem is) rajtoltatták el, s utána az 50 kilométeren indulók kettős rajtja következett.
Halápi Sándor velocipéd világbajnok a mezőnyben
A rövidtáv igen izgalmasan indult, mivel a város határában a vasúti átjárónál tanúi lehettünk, ahogy rendőri felügyelet mellett a mezőny eleje fittyet hányva a piros jelzésre, szépen átkelt a közeledő vonat előtt. Mi, a ”nyugdíjas” csapat nyugodtan megvártuk, míg a „kis piros” (a mezőtúri zsargonban így nevezik a motorvonatot) elkattog, aztán beletapostunk a pedálba, és körülbelül 30 fokos szögben a szélre dőlve megkezdtük a versenyt. Az országútival indulók lassan, de biztosan növelték előnyüket, én beálltam egy stabil utazósebességre és azon nyomtam végig. A különböző felszereléssel itt- ott megjelenő traktorok adtak még nagyobb adrenalin dózist, az egyik mögé beállva már majdnem utolértem az elöl lévőket, mikor jött egy felvezető motoros, s a traktoristát leparancsolta az útról, velem egyetemben. Így letettem a dobogós helyezésről (nem is nagyon voltak ilyen jellegű vágyaim :), és egy fiatal, szintén montival induló sráccal húztuk egymást, majd a cél előtt háromszáz méterrel hagytam elmenni, teret adva az ifjonti hévnek. A célvonalon átgördülve még beszélgettem egy órácskát, aztán a távozás mezejére kellett lépnem. Jövőre ismét ott a helyem!
Motor-kerékpár
50 kilométer. Hosszútáv. Aszfaltszaggatás. Nos, ez utóbbit már néhány útszakaszon megtették a bringások előtt valakik, a fotók tanulsága szerint legalábbis. Egy helyen a négy és fél méter szélességű útból gyakorlatilag csak ötven centi maradt meg épen, ami a „kis magyar valóságot” hűen tükrözi. Nem túl sok részletet tudok a hosszútávosok versenyéről (a fentebbiekből talán kiderül ennek az oka is), csupán néhány momentum jutott tudomásomra. Az egyik, talán a legmérvadóbb, hogy Bíró László barátom a huszadik kilométer tájékán elhagyta az egyik kulacsát (produkcióját állítólag nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal illették a kollégák), melyben a több víz leledzett, így a maradék távot kettő deciliter, kéz- és arcmosásra szánt vízzel húzta ki. Enni sem tudott öblítés hiányában, s mikor célba ért, jóformán meg sem tudott szólalni, csak mutatta az egyezményes jelet, hogy kissé SZOMJAS!! Szerencsére épp előtte töltöttem meg a kulacsom artézi vízzel, így a problémát sikerült rövid úton orvosolni.
A hosszútávot nyerő Nagy Gyula befutója
A befutó után ínycsiklandozó paprikás krumpli várta a megfáradt bicajosokat, akik a rajtszám leadása ellenében kaptak egy jó adag meleg ételt, illetve ásványvizet és müzliszeleteket. Hála az égieknek, sem baleset, sem egyéb probléma nem lépett fel eme jeles napon, az időjárás is a kegyeibe fogadta az indulókat, leszámítva a nagy sebességű szelet. Véleményem szerint nagyon jó versenyt hozott össze idén Szűcs Ádám és csapata, ezúton is köszönöm nekik!
Szöveg és fotó: Kollár Lajos
