„Na, majd kirázok a kisujjamból egy cikket Rohatkáról… Megmutatom ezeknek! Ez menne nekem is.” – Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást az agyamban, amikor felkértek, hogy írjak a Pozsony felett található DH pályáról…
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
A feladat nehezebb, mint gondoltam, de mentségemre szóljon, hogy nem újságírás céljából bringáztunk a pályán. Mindenesetre összeszedve az emlékeket megpróbálom rendszerbe szedni gondolataimat:
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
Szombat reggel, 06:00, szól az ébresztő a telefonomból. Kinyomom gyorsan AC/DC-től a TNT-t. Már nem is aludtam igazán. Kikászálódás az ágyból, lehetőleg csöndben, a szülők hadd aludjanak, gyors reggeli, majd hűtőből bepakolom a hűtőtáskába az előző este összekészített szendvicseket, csokikat, banánt. Miközben lecuccolok a kocsiba az jut eszembe, hogy már legalább 2 éve tudunk valami közeli szlovák pályáról. Először azt hittem ugratnak a nevével: Rohatka. Szlovákul „Racsnis”. Nevét az egyik alapítóról kapta. Az hagyján, hogy miért csak most indulunk el egy relatíve közeli pályára, de miért csak most tudunk róla, amikor 1997-óta van, és 2005 óta legális? Ráadásul a honlap szerint (amit elég régen frissíthettek) folyamatosan működő felvonóval, olcsó jegyekkel, büfével várják a bringásokat.
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
A 200 km-t gyorsan letudjuk, a kombiban két bringa, és három fő. Autópályán nyomjuk a határig, majd a szlovák 2-es úton Pozsonyig. A Győr magasságában szakadó eső némi aggodalommal tölt el. A GPS Pozsonyig tökéletesen vezet, balról kerüljük a város fölé magasodó Kamzik hegyet. Nem lehet eltéveszteni, mert egy 200 m magas tévétorony van a tetején. Hoppá, egy parkoló végén behajtani tilos, na nem baj a rendőröket kérdezzük. Uniós ország, de van még mit tanulniuk, angolul nagyon korlátozott a szókincs. Körülbelül 10 perc mutogatás után megtudjuk, hogy itt nem lehet tovább menni, viszont elkapunk néhány bringást, és faggatózunk. Ők már sejtik, hogy hová készülünk, és elmagyarázzák, hogy fel kell mennünk a hegyre, a felvonó tetejéhez, ott lehet megállni, vagy itt, de ez messze van a felvonótól. Azért a GPS még segített, néhány eldugott, kanyargós utcán haladunk, majd még egy kis kérdezősködés, és megfordulás után földúton jutunk el a felvonó felső állomására.
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
Kis csalódottság vegyül az ilyenkor szokásos felfokozott izgalomba. Nem erre számítottunk… Elég kezdetlegesnek tűnik az egész. Az eső viszont elállt, és nincs nagy sár. A talaj valahol Dobogókő, és Semmering között helyezkedik el félúton (kb. térben is). Próbáljuk felderíteni a terepet. Fenn nem adnak jegyet, mondják, hogy menjünk le, és ott vegyünk (természetesen itt is főként kézjelekkel kommunikálva). Na jó, beöltözés, és megnézzük a pályát…
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
A „rajtzóna”, majd egy kis meredek gyorsító utáni mandinert tekerős egynyomos ösvény követ, néhány kipumpálandó ugratóval. Innen egy jobbos visz rá az első igazán DH szakaszra, két lelépővel, aminek az aljában szuper jobbos mandiner, majd egy kis köves oldalazó után fordulunk vissza balra. Egy-két kanyar és ugrató után a gyalogos felüljáró (!) alatt áthaladva érünk el a sziklás rész tetejére. itt több nyomból is választhatunk, de alapvetően mind ugyanoda vezet. Semmeringi DH szekciót idéző gyökeres köves lelépőkkel teletűzdelt kanyarok után veretős rész következik. Két ugrató után egy harmadik dob ki a rétre, amin észnél kell lenni, hogy a nyújtott jobbos utáni buckára abba a 20 cm-es sávba érkezz, ahol – ha jól pumpálsz – nem a kiálló köveken fogsz talajt. A nyomvonal itt újra az erdőbe ér, ahol a keskeny ösvényről nagyon könnyű lesodródni a fák közé. Viszont a tempót tartani kell, mert különben nem lesz elég a north shore-ból kialakított, inkább letörésre hajazó útátugráshoz. Ez után 4-5 tökéletes visszafordító mandiner következik. Igazság szerint a helyiek jobban értenek a mandinerek kialakításához, mint az ugratókhoz, aminek a többségét vagy pumpálni kell, vagy az eldobó és érkező közötti lyuk miatt kerülni. Ráadásul a meredek eldobóknál már csak az érkezők rövidebbek. Azért néhány DH-sabb ívűt be lehet adni minden gond nélkül. Pici emelkedő után ismét kiérünk a fás környezetből, és egy kidőlt fát deszkán keresztezünk, néhány kanyar, majd egy kis csiki-csukit követően nagyot szállunk az épített letörésen és a meredek egyenes alján a G erőkkel küzdve tartjuk magunkat a bringán.
A felvonó aljáig úgy 5-10 percet kell békésen aszfalton tekerni, mesés környezetben, két tó mellett, majd egy nagy rétre érve, ahol a helyiek piknikeznek, bográcsoznak, fociznak, frizbiznek, kutyát sétáltatnak, játszanak, pihennek. Azért érdemes vigyázni, mert a buszok eszméletlen tempóban közlekednek, az egyébként gépjárművektől elzárt úton. Egy kis lépcsőn cipekedés után jutunk el a pénztárhoz és a libegő alsó állomásához.
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
A felszállítás a pláne az egészben. A szlovákok megtették azt, ami minimális befektetéssel bringabaráttá tesz egy libegőt. Hajlítottak pár S kampót, amit slagcsőbe húztak, és ezzel akasztja fel a szaki lent a bringát az ember mellé a budapesti libegőnél jóval szerényebb külsejű felvonóra. Fent pedig egy segítő veszi le nagy szakértelemmel. 1 euró 1 jegy, és annyit vehetsz, egyszerre amennyit csak akarsz, de bérlet nincs. Kb. 10-15 kör fér egy napba, mert a felvonó elég lassú, ráadásul, ha nincs elég utasjelölt, akkor csak óránként indítják be. Ha azonban jó idő van hétvégén, mindig van elég turista és bringás, hogy folyamatosan üzemeljen. Délután még kicsit sorban is lehetett állni. 10:00-tól 18:00-ig üzemel, ami éppen elég arra, hogy ne kelljen elmebeteg korán kelni reggel, és ne éjfélre érjünk haza. Viszont, mivel a pálya tetején parkolunk, figyelni kell az időt, nehogy ne jussunk már fel a kocsihoz a nap végén. Akinek van kedve, még a felső szakaszon visszatologathatja kicsit hat után a bringát, ha nem fáradt el eléggé, vagy be lehet dobni egy melegszenyát, vagy valami komolyabbat is a felső állomás aljában levő büfében.
Minél többször mentünk le a pályán annál jobban tetszett, gyorsan száradt, de vizesen sem volt dagonya rajta. Turisták nem mászkálnak be rá, a helyi menők sem veretnek életveszélyesen, mindenki kulturált, köszönnek, elengednek, nem néz le senki, azért mert a magyar rendszámos autó mellett pakolunk össze. A pálya jól bringázható, még merev farú bringával is, kellően tempós, de vannak megfelelő kihívást nyújtó technikás részek is. Az ugratók többsége borzalmas, érdemes inkább kerülni nagy részüket, vagy amit lehet kipumpálni (persze van pár jól eltalált, például a rét előtti egymás utáni kettő). A mandinerek azonban a legjobbak, még Semmeringben sincsenek ilyenek.
„János-hegy” a szlovákoknál – Rohatka
Ahogy távolságban, úgy minőségben is Budapest és Semmering között helyezkedik el a pozsonyi pálya. Hazafelé arról beszélgettünk, ezt miért nem lehet megtenni a János hegyen is a libegővel, hiszen a Kamzik-hegy mindössze 427 m magas, a pálya szintkülönbsége pedig csak 225 m, mégis pont elég. Mindenesetre élvezetes, olcsón megjárható pálya a Rohatka, még a balkáni állapotok ellenére is.
További információk: http://rohatka.bikemagazin.sk/
Szöveg: Ufo
Fotó: Era
